Matri: "Nagy harmónia van Pirlo és Ronaldo között"

matri_alessandro_taps.jpgA Juventus korábbi támadója, Alessandro Matri Andrea Pirlo edzői munkájáról, valamint az Olasz Kupa ma esti elődöntőjének esélyeiről beszélt.

"Andrea egy csendes vezér volt." - mondta a Juventus mesteréről Matri a La Gazzetta dello Sport munkatársának nyilatkozva.

"Nem könnyű a Juventus edzőjének lenni, mindig is azt gondoltam, hogy időre lesz szüksége, de már le is tette a névjegyét. Andrea olyan bónuszokkal rendelkezik, amelyek még a nagyszerű pályafutásából származnak játékosként.

Ő és Cristiano azonos nyelvet beszélnek, nagy tekintélye van Ronaldo előtt. Természetesen soha sem lesz boldog, amikor Pirlo lecseréli, de ez része a természetének, s végül elfogadja. Láthatjuk, hogy nagy harmónia van közöttük."

A Juventus ma az első mérkőzésen aratott 2:1-es idegenbeli előnyének tudatában fogadja az elszánt Inter csapatát az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján.

"Egy egygólos előny nem elég ahhoz, hogy biztonságban érezhessék magukat. Mindkét csapat bizonyítani akar, az Inter motiváltabb lesz, mert elveszítette az első mérkőzést, s támaszkodhat Romelu Lukakura is. Meglepő volt látni, ahogyan beilleszkedett Olaszországban. Ez Contének köszönhető. aki rengeteget dolgozott vele."

A két csapat a bajnokságban is versenyt fut egymással, vajon ki lehet a befutó a végén?

"Az Intert, a Juvét és a Milant egyenrangúnak látom. A Juve talán némi plusszal rendelkezik, mert mély a kerete, s ez lehetővé teszi Pirlo számára, hogy jelentősen forgassa a csapatát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8616421078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2021.02.09. 12:47:31

@Zamboni nem egy tészta: azert ezt nem nehéz leszürni, mikor Sarri kapta le minden alkalommal az öltözőbe vonul most meg szurkol a palya szelen

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása