Az Inter elleni mérkőzés

coppa_italia_logo_2020-21.jpgA Juventus idén elhódította az Olasz Szuperkupát, így már bizonyosan nem marad trófea nélkül, de ma este hatalmas lépést tehet a győzelem felé egy másik sorozatban, az Olasz Kupában is.

A zebramezesek múlt héten ugyan hamar hátrányba kerültek Milánóban, de Cristiano Ronaldo vezérletével 2:1-es győzelmet arattak, így komoly előnnyel várhatják a torinói visszavágót.

Andrea Pirlo keretéből sérülés miatt hiányzik majd Aaron Ramsey és Paulo Dybala is, míg Arthur belázasodott, Morata bélhurut hagyhatja ki az Inter elleni találkozót.

A másik elődöntőben a Napoli és az Atalanta nem bírt egymással, így gól nélküli döntetlennel zárta a Nápolyban lejátszott első mérkőzést. A két csapat szerda este Bergamóban dönt majd a továbbjutás kérdéséről.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Drăgușin, Frabotta

Középpályások: Arthur, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski, Peeters

Támadók: Ronaldo, Morata

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr216421158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2021.02.09. 19:58:04

Juventus (4-4-2): Buffon; Danilo, Demiral, De Ligt, Alex Sandro; Cuadrado, Bentancur, Rabiot, Bernardeschi; Kulusevski, Ronaldo

Juvejuve 2021.02.09. 20:13:42

Van egy olyan érzésem, hogy Arthur nagyon fog hiányozni a hajrában.

A többiek képtelenek megtartani a labdát..

Zalayeta 2021.02.09. 20:44:21

Fájdalmas hallgatni ezt a beszélgetést a stúdióban. Inkább kezdődjön.. Forza Juve!

danimester1 2021.02.09. 20:47:43

Forza Juve!Nekem elég lesz az 1:1 vagy a 2:1!FORZA JUVE!!!PARÓKALOPÁSRA FEL!!!

Lanzafame 2021.02.09. 20:50:55

Wow, Danilo belső középpályás

danimester1 2021.02.09. 20:53:02

Tetszik a labdatartás!

MdewC 2021.02.09. 20:54:00

Végre kommentátor vezeti a meccset. :)

danimester1 2021.02.09. 20:57:09

Nem szoktam szídni Bernat,de hihetetlen hogy milyen ügyetlen.Legyen szó labdaátvételről ,passzról vagy beadásról,egyszerűen kiszámíthatatlan mit fog elrontani.Szerintem be kellene építeni egy ifi játékost,valószínű ennyit hozzátenne,sőt....Padoin egy klasszis hozzá képest.

Juvejuve 2021.02.09. 20:58:29

Jólvan Conte már idegbeteg :D

MeGmOnDtaM 2021.02.09. 21:00:25

Berna eddig az Interrel jatszik... ez az ember egy kész szerencsétlenség.

BigP86 2021.02.09. 21:00:35

Ez az Alex Sandro elfelejtett focizni?? Netto eletveszely lett a csávó.

Attilio79 2021.02.09. 21:00:59

Gyerekek, ugye meglesz?

Wizzurah 2021.02.09. 21:01:33

Ez a Conte igazi faszparaszt lett, látszik hogy Milánóban él :D

kozagaha 2021.02.09. 21:02:35

Berna életveszélyes

giorgio007 2021.02.09. 21:09:51

Nem vágom miért nem lövünk kapura, amikor adja magát.

BigP86 2021.02.09. 21:10:06

Hakimi brutális. Veri a teljes vedelmunket. Eletveszely.

MdewC 2021.02.09. 21:10:51

Am nagyon pengén passzolgatunk. :)

Tetszik ez a gépezet és ez sztem fokozható. :)

Lanzafame 2021.02.09. 21:11:05

Nagyon fura ez a 3-5-2, amit ma játszunk.

danimester1 2021.02.09. 21:14:03

Bealtattuk magunkat!ÉBRESZTŐ!!!

Wizzurah 2021.02.09. 21:14:35

Alex Sandro kihagyja a döntőt, ha tovább megyünk, csak én láttam úgy, hogy szabályos szerelés volt és labdát ért?

BigP86 2021.02.09. 21:15:29

Bmeg Pirlo, nem hiszem hogy képes voltál Hakimivel szembe rakni egy Berna- Sanyi dupla nulla bal szélt!!???

Lanzafame 2021.02.09. 21:15:47

@danimester1: úgy játszik, mint egy autista. Lehet, az.

BigChris 2021.02.09. 21:16:29

Sajnos közünk nincs a meccshez, teljesen ötlettelenül a középpályán a labdát, azt is rövid ideig.

Attilio79 2021.02.09. 21:17:20

Ez az Inter brutálisan antipatikus csapat továbbra is.
Egyébként most arra játszunk, hogy kapjunk egy gólt? ;)
Volt kapuralövésünk az első 3 percben? Azt nem láttam... :D

BigChris 2021.02.09. 21:19:53

@BigChris: a szezon eleje óta nincs középpályánk. Azok a csapatok ellen van esélyünk, akik nem támadják le a középpályásainkat.

danimester1 2021.02.09. 21:22:35

Nem értem miért kell ennyire magunkra húzni őket!?Mi ez az antifoci!?Nem tudom mi a terv ataktika,de egyelőre nem jött be.Tartani kellene megint egy kicsit a labdát és végre veszélyeztetni,mert kapuralövésünk nem volt.Kemény meccsre számítottam,de arra nem hogy magunknak nehezítjük meg.A szünetben át kell beszélni ésbdolgozni a taktikát,mert így nem biztos hogy ebből döntő lesz.

BigP86 2021.02.09. 21:23:33

Nyáron:
Berna, Ramsey, Sandro out.
Hakimi, Aouar, Locatelli in.
Extra: Dybala - Icardi csere.
Fifa off. :D

Attilio79 2021.02.09. 21:26:29

@danimester1: A terv a továbbjutás és úgy látom, hogy az egy gólos előny és az idegenben szerzett gól a takaréklángon égő csapatot és a biztonsági passzolgatást hozza magával.
Kérdés, hogy a kupa mennyire főcélja a csapatnak.
Ha abba gondolunk, hogy Bl, bajnokság, kupa 3 terhelést jelent és itt nem menne tovább az Inter, akkor nekik már csak a bajnokság marad, míg nekünk mindhárom... :D

danimester1 2021.02.09. 21:26:58

Utálom a dögevőket,de Hakimi és Barella jók,elférnének nálunk.

nortu30 2021.02.09. 21:27:21

Azzal, hogy "közünknicsajátékhozésalabdához", előbb-utóbb gólt fogunk kapni (nem károgás, és ne legyen igazam).

Wizzurah 2021.02.09. 21:28:09

Azért annyira nem gyászos, bernát kell lehozni, mert nagyon rossz, de állandó jelleggel, én nem tudom mit erőltetik. Támadásnál is látszik, nem is szívesen passzolnak neki, inkább vissza fele passzolnak, teljesen megbénítja a csapatot. Teljesen jók lennénk, izgalmas, 3 esélyes meccs lenne, ami nem baj, mert inter az ellenfél, de így idő kérdése mikor kapunk egyet. Nagyon remélem, hogy félidőben lehozzák ezt a szerencsétlent, Sandro is miatta szív.

BigChris 2021.02.09. 21:30:53

Azért azt vágjátok, hogy azzal Pjanic eligazolt, gyakorlatilag nem is érdemes nekünk szabadrúgást megítélni? Nincs, aki veszélyes lenne kapura.

danimester1 2021.02.09. 21:30:53

@Attilio79: igazából ez a meccs meg a döntő van.Nem lenne 3 front.Látom mi az elképzelés,de a kivitelezés eléggé döcögős és önveszélyes.Amennyiben gólt kapunk futhatunk az eredmény után,ami pont nem hiányzik az afrikai csörte előtt.A csürhe meg mindig scudetto,kupa,Bl,aztán tavaszra helyre vannak rakva!

szauerb 2021.02.09. 21:35:42

1. Bernardeschi a félidő második felében hasznosabb volt mint egy zsák krumpli.

2. Alex Sandrot le kell hozni.

3. Kell igazolnunk egy pontrúgás speciálistát.

4.
Képzeljetek el egy Lukaku-Ronaldo párost...

danimester1 2021.02.09. 21:36:01

@BigP86: ez nem is lenne olyan rossz leosztás.Igaz Aouar mennyire vállna be Rabiotból kiindulva,és persze kellene valaki előre is.

Attilio79 2021.02.09. 21:36:29

@danimester1: De pont ezért gondolom, hogy ez a meccs ennyit ér most nekünk, a lehető legkevesebb energiával lehozni, mert 3 nap múlva fontos meccs lesz a Napoli ellen.

nortu30 2021.02.09. 21:38:15

Lehet nem ért vele mindenki egyet, de én úgy látom, labdatartásra és pontos passzokra nálunk szinte csak Arthur képes. Tudom, nem mindig előre játszik, meg ilyenek, de őt legalább nem hozza zavarba a laszti és nem vágja előre pánikszerűen a semmibe. Utóbbiban egyébként mostanában Chiellini a "bajnok".

danimester1 2021.02.09. 21:39:14

Maestro remélem időben cserélni fog,mert Berna (aahh legyintés..) és Sanyi nincsenek ma ott a szeren,nem utolsósorban pedig utóbbi sárgás.45 perc elvileg és döntősök lehetünk megint,de ahhoz precízebb,gyorsabb játék kell,ami csak cserével eszközölhető.Forza!!!

Juventino86 2021.02.09. 21:39:29

A félidő eleje és a vége egész jó volt, Ronci majdnem meglőtte megint a gólját. Valaki azt mondta nekem, hogy Bentancur-fóbiám van, de sajnos tényleg nagyon gyengén játszik megint. Két labdát is eladott 25 méterre a kapunktól, és semmi kreativitás nincs benne. Ilyenkor látszik, hogy nagyon kell helyette Arthur, mert akkor legalább meg tudjuk tartani a lasztit, és technikailag is sokkal jobban néz ki a csapat. Bernardeschi szerintem ma nem vészes, volt sokkal rosszabb is. Az eredmény a fontos, jussunk tovább, más nem számít.

Ami kimondottan tetszik eddig, az a De Ligt-Demiral kettős. Forza!

Juvejuve 2021.02.09. 21:40:20

Jöhetne Chiesa és Mckennie a szünetben

MdewC 2021.02.09. 21:40:21

Sztem eddig jók vagyunk.

Erre meccsre ennyi kell. :)

peti78 2021.02.09. 21:40:43

@szauerb: volt rá lehetőség leigazolni
Nagy hiba volt ahogy a suarez ügy is

danimester1 2021.02.09. 21:42:43

@Attilio79: így van,igazad van.Ezért is van ez a felforgatott csapat.A scudetto szempontjából fontos lesz és szerintem a nápolyiak formáját nézve mi vagyunk az esélyesek,sőt ők holnap játszanak az Atalantával ami nekik sem lesz sétagalopp,pláne ha hosszabbítás lesz.Bízzunk benne hogy igen!:-)

szauerb 2021.02.09. 21:43:33

@Juventino86:
Bentancurtól azt várják és próbálják ráerőltetni amit nem tud.
Ő egy verőlegény nem lehet elvárni tőle, hogy irányítson.

Attilio79 2021.02.09. 21:45:02

@danimester1: :D Drukkolni kell!
Szegény Conte és Marotta, kicsit sajnálnám őket, ha ma nem sikerülne, najó, mégsem... :)

rabsic02 2021.02.09. 21:46:58

@danimester1: úgy emlékszem legutóbb Frabotta is csődöt mondott a sintér ellen.
Esetleg Chiesa jöhet és Danilo átmegy balbekkbe, Cuadrado pedig egy sorral hátrébb.
Más opciót nem igazán tudok elképzelni.

JeetTrader 2021.02.09. 21:49:10

Dühítő h egy kicsit zavarják a kozeppalyasainkat erre azok meg elfelejtenek focizni....látni nem látunk a pályán de ez nem újdonság. Sandro elég gyengus meg Berna is.

Jajj nem tudom mi lesz ebből...valahogy kaparjunk össze egy gólt...

Forza Juve!

danimester1 2021.02.09. 21:49:51

@MdewC: igen!Kellemes megnyugtató érzés hogy semlegesen a valós dolgokról beszél,nem pedig az általa vélt valós vagy kitalált dolgokról.Nem részrehajló,nem.pocskondiáz

steven.h 2021.02.09. 21:50:06

Az látszódik, hogy direkt lassítjuk a játékot és nem vállalunk kockázatot (amikor kicsit volt kockáztatás rögtön jött Hakimi). A bal oldalunkat megint nem jól rakta fel Pirlo, szerintem Danilonak és Sandronak kellett volna ott kezdeni a jobb oldalon meg Darmianra rá lehetett volna küldeni Cuadradot és Chiesat... Ha továbbjutunk akkor úgyis mindegy, de ez az 50% semmit nem fog erni ha kiesünk és még a napolit se ütjük

giorgio007 2021.02.09. 21:52:26

Nem szép a játék, de egyelőre az van, amit mi akarunk. Pirlo megnézett pár Allegri meccset múlt héten.

Juventino86 2021.02.09. 22:02:56

És akkor most ez megint mi volt, kedves Bentancur??? Buffon viszont még mindig hatalmas.

danimester1 2021.02.09. 22:03:16

Egy ilyen kibaxott kontrát kellene csak megcsinálni!!! NEM HISZEM EL!!!

nortu30 2021.02.09. 22:03:50

Hajmeresztő dolgokra vagyunk képesek!

Attilio79 2021.02.09. 22:05:22

Bastoni = Materazzi ugyanaz a buta fej. :D

danimester1 2021.02.09. 22:05:49

Kemény a meccs és durva dolgokat csinálunk hátul,de már csak fél órát kell kibírni.Ez alatt öregszünk pár évet tuti!

BigP86 2021.02.09. 22:06:39

Halleluja lemegy ez a tetovalt szerencsetlen falábú pojáca.

BigChris 2021.02.09. 22:06:43

Akkor a kispadnak is feltűnt....Mckennie-Berna

Juvejuve 2021.02.09. 22:07:56

Jöhetne még Chiesa, Chiellini duó

danimester1 2021.02.09. 22:08:26

CR MEKKORA HELYZET KELL BASSZUSS!!!

BigChris 2021.02.09. 22:08:29

Ezt illett volna bevrrni

danimester1 2021.02.09. 22:10:21

Ezek az eladott labdák vazzzeeeee!!!

Lanzafame 2021.02.09. 22:11:51

Na most tényleg Kulunak kiabálnak :D

Rivendell 2021.02.09. 22:13:53

Ha ezt belovi... Év gólja

danimester1 2021.02.09. 22:14:37

CR!!!MA SEMMI NEM MEGY!?A CSELSOROZAT SZÉP VOLT!

Juvejuve 2021.02.09. 22:15:02

Kezd kifáradni az inter

Rivendell 2021.02.09. 22:16:44

@Juvejuve: nagyon nem faradhatnak el...sok a csere

BigChris 2021.02.09. 22:16:52

Ha 1:0-ra nyer az Inter, akkor még mi jutunk tovább, ugye?

Juvejuve 2021.02.09. 22:17:42

@BigChris: persze
Több idegenben lőtt góllal

danimester1 2021.02.09. 22:18:39

@BigChris: igen mert nekünk 2 idegenben lőtt gólunk van.

Juvejuve 2021.02.09. 22:19:50

@Rivendell: szerintem a cseréik eddig nem jöttek be, de maradt még pár kezdő játékosuk a pályán :)

danimester1 2021.02.09. 22:21:29

Cr és Cuadrado is belehal a szépségbe,mindig a trükközés.

BigP86 2021.02.09. 22:21:48

@danimester1: az nem fej. Inkább fúj. :D

steven.h 2021.02.09. 22:22:15

Azért az mindent elmond hogy Ronaldo visszazár Cuadrado helyett és még mutatja is h nyugi jöttem, ne sprinteld halálra magad

BigChris 2021.02.09. 22:22:41

@danimester1: magam is így gondoltam, csak azt nem értem, hogy az Inter miért nem pressingel erősebben? Ennyit engedélyezünk nekik?

danimester1 2021.02.09. 22:23:47

Mit VARoznak nem tudjátok?

danimester1 2021.02.09. 22:24:45

@BigChris: szerintem igen!A hajmeresztő passzolgatások ellemére stabil a védelem.

BigChris 2021.02.09. 22:25:45

Úgy latom ma már nem akarunk gólt rúgni...:-(

Juvejuve 2021.02.09. 22:26:02

@danimester1: amikor megszakadt a kép egy pillanatra, azóta kint a felirat

Rivendell 2021.02.09. 22:26:23

Innen már csak +oldjak

danimester1 2021.02.09. 22:26:35

Még kb. 10 perc!FORZA FORZA FORZA!!!

danimester1 2021.02.09. 22:27:37

@Juvejuve: köszi!Közben bemondta hogy úgy maradt az akadozás miatt.

danimester1 2021.02.09. 22:30:56

Chiesa fogja eldönteni!

BigChris 2021.02.09. 22:31:02

Mondjuk az egyetlen ajtó ablak helyzetet mi hagytuk ki...

Rivendell 2021.02.09. 22:31:26

Már csak a bajnokságban kéne még 1 kicsit közelíteni, hogy érezzék a törődést

Lanzafame 2021.02.09. 22:31:49

Bármi lesz a maradék 10 percben, ez a csapat most nagyon egyben van, mindenki küzd a másikért

Zolika1015 2021.02.09. 22:32:18

@steven.h: ennyi!
Köszönöm, hogy leírtad! Ez erről szól, nemcsak a gólszerzésről. Kőkemény csapatmunka és bizony CR is tud védekezni a maga módján!

danimester1 2021.02.09. 22:32:49

Közben azon gondolkodom milyen mázlis Conte hogy nincsenek szurkolók!Tuti kapna!

steven.h 2021.02.09. 22:34:26

McK mint egy falat kenyér úgy kellett nekünk.

danimester1 2021.02.09. 22:35:11

4 PERC!MEGCSINÁLJUK!!!FORZA !!!!

danimester1 2021.02.09. 22:37:30

Ez a spori nagyon korrekt,végre jó a játékvezetés!

Rivendell 2021.02.09. 22:38:41

Bl kuka... Kupa kuka... Jöhet a bajnokság... Inter

Attilio79 2021.02.09. 22:38:54

Marotta legyint, már Hakimit se veszik meg... :D

steven.h 2021.02.09. 22:39:14

Ez férfimunka volt, most nagyon összeálltunk mindegy kik játszanak. Főleg újra a védekezésünk látszódik stabilnak, mindegy hogy Dd vagy BC van.

danimester1 2021.02.09. 22:39:35

Azt kapták amit érdemelnek!! Mehetnek haza!Szép munka volt fiúk!Conte Conte a sötétoldal tönkretesz,ezen a paróka sem fog segíteni!

Juventino86 2021.02.09. 22:41:04

Gratula a csapatnak, megvan a döntőbe jutás, és csak az eredmény számít. Pirlo néhány meccs óta már Allegri szemléletmódját vette át. Ez bizony célfutball volt, és bár voltak egészen hajmeresztő dolgok is hátul, de nem kaptunk gólt. Jobb a csapatnak a védekező taktika. Pirlo összerakta a védekezést. Gratula a csapatnak, forza Juve!

danimester1 2021.02.09. 22:41:36

@Rivendell: aztán a sorba jön a scudetto kuka,sintér kuka és ami Antonionk a parókáját dobálja zakó helyett és megy valami 100 eurós étterembe....hátha....-:)

Leram7 2021.02.09. 22:43:43

Nem volt egy jó mérkőzés, 2 gól kellett az internek, de úgy játszottunk végig, hogy a milánóiak nem hitték el, hogy lőhetnek 2 gólt.

Rabiot, McKennie, Ligt, Cuad, Danilo, Demiral is jól tólták.

Több esetben kevésen múlt a helyzet az internek, de jobbak voltunk.

CR érdemelt volna 1 gólt.

Legalább láttuk ma, hogy ezt is tudjuk. Ha a így tudunk védekezni, akkor nyerni fogunk sok meccset.

MdewC 2021.02.09. 22:43:50

Ha már vannak kiváló védőink, használjuk. :)

Erősebbek vagyunk így sztem.

Férfias 0-0!

Így kell. :)

Juve!

delpi0823 2021.02.09. 22:44:15

@Lanzafame: +1Igen,es meg Cr is nagyon sokszor jott vissza,le a kalappal a csapat elott.Nagyon kezd osszealni ez a vedekezes,de azert Arthur kell a kozeppalyara mert o kepes megtartani a labdat,es az azert fontos ha szuszanni akar a csapat neha.

Attilio79 2021.02.09. 22:44:40

2-3 jó dolog van az Interben, Darmian és Perisic, mindkettő Serie B szint. Marotta meg a legyintése mindent elmondott az utolsó képkockákon. :)

szauerb 2021.02.09. 22:45:29

Andrea Pirlo visszahozta azt a Juvet amit nagyon rég nem láttam és imádok.
Talán a mai ellenfele első évében volt hasonló a csapatszellem és a hit.
Az a hit amit látva az ellenfelek elkezdenek kételkedni magukban.
Ez talán még a taktikánál is fontosabb.
Ez az ami nagyon messzire viheti a Juventust.

László Jakus 2021.02.09. 22:45:41

Kemény védekezés jó kis kontrak teszet a csapat. A 70. Percben látszott hogy elfáradt az Inter. Ha egy gól be ment volna a Roninank maga lett volna a mennyország. Így is szép volt.Forza Juve

James Zabiela 2021.02.09. 22:47:41

@Juventino86: Nem is olyan régen, még el akartad zavarni Pirlot, meg mindenkit is!De tévedni emberi dolog!

Wizzurah 2021.02.09. 22:48:16

Jó volt ez, jó meccs volt, helyzetek itt is, ott is, gól nem volt, de tetszett, igazságos a döntetlen. Látszott, hogy mi nem is nagyon erőltetjük a játékot, egy fél gőzzel elért 0-0 teljesen jó, nem a látvány volt a lényeg ma. Szuperkupa megvan, kupában döntő, bajnokság szoros és nyitott, bl-ben is ott vagyunk, azért annyira nem szar a szezon jelen állás szerint és Pirlo tényleg kezd belejönni úgy érzem-látom. Szép este volt.

Juventino86 2021.02.09. 23:00:32

@James Zabiela: Akkoriban teljesen jogosan kritizáltam Pirlót, ahogy sokan mások is. Akkor meg is érdemelte a kritikát. Most pedig a dicséretet érdemli meg, mert a védekezést nagyon összerakta. Úgyhogy így tovább!

BigChris 2021.02.09. 23:00:37

Gratula a csapatnak. Az volt az érzésem, hogy ha még félórát játszunk, akkor sem rúgnak gólt nekünk. Ami viszont zavar, hogy továbbra sincs támadó szellemű középpályásunk, aki fazonszabásza lehetne a csapatnak.

niccolo 2021.02.09. 23:04:58

@danimester1: miért van parókája? Volt hajbeültetése ,nem sikerült?

Il Principino 2021.02.09. 23:07:00

Azért csak meg lett vhogy..
Nálam Kulusevski még Bernánál is gyengébb volt..Nettó emberhátrány volt az első félidőben!
Sandrot megvédeném,Hakimivel nem volt könnyű dolga,a sárga után pedig okosan a védekezésre helyezte a hangsúlyt!
Benta és Rabiot masszív volt,ahogy De Ligt és Demiral is..Cuad és Danilo megette reggelire Darmian/Perisic duót..
Giginek védenie sem kellett gyakorlatilag,bár idegbaj kerülgetett azoktól a hajmeresztő passzoktól ott hátul,majdnem rá is faragtunk párszor.
CR lábában legalább 1 gól benne maradt,de Handa bravúros volt.
Sandro lapozta ki magát csak szerencsére,pedig parázs meccset vártam előzőleg.
Conte pedig szarjon sünt :)
Forza Juve!!!

Il Principino 2021.02.09. 23:10:52

@Juventino86: Allegri fóbiások és az űrfutballt várók most azért tudnak örülni :)
Pirlonak jár a pacsi,ha célfutball kell akkor az kell!
"Aki szórakozni akar menjen színházba"
:D

Andras74 2021.02.09. 23:54:01

@James Zabiela: főleg mindenkit is. De Allegri Pirlóban öltött új testet, így már csak mindenkit.......
A kolléga még elég fiatal. Fiatalság bolondság..,...

Vergilius1897 2021.02.10. 00:20:05

Ami még fontos és szerintem nem esett róla szó, hogy gyakorlatilag mertük rotálni és pihentetni egy inter elleni elődöntőn a csapat több játékosát. Szerintem McKennie, Arthur, Morata, Chiesa tuti kezdenek a napoli ellen és valószínűleg a Bonucci-Chiellini kettős is. Lényegében B kerettel ejtettük ki őket

Juvejuve 2021.02.10. 00:22:26

@Vergilius1897: +1

Szczesnyvel együtt 7 ember.

JeetTrader 2021.02.10. 00:55:11

@Vergilius1897: Pirlo eleve keményen rotal de valóban figyelemre méltó! És lám cél focit is tudunk játszani.

MdewC 2021.02.10. 01:06:02

@JeetTrader: ezt adom.

Így viszont a keret minden tagja jobban játékban van ami még jól jöhet.

venember83 2021.02.10. 06:47:59

@MdewC: a Juve rotálja a legjobban a keretet, minden játékos kap meccset/perceket, még a fiatalok is. Januárban láttam egy Tuttosport cikket, miszerint 29 meccsen 29 különböző kezdőcsapat volt. Januárban 25 különböző kezdőjátékos szerepelt a csapatban, összesen a szezonban 31 játékost vetett be Pirlo. A Milannál ez 30 játékos, a Románál 29, míg az Internél 22. A keret teljes kihasználása révén Pirlo alatt lényegében két Juventus küzd a többi csapat ellen.

Juventino86 2021.02.10. 09:11:35

@Il Principino: Pontosan. Én is így gondolom.

@gipsz ödön: Ez eléggé primitív hozzászólás volt. Miért gond az, ha én Bentancurt nem tartom eléggé jó játékosnak? Szerencsére rajta kívül tegnap szinte a teljes csapat dicsérhető volt, főleg védekezésben. Úgyhogy ez igazán belefért.

Juventino86 2021.02.10. 09:15:57

@gipsz ödön: Egyébként meg azt írod, hogy az utóbbi három edzőnél folyamatosan játszott Bentancur. Allegrinél azért nagyon ritkán volt kezdő, Pirlo is csak azt követően számolt vele, miután Khedira kiesett pár meccs után sérülés miatt. Most pedig elég sok a rotáció a középpályán, így természetes, hogy ő is játéklehetőséghez jut. Ez nem azért van, mert olyan hatalmas játékos lenne, szerintem a középpályán Rabiot, Arthur, illetve McKennie is jobbak nála. Az elmútl meccseken ez meg is mutatkozott. Mielőtt személyeskedsz, gondolkozni is kellene. :)

Juventino86 2021.02.10. 09:19:15

@Juventino86: jav.: Sarri is csak azt követően számolt vele.

danimester1 2021.02.10. 12:33:06

@niccolo: Mert van egy mém,amin egymás mellett áll Conte és Pirlo aztán leemeli a parókáját.Egyébként volt hajbeültetése,azért van olyan szép sűrű haja.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása