Mennyi pénzt hozott a Juventusnak a Szuperkupa-győzelem?

szuperkupa_unneplese.jpgA Napoli fölött a Szuperkupa döntőjében aratott 2:0-ás győzelemmel a Juventus elhódította a szezon és a Pirlo-korszak első trófeáját, ez pedig nem csupán dicsőséget, de anyagi nyereséget is jelent a torinói klub számára.

A koronavírus-járvány új forgatókönyveket hozott a labdarúgás világába, s komoly pénzügyi megpróbáltatást jelent a klubok számára. Mivel a mérkőzések zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre, nem meglepő, hogy a szponzorok által folyósított összegek is elmaradnak a korábbi években megszokottól.

Az Olasz Szuperkupa előző két kiírását kereskedelmi megfontolások miatt Szaúd-Arábiában játszották a csapatok, s ez lehetővé tette, hogy mind a szervezők, mind a résztvevők több pénzt keressenek.

A Tuttosport állítása szerint a Juventus és a Napoli ezúttal egyaránt 1 millió euróval gazdagodott, míg az olasz liga 500 ezer eurót könyvelhetett el. Összehasonlításképpen múlt évben mind a Juventus, mind a Lazio 3.3 millió eurót, az olasz liga pedig 750 ezer eurót keresett.

Az összeg ugyan csökkent, azonban a dicsőség változatlan maradt, s a Juventus remélhetőleg a szezon második feléhez nélkülözhetetlen önbizalmat meríthet a Szuperkupa-diadalból.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4616400320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2021.01.23. 12:05:23

Szerintem ez a pénz is jól jön!

alexGicamo 2021.01.23. 16:31:14

@Andras74: Úgy van ! Ilyenkor minden számít !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása