Játékosok az AC Milan elleni győzelemről

mckennie_weston_golorom_kulusevskivel.jpgA Juventus 3:1-es győzelemmel zárta látogatását a listavezető AC Milan otthonában, s mivel a rivális Inter és Napoli is vereséget szenvedett, fontos lépést tett a felzárkózás felé.

"Jól vagyok. Volt egy kis gondom a csípőmmel, de nincs szó izomproblémákról. Semmi komoly. Elégedett vagyok a teljesítményem folytonosságával. Ez nagyon fontos, s az idősebb játékosok is ezt mondják.

Ha mindent belead az ember a csapatért, az magas színvonalra segít, a gólok pedig ennek eredményei. Az első gól esetében azt tettem, amit az edző kér tőlem, hogy ne tartogassam a labdát, s jól időzítsem a befutásaimat az üres területekre.

Amikor olyan játékosok mellett játszol, mint Dybala és Cristiano, akik olyan dolgokat látnak, amit más nem, minden egyszerűbb. A második gólom a bal lábammal azonban az edzések eredménye. A Juvénál nagyobb a felelősség. Mindig próbálom védekezésben segíteni a csapatot, s mindig boldog vagyok, mikor sikerül közösen kitartanunk, s szilárdnak maradnunk. Fantasztikus eredményt értünk el ma este csapatként, s nagyon boldogok vagyunk." - mondta a Juventus eslő két találatát szerző Federico Chiesa, aki a végén kisebb sérülés miatt lejött a pályáról.

"Úgy érkeztünk ide, hogy tudtuk, ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz. A délutáni eredmények még inkább azzá tették, nekünk pedig sikerült az irányításunk alatt tartani a legelejétől a végéig. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ez nekik csak a mi hibáink révén sikerült. Csapatként játszottunk, harcoltunk és hittünk, ez az a szellemiség, aminek minden mérkőzésen meg kell mutatkoznia. Tegnap tudtuk, hogy le kell játszanunk a mérkőzést. Kizárólag a saját célunkra összpontosítottunk, ami a három pont megszerzése volt. Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, s győztes sorozatot kell alakítanunk. Megmutattuk, hogy ez a csapat még mindig nagyon éhes. Már teljes mértékben a Sassuolo elleni mérkőzésre összpontosítunk." - mondta a milánói győzelemről Leonardo Bonucci.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr716375872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2021.01.07. 10:43:08

Az első gól és a Milan gól között azért nem éreztem komfortosan magam, pláne azt hogy mi irányítanánk.

Il Principino 2021.01.07. 12:52:35

@Rocky80: Mert nem mi irányítottunk,az volt amit a Milan akart,az egész első félidőben le lettünk focizva az az igazság :(
Meg úgy a meccs nagy részében,ezúttal viszont kegyetlenül kihasználtuk azt a kevés lehetőségünket és az döntött!
Középpályánk nem volt,bár a 2. félidőre feljavultunk pl. Rabiot,de szinte hihetetlen,hogy elég sokszor benne van a piros lap Benta vagy Adrien játékában.

rockitbaby 2021.01.07. 14:46:27

@Il Principino: Azért Chiesa első gólja előtt szépen átvettük az irányítást és ekkor csak nyomozta a játékszert a Milan. Ez percekig tartott. Ennyire ne legyünk elvakultak a másik irányba.

szauerb 2021.01.07. 19:12:07

Az első félidő második felében valóban akadtak gondjaink , de a második félidőben totálisan mi irányítottunk.
Nagyon kevés olyan rangadó van ahol az egyik fél képes kontroll alatt tartani az egész meccset.
Pirlo ismét remekül látta az első félidő történéseit és annak fényében küldte ki a srácokat a másodikra. Győzelem lett a jutalom csakúgy mint Udene-ben.

steven.h 2021.01.07. 19:36:14

@Il Principino: Nekem az volt az érzésem, hogy egy két egyébként hibából adódó lehetőségen kívül nem a Milan irányított egészen addig amig nem lőtték azt a szabálytalan gólt. Ott törtünk meg és akkor valóban volt aggódni való, de szerencsére összekapták magukat a srácok.

Egyébként egy valamit igazán elfelejthetne Pirlo a letámadás során, pl azt hogy a belső középpályásunk támadja az ellenfél kapusát. Két ilyen volt tegnap is, mindkétszer Rabiot-ra jött ki és majdnem bajba is kerültünk, mert senki nem zárt a helyére vissza, cserébe hozzáadott értéke pont egyenlő volt a nullával.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3390) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (917) elemzés (40) előzetes (861) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4164) mercato (4144) nyilatkozat (7444) Olasz Kupa (326) összefoglaló (412) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása