Håland és Pogba is klubot válthat jövőre

haaland_raiola_pogba.jpgAngol értesülések szerint a Manchester United igazgatótanácsa megelégelte a Paul Pogbát és Mino Raiolát körülvevő folyamatos vitákat, ezért akár már januárban távozhat a francia középpályás.

Mino Raiola a minap nyilvánosan kijelentette, hogy Paul Pogbának nincs maradása a Unitednél, s tette ezt még mielőtt a United a Lipcse elleni mérkőzéssel átpottyant volna a BL-csoportkörből az Európa Liga küzdelmeibe.

A klub vezetői a The Sun által publikált pletykák szerint rábólintottak a játékos elkerülhetetlen távozására, sőt, most már az is tudatosult a manchesteri vezetőség szintjén, hogy szó sem lehet olyan átigazolási díjról a játékos kapcsán, amelyet még 2016-ban kifizetett érte a United a Juventusnak.

Következésképpen a megközelítőleg 90 millió fontos árról is lemondtak az igazgatók, és az angol pletykalap szerint 50 millió fontra lőtték be a világbajnok futballista játékjogának az árát, reménykedve, hogy így sikerül a futballistát továbbadni az érdeklődőknek, név szerint a Juventusnak vagy a Real Madridnak.

Az európai köztudatba a Juventusnál berobbanó 27 éves középpályásnak 2022-ben lejár a szerződése, és jelenleg egyik fél sem kíván hosszabbításról tárgyalni, így mindenképpen értékesítenie kellene őt az angol klubnak, ha még némi bevételre kíván szert tenni a futballista játékjogából.

Romeo Agresti a minap arról írt, hogy Paul Pogba szívesen visszatérne a Juventushoz, ezért pedig az Öreg Hölgy kész beáldozni az idén partvonalra szorult argentin támadóját, Paulo Dybalát, akivel a pletykák szerint nemigen haladnak a tárgyalások a szerződéshosszabbítás kapcsán, és akinek ugyanúgy 2022-ig érvényes szerződése van, mint a francia világbajnok középpályásnak.

Spanyol forrásokra hivatkozva a Tuttojuve arról számolt be, hogy Mino Raiola másik pártfogoltja, Erling Braut Håland is klubot válthat 2021-ben, ha az ügynöknek sikerül olyan klubot találnia, amelyik kész kifizetni a játékos és a Borussia Dortmund által még a szerződéskötéskor meghatározott kivásárlási díjat.

Érkezése óta a norvég csatár bámulatos eredményességgel és következetességgel szállítja a gólokat, idén például 8 német bajnokin 10 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, míg a 4 BL-meccsen, amelyen részt vett, 6 gól fűződik a nevéhez.

A Tuttojuve szerint a 2020 januárjában Németországba igazoló játékos a szerződéskötéskor 75 millió eurós átigazolási díjban egyezett meg a Borussia Dortmunddal, és amennyiben ezt a pénzt nyáron kifizeti valamelyik érdeklődő, a csatár már nyáron elhagyhatja a német klubot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2616328280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DegerFaCan 2020.12.11. 09:13:41

Na ezt lehetigy alairnam. Dybala talán kis pluszpénz de lehet 0-ban cserélne Pogbaval. Haaland meg hozzánk. Ok kicsit fifas ez de álmodozni lehet. Bár mellette ki kell csengetni pár kolcsonjatekost is fogalmam sincs milyen lóvénk lehet. Hogy a sármunk megmaradjon minél tovább kell jutni a BLben, nyerjük meg :D

Knob 2020.12.11. 09:26:01

Hát szerintem az elmúlt évtized legrosszabb üzletét kötnénk ha ezt a semmirekellő, egoista, hisztis, nyaralós, középszerű szart visszahoznánk. Ingyen sem szabadna még elgondolkodni sem rajta, nemhogy pénzért, vagy játékosért! Inkább nézném Matiudit meg Khedirát minden meccsen, mint hogy ezt a szarkupacot akár csak a cserepadunkon üldögélni lássam!

Mitya10 2020.12.11. 09:49:25

@Knob: Èn inkàbb nèznèm Pogbàt mint Khediràt vagy Matuidit. Nyìlvàn az nekem sem mind1 persze hogy milyen àron. Morata sehol sem hozta azt a formàt mint nàlunk ès itt ùjra megmutatta h nagyon jò tàmadò lehey bevàllna a polipnàl is.

Andras74 2020.12.11. 11:03:55

Håland érkezésére csak akkor lehet esély, h CR7 eligazol egy kis apróért, és Palikát még a télen komoly összegért eladjuk.

Nem tudom, meg lehet-e ezt így csinálni?

Akkor érne az egész ügylet vmit, ha jönne egy Pogba szintű középpályás, de akkor meg nem marad pénz Moratára, Chiesára és talán még a texasi cowboyra sem...... Szóval, egy probléma megoldása generálja a következőt.....

venember83 2020.12.11. 11:33:59

@Andras74: én CR-ben látom a vonzerőt, hogy miatta a Juventushoz igazoljon 1-2 komolyabb tehetséggel megáldott fiatal (pl. Haaland, Mbappé). Ahogyan pl. Wojci tette. Első évben padozott Buffon mögött, teljes természetességgel, s azt követően lett első számú opció.

Rocky80 2020.12.11. 13:21:41

Haalandért nem sok a 70 szerintem. Biztos vagyok benne hogy nagy klubban is megállja a helyét.

Roland Máté 2020.12.12. 08:34:14

@Knob:
Teljesen egyet értek! Eleve hatalmas nagy kockázat lenne, hatalmas pénzért és fizetésért. Nem beszélve arról, hogy milyen nagyképű és balhés játékossá vált. Semmiképp nem örülnék, ha érkezne.

Roland Máté 2020.12.12. 08:38:03

@Mitya10:
Az tény, hogy Morata itt újra nagyon jól játszik, ebben szerintem mindenki egyet ért.
Viszont Morata mellett szól az a tény is, hogy akármelyik csapatban volt az utóbbi időkben /Real, Atleti, Chelsie/ azért mindig odatette magát. Próbálkozott, csak épp nem ment neki. Hozzáállásban, viselkedésben sosem volt baj vele.
Hab a tortán, hogy amikor elment innen, milyen kellemes nyilatkozatai voltak ... ellenben Pogba ... mind ismerjük.

JeetTrader 2020.12.12. 10:37:41

Az 50 mio font az kb 55 mio euro. 45-ért elhoznám és akkor maradna esetleg a fizujára is, de annyira nem támogatom...csakhogy az látszik h valaki nagyon kéne a középpálya közepére és nem tudom, hogy kit szeretnék igazán. Aouar, Locatelli lehet jók lennének, de elvileg BL-re pályázunk bajnokicím mellett, ehhez a szinthez meg fel kéne nagyon nőni nekik.
Pogbesz tényleg csak nálunk alkotott nagyot. És most gyakorlatilag pont ugyanabba a szerepkörbe érkezne vissza, pont ugyanabba a felállásba, ergo jó eséllyel feltámadhatna nálunk újra, mint Morata...

Haaland nem kérdés h óriási tehetség, de tuti h valakit kikéne szorítania vagy a kispadot nyomná. Őt fatális hiba lenne nem játszatni. Megrekedne a fejlődési üteme és lehet vissza is esne. Nagyon fiatal, az sem kérdés szükség volna rá, de égetőbbnek érzem a középpálya stabilizálását, hogy a csatáraink érdemben kilegyenek szolgálva.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása