A Dinamo Kijev elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo_2.jpgA Ferencváros elleni hazai győzelemmel a Juventus bebiztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese között, azonban a csoportkör még nem ért véget, s a torinóiak még harcban lehetnek a csoportgyőzelemért, s szerda este a Dinamo Kijev csapatát fogadják az Allianz Stadiumban.

Andrea Pirlo keretéből továbbra is hiányzik Gigi Buffon és Giorgio Chiellini, azonban Cristiano Ronaldo, aki a Benevento elleni mérkőzésen pihenőt kapott, minden bizonnyal kezdőként tér vissza.

A két csapat első összecsapásán a Juventus Álvaro Morata két találatával aratott 2:0-ás győzelmet Kijevben.

A vendég Dinamo Kijevnek már nincsen esélye a továbbjutásra, a mindössze egyetlen ponttal rendelkező ukrán csapat a Ferencvárossal fut versenyt az Európa Ligát biztosító harmadik pozícióért.

Érdekesség, hogy a francia Stéphanie Frappart személyében a találkozót női játékvezető vezeti majd.

A Juventus 24 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Israel

Védők: de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Dragusin, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Portanova, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala, Da Graca

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést az Spíler 1 TV közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2516314088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2020.12.02. 18:50:00

Pirlo forradalma next ep
Ramsey re alapozunk úgy 3 hétig amíg megsérül, hogy Dybala görcsöljön a padonsl s Kulusevski t ösztönözzük, hogy a 10 es mellett ez a 8as is bekavarhat párszor a szezonban előtte
Cuad nélkül nem tudom ki lesz aki 1az1 ben ver megvkit...s osztogatja majd előre de igazából a b csapatnak 1-2 húzóemberrel is 3 al ütni kéne.
Forza Juve per sempre
Forza Juve per sempre

Juventino86 2020.12.02. 19:14:52

Abban bízom, hogy ma Pirlo kipróbál valami újat, esetleg egy normális 4 védős rendszert. Mert az alapján, amit jósolnak, megint 3 belső védő lesz. A legjobb persze az lenne, ha rövidesen egy jobb, tapasztaltabb mester irányítaná a csapatot. VAgy Pirlóval támadna fel a csapat, csak sajnos erre kevést esélyt látok, mert a középpályán nincs meg a szükséges minőség. Ezt a meccset viszont bármilyen felállásban hozni kell. Forza Juve!

Csak Csucsu 2020.12.02. 19:30:59

@Juventino86: Az lenne a legjobb, ha saját posztját attudná ültetni valakibe...nem kell hogy úgy játszon mint ő de legalább a poszt lényegét mechanikáját...ehelyett inkább 2 segundo volante-t használ mintsem hogy elbukjon ebben(is)

Ghun83 2020.12.02. 19:31:00

@Juventino86: Csak kíváncsiságból kérdezem, kire gondolnál? Mennyiért miből igazolnánk neki? Esetleg a tapasztaltabb mester sem hozza az eredményeket amire vágyunk?

Juventino86 2020.12.02. 19:32:37

@Csak Csucsu: Ebben igazad van. Szerintem is jó lenne.

@Ghun83: Milyen kezdőre gondolnék ma? Vagy milyen igazolásokra?

m.martin91 2020.12.02. 19:51:41

Végre visszatérünk a háromvédős rendszerhez. Úgy hiányzik, mint púp a hátunkra.

Apuleius 2020.12.02. 20:05:21

Juventus: Szczesny; Demiral, Bonucci, De Ligt, Alex Sandro; Chiesa, Bentancur, McKennie, Ramsey; Morata, Ronaldo

m.martin91 2020.12.02. 20:13:40

@Apuleius: Helyesbítek. Legyen inkább három védő, mert ez a felállás még viccnek is rossz.

Csak Csucsu 2020.12.02. 20:37:55

@m.martin91: éstudja..legalább már egyes részleget fellehet ismerni..elől sok opció nincs...Ronaldon vagy Ronaldohoz ha nem tudod akkor keresd Ramseyt
Kívancsi leszek Ramsey formájára ha megéri miatta padoztatni 2 potenciálisabb játékost :))

Juventino86 2020.12.02. 20:41:32

@m.martin91: Szerintem ez 3-4-1-2 lesz igazából. Ramsey próbál majd meg irányítani. Mármint abban a 10 percben, amennyit kibír sérülés nélkül.

Lanzafame 2020.12.02. 20:47:17

Minden geczység nélkül remélem, hogy Dybala ma csodával határos módon átlendül a holtponton. Még ha csak csereként is.

Ghun83 2020.12.02. 20:47:32

@Juventino86: Mármint kiket igazolnál

RCdorset 2020.12.02. 20:53:22

@m.martin91: szerintem azt a 11et akiket most feltesz a pályára a mester a 3412ben lehetne alkalmazni, én örülök a 3védős rendszernek, a 442vel is játszottunk jól, de nem az igazi, szerintem a 3412 bíztató lenne, deajd kiderül 8 perc múlva...

hátha lesz valami fejlődés ma este!
hajrá!

RCdorset 2020.12.02. 20:56:40

@m.martin91: ez a 442 az. remélem Ramsey nem szélsőt játszik majd, hanem szervez a csatárok mögött...

Juventino86 2020.12.02. 20:57:10

@Ghun83: Én leigazolnám Isco-t, mert bár nincs formában, pont egy ilyen típusú játékos kellene. Igazolnék egy szélsőhátvédet is bal oldalra. Dybalát eladnám, és az érte kapott pénzt befektetném. És sürgősen eladnám Bernardeschit is, Chiesa és McKennie kölcsönszerződését pedig nem hosszabbítanám meg, hanem minőségibb embereket igazolnék. De tudom, ez csak álom. :D

venember83 2020.12.02. 21:01:21

3-5-2 kis csavarral. Kiváló/ragyogó meccsre számítok.

Il Principino 2020.12.02. 21:01:32

Női spori,az oszt igen :)
Hajrá Fradi,hajrá Juve :)

west30 2020.12.02. 21:02:11

Ez most ismet egy erdekes feallas,vajon Pirlo azert akarta ennyire chiesat hogy wing backet faragjon belole?Annyi a pozitivum legalabb,hogy elol meg van a fix 2 embere,de ezen kuvil a kezdo komolyan mint ha teljesen veletlenszeru lenne.A 3 belso vedo az mindenkeppen kell aztan majd lesz valami.

BellaDona 2020.12.02. 21:11:27

Jó volt nekünk a Pjanic, nagy kár érte.

Rocky80 2020.12.02. 21:12:00

Csak Bentát ki ne állítsák ma. Nem tetszik hogy besárgult..m

DegerFaCan 2020.12.02. 21:12:29

Huh eddig elég edzőmeccs hangulata van.

BellaDona 2020.12.02. 21:15:59

Eddig mintha nem is lenne tétje a mai meccsnek! Annyira kell már a szurkoloknak egy jó Juve meccs!

Tony. 2020.12.02. 21:17:26

Ez a Chiesa kb. egy 10 milliós játékos, aki a legjobb helyen volt Firenzében.

BellaDona 2020.12.02. 21:19:39

@Tony.: Maradhatott volna ott is.

babo0410 2020.12.02. 21:20:02

@Juventino86: Álmodozz csak, de sehova se vezetne, ha a keretet megint teljesen szétvernénk. Másrészt meg tudom, utálod, így csak rossz lehet, de Chiesa is egész jól játszik. Már amennyire ma jól játszunk. Fel kellene pörögni, és már vezethetnénk.

Tony. 2020.12.02. 21:21:39

Ez szép volt! Most már 15!

BellaDona 2020.12.02. 21:22:01

Szandró a Legjobb! Forza Juve!!!

DegerFaCan 2020.12.02. 21:22:06

@BellaDona: heh :D szép gólt fejelt :D

venember83 2020.12.02. 21:22:20

@Tony.: szépen lefejelte, szavad sem lehet. :)

babo0410 2020.12.02. 21:23:00

Chiesát adjuk el! :D

BellaDona 2020.12.02. 21:23:41

Szegény Fradi!Vajon mi lez a végeremény?

Forza Juve !!! 2020.12.02. 21:25:10

Azért a kapus is kellett hozzá :)

Juventino86 2020.12.02. 21:25:25

@babo0410: Oké, talált egy gólt egy tét nélküli meccsen, ami szép, és örülünk neki, de azért ennél azért jóval több kell, ez te is tudod.

babo0410 2020.12.02. 21:32:07

@Juventino86: Jóval több? Az nem tőle kell. Jól játszik. Ma gól. legutóbb gólpassz. Több kell tőle.

MdewC 2020.12.02. 21:33:21

Azért ez a fejes gól szép volt.

Berna még soha nem csinált nálunk ilyet, szóval ez pozitív.

kozagaha 2020.12.02. 21:33:22

Miért Morata a legjobb védőnk?

rightinthenuts91 2020.12.02. 21:35:14

Nekem speciel semmi bajom, megfogalmaznak kritikát adott játékosokkal kapcsolatban a blogon, de ez az "Adjuk el!!!!!" kántálás legalább annyira fel tud idegesíteni mint egy Benevento elleni döntetlen.

venember83 2020.12.02. 21:39:47

Előbb-utóbb összehoznak egy tizenegyest Wojci tizenhatosában ezek a kedves úriemberek.

Il Principino 2020.12.02. 21:42:37

Gyerekek..ha nem ebben a csoportban lennénk,tovább sem jutottunk volna..
SZÉGYEN,1 Dinamo Kijev játszadozik velünk vezetéstől függetlenül,nyomozzuk a labdát!!!

Juventino86 2020.12.02. 21:50:23

Vannak jó pillanatok, de a Kijev egy elég gyenge ellenfél. Sokkal több kéne. A vezetés megvan, szép volt a kapufa, de továbbra sem vehető ki mindig pontosan, hogy milyen felállásban akarunk játszani. Ennél sokkal több kell továbbra is. Forza!

Csak Csucsu 2020.12.02. 21:50:34

Eddig a szokásos..vezetünk aztán leeresztünk..egy jó beadással megyünk
Demiral nem egy Barzagli ha támadás építésről van szó..Mckennie helyett Matuidi is káprázat lenne
Azért a Kijev néha elsurrant de ez a BL nem az olasz bajnokság

Lanzafame 2020.12.02. 21:52:51

Chiesa, McKennie, Demiral, De Ligt jók ma. Benta sem trágya.

De a 30. perc óta nyomozzuk a labdát

2020.12.02. 21:54:52

@Csak Csucsu: McKennie konkrétan az egyik legjobb.

Il Principino 2020.12.02. 22:03:10

@Csak Csucsu: igen ez a bl,de ez a Kijev egy olasz középcsapatnak felel meg tudásban kb..
Spezia,Cagliari,Benevento,Verona,Kijev,Fradi..papíron klasszisok vannak nálunk,de játékban ezen a szinten vagyunk mint a felsorolt csapatok!

Zolika1015 2020.12.02. 22:06:02

Halkan szeretném megkérdezni, hogy Ramsey most állt be vagy az 1. félidőben is pályán volt?!

steven.h 2020.12.02. 22:06:06

Én nem vártam nagyon semmit ettől a mai meccstől..mi már továbbjutottunk, előjön a szokásos olasz mentaliás, Kijevnek is egy teljesen tétnélküli meccs, mindegy mi az eredmény ki is eshet és tovább is juthat a maitól függetlenül...

venember83 2020.12.02. 22:08:33

@Zolika1015: az 1. félidőt azzal töltötte, hogy óvatosan bemelegítsen a másodikra, nehogy lesérüljön a hirtelen mozdulatoktól. Eddig minden oké. Eddig.

Juventino86 2020.12.02. 22:17:13

Na,ez viszont most szép volt Chiesától!!! Ezek szerint jobban áll neki, ha a jobbszélen játszik.

MdewC 2020.12.02. 22:17:31

Na!

Roni! :D Miva!

Köszi Chiesa! xD

RCdorset 2020.12.02. 22:18:04

na innentől átkapcsolok a fradi barca meccsre.
nem vagyunk erősek de rz a kettő null már elég lesz

Lanzafame 2020.12.02. 22:18:22

Morata nem volt lesen? :D

RCdorset 2020.12.02. 22:19:42

@babo0410: igen, gólpassz, gól... ő pont kezd belejönni pedig nem vártam tőle én sem sokat... de a szêlen jól muzsikál, már a benevento ellen is nagyon jó volt

MdewC 2020.12.02. 22:25:09

Közben MorAtya!!! Miva!

Köszi Chieasa! xD

babo0410 2020.12.02. 22:25:53

@RCdorset: Ugye? Én nagyon örültem, mikor leigazoltuk.

MdewC 2020.12.02. 22:26:44

Pirlo 18 éves palit cserélt be!

Piros pont!

Juventino86 2020.12.02. 22:30:39

Na, ma nagyon jól nyomja Chiesa. Akkor viszont felejtsük el, hogy ő bal oldalon játszik. Ezek szerint a jobbon jól megy neki. Dragusin beállításának örülök, nézzük meg, mit tud!

MdewC 2020.12.02. 22:35:06

@Juventino86: a CB pali? Nagyon jó felépítésű manus.

Mehet többször a pályára!

steven.h 2020.12.02. 22:43:56

@MdewC: na de hány centi és legfőképp hány kiló?

DegerFaCan 2020.12.02. 22:48:17

@steven.h: ha Demirallal lennének hárman De Ligttel, ne felejtsük el hogy, 20 év lenne a védő hármas átlagéletkora...

steven.h 2020.12.02. 22:49:43

@DegerFaCan: poénkodni próbáltam.

Kicsit mindenesetre elkeserítő hogy védő utánpótlás terén egy román játékosunk van és semmi olasz

DegerFaCan 2020.12.02. 22:51:36

@steven.h: tudom ezt főleg magamnak írtam :D azért a Barza Bonu Chiello 33 év után furcsa :D

Tony. 2020.12.02. 22:52:08

Kitűnő edzőmeccsek vannak a Bl-ben. Most már csak a Crotonékat kellene valahogy legyőzni.

GodPiero 2020.12.02. 22:58:27

Uraim!
Megkövetem magam!
Morata jó igazolás volt! A legjobb helyen van ( mint ahogy hisztiske is a padon )

MdewC 2020.12.02. 23:10:28

@steven.h: bocsi de én sz@rom le, hogy nem olaszok a védők.

Ha ez a három pali (holland, török, román) hozná a BBC szintet, akkor csoda történne. :)

Nem érdekel a nemzetiség.

Pláne mert vagy nincs olasz utánpótlásunk, vagy 1000 milliárd euró egy középszer is.

Leram7 2020.12.03. 00:00:37

A mai meccsen Sandro-val végre volt bal oldal és Chiesa is megérkezett.
Remélem hétvégén megverjük a bikákat!

RCdorset 2020.12.03. 08:00:04

remélem elfelejtjük a 442-t mert ez a formáció sokkal több gólt és offenzívabb játékot rejt magában

RCdorset 2020.12.03. 08:04:17

@MdewC: egyetértek, ha van jó olasz játékos, akit kinevelünk v. leigazolunk, akkor hajrá... ha viszont nincs...

ne azétt játszon valaki a Juventusban mert olasz, hanem azért, mert jó futballista.

de azt hiszem a többség ezt kezdi megszokni, 10-15 évvel ezelôtt azért más volt a helyzet a fórumokon is, sokan ragaszkodtak hhoz, hogy bezzeg a 80-90es években....
kit érdekel, csak a jelennel és a jövővel kell foglalkozni. az olasz foci termeljen ki új Maldiniket, Del Pierokat majd aztán beszélhetünk arról, h hány olasz van a kezdőben...

MdewC 2020.12.03. 08:14:44

@RCdorset: jó lenne ha mi adnánk az olasz válogatott gerincét. De mivel ez most nem lehetséges...
Egyet értek.

steven.h 2020.12.03. 11:24:40

@MdewC: Nem azt írtam, hogy valakit részítsünk előnyben az utánpótlásból csak azért mert olasz, hanem az a rendszer meg igazából a Juventus utánpótlás szégyene sajnos, hogy egy darab használható belső védő van, az is más nemzetiségű, ami azt jelenti hogy valahonnan őt vettük és nem mi neveltük ki.

Jó lenne ha most már ebbe is kicsit elkezdenének Agnelliék nagyobb figyelmet fordítani, hogy lehessenek új Marchisiok, mert ők lesznek azok akikből legendák lehetnek, illetve egy gerincet tudnak adni a csapatnak.

Lanzafame 2020.12.03. 12:49:06

@RCdorset: magyar Juventus-szurkolóként amúgy vicces az olasz játékosok visszaszorulásán siránkozni. Ha anno egy magyar csatár kiszorította volna Del Pierót, akkor siránkoznunk kellett volna?

Ha egy légiós csak másodosztályú Juve-játékos lehet, akkor mi is csak másodosztályú Juve-szurkolók lehetünk ennyi erővel. Nekem amúgy mindegy, úgy is jó.

venember83 2020.12.03. 13:00:52

@steven.h: amúgy bő két éve a Juventus akadémiáján futballozik Dragusin, a transfermarkt szerint 2018 aug. 6-án érkezett.

RCdorset 2020.12.03. 13:31:52

@steven.h: @Lanzafame:
igen, furcsa ez az olasz mánia...

de szerintem abban mindannyian egyet értünk mindegy melyik oldalról közelítjük meg a kérdést, h az oladz utánpótlád nem kiemelkedő korszakát éli...

kár, de ez van.

Lanzafame 2020.12.03. 13:43:17

@RCdorset: az olasz utánpótlás mellett elhúzott már nemcsak a francia és a holland, de már a német és a lenézett angol is, a spanyolról nem is beszélve.

Én nem akarom annak az árán az olasz válogatott gerincét nézni nálunk, hogy a gyenge játékosok miatt középcsapattá süllyedünk.

steven.h 2020.12.03. 16:09:29

@venember83: hát igen, de akkor mondjuk azt hogy 16 évesen érkezett, tehát nem volt ideje elrontani őt az utánpótlásunknak egyelőre. Olyan játékost nem tudunk felmutatni, aki közelébe férhetne legalább ennyire az első csapatnak mint ez a srác és mondjuk 8 éves kora óta az akadémián nevelkedett, ez a legnagyobb gondom. Ha már fiatalítás, akkor ezt is igazán rendbe lehetne kapni, legyünk az elsők ebben is mi és akkor ahogy a kolléga írja, nem annak a árán kell olasz válogatott játékosokat nézni a kezdőben, hogy középcsapattá süllyedünk

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása