Cuadrado: „Itthon érzem magam, büszkén viselem a karszalagot”

cuadrado_juan_karszalaggal_csikos_mezben.jpgJuan Cuadrado volt a Cagliari elleni meccsen a Juventus csapatkapitánya, a mérkőzés után pedig azt mondta, a csapat lassan hozzászokik Andrea Pirlo futballfilozófiájához.

„Nagyon örülök a győzelemnek, mivel a válogatott szünet utáni első meccs mindig nehéz, azonban a csapat nagyon céltudatosan játszott a győzelem érdekében.” - mondta a kolumbiai futballista a DAZN mikrofonja előtt.

„Ha meg tudjuk tartani a labdát, és nyomás alatt tartjuk az ellenfelet, előrébb törhetünk, és megjátszhatjuk a labdát, ezt várja a mester tőlünk, mi pedig élvezzük ezt a futballt.

Azt szeretné a mester, ha jól éreznénk magunkat a labdát birtokolva, hogy jobban kiszolgáljuk a csatárokat, és szerintem lassan sikerül megvalósítani ezt az elképzelést. Van sok új játékosunk, és mindannyiunknak hozzá kell szokni az új edzői felfogáshoz.

A legfontosabb az, ha nem is játszunk folyamatosan jól, legyenek eredmények. Erre kell törekednünk, hogy minden meccset döntőnek fogjuk fel.”

Az este különleges volt Juan Cuadrado számára, hiszen Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci hiányában, Paulo Dybalával a padon ő volt a csapatkapitány a pályán.

„Sok éve vagyok itt, és otthon érzem magam itt, szóval nagyon büszkén viselem ezt a karszalagot. Próbálok vezér lenni a pályán és azon kívül, de sok kapitány van ebben a csapatban, és mindenki hozzájárul a csapat teljesítményéhez.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2816294238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2020.11.22. 10:32:18

Erről lemaradtam, hogy Cuad volt a kapitány, de szép gesztus és örülök neki.

Az inter elleni bomba gólja az évszázad gólja nálam.

Rocky80 2020.11.22. 10:41:53

Nagy kedvenc, kicsit bohóc egy ilyen címhez, de régóta itt van és sokat letett az asztalra, megérdemli.

Százszor jobb helyen van nála mint Bonuccinál pl.

venember83 2020.11.22. 10:49:09

@Rocky80: ott játszik, ahol kérik, nem hisztizik, ha padozni kell, nincsenek kimagasló bérigényei, és hajt, amennyire csak kitelik tőle. Igen, nem a legélesebb kés a fiókban, ami a mezei intelligenciát illeti, de Allegri, Sarri és most Pirlo alatt is odateszi magát, mindenféle egyéb cirkusz nélkül. Ja, én is csípem a kis kolumbiai pulit.

Leram7 2020.11.22. 12:04:28

A régi juventusokban mindig volt több ilyen szellemű játékos, aki bármilyen poszton ment a csapatért. Sajnos egyre kevesebb az ilyen játékos, mint Cuad.

Ha valami nem tetszik a mai játékosok többségének, vagy éppen más poziciót szán az edző már a médiában fenyegetőznek ügynökök, családtagok stb.

Több Cuad kéne a pályára!

pott70 2020.11.22. 12:12:30

@venember83: Kimaradt,hogy mikor vissza kellett mennie a cselszkihez,azt lényegében betagadta,és Ö hívogatta Marottáékat,hogy hozzák már haza!
Nem kis dolgok ezek manapság,teljesen jogos,hogy megkapta a karszalagot.

alexGicamo 2020.11.22. 13:03:16

A szerénységét nagyon szeretem , amellett egy amúgy is szimpatikus játékos .

Lanzafame 2020.11.22. 13:35:35

Itt van 5 éve, itt akart lenni, sosem hisztériázik, csak teszi a dolgát, bármilyen poszton, edzőnél, bármilyen rendszerben feltalálja magát. Az ilyen játékosok miatt (is) imádom ezt a klubot. A legnagyobb baj vele kapcsolatban, hogy 2-3 évvel korábban el kellett volna hozni, amikor Conte akarta.

Nem bátorkodnék lehülyézni, nem látjuk, nem ismerjük, de a fenti tulajdonságok miatt bőven klublegendának fog számítani utólag.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása