Del Piero: "Dybala a fizikai állapota miatt nem játszik"

del_piero_alessandro_stadionban.jpgA Juventus legendája, Alessandro Del Piero úgy véli, hogy Paulo Dybala a jelenlegi fizikai erőnléte miatt nem jut szerephez a zebramezes kezdőcsapatban, s természetesen szót ejtett a csapat új mesteréről, Andrea Pirlóról is.

"Nem beszéltem személyesen Andreával. Ha megnézzük a Crotone elleni mérkőzést, kétségkívül maga után vont számos kritikát, megjegyzést a Juventus stílusáról, vagy arról, hogy nem szerezték meg a három pontot." - mondta Del Piero a Sky Sport munkatársának a Dinamo Kijev elleni 2:0-ás győzelmet követően.

"Meg kell értenünk azt a helyzetet, amiben vannak. Beszéltek generációváltásról, s arról, hogy nem volt idő megváltoztatni és megérteni a csapatot. Erős játékosokkal ki lehet lábalni a nehézségekből, de ezt a két dolgot elegyíteni kell egy kicsit.

Az időzítés jelenti majd a kulcsot. Amennyiben Andrea képes lesz ott maradni, bejut a legjobb tizenhat közé és versenyben lesz a scudettóért, azzal már rendkívüli munkát végez. Ellenkező esetben kérdések merülnek fel. 

Ugyanakkor nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy erről beszéljünk. Meg kell néznünk, hogy mi történik néhány héten vagy hónapon belül."

Paulo Dybala visszatért a keretbe, de egyelőre nem kapott lehetőséget kezdőként, s ez erős frusztrációt váltott ki az argentin támadóból.

"Véleményem szerint Dybala a fizikai állapota miatt nem játszik. Aztán átadhatnám a szót Capellónak, aki inkább a pályán tartotta a játékost akkor is, ha nem volt teljesen egészséges, majd lecserélte..." - utalt vissza Del Piero arra, hogy Capello számos alkalommal lecserélte,mikor 2004-2006 között együtt dolgoztak a Juventusnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1516250272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2020.10.21. 20:35:24

Dybala fizikai allapota akkor is problemas amikor eppen nem volt serult vagy beteg.

Lanzafame 2020.10.21. 22:40:31

Hajaj, belenyúltál a darázsfészekbe :D

Rocky80 2020.10.22. 05:46:19

Jaja, lehet valaki kicsi, de akkor is gyúrja fel magát olyanra akit nem tudnak elnyomni / utolérni / fellökni.

Egyébként érdekes kérdés ez - és ezt mindenféle provokáció nélkül kérdezem: szerintetek lesz még Dybalának "feljebb"? Vagy megragadt ezen a szinten: néhány meccsen világklasszis villogások és teljesítmények, de nem tényező a BL-ben például.

Vagy tényező ő a BL-ben csak én gondolom máshogy?

Rocky80 2020.10.22. 05:47:40

A tavalyi volt a legjobb szezonja talán és mégis azt érzem hogy ez is kevés. Vagy én vagyok tehetetlen hogy még többet várok?

Alessandro Dybalinyo 2020.10.22. 10:49:37

@Rocky80: Azért várunk Dybalától többet, mert Ő a legjobb játékosunk. Ez természetes.
Én arra lennék kíváncsi, hogy mikor lesz eredménye a majd 400milliós befektetésnek, amit Ronaldo jelentett.
Oké Hallegri töketlen volt ahhoz, hogy Ronaldot és Dybalát egyszerre játszassa, szerencsére ki is raktuk a szűrét. Sarri ezt megoldotta ebben a tekintetben mindenképpen előrelépést jelentett.
Szerintetek is tönkretettük azzal a csapatot, hogy idehoztuk a nyugger zsarnokot vagy Pirló képes lesz egy jól játszó, az elmúlt éveknél erősebb csapatot építeni.

Forza Juve!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása