Rabiot: „Középpályásként Pirlo sokat segíthet nekem”

rabiot_adrien_bajnokin_figyel.jpgKisebb meglepetésre Adrien Rabiot is meghívót kapott a francia válogatott keretbe, mivel több francia középpályás is kiesett Didier Deschamps számára, nincs a keretben Pogba (koronavírus), Matuidi (Inter Miamihoz igazolt), Tolisso (játékhiány), Aouar (koronavírus) vagy Ndombélé (rossz forma), így Rabiot-hoz kellett fordulnia a Juventust játékosként és edzőként is megjárt szakembernek, az Öreg Hölgy egy éve ingyen érkezett középpályását pedig számos torinói vonatkozású eseményről is kérdezték a clairefontaine-i komplexumban tartott sajtótájékoztatón.

„Csak egy hétig dolgozhattam Pirlóval, de amit láttam, ismét aláhúzta, milyen kivételes futballistáról beszélünk.

Az általa megvalósítani kívánt elképzelések megfelelnek az én jellemzőimnek, szóval úgy gondolom, hogy egy hozzám hasonló középpályásnak különösen, de mindenkinek előny, hogy egy ilyen edzőnk van, mint Andrea Pirlo.

Ugyan csak pár napot dolgoztunk, elmondhatom, hogy sok minden változott, kezdve azzal, hogy mindenki számára nyilvánvaló, mennyire fontos játékosa volt a Juventusnak Andrea Pirlo.

A stábot egykori játékosok alkotják, akik fiatalabbak Maurizio Sarri munkatársainál, de közelebb is állnak a Juventus által képviselt és képviselni kívánt értékekhez. Nagyon remélem, hogy beválnak a dolgok, és hogy Andrea Pirlóval sokra visszük, akár Európa csúcsára is eljutunk.”

A francia játékos tavaly nyáron csatlakozott ingyen a Juventushoz, ám nem ment egyszerűen a beilleszkedés, és sérülések is hátráltatták az eltérő futballközegbe való berobbanást.

„Emberként is felnőttebb lettem, mivel ha az ember elhagyja a számára kényelmet jelentő közeget, akkor fejlődésre kényszerítik a körülmények.

A Juventusnál voltak nehézségek az elején, de optimista vagyok, tetszik a versenyhelyzet, és megharcoltam azért, hogy a kezdőcsapatba kerülhessek. Összeszorítottam a fogam és dolgoztam, és arra gondoltam, ha egy olyan nagy klubnál, mint a Juventus kezdő lehetek, akkor az megnyitja előttem a válogatott felé vezető kapukat is. És ez is történt.

Elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok alakultak Torinóban, legalábbis személyes vonatkozásban: nehezen kezdtem, de jól végződtek az események. Egy olyan gólt, mint a Milan ellenit csak úgy lehet szerezni, ha az ember fizikailag és mentálisan is jó állapotban van.

Az olasz bajnokság magasabb szintet képvisel, mint a Ligue 1, számos területen nagyobbak a kihívások, például intenzitás és ritmus vonatkozásában, még edzésen is, illetve a taktikai felkészülés is hangsúlyosabb. Azonban a Ligue 1-ben több az egyéni tehetség, akik különbséget tudnak jelenteni, ez pedig a francia válogatottnak is köszönhető.”

A francia középpályás egykori olasz edzőjéről, Carlo Ancelottiról is szólt pár szót.

„Ő volt az edző, aki a felnőttek között akart látni engem, és sok mindent tanított nekem. Jó kapcsolatot ápoltam vele.

Ő mindig elérhető a játékosok számára, és sokat beszél a játékosokkal, ami fontos volt számomra, mivel elősegítette a beilleszkedésemet egy olyan csapatba, ahol már eleve kiváló játékosok voltak. Aztán mindenkitől sokat lehet tanulni emberi és sportszakmai szinten.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1916188604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobor norbert 2020.09.04. 11:25:18

Szerintem ez lesz az a szezon amikor kiteljesedhet nálunk. A legjobbakat kívánom neki!

Lanzafame 2020.09.04. 12:11:31

Hajrá, gazdag ember Matuidi-je! Remélem fel sem merül az eladása.

RCdorset 2020.09.04. 12:58:50

ha úgy játszik, ahogy az utolsó 5-7 forulóban, akkor gyakorlatilag nyertünk egy embert a kp-ra, mert nagyon szépen teljesített. sokáig tartott, amíg felvette a fonalat, de...
bízom benne, hogy elkapja végleg a fonalat, jó kis játékos!

Juventino86 2020.09.04. 13:22:39

Rabiot a a járvány utáni időszakban már egészen jól játszott. Még nem mutatta meg, mit tud igazán, de így is a jobbak között volt. Ha ő formába tudna lendülni, akkor nagyon sokat tudna lendíteni a csapaton.

gomorra21 2020.09.04. 13:26:37

@Lanzafame: gazdag ember Matuidije olcsóbb volt, mint a szegény ember Rabiot-ja.

el.Flaco 2020.09.04. 13:30:13

@Juventino86: +1
Az elején nagyon nem volt szimpatikus, a PSG-s alakítása és a formája miatt sem, de a kényszerszünet után remek meccseket hozott, stabil teljesítménnyel. Nagyon kíváncsi leszek rá, mit tud nyújtani ebben a szezonban majd, én kezdőként számolok vele.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása