McKennie: „Új útba kezdtem a születésnapomon”

mckennie_weston_alairas_nedveddel.jpgWeston McKennie álom megvalósulásaként beszélt a Juventushoz szerződésről, és alig várja, hogy eddig csak Playstationön látott futballistákkal játszhasson.

„Nagyon izgatott vagyok. Ezeket a játékosokat láttam gyerekként, példaképek voltak, játszottam velük játékokban, most pedig a csapattársaim lesznek, szóval ez mindenképpen egy álom megvalósulása számomra.” - nyilatkozott a Schalkétől kölcsönben érkező amerikai középpályás a Juventus TV munkatársának.

„Amikor a Juventusra gondol az ember, egyből a történelmi és a mindenkori olasz bajnok státusz ugrik be a klubról.”

Weston McKennie az első amerikai, aki magára öltheti a Juventus mezét, és azon kevés amerikaiak egyike lehet, akik kipróbálják magukat az olasz bajnokságban.

„Természetesen büszkeséggel tölt el, hogy én lehetek az első. Ez is már egy fajta eredmény. Michael Bradley révén tudom azt, hogy ez kemény bajnokság, ezért mindenképpen izgatott vagyok, amiért részese lehetek.

A születésnapomon írtam alá, és most új útba kezdek bele, amit nagy ajándéknak tekintek.”

Weston McKennie ezt követően üzent is a megújulás útjára lépő Juventus szurkolói számára.

„100 százalékra számíthattok tőlem minden egyes meccsen, ez egyértelmű. Nálam a mindent vagy semmit elv érvényes.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1816182586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.08.30. 12:07:17

Nálam ez a nyilatkozat a benyalási ötös skálán négyes értékelést kap:D

Sok sikert, Weston!

MdewC 2020.08.30. 12:19:04

Hajrá!

Ha felszántja a pályát akkor nagy baj nem lehet. ;)

dobor norbert 2020.08.30. 13:00:10

@JuventusFanatikus: Kolléga úr! Fiatal,null km-es.Szájába adták,h mit mondjon. Különben is ezek csak szavak,a pályán kell teljesteni.

juve28adam 2020.08.30. 13:07:50

@JuventusFanatikus: @dobor norbert: Így van, elég ha a pályán Kennie majd jól!

JuventusFanatikus 2020.08.30. 13:18:21

@dobor norbert: @juve28adam: Nem is azért mondtam:) Ez a négyes azt jelenti, hogy a nyilatkozat rendben van, de inkább a szokásos nyálas sablon. Ha ötös, akkor kifejezetten unszimpatikus lenne a nyalás, de ez így még rendben van.

Watakuki 2020.08.30. 13:59:45

@JuventusFanatikus: Hiányolom a "gyerekkorom óta Juve drukker vagyok", és Juvés pizsama/poszter kombót :D

Leram7 2020.08.30. 14:41:13

Az inkább egy jövőt, mintsem jelent támogató igazolás, de örülni kell neki.

A nagy kérdés, hogy jön Suarez? Esetleg még 1 kp?
A még nagyobb kérdés, hogy sikerült kirakni a keret felesleges részét?

2020.08.30. 14:53:05

@Leram7: Suarez nem hiszem...egy évezred, mire ki tudna szabadulni a Barca szerződéséből. Asszem évi 25 misit kap és erre fullosan igényt tart.
KP sztem még tutira, miután Khedirát kipucoljuk valahogy. Lenne McKennie, Bentancur, Rabiot, Ramsey és Arthur (Kulu legyen támadó, mert Costa pár meccset ha bírni fog); közülük Ramsey-t nem tudom össze tudják-e foltozni h 1 hónapot bírjon sérülés nélkül (ha csereként tolja, úgy mehet esetleg). 3 fronton kell a 6 belső kp és ha lesz fent támadó kp / támadók mögé visszavont irányító, oda Dybalát éas Kulut is lehet rotálni.

babo0410 2020.08.30. 15:18:49

@JuventusFanatikus: Én úgy értékelem, hogy egy nagy csapatba vágyott, minket annak tart, és most boldog. De innen sztem max. Pirloval, Ronaldoval meg Chielloval játszott FIFA-ban, mert a többiek nem akkora nevek. Na jó Nedvedet ne hagyjam ki.

senky 2020.08.30. 15:41:43

Mondani kellet valamit es lehet szepiteni , a lenyeg,hogy mit fog produkalni ,menyire teljesit hany %-ban teszi oda magat ,menyire lesz meg benne a harci kuzdelem kepessege ,az odaadas,a bizonyitasi vagy es csapatjatek ...

Hollóka 2020.08.30. 16:02:41

@babo0410: Dybala, Buffon, vagy régebben Higuaín, Vidal, Pogba, Marchisio mind "jól csengő nevek" voltak, vagy azok is, hogy csak az elmúlt 5 évből válogassak.

babo0410 2020.08.30. 19:25:07

@Hollóka: Igazad van, velük is játszhatott, de a jelen csapatból Buffon meg max. Higu van még.

Hollóka 2020.08.30. 19:54:48

@babo0410: Ebben pedig neked van igazad :)

gomorra21 2020.08.30. 20:31:31

@babo0410: Dybala nem egy nagy név?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása