Birindelli: „Pirlo kockázat, de út a megújulás felé”

birindelli_alessandro_tamoil_csapatkapitanyi_szalaggal.jpgA torinói Öreg Hölgy egykori szélső hátvédje, Alessandro Birindelli szerint a vezetőség jól döntött Andrea Pirlo megbízásával.

„A Juventus döntést hozott, amikor senki nem számított erre.” - mondta az egykori játékos a TuttoJuve munkatársának.

„A dolgok megváltoztatásának az ötlete már adott volt ezer okból. Maurizio Sarrinak soha nem sikerült átadnia az elképzeléseit, és a kapcsolata a játékosokkal és az adott környezettel a Juventusnál talán túl nehézkes volt.

Pirlo kockázatot jelent? Vállaltak némi kockázatot, de a klub a megújulás útja mellett tette le a voksát. Úgy gondolom, hogy széleskörű kiértékelések történtek, Andrea Pirlo megbízása pedig bizonyosan közös döntés eredménye. Ő ezt tervezte a közeli jövőben.

Hogy meglepett-e a dolog? Igen, de érdemes indokolni: ha egy edzőnek kell legyen jelenléte, és közvetlen személynek kell lennie a játékosok vonatkozásában, úgy gondolom, hogy Andrea Pirlónak meglehet az összes kvalitása ehhez, mivel már játékosként is vezér volt az öltözőben.

A klubnak minőségi szakmai stábot kell köré építenie, hogy kiegyensúlyozza az ő tapasztalati hiányát. Úgy gondolom, hogy nagyon helyes döntést hozott a vezetőség, mivel Andreának nagyobb szabadsága lesz közvetítőként viselkedni, és olyan edzőtípussá válhat, ami egyre fontosabb a mai futballban.

Véleményem szerint, amikor sikertelen szezont zár egy csapat, és szerintem erről beszélhetünk idén, hiszen hiába nyerte meg a csapat a bajnokságot, nem adta azt a benyomást soha a csapat, amit az előző években megszoktunk az együttestől, ebben az esetben a hibát egyenlő mértékben kell elosztani, és nem lehet csak a mestert hibásnak kikiáltani.

Mindazonáltal olykor úgy tűnt, mintha csak azért játszott volna a csapat, mert muszáj volt, nem volt a csapat egységes, amelyik egy adott célért küzd. Szükség volt váltásra a padon: Andrea már bizonyította, hogy nem fél a változásoktól, és ezért remélem, hogy a megérzése olyan helyesnek bizonyul, mint a múltbeli döntései.”

Alessandro Birindelli egyik egykori csapattársa, Igor Tudor is felmerült a jövőbeli szakmai stáb tagjaként.

„Ő nagyon jó edző, amikor Olaszországba érkezett, bebizonyította az alkalmazkodóképességét, és jó futballt nyújtott a csapatával. Persze szembetalálta magát néhány kissé őrült helyzettel, de nagyszerű munkát végzett.

Mindig nagyszerű futballt és karizmatikus egyéniséget mutatott, ami ebben a környezetben nagyon hasznos lehet. Szerintem kijelenthető, hogy a Juventusnál még jobban meg tudja testesíteni majd a Juventus szellemiségét.

Az átigazolási piac? Számos nevet olvastam az elmúlt hetekben, de ezekről a dolgokról a Juventus vezetősége dönt, és tudni kell, hogy miben is áll Andrea Pirlo projektje. Minden tőle függ…

Támadásban szerintem Ronaldo és Dybala mellé olyan játékos kell, aki Benzema tulajdonságait egyesíti magában. Úgy értem, hogy olyan csatár kell, aki mélyen tud játszani, aki meg tudja tartani a labdát, aki tartást tud adni a csapatnak, és ugyanakkor jelenléte is van a büntetőterületen belül. Nagyszerű csatárokról hallunk a pletykákban, nyilván Luis Suárez kiváló igazolás lenne, de azért nem ártana a valóságot is figyelembe vennünk.

A középpálya és a védelem? Függetlenül attól, hogy milyen futballt mutat a csapat védekezésben, a Juventus vezetőségének kezdenie kell valamit a szélekkel. Robin Gosens például nagyszerű név lenne. A középpálya tengelyében is változtatnék ezt-azt, valamivel több minőségre és dinamikára lenne szükség, nem csak erős fizikai jellemzőkre.

Dybala? Megtartanám őt, mivel kiváló futballista, ebben az évben bizonyította, hogy képes Ronaldóval együtt játszani, és felszínen tartották a csapatot.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1216171534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.08.21. 12:08:31

Nagyrészt egyet tudok Vele érteni.

MdewC 2020.08.21. 12:47:47

@Andras74: teljesen én legalábbis.

simoni 2020.08.21. 12:54:54

A jó öreg Birindelli... Már lassan 20 éve, de még mindig tisztán emlékszem arra a bődületes gólra, amit a Depor ellen ragasztott! (A fiatalabbak kedvéért: www.youtube.com/watch?v=GTRaOYAEMEw )

Amúgy sok igazság van abban, amit az öreg harcos beszél. Az biztos, hogy a csapategység és a küzdőszellem már évek óta nincs a klub történelméhez méltó szinten. Sarri szezonjának vége felé pedig már a tartás is kiveszett a csapatból. Egy-egy rövidzárlat természetes jelenség időnként, de olyan rendszeres összeomlások, amiket itt a végefelé láthattunk, nem férnek bele ennél a klubnál. Kérdés, hogy mekkora része volt ebben Sarrinak. Valószínűleg elég nagy, de én sem hiszem, hogy egyedül csak az ő sara lenne. Ahogy Birindelli fogalmaz: "[...] nem adta azt a benyomást soha a csapat, amit az előző években megszoktunk az együttestől, ebben az esetben a hibát egyenlő mértékben kell elosztani, és nem lehet csak a mestert hibásnak kikiáltani." Csak remélni tudom, hogy ez a mondat eljut a vezetői fejekbe.

Egyébként Sarri maradását én is csak akkor támogattam volna, ha megkapja a megfelelő embereket a focijához. A gazdasági helyzet miatt erre semmi esély nem volt, ezért egyáltalán nem bánom, hogy elküldték. De továbbra is tartom, hogy Pirlo volt a legkevésbé professzionális döntés ebben a helyzetben. Egy Juve-nagyságú klub nem bízhatja a sorsát ilyen mértékben a vakszerencsére. Ha már így alakult, remélem, mellettünk lesz Fortuna, de azért nem árt, ha megtámogatjuk egy kicsit. Ezért Birindellinek ezzel a mondatával is maximálisan egyet tudok érteni: "A klubnak minőségi szakmai stábot kell köré építenie, hogy kiegyensúlyozza az ő tapasztalati hiányát."

Ennek fényében Baronio mint másodedző borzasztó meredeknek tűnik. Tudor neve már egy kicsit nagyobb megnyugvással töltene el. Csak a legutóbbi infók szerint nem biztos, hogy lesz ebből valami: a Split állítólag 1m lelépési pénzt kér, amit természetesen vonakodunk kifizetni... (Forrás: www.football-italia.net/157364/hajduk-split-want-%E2%82%AC1m-tudor )

Apuleius 2020.08.21. 14:11:49

@simoni: Gyönyörű találat, de Birindelliről nekem mindig ez a passz jut eszembe, amiből Zalayeta gólja született:
www.youtube.com/watch?v=6o8f_4zHcYQ

Montero 2020.08.21. 14:33:40

A mostani juventusba pont ilyen jatekosok kellenek! Akik ha nem is vilag klasszisok de harcolnak es nem fagyizni jarnak ki a palyara meg felvenni a nagy zsiros fizetest... Montero mellett Birindelli volt a kedvencem. Azt a juventust csak imadni lehetett a jatekosok szurtak, csiptek, haraptak. Ezekbek meg ma csak az a fontos, hogy be legyen love a haja. Amugy egyezek a mondandojaval. Ha Pirlo nem is tapasztalt de az edzoi stabbnak mar durvan annak kell lennie. Biztos kontaktaltak a szabad edzoket es regi jatekosokat a klub felettesei. Meglatjuk mi lesz. FORZA JUVE

Lanzafame 2020.08.21. 14:54:34

"Andreának nagyobb szabadsága lesz közvetítőként viselkedni, és olyan edzőtípussá válhat, ami egyre fontosabb a mai futballban."

Ez nagyon fontos. A lényeg, hogy legyen körülötte egy rutinos, szürke eminenciásokból álló gárda, Pirlo pedig koordinálja a munkájukat és kézben tartja az öltözőt a tekintélyével, és a szenátorokra is támaszkodva.

simoni 2020.08.21. 15:48:42

@Apuleius: Hát igen, az a megmozdulás se volt kutya. :) Úristen, mekkora csapat volt az a 2003-as! A sok elveszített döntő közül talán az a Milan elleni fájt a legjobban. Ha jól emlékszem, Nedved akkor sárgázta ki magát az elődöntőben, végtelen balszerencsénkre.

Joseph Toser 2020.08.21. 19:25:09

Sziasztok!

Minden fontos kérdést érintett, Birindelli.
Csatár-kérdést. Pirlóval való kockázatot!
Az edzői stábbal kapcsolatban!
A védelem széle! A kápé!

Minden gondolatával egyetértek!

Ha... esetleg ezt már látják a vezetők is és ezeket igyekeznek " megjavítani" ,akkor jó úton halad a Juventus!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása