Mikolenko kapcsán egyeztetett a Juve

mikolenko_vitalij_bal_szelen_kuzd_dinamo_mezben.jpegStefano Antonelli nemrégiben érdekes információt osztott meg a Dinamo Kijev balhátvédje, Vitalij Mikolenko kapcsán, akinek az ügyében a közvetítő Fabio Paraticivel is egyeztetett.

Az ukrán balhátvédet szívesen fogadná több olasz csapat is, így a Juventus, a Napoli és az Inter, azonban mivel nem rendelkezik EU-s útlevéllel, az átigazolást egyes bökkenők hátráltatják.

„Mikolenko első osztályú futballista, s nem csak én mondom ezt, aki az érdekeit képviseli Olaszországban, hanem mindenki a futball berkein belül.” - mondta a közvetítő a Radio Kiss Kiss Napoli munkatársának.

„Beszéltem róla a Juventusszal és a klub igazgatójával, Fabio Paraticivel, a játékosnak egyetlen hibája van, méghozzá az, hogy EU-n kívüli futballista.

A Napoli? Giuntoli beszélt a munkatársammal, Fabio Parisivel, nagyon jó a kapcsolatunk, és megvannak a közös célok, és mindig próbáljuk a legjobbat megvalósítani.

Mikolenko azonban egy kezdőcsapatbeli játékos áráért vihető csak, nem cserepados játékos áráért. Nem mondom, hogy nem fog a Napolihoz igazolni, de a megfelelő feltételek biztosítása szükséges.”

A védelem bal szélén játszó 21 éves futballista 2023-ig érvényes szerződéssel rendelkezik, az idei szezonban pedig offenzív szempontból négy góllal és hét gólpasszal segítette csapattársait.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1816168962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2020.08.19. 10:55:38

Mondjuk fingom sincs ki ez a gyerek, de kellenek a szélső védők. A bal oldalra pedig Sandro mögé gondolom jó lehet majd.

babo0410 2020.08.19. 12:24:40

Csak olvastam, hogy nagyon jónak tartják. Ha tényleg olyan jó, szerezzük meg. Fiatal szélső. Szélsők meg kellenek.

JuventusFanatikus 2020.08.19. 12:35:08

@babo0410: Nem szélső, hanem bal szélső hátvéd.

JeetTrader 2020.08.19. 13:12:36

Mit csiripelnek a verebek, mennyi lenne a "nem pados ára"? Transfermarkt szerint 9 milla (Dynamo Kijevben játszó Vitalij Míkolenko). Lehet tudni?

m.martin91 2020.08.19. 13:18:47

@JeetTrader: 15-20 millió euró. Nem tartom valószínűnek, hogy a Juventus lesz a befutó.

simoni 2020.08.19. 13:18:55

Ezek a tippjeim valószínűségi sorrendben:

A) Pénzt akarunk csinálni Sandróból.
B) Pellegrini annyira kuka, hogy mindenképp kell még egy balbekk.
C) Paraticinek nem tanították meg a balt és a jobbot az óvodában. (A másik oldalon vannak ugyanis égető problémáink...)

Más megfejtés, valaki?

m.martin91 2020.08.19. 13:27:10

@simoni: Egyetlen egy tippem van. Senkinek még csak fogalma sincsen arról, hogy kiket kellene leigazolni az átigazolási időszakban, hasonlóképpen az elmúlt évekhez. Minden lehetőségre nyitottak vagyunk, mindenkit meghallgatunk, aki él és mozog, és aki játékost képes vinni egyik helyről a másikra. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy a nap 24 órájában elérhetőek legyünk a világ összes játékosügynöke számára, nehogy lemaradjunk bármelyik lehetőségről. Ez az átigazolási politikája a Juventusnak.

venember83 2020.08.19. 13:29:36

@simoni: valakiből mindenképpen pénzt akar csinálni a Juve. Ezért merült fel Douglas Costa, Dybala, Alex Sandro eladása.

The king of alibis 2020.08.19. 14:13:03

Kezdőbe kell valaki, ha megy Sandro
Cserének jó lesz Pellegrini is

simoni 2020.08.19. 14:40:28

@The king of alibis: Sandro helyett mindenképp min. egy Gosens kell. Lehet, hogy tök tehetséges az ukrán srác, de nem mehetünk neki a szezonnak két zöldfülűvel egy ilyen kulcsposzton.

simoni 2020.08.19. 14:52:51

@m.martin91: Sok igazság van ebben sajnos. Ahogy a dolgok kinéznek, idén még inkább az határozza meg az érkezőket, hogy kit sikerül eladni. Aztán vagy sikerül a távozókat megfelelően pótolni, vagy nem.

Mindenesetre sok mozgástere nincs Paraticinek. Amilyen nevek felmerülnek, talán az lenne a legjobb, ha nem is csinálna már különösebbet. Khedirát tegye lapátra a mihez tartás végett, meg ha tudja, sózza el Costát. Ha sikerül, akkor az érte befolyó pénzből meg rá lehet menni Locatellire, mert kevesen vagyunk a középpályán. A lényegi dolgokat meg majd jövőre, amikor Higu szerződése lejár.

2020.08.19. 14:55:33

@simoni: vagy Pellegrinit csakis játékoscserébe hajlandóak bevonni.

Leram7 2020.08.19. 15:15:12

Szerintem ezek csak pletykák, ha a vezetőségnek van esze.

Egyrészt Ligt sérült lesz sokáig.
Chiello kb 10 meccs / szezon.
Rugani kuka.
Demiral ki tudja milyen állapotban van vagy lesz.

Sandro lehetne és Bonucci a 2 fix pont a védelemben. Pellegrini visszajön és cserének megfelel.

Viszont a fő probléma az, hogy egyszerűen nincsen értelmes név bedobva és még a keret tagja Khedira és Higuain. Nem tudom mi folyik a háttérben, de ezen a kereten gyorsan változtani kell. Arthur és Kulusevski nem lesz elég.

2020.08.19. 15:22:06

@Leram7: hát igen... a gyorsan rész sajnos nehéz lesz, ugyanis 2 hét múlva nyit a piac és rá 1 hónapra zár is, azaz lényegében 6 hét van még alakítani vmit rajta, holott a felkészülés jövő héten kezdődik. Illetve az is jó kérdés, hogy mekkora lesz az eladási kedv a többi félnél; nem tuti h annyira kapkodnak majd, mert pótolni is kellene. Szóval ne lepődjetek meg, ha Khedirát nagy nehezen kipofozzuk valahogy, Higany + Romero + Pellegrini + Costa is marad, DS lelátó, illetve 1-2 ember érkezik csak Kulun és Arthuron kívül.

venember83 2020.08.19. 15:28:51

@hellan: a felkészülés kezdődik jövő héten, de nemsokára lesz válogatott szünet is a biztonság kedvéért, hogy ne b@sszák szét nagyon a felkészülési időszakot.

2020.08.19. 15:32:01

@venember83: ha van eszük, a hiányos posztokra nem engedi el a klub a játékosokat válogatotthoz.

Zombijuve 2020.08.19. 17:05:21

Lesznek itt olyan meglepetések, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

babo0410 2020.08.19. 20:32:22

@venember83: És megint ilyen barátságos bohóckodás, ha jól rémlik. Most ezt a FIFA és az UEFA helyében elhalasztanám.
@Zombijuve: Csak ne negatív meglepik legyenek. A pozitívoknak állok elébe. ;)

Zombijuve 2020.08.19. 20:38:41

@babo0410: Lesz ilyen is olyan is. Vagy a semmin fogunk csodálkozni.

Wizzurah 2020.08.19. 20:53:41

Hat a napolinaknlesz penze az tuti, hogy a Koulibalyt elviszi a city 70+bonuszokert, amire igen nagy az esely. Mi meg orulunk, ha ingyen megszabadulnank a ballaszttol, pedig a napolyi is 29. Ez a nem mindegy, meg uzletkotesi tudas. A mi keretunkbe kb 2-3 jatekos van, akit ennyiert el lehetne adni, de azok kulcsjatekosok ill. talan van 3 olyan tehetseg, akit majd ennyiert el lehetne adni 1-3 ev mulva bar fiatalok. En elegedett vagyok, ahogy alakulnak a dolgok, az a baj, hogy ennek neki kellett volna allni 3-4 eve mar, most egyszerre akarunk mindent es mindenkit. Uj, minosegi igazolasokat, kijavitani az elozo atigazolasi politika hibait es megszabadulni az oreg fekektol. Ez nem fog menni 1-2 ev alatt. Itt naponta tizen husszor leirjatok ki kell rakni higanyt khedirat meg meg tokom tudja kit es hozni 6 egy fel csapat elso osztalyu spilert. Ez rohadtul nem fog menni. Meg egy max ket fiatal jovo remenyseget hozunk es en elegedett is leszek a lehetosegekhez kepest

Juvegaspy 2020.08.19. 22:28:38

@Wizzurah: először is Koulibaly alap ember es a liga egyik legjobb védője, gondolom El Kell adnia a Napolinak gondolom ott délen ennek mindenki "örül". Szóval sok mindent lehet mondani erre az üzletre de hogy a Juve számára ez követendő példa lenne azt nem hiszem. Kb mintha azt mondanád adjuk el De Ligtet. (csak mer akko lenne péz)
Szerintem lesz meg legalabb egy nevesebb jatekos a középoályára illetve a Higu ki Jimenez be dolgot is el tudom képzelni, de itt lehet hogy Millik lesz a befuto

Edy77 2020.08.20. 09:38:00

@Juvegaspy: mindenki nyomja ezt a Jimenez sztorit, de a csávó 29 éves, és eddig ez az egy jó szezonja volt. Biztos Ő oldaná meg a csatár gondokat?
Én megadnám újra az esélyt Moisenak, fillérekért vissza lehetne hozni, és két évre ha utána tényleg jön Haaland, valami idősebb gólvágóval kitölteném az űrt. Benzema, Suarez?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása