Az Udinese után a Juventus a Sampdoria ellen szerezheti meg a bajnoki címet, ezúttal azonban hazai pályán adódik erre lehetőség.
„El akarjuk érni a célunkat anélkül, hogy elveszítenénk a fejünk. Augusztus 2-ig elérhetjük a célt, és ahogy mindig mondtam, a cél közelsége még semmit sem jelent.
Az erőnléti munka jelenleg ugyanaz az összes csapat számára, lényegében nincs miről beszélni, mivel 72 óránként játszunk, így pedig lehetetlen bármin dolgozni.
Az Udinese ellen felállást bontottunk, és szervezetlenné váltunk, azonban a pozitívum az, hogy mindez azért történt, mert olyan keményen próbáltuk megszerezni a győzelmet. Inkább legyen ez a vereség oka, minthogy passzivitást lássak egy vereség kapcsán, és sajnos erre a passzivitásra is volt már példa. Szeretem látni a győzni akarást, de nem voltunk tökéletesek a kivitelezés tekintetében.
Atipikus helyzetet élünk meg, senki nem játszott soha a bajnoki címért júliusban. Mindazonáltal ettől függetlenül sokkal szilárdabbnak kell lennünk, és képesek is vagyunk erre. Mostanában voltak rövidzárlatok, de az Udinese ellen nem a megelégedettség miatt született ez az eredmény, egyszerűen túl keményen próbálkoztunk.
A Sampdoria megtalálta a megfelelő felállást, és képesek szervezettek maradni a meccs jelentős részében. Nem véletlen egybeesés, hogy az utolsó kilenc meccsből ötöt megnyertek. Nehéz őket legyőzni, de egy célt határoztunk meg, és senki nem lehetett nálunk motiváltabb.
A megfelelő egyensúly megtalálása a fontos, jól kell olvassuk a meccs különböző pillanatait. Szeretem, ha mindig támadnak a csapataim, de a helyzeteket is olvasni kell. Mindazonáltal nem tagadom, hogy kedvelem a mindent bele a támadásokért mentalitást.
Ez a futballtörténelem legnehezebb szezonja. Ha megnézzük a táblázatokat, változott sok minden a járványhelyzet óta. Az egyértelmű nehézségekkel szembenézve úgy gondolom, hogy a csapat jól teljesített.”
A mestert fix taktikai elképzeléséről kérdezték, de a mester csak nevetett.
„Természetesen alkalmazkodnom kell a játékosok jellemzőihez, ellenkező esetben csak magamat edzeném, s nem a csapatot…”
Douglas Costa kiesett két hétre, ismét izomsérülés miatt.
„A Juventusnál az elmúlt években nagyon sok sérülés volt, nem csak érkezésem óta. Voltak traumás sérülések, így zúzódások, ficamok, és ezek elkerülése kapcsán nem sokat tehetünk. Ez tipikus helyzet olyan csapat számára, amelyik ilyen sok meccset játszik, szóval kár drámázni emiatt.
Ugyanez igaz Miralem Pjanićra, mivel 46 meccset játszott idén. Az elmúlt időszakban kipróbáltunk pár eltérő dolgot, mivel nagyon kemény, erős ellenfelek ellen játszottunk, Miralem Pjanić pedig nem volt a legjobb erőnlétben, ma azonban már a teljes kerettel edz.
Gonzalo Higuaín a tegnap edzett, ma fokozatosan ismét edzeni fog. Mattia De Sciglio a jövő héten térhet vissza a kerethez. Megvan a szükséges keretmélység, szó sincs krízisről.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Thuglife! 2020.07.26. 10:07:12
Kmarcika 2020.07.26. 10:17:03
Kulusevski, ha szélsőnek érkezik, akkor meg is van Costa helyettese.
Plusz még Zaniolot elhoznám.
Bevethető jobb szélen is.
coronita12 2020.07.26. 10:48:38
JeetTrader 2020.07.26. 12:04:11
simoni 2020.07.26. 12:15:15
Mi van? Másik meccset adott a digi nálam? A mondat első felével mondjuk nem lehet vitatkozni, de azt a nagy győzelemre törekvést látta valaki? Mert nálam az a műsor ment, hogy az udineiek betolták a buszt, mi meg az ilyenkor szokásos statikus és totálisan tanácstalan labdajáratással próbálkoztunk, és mivel a tizenhatoson belülre nemigen sikerült bejutni, távoli próbálkozás címszó alatt földkörüli pályára állítottunk néhány lasztit...
"Inkább legyen ez a vereség oka, minthogy passzivitást lássak egy vereség kapcsán [...]"
"Szeretem, ha mindig támadnak a csapataim, de a helyzeteket is olvasni kell. Mindazonáltal nem tagadom, hogy kedvelem a mindent bele a támadásokért mentalitást."
Ezzel a filózófiával nagyon egyet tudok érteni. Ha benyomjuk az ellenfelet, hogy a háló töri a hátukat és záporoznak a kapujukra a lövések, akkor nem érdekel, ha a végén bemákolnak egy kontrát és szerencsétlen módon kikapunk. Csak most már jó lenne ezt a gyakorlatban is látni, mert idén ilyesmit inkább az Atalantától és a Sassuolótól láthattunk.
Továbbra is tartom, hogy a jelenlegi kp alkalmatlan ehhez a felfogáshoz. Meglátjuk, hogy Arthurral, Kulusevskivel javul-e majd a helyzet. A macedón-svédben legalábbis kezdek bízni a tegnapi gólja után: www.youtube.com/watch?v=8iKwVFv8J00&feature=youtu.be&t=197
Viszont Costát tényleg el kell felejteni. Most már azon a kevés meccsen sem mutat különösebbet, amikor nem sérült. Mondjuk 10m-nál többet aligha lehet kivasalni érte a kórtörténete és a jelenlegi helyzet ismeretében. De ha lenne rá vevő, még ennyiért is boldogan adnám...
MdewC 2020.07.26. 12:18:42
Amennyire örültem neki, most annyira idegesít. A köpése óta eltört a karrierje. Ott kihagyott pár hetet és onnantól folyamatosan sérült, 2 meccsen játszik, 5-ön nem. Bukta lesz sajna ő is. Nagyon kár érte.
Zaniolo nem kell srácok. Újabb olasz “sztár” Berna 2, csak szalag sérült.
Ez a keret jelenleg alkalmatlan a 433-ra, pláne Costa kiesésével és egyet értek, hogy a kp megerősítése többet dobna, pláne védekezésben és támadás építésben. Mert jelenleg egyik se működik.
Nagyon várom megint az esti meccset, hogy mit sikerül alkotnunk. :)
simoni 2020.07.26. 13:06:30
MdewC 2020.07.26. 13:44:21
Egyébként ez a Pjanic jegelés az év vicce.
Kár volt ennyire korán megegyezni a katalánokkal, így gyakorlatilag a legjobb emberünket vesztettük el a kp-ról, aki tudná segíteni a támadásokat. Csak erről hatalmas kuss van.
De Pjanic se erőltette meg magát, maradjunk annyiban és a BL-ben hiányozni fog.
Ma ettől függetlenül magabiztos győzelmet várok! :) Végre legyen meg amit kíván a nép!
Dybali 2020.07.26. 14:52:56
simoni 2020.07.26. 14:55:00
Talán egy kicsit stabilabb volt vele a középpályánk védekezésben, mert labdabiztosabb, mint Benta, de kb. ennyi. Aztán a fene tudja, mert a Milán és a Sass elleni rövidzárlatokkor is kezdő volt. Fejben nincs már itt, az szinte biztos.
"Kár volt ennyire korán megegyezni a katalánokkal"
Hát igen, komoly sportszakmai döntés született megint, a könyvek némi kozmetikázásra szorultak ugye... Ezért aztán nem is érzem fairnek, hogy a játékoson verjük el a port a szar teljesítmény miatt.
MdewC 2020.07.26. 15:01:23
Sztem mindenkinek hiányzik egy 2-3 gólos magabiztos győzelem, este össze kell hozni.
Ha még a Lyont is sikerülne kiejteni, akkor meg pláne jobb lenne mindenkinek a hangulata. :)