A Sampdoria elleni meccs

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus ma este a Sampdoria ellen lép pályára, és továbbra is a csapat előtt áll a lehetőség a bajnoki cím matematikai bebiztosítására, ehhez pedig elég egy győzelem, akár most a genovaiak ellen.

A bajnokság őszi szakaszában, december derekán Maurizio Sarri játékosai 1-2-re nyertek Cristiano Ronaldo emlékezetes fejesével, miután Paulo Dybala gólját követően sikeresen összezavarodott a védelem, és kiegyenlített a Sampdoria.

A Sampdoria az elveszített genovai városi derbi után lép pályára az Allianz Stadium gyepén, a kieséstől nincs miért tartania Claudio Ranieri csapatának.

Azonban ahogy Maurizio Sarri mondta, a Sampdoria nem könnyű ellenfél, de a bajnokság nagyobb csapatai ellen nemigen sikerült bizonyítani idén, maximum döntetlenekre futotta, például a Milan és a Roma ellen, viszont a Napoli, az Inter és a Juventus ellen vereségekbe szaladtak bele.

A Juventus továbbra is több sérült hiányában kénytelen meccseket játszani, így nincs a keretben Giorgio Chiellini és Mattia De Sciglio, de az eltiltás után visszakerült a keretbe és feltehetően a kezdőcsapatba Leonardo Bonucci.

A támadósorból kiesett Douglas Costa, akinek az állapotát két hét múlva vizsgálják felül ismét, de visszatért a keretbe a hátsérülés miatt az elmúlt meccsekről kieső Gonzalo Higuaín, a brazil helyén pedig elöl a szélen Federico Bernardeschi veheti át.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur, Muratore

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi, Olivieri, Zanimacchia

A 21:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6816077804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:18:50

Mármint nem azt éltük meg, hogy Martinnak igaza lett, hanem, hogy Fede betalált:D

Dybali 2020.07.26. 23:19:06

A legjobbkor, így csinálja egy profi.

Rocky80 2020.07.26. 23:19:13

Egyébként csak mostanában játszik a posztján srácok. :-)

Amúgy adott ő nagyon jó passzokat csak nem lőtték be.

Gabueroo 2020.07.26. 23:19:35

Na bazdmeg 2-0 most kell figyelni.

Rocky80 2020.07.26. 23:21:57

Meg akartam rakni hogy gólt lő, de csak 3,2 volt rá. Keveseltem... :D

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:22:38

@Rocky80: Most is jobb volt a csapat, amint beállt. Nem olyan veszettül, de egy kicsit jobb lett az egész.

Gabueroo 2020.07.26. 23:23:18

Szegeny pipa vegig sprintel aztan basznak passzolni tudejet kikopte a vegen xD

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:23:26

@Rocky80: Mit érezhetett az, aki megtette, hogy egész szezonban nem lő gólt:D

MdewC 2020.07.26. 23:24:19

Kellett ez a gól mint egy falat kenyér! :)

Berna jó helyen kóválygott. :D

CR szép volt, lövésből lesz a gól!

Innen nyerni kell.

Juve!

2020.07.26. 23:25:03

@JuventusFanatikus: Kb. azt, aki megtette, hogy Lingard nem lő gólt (valami 130x-es szorzó volt rajta :D), és a PL szezon utolsó meccsén, a 90+8. percben betalált :D

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:26:13

@Holloka: Igen, onnan jött az ihlet:D Ez a nullgólos támadók fordulója.

Dybali 2020.07.26. 23:26:23

Bazd ki, a legjobbjaink sérülnek le.

Sztovicska 2020.07.26. 23:27:38

Hugi "gólöröme" beszédes volt

ZecH 2020.07.26. 23:27:54

3D kiesett.. lesz ebbol BL vegjatek?

MdewC 2020.07.26. 23:27:56

Na Rugani ki is egyenlítette az emberelőnyünket. :D

Beállt.

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:28:11

Ajajj, a másik kulcsembernek is lőttek:(

Dani1342 2020.07.26. 23:31:08

Vezetünk 2.0ra lezarhatjuk az egészet.. Sarri legbelül.. Mi lenne ha x lenne? Mi lenne ha a csapatnal lenne áramszünet.. Vigyük be ruganit es alljjnk be védekezni

MdewC 2020.07.26. 23:32:03

Higu keményen rászúrta na! :D

ZecH 2020.07.26. 23:34:03

Kozepcsapat attituddel rendelkezunk at the moment...

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:35:04

Ki az aki kurjongat a meccsen?:P:D

Leram7 2020.07.26. 23:35:43

Sarri bajnoki címet nyer! Megvan a 9. zsinórban!
Érdekes egy szezon, szurkoljunk, hogy az atalnata legyen a 2.

1 kár van, nem értem, hogyan lehet ilyen nevekkel ilyen tré focit játszani.

MdewC 2020.07.26. 23:36:15

@JuventusFanatikus: mintha GIGI is óbégatna keményen. :D

Dante01 2020.07.26. 23:37:03

kérdés ki fog játszani szerdán?

Mitya10 2020.07.26. 23:39:04

Ùgy tudtam h kihagyja xD

giorgio007 2020.07.26. 23:39:46

Úgyis kívül volt a szabálytalanság. Ez nem volt tizi.

MdewC 2020.07.26. 23:39:49

Penal..!!!

Ja nem. :)))

Ez sajna kimaradt, inkább most, mint a BL-ben.

Nem baj Roni!

Dante01 2020.07.26. 23:41:20

@MdewC: Igazad van inkább most, mint a bl-ben

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:42:09

@giorgio007: Belül volt az, szerintem.

CR-nek nagyon nincs szerencséje.

Rocky80 2020.07.26. 23:42:49

És feldobálják majd Sarrit?

2020.07.26. 23:43:20

@Rocky80: Még habot is fújnak rá! :D

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:43:27

A JUVENTUS SOROZATBAN KILENCEDSZERRE NYERTE MEG A SERIE A-T!!!!

2020.07.26. 23:44:05

CAMPIONI D'ITALIA!!!! <3

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:44:27

Ez mi? Sarri a Samp-játékossal beszélget?

Rocky80 2020.07.26. 23:45:59

@JuventusFanatikus: kell az erősítés, látja ő is

babo0410 2020.07.26. 23:46:27

Csak meglett! Gratula a csapatnak.

steven.h 2020.07.26. 23:47:44

Most komolyan nem örül kint a játékosokkal?

MdewC 2020.07.26. 23:47:49

Őszintén és igazán tudok örülni ennek a bajnoki címnek is! :)

Juve!

Grat a csapatnak, nem volt könnyű év. :)

Fino Alla Fine

DegerFaCan 2020.07.26. 23:48:07

Biztos írtátok, de ez a Rabiot gyerek kezd belejönni :)

Sunny21 2020.07.26. 23:48:31

Ennyi!! Otthon kell bajnoknak lenni!
Grat a csapatnak, hogy ezt a hybrid bajnokságot is behúzta. Koronavírus, sérülések, erőltetett menet. Grat Sarrinak is! :))))

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:48:50

@Rocky80: Most, hogy mutattak egy közeli képet, nem volt vészes, volt öröm azért:D Lehet, hogy az öltözőben várja valami meglepivel a srácokat?:P:D

Rivendell 2020.07.26. 23:49:12

Irány a 10. Kov szezon nehéz lesz aha nem cserélik ki kb a kp-t, inter erősödni fog... Atalanta is kezd egyben lenni

Delpiero10 2020.07.26. 23:49:31

Végre bajnok csapat! Nehéz volt a szezon, talán az utóbbi évek legnehezebb éve volt, de a vége a szokásos szerencsére. Azért nagyszerű érzés ez a sorozatban kilenc.
Ami viszont nagyon fura volt, hogy Sarri nem ünnepelt a játékosokkal. Ennyire rossz lenne a viszony köztük?

pott70 2020.07.26. 23:49:32

Bódottá van!!!!!!

Juvegaspy 2020.07.26. 23:49:37

Akkora kő esett pe a szivemről.. Akkor a jatekosoknak mekkora? :O
Campioni

Juventino86 2020.07.26. 23:50:16

@steven.h: Nem, ebből is az jön le, hogy nincs azért olyan jó kapcsolat Sarri és a csapat között. Allegri midig együtt ünnepelt a csapattal.

De mindennek ellenére nagyon megkönnyebbültem most, gratula a csapatnak a bajnoki címhez. Nem volt könnyű ez a szezon. Sarrinak is jár a gratula, mert végül is hálistennek bajnok lett. :) Hogy aztán mi lesz a sorsa, azt nem tudni, de most ez is ez a lényeg. Hanem az, hogy éljen a bajnokcsapat!!!!!!!!!!!

danimester1 2020.07.26. 23:50:22

CAM9IONI D'ITALIA!!!!CAMPIONI CAMPIONI CAMPIONI!!!!!Nem volt szép,de egy nehéz év után megint mi vagyunk azok a NAGYOK!!!

Dante01 2020.07.26. 23:50:41

A lényeg az, hogy meg van mindegy, hogy hogyan, Bajnokok vagyunk!!!

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:50:50

@MdewC: "Őszintén és igazán tudok örülni ennek a bajnoki címnek is! :)"

Ez a beszéd! Ma tegyük félre a kritikákat, kifogásokat, ünneplés van! FORZAAAA JUVVEEEEEEE!!!

Zombijuve 2020.07.26. 23:51:14

Na végre sikerült! Forza Juve!

Gabueroo 2020.07.26. 23:51:27

OREG EGYBOL CIGI SZAJBA PIA XDdd

Rikoo 2020.07.26. 23:51:46

Nagyfater elszabadul.

ZecH 2020.07.26. 23:52:13

Ez minden penzt megert!

Sarri betolta a cigit az oltozoben habos fejjel. :D

mekkora kepek voltak...

JeetTrader 2020.07.26. 23:52:15

Na ez is megvan! jövőre kell a 10!! :)....ja és négy csillagot szeretnék a címer (logo) fölött is :)))) Gratulálok az egész csapatnak!

Jövő szezonban bizony nagyon nehéz dolgunk lesz (nem mintha ez mostani könnyű lett vna), erős a mezőny mögöttünk és kevés választja el őket egymástól....ráadásul a Milán is meg a Napoli is feltámadóban, nem szabad SENKIT lebecsülni!

FORZA JUVE!!!EZAZZZ!!

pott70 2020.07.26. 23:52:33

@JuventusFanatikus: Már látjuk is,de akartam írni,hogy örül az,csak elszaladt rágyújtani,feszkó levezetésnek!

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:53:11

Most gondoltam csak bele, Sarri kiment rágyújtani, tiszta ideg lehet az ember:D Szerintem a videókon látszódni fog, hogy ünnepel, ha nem így lesz, akkor csalódni fogok.

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:55:03

@ZecH: Pont lecsaptam már a TV-t, dögöljek meg, visszanézem, nagy lehetett:D

2020.07.26. 23:56:05

Nem tudjátok mennyire örülök! Olyan kurva jó érzés ez!!! :))) Fino alla fine!!!

ZecH 2020.07.26. 23:57:47

@JuventusFanatikus: Nem is ertem miert nem nyomjak ezeket a kepeket vegig. Hatalmas volt. 23:50kor semmilyen mas sportesemenyt nem huz keresztbe. En elneztem volna ugy hajnal 3-4kornyekeig a boxeralsos locsolkodast :D

MdewC 2020.07.26. 23:58:36

BL-ben villantsunk még egyet idén! :)

Lehet, hogy nem voltunk most jók, de ez a bajnoki cím és az, hogy lenyomtuk az intert ez mindent visz!

Ez a legfontosabb.

Juve!

JuventusFanatikus 2020.07.26. 23:58:41

@Holloka: Ezért kell Juventus-szurkolónak lenni:P:D Elmondhatatlan öröm ez számomra, és így lesz a tizenötödik után is:P

JuventusFanatikus 2020.07.27. 00:01:04

@ZecH: A játékosok rohadt jó videókat szoktak csinálni, és most mennek biztos live-ok is, ha valakiket érdekel. Cuadrado, Dybala és Pjanić általában Instán nyomatja az élőt.

JuventusFanatikus 2020.07.27. 00:06:15

Várom majd az Öreg nyilatkozatát, tuti, hogy poénkodni fog.

Bodnar Daniel 2020.07.27. 00:10:19

Meghatódottságában azt se tudta, hogy most leverje az egész üveget, vagy rágyújtson... :D Úgy néz ki a kettő egyszerre nem jött neki össze. Pedig ha lennének ilyen skilljei akkor lehet jobban tisztelnék mások is, ha már nem Brad Pit, meg van pofája izzadni, akkor valamivel ellensúlyozni kéne.

De nem úgy látszódott mint aki elvesztette az öltözőt az kurvaisten.

Delpiero10 2020.07.27. 00:13:07

Csak egy kis érdekesség: 2011.05.14.-én bajnok az Ac Milan. Abban a csapatban játszott például Nesta, Seedorf, Gattuso és egy Ibra. Ők az utolsó játékosok, akik nem Juvésként felemelhették ezt a trófeát. Pedig aztán ez nem ma volt, így talán méginkább hihetetlen ez a rekord.

DelPiero2 2020.07.27. 00:18:11

@Rikoo: szörnyű látni hogy nagyon sokszor a kiscsapatok kombinatívabbak. Nem látom az egyméteres oda -visszapasszoknak mi az értelme. Mintha csak passzstatisztikára hajtanának.

Barolo4 2020.07.27. 00:24:39

@Holloka: +1
Szerintem is megérdemelte.
Abban nem vagyok biztos, hogy képes lesz egy erős Juventust összerakni jövőre, de a képesség elvileg megvan benne és ha megkapja hozzá a jó játékosokat akkor sztem van rá reális esély. Jó eséllyel maradni is fog, ha csak el nem veszítjük mind a 3 maradék meccsünket. Forza Juventus!

JuventusFanatikus 2020.07.27. 00:28:04

@Holloka: Mondjon bárki bármit, ez járt neki, ha a karrierjét vesszük figyelembe. Egyébként Ő lett a legidősebb edző, aki olasz bajnoknak vallhatja magát.

Leram7 2020.07.27. 00:28:51

@Holloka: Egyetértek, hogy Sarri megérdemelte.
De vajon ő nyerte meg? Keret alapján az inter mélyebb volt. A lazio és az atalnata szebb focit játszott, mégis valamiért mi nyertünk.

Ha jövőre is megnyeri Sarri, akkor respekt! Örüljünk, tény, hogy nem volt játék és kevés igazi focit láttunk, de azért 9 bajnoki cím zseniális eredmény! Én ezt soha nem tudtam volna elképzelni.

JuventusFanatikus 2020.07.27. 00:40:49

@Leram7: Ezt a csapat nyerte meg, ahogy a csapat veszítette el meccseket is. Mindenki érdeme benne van a győzelembe, és a vereségbe is. Kinek több, kinek kevesebb. Igaz ez Dybalától kezdve, Pinsoglión át a gyúrókig, mindenki munkája benne van, ahogy vereség esetén ez visszafelé is ugyanúgy van, mert lehet, hogy az adott személy tehetett volna mást, ami változatott volna a helyzeten. Együtt győztünk, együtt vesztünk! Egy biztos, én ott leszek veletek együtt mindkét esetben, és ezen már nem változtat semmi!

Leram7 2020.07.27. 00:45:37

@JuventusFanatikus: Azért írtam, hogy keret alapján az inter mélyebb volt, szóval biztos, hogy Sarri érdeme is, de a vírus után azért bármi lehetett volna. Ez a sok pontvesztés nem volt benne a Lazio részéről. Örüljünk a 9-nek!

Bodnar Daniel 2020.07.27. 00:46:03

Nekem is jövőre derül ki, hogy most jó döntés volt-e vagy sem Sarri. De van egy olyan érzésem, hogy ha már a keretet kicsit kisúlyozzák, akkor majd az öregnek is jobban kijönnek a pozitív oldalai. Az eddigi igazolásokat elnézve az biztos, hogy rosszabb nem lesz a helyzet. Annyi, hogy Higuaint, Khedirát legalább el kell zavarni valamerre szerződésbontással. Mert belőlük aztán meg holtbiztos, hogy semmi nem lesz.

Nagyon örülök, hogy a tavalyi évad közepétől előre jósolható durva összeomlás nem következett be. Ez Sarri-nak nem úgy köszönhetjük, hogy betolt valami ezerszer jobb ötletet. Hanem azzal, hogy igaz még mindig esetlegesen, de mást játszatott a csapattal, ami inkább felhozta a kulcsemberek formáját mint nem.

Benta, Dybala, Ronaldo sokkal jobbat ment mint tavaly. És ne feledjük hogy szinte beépítette Rabiotot, De Ligtet, Demiralt. Egyén szinten jó hatással volt a váltás, játékszinten sajnos tényleg nem garantált a minőségugrás.

Nagyon egy elbaszott és tanulságos kampány volt ez, ahol valóban bármi megtörténhetett és meg is történt. Ez az év volt az igazi transition year. És még a kövi eleje is valószínű kicsit kísérleti szagú lesz. Főleg, hogy nem lesz idő igazán semmit kitalálni és kigyakorolni.

Chiello, Bonu kettős eddig tartott. Ezt se feledjük, hogy ez milyen szerencsétlen helyzetté fajult. Chiellinit már lehet nem is látjuk a pályán soha az életbe. Bonu meg már kifelé megy. A középpályához csak félig vagyunk készen úgy, hogy az elmúlt két év alatt csak Rabiot kezd el lassan kinézni igazán Juve szintnek. Ma nélküle nincs támadás.

A középsővédőkkel és egy center híján elöl is megvannak az alapok. Szóval én nagyon várom a következő kampányt. És kiwi leszek mit kezd az utolsó két meccsel a csapat.

JuventusFanatikus 2020.07.27. 00:53:27

@Leram7: Én amondó vagyok, hogy télen elsők voltunk, tavasszal elsők voltunk, és most is azok vagyunk, megérdemeltük ezt a trófeát. A 2017-2018-as szezonban sokkal gázabb helyzetből győztünk, és "kevésbé" "lmegérdemelten, ha létezik ilyen, mégis ugyanúgy örültünk, és mára senki nem emlékszik rá, hogy mi is volt.

juve28adam 2020.07.27. 01:05:12

Remélem a következő meccsen már adunk lehetőséget Pinsoglionak is, valamint Demiral is beszállhatna.

del pipi 2020.07.27. 05:47:33

Gratulálok a csapatnak, gratulálok Sarrinak, BAJNOKOK VAGYUNK! Ez mindent visz nálam, örülök hogy Sarri és a csapat nem hagyott a szarban, mert mindvégig kitartottam mellettük. Nekem ez a csapat az életem, és örömöt boldogságot okoz nekem hogy velük utazhatok, remélem még sokáig. És sajnálom hogy láthatólag nem mindenki örül, ez rossz. Viszont a csapaton és Sarrin kívül feltétlen szeretném azokat a szurkolókat virtuálisan megölelni akik ugyanúgy kitartottak a csapat mellett! FORZA JUVE PER SEMPRE! CAMPIONI!

GodPiero 2020.07.27. 06:36:25

Grat a csapatnak a 9.-hez és egyben köszönet a Lazionak, amiért így leeresztett.....

Sunny21 2020.07.27. 07:38:35

Grat Sarrinak! Nem minden edző hozta volna be a csapatot az első helyre. Az utóbbi 10 év legerősebb intere, az utóbbi 20 év legerősebb laziója, és minden idők legerősebb atalantája ellen. Ki tudja? Allegrivel talán meg lett volna a dobogó.

MdewC 2020.07.27. 07:43:44

@del pipi: ez sztem nem igaz, hogy nem mindenki örül. Mindenki örül. ;)

Fullba.

Csak néha lesöpörhetnénk 1-2 csapatot, ha már úgy van. ;)

Bajnok csapat!

Juve!

Rikoo 2020.07.27. 07:55:39

@Sunny21: Az ilyen kommentek meg minek?
Lázítani a népet?

Sunny21 2020.07.27. 08:04:05

@Rikoo: Nem is értem miről beszélsz! Azért a saját kommentjeidet visszaolvashatod, segítek csak az első félidőt kell nézned.
Igenis ezek a csapatok ritkán látható jó szezont futottak, ez a véleményem. Sajnálom!

Rikoo 2020.07.27. 08:11:55

@Sunny21: Jah értem, tehát ezt komolyan gondoltad, így viszont sajnálom.
Futhatnak jó szezont magukhoz képest, de még a 80 pont se biztos, hogy összejön nekik, anélkül meg esély sincs Scudettora.
Sarri amúgy tisztában van a dolgokkal, elmondta a srácoknak, hogyha még vele is képesek voltak bajnokok lenni, akkor tényleg nagyon jók.
Allegrinek 6 bajnoki címe van és a dobogó talán sikerült volna idén. Hát gratulálok az ilyen elferdült gondolatokhoz.
Nézzük meg mi lesz a BL-ben, mert a hírek szerint Agnelli nagyon nem elégedett az edzővel.

Sunny21 2020.07.27. 08:17:44

@Rikoo: Szíve joga hogy elküldje Sarrit. Jöjjön az új edző!
A többit meg meglátjuk. Mondtam már, nem Sarrinak szurkolok, hanem a csapatnak!
A személyeskedő részre meg nem reagálok.

Rikoo 2020.07.27. 08:38:49

@Sunny21: Legalább egy dologban egyetértünk.

Norbis85 2020.07.27. 08:45:36

Nos, 2 jó hír egy este:

1: Egymás után 9. alkalommal bajnok a JUVENTUS!!! És ez a legfontosabb!

2. Sarri nem maradt nyeretlen edző (Mivel az EL nem játszott sokaknál), így most lehet valami új jelzőt keresni rá, de azért csak megoldotta a CSAPATTAL, hogy nem legyen "örök második"

Nem volt mindig szépe a játék, nem jött ki mindig a lépés, de más csapatoknak még ennyire sem.

Jövőre irány a 10., és meg is lesz, mert ez a JUVENTUS!!! :)

JuventusFanatikus 2020.07.27. 12:19:30

@Rikoo: "Sarri amúgy tisztában van a dolgokkal, elmondta a srácoknak, hogyha még vele is képesek voltak bajnokok lenni, akkor tényleg nagyon jók."

Na, ne már... Allegri is nyilatkozott már olyat, hogy az Ő célja, hogy minél kevesebb kárt tegyen az adott csapatban. Nem mindent kell szó szerint, és véresen komolyan venni.

Sunny21 2020.07.27. 13:17:54

@JuventusFanatikus: Kb.. Erre gondoltam én is, na meg arra, hogy az sem volt kevésbé elferdült gondolat amikor az lett mondva, hogy Sarrival a 6-ban sem leszünk.

Sokkal kiegyensúlyozottabb volt a mezőny. Nagyon ritka amikor 4 csapat is 80 pont körül gyűjt, nagyon jó Atalanta volt az ellenfél (bl-ben a 8 között), egy igencsak megerősödött inter, és egy igen jó Lazio.
Meg kell becsülni ezt a Scudettot is, ugyanúgy mint a többit. Nem adták ingyen.

dobor norbert 2020.07.27. 13:32:06

Gyuszibácsi megcsinálta! Ezt tudtuk eddig is,most már tény. Na akkor lapozzunk és nézzünk előre! Le merem írni,h a bl is meg lesz idén. Hogy hogyan! Sok mákkal.;)

ZecH 2020.07.27. 14:42:04

@Norbis85: mert ilyen aazz EXATLOOON... (bocs de kajak igy hangzott a vege :) tok jot nevettem:)
Amugy egyetertek azzal amit irtal! Mindegy hany ponttal lesz bajnok a csapat, mindegy milyen jatekkal, meg kivel a padon. A scudettot nem kell megmagyarazni. Eros volt a mezony, mindenkinek voltak hullamvolgyek, meg kicsit virusos is volt, de csak behuztuk ;) FORZA FINO ALLA FINE!!!

Grinta 2020.07.27. 22:16:39

@Rikoo: Miért alkalmazol kettős mércét?Egyszerűen érthetetlen számomra.
-Mikor Allegrivel győz(t)ünk,(az egyéniségeinknek is köszönhetően,annak a taktikának köszönhetően hogy visszaállunk,a gyenge mezőnynek betudva,vagy a gazdasági fölényünket érvényesítve csupán-akkor az úgy oké,véded a mundér becsületét,mikor Sarrival tesszük mindezt,csak a támadást kapja...
Akkor már nem jó Ronaldo gólzsákja,sem az eddig begyűjtött 26 győzelem,-esetleg bármilyen játékkal,mert ami fentebb profizmus lenne,itt megmagyarázhatatlan-a hála Istennek,mindig is meglévő pénzbeli/játékosminőségbeli különbség érvényre juttatása sem.Borzasztó igazságtalanságnak vélem ezt Részedről.Abba már bele sem menvén-csalódottságod kivetülésének tudom be csupán-hogy a Juventus ebben a szezonban nem lőtt olyan gólt,egyet sem! ami csapatmunka eredménye lett volna? : O

Rikoo 2020.07.28. 14:28:22

@Grinta: Én ezzel az egész üggyel már nem akarok foglalkozni. Örüljünk a bajnoki címnek, belefáradtam a vitákba.
Azért mondjuk érdekes, hogy az én kettős mércémmel foglalkozol és nem azokéval akik habzó szájjal követelték Allegri távozását, most pedig védik Sarrit mindenkivel szemben, szerintem sokkal látványosabb ez a kis közösség és jóval látványosabb a kettős mérce.
Elég nagy problémának látom, hogy már megint szétszakadt a Juventus szurkolói társaság a blogon, ráadásul mindenhol ez van, nem csak itt. Borzasztóan megosztó ez a helyzet, láthatóan még a Digi stúdiójában sem tudja senki sehova tenni ezt a szituációt.
Mind1, a lényeg a bajnoki cím, bármilyen úton is értük ezt el.

venember83 2020.07.28. 14:45:23

@Rikoo: igen, két pártra szakadunk és ütközünk lassan már minden egyes témában. Szép új világ.

Rikoo 2020.07.28. 14:53:28

@venember83: Nem volt ez mindig így. Fogjuk rá, hogy ez annak is köszönhető mennyivel többen lettünk itt a blogon, a klub fejlődésének köszönhetően.

Grinta 2020.07.28. 19:40:14

@Rikoo: Én azt gondolom,megtisztelek Téged azzal,hogy feltettem Neked egy értelmes kérdést.Erre sajnos nem kaptam választ,ugyanis ez minden volt-csak egyenes válaszadás nem.Ha nem akarsz Velem ebben a témában beszélgetni,akkor azt kell mondani,és oké.Ha cáfolni akarod amit leírtam,akkor pedig azt.De azt,hogy Te már ezzel az üggyel,nem akarsz foglalkozni-úgy,mintha napi lenne,vagy háromezerszer kitárgyalt dolog,szerintem nem fair.
Kitértél a másik táborra(nem szeretem pedig ezt a kifejezést),mutogatás szinten,hogy nézzem meg azt is.
Tisztában vannak szerintem a játék hiányosságaival,és azt gondolom,hogy mivel " Ők " edzőváltást szorgalmaztak tavaly,/Én nem,ezt nem árt hangsúlyoznom/érkezett egy általuk kívánt személy,aki ebben az évben hozta a kötelező legfontosabb minimumot-dőreség rajtuk számon kérni egy! év után,hogy álljanak ki valami mögül.A szememben az köpönyegforgatás lenne.Láthatunk rá elég példát.
Szétszakadás dolog pedig csak is Rajtunk múlik.Mindannyiunkon.El lehet itt normális keretek között is diskurálni dolgokról-csak az fontos lenne,hogy megadjuk a másiknak azt az igazat-ami (néha) jár.

Rikoo 2020.07.28. 22:40:54

@Grinta: Nem akarok többet ebben a témában beszélgetni. Lesz itt még sok szó Sarriról, majd a BL után visszatérhetünk erre.

Egyébként az erős széljáték is taktikai megoldás, a legtöbb gól és támadás onnan érkezett az utolsó, gyengébb szezonban, idén viszont fingom nincs mi volt az elképzelés az utolsó harmadban.
Kettős érzéseim vannak, remélem a BL-re sikerül összeszedni a csapatot.
Engem speciel pont nem érdekel, hogy néz ki az ember, a hozzáadott érték sokkal fontosabb.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása