A szupertehetségek cseréje

correira_felix.jpgA Juventus U23-as csapata tegnap megnyerte a Serie C-s Coppa Italiát, de továbbra is erősítésre szorul, ezért a Bianconeri Félix Alexandre Andrade Sanches Correia, azaz Félix  Correia megszerzését tűzte ki célul.

A portugál tehetség egészen 10 esztendőn át tartozott a Sporting kötelékébe, míg 2019-ben a Manchester City 3.5 millió euróért meg nem szerezte. A Polgároknál egyszer sem juthatott lehetőséghez, ugyanis egyből kölcsönadták az AZ Alkmaarnak, ahol az U21-es együttesben mutathatta meg tudását. A holland másodosztályban eddig 23 alkalommal jutott lehetőséghez, a bizalmat pedig három góllal és öt gólpasszal tudta meghálálni.

Jelenleg az U19-es válogatott egyik kihagyhatatlan alapembere, eddig 21 alkalommal számítottak rá.

 

Adatai:

  • Kor: 19 év
  • Magasság: 178 centiméter
  • Nemzetiség: portugál
  • Erősebbik láb: jobb
  • Poszt: szélső
  • Ügynök: Eduardo Marinho
  • Értéke: 800 ezer euró (a Transfermarkt szerint)

Játékstílusa: Eredetileg a bal szélen tükörszélső, de egészen annyira univerzális, hogy bármikor bevethető jobb szélsőként is, sőt, volt olyan eset, hogy csatárként számítottak a szolgálataira. Azért is tud több pozícióban hasznos lenni, mert a bal lábát is jól használja. Gyors és fizikailag erős, remekül tudja átverni az ellenfelét, de általában nem a legszemtelenebb megmozdulásokat választja, hanem inkább az egyszerűbb, de hatékony cselek híve. Természetesen a technikai képzettségével sem akadnak gondok, emellett jól lő és kreatív is. Ahogy lenni szokott, egyből Cristiano Ronaldóhoz, vagy Nanihoz hasonlítják, de a játékstílusa a szakértők szerint leginkább Anthony Martialéra emlékeztet.

A hivatalos bejelentés még nem történt meg, de Correia már Torinóban tartózkodik, és hamarosan átesik a szokásos orvosin, úgyhogy szinte biztos, hogy a Juventus kötelékébe fog tartozni, és a Serie C-ben vitézkedő B együttest fogja erősíteni. Di Marzio azt is tudni véli, hogy a tehetséges futballistáért cserébe a Manchester City Pablo Morenót kapja meg, egyelőre arról nincs információ, hogy valamelyik klub még pluszban pénzt is fizetne a másiknak. 

A spanyol srácban szintén hatalmas potenciál rejtőzik, amit Olaszországban nem tudott megmutatni, a Primavera bajnokságban mindössze egy gólt szerzett, míg az UEFA Youth League-ben négyszer tudta bevenni az ellenfelek kapuját.

Komolyan ragaszkodni Morenóhoz nem igazán érdemes, mert két év alatt nem tudott maradandót alkotni, míg Félix Correiában simán megvan az, hogy beválik, de ezt majd az idő eldönti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6115972264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dybalanation 2020.06.28. 14:52:35

Lehet ő lesz a Paratici által emlegetett új Ronaldo? :D
Viccet félretéve Morenora elcserélve nem tűnik nagy veszteségnek, csak mindig az a fránya Primavera csapat. Ennek ellenére remélem maradandót alkot és egyszer láthatjuk a felnőtt csapatban is.

JuventusFanatikus 2020.06.28. 15:05:23

Egyébként Moreno így is-így is távozott volna, a Mundo Deportivo szerint a Barcelona szerette volna visszaszerezni, de a Juve inkább elcseréli Félix Correirára, minthogy odaadja a spanyoloknak. Ha Moreno visszért volna, akkor állítólag Arthurért "csak" Pjanićot és Morenót kellett volna adni.

dobor norbert 2020.06.28. 18:48:24

@JuventusFanatikus: Nagyon büszke vagyok Rád,h Te ennyi labdarúgót ismersz!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása