Khedira: „Nem látok okot a távozásra”

khedira_sami_csikosban.jpgSami Khedira kellemes torinói helyzetéről beszélt, amin nem kíván változtatni, ha pedig bármelyik visszavonult középpályás közül választhatna csapattársat, Andrea Pirlóra voksolna.

„2021-ig érvényes szerződéssel rendelkezek, és nagyon jól érzem magam Olaszországban és a Juventusnál.” - mondta a középpályás az Instagram-fiókján keresztül adott interjúban.

„Nagyon erős csapatra találtam, amelyik rendkívüli sikeréhséggel is rendelkezik, és sok címet kíván begyűjteni. Most már jobban bízok a szervezetemben, és szeretnék sok címet nyerni a Juventusszal.

„Nincs semmi okom csapatot váltani, vagy másik kihívásba fogni. Nagyon, nagyon boldog vagyok a Juventusnál, és boldog vagyok Olaszországban.”

Vajon mi értékesebb számára, a vb-cím vagy a BL-győzelem?

„Ez nagyon nehéz kérdés. A világbajnokság különleges esemény. Négyévente rendezik, és a játékosok a hazájukért harcolhatnak egy cím elnyeréséért. Nem sok lehetőség adódik egy karrieren belül, a világ legjobb játékosai versengenek. Különleges a hangulat, különösen a brazíliai világbajnokságra volt ez igaz, illetve kivételes élmény volt visszatérni Németországba.

Láthattuk honfitársainkat ünnepelni, ez büszkeséggel töltött el, Berlinben pedig több millió szurkolót láthattunk. Az emberek hónapokig és évekig hálásak. Ezért ez a legnagyobb győzelem, a karrierem legjobb diadala.”

Ha választani lehetne, melyik visszavonult futballistával játszana legszívesebben?

„Ez sem egyszerű kérdés, sőt, de ha lehetőségem lenne választani, akkor Andrea Pirlót mondanám, mivel ő rendkívüli futballista és rendkívüli ember.

A futballjának a módja olyan egyszerű és könnyed, úgy tűnik, mintha csak örömből játszana. Rengeteg gólpasszt adott, azt hiszem, hogy vele egy csapatban sokkal több gólt szereztem volna a karrierem során.

Sajnos soha nem volt lehetőségem játszani vele. Szóval ha lehetne egy kívánságom, Pirlót választanám.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3815728964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunny21 2020.05.29. 20:46:34

Szépen nyilatkozott, ezért 2024-ig meghosszabítanám a szerződését :)

delpi0823 2020.05.29. 20:55:50

Nem csodalom hogy nem lat okot a tavozasra,evi 6millio eutos fizuval...........

dobor norbert 2020.05.29. 20:59:18

Én örülök neki,h itt van,Ő egy igazi nagy bajnok!!!!

juve28adam 2020.05.29. 20:59:35

Jó helyen vagy itt azzal a nagy fizuddal meg a kórházi táppénzzel amit felveszel a semmire...

venember83 2020.05.29. 21:09:29

Pipitától sem várok mást.

JuventusFanatikus 2020.05.29. 21:33:17

Neked nincs okod a távozásra, de mi azért találnánk egy-kettőt. Kár, hogy a játéka nem olyan szimpatikus, mint amilyen a személyisége, mert tényleg bírom, mint embert.

Attilio79 2020.05.29. 21:36:19

Szépet és jót én is tudnék mondani ekkora fizetésért! Sajnos elmúlt az idő Khedira felett, lehet 1-2 jó meccse, de sérülékeny és öreg.

Juvegaspy 2020.05.29. 22:20:25

@JuventusFanatikus: Khedirának épp a személyisege miatt van esélye kitölteni a szerződését...
Mondjuk sztem iden mar megy..
A Newcastle adhatna vagy 30millat a Khedira - Higuain duoért :D :D

Mitya10 2020.05.30. 00:23:20

Fuu bazze ezt ìgy lefekvès elött...

MdewC 2020.05.30. 02:17:29

Hány évik senyved az a pezsgő a hűtőben?

venember83 2020.05.30. 04:35:36

@MdewC: '21-ig érvényes a szerződése, hacsak nem hosszabbítják meg amortizációmérséklési okokból...

rabsic02 2020.05.30. 06:56:58

Szimpatikus nyilatkozat egy szimpatikus játékostól, de ő ezen a szinten már legtöbbször csak fék. Nálam már a padra sem fér oda.. sajnos

Lanzafame 2020.05.30. 13:26:36

A szurkolók többsége nem szereti, de a klubjai és az edzői kivétel nélkül.

Lehet, hogy az esetében már nem az a kérdés, hogy mennyit játszik a maradék idejében, hanem milyen pozíciót kap a klubnál, miután visszavonult.

Ludens71 2020.05.30. 16:02:12

Mi annál inkább látunk okot a távozásodra...Segítek: azon ritka pillanatokban, amikor pályán vagy abban nincs köszönet (-1 ember), de abban sem, ha nem vagy pályán, mert foglalod a keretben a helyet egy esetleg hasznunkra váló játékostól az évi 6 millás fizetésedről nem is beszélve. Könyörgöm, menj az arabokhoz! Száraz tevetrotty-alsón talán még értékelnék a passz-sáv zárásaidat...

kovta23 2020.05.30. 16:18:42

Ha egészségesen tudná végigjátszani a következő idényt tőlem maradhat. Sokkal jobb volt vele a középpálya mint nélküle. Pjanic is azóta gyenge amióta Sami nem játszik.

Il Principino 2020.05.30. 16:38:24

@MdewC: nekem már pár éve bontásra készen áll :)
Újabb nyár fog anélkül eltelni ahogy látom :(

Il Principino 2020.05.30. 16:41:01

Lehet a mi Samink Agnelli asszonykáját dédelgeti néha néha,ezért nem hajtjuk szélnek,más okot nemtok felsorolni a maradása mellett!!!

venember83 2020.05.30. 19:48:22

@Il Principino: az elnök nemrégiben váltott élettársat, szóval kétlem.

GGábr81 2020.05.31. 12:35:50

@venember83: lehet, hogy a mindenkori élettárs dédelgetője. Az élettárs változik, de szolgáló örök.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása