Perin: „A játékosok megosztottak a folytatást illetően”

perin_mattia_genoa_mezben.jpgA Genoa kapusa, Mattia Perin a legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy csapattársai megosztottak a folytatást illetően, egyesek futballoznának, míg másokat a félelem továbbra is a bajnokság berekesztésére sarkall.

„Mentálisan senki nem kapcsolta le magát teljesen.” - mondta a kapus a Locker Room munkatársának. „Mindannyian edzettünk otthon.

Mindazonáltal különböző ötletekkel rendelkezünk a folytatás tekintetében. Egyesek szeretnék újrakezdeni a futballt, míg mások még félnek. Nekem nagyon hiányzik a futball. Szeretném folytatni, de az egészségnek kell elsőbbséget élveznie.

A protokollok célja, hogy mindannyiunknak védelemmel szolgáljon. Tudjuk, hogy lesznek kisebb esetek, ha újrakezdjük a küzdelmeket, a fontos az lenne, hogy tudjuk,  miképpen kezeljük a helyzetet, ahogyan azt meghatározták Németországban.

A felelősség tényezője alapvető fontosságú. Mindenki érzi a vállán a terhet, amit a mások életéért vállalt felelősség jelent. Továbbá ne felejtsük el, hogy a folytatás egy újabb megoldandó problémasort eredményez, amely további költségeket eredményez a klubok felé, miközben a klubok szintjén már így is komoly veszteség jelentkezett.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3415668330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delpi0823 2020.05.07. 15:41:45

Szerintem nem lesz semmilyen fele folytatas,de ne legyen igazam.

delpi0823 2020.05.07. 15:44:01

Majd Szeptemberben meg jon a 2ik hullam,akkor meg majd azert nem kezdik el a bajnoksagot......

pedronegroo 2020.05.07. 17:21:23

Jó hát nem kötelező focizni, el lehet menni a gyárba is robotolni. Minden játékost teszteltek/tesztelnek mire várunk még???

JuventusFanatikus 2020.05.07. 17:25:55

@pedronegroo: Mondjuk arra, hogy a Torino játékosa felépüljön, aki még csak tegnap kapta el a vírust?

pedronegroo 2020.05.07. 17:34:01

@JuventusFanatikus: 1 játékosra várunk?? Minek?? Ha a többiek rendben vannak akkor mi a gond?

JuventusFanatikus 2020.05.07. 17:40:45

@pedronegroo: Sportiellóról is ma derült ki, hogy felépült, Dybaláról tegnap. Nem tudom mit vársz, elkezdődhettek az egyéni edzések, tizennyolcadikától meg mehetnek a csoportos tréningek, addig meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Pár hétre szükségük van a csapatoknak, hogy felkészüljenek.

pedronegroo 2020.05.07. 17:46:35

@JuventusFanatikus: Jaa, ha pár hét múlva elkezdik akkor semmi, erre várok, hajrá. Még jó hogy a pékek nem ennyire problémásak mer' már rég éhen haltunk volna...

ZecH 2020.05.07. 18:24:42

@pedronegroo: Jo a szo. Ritkan ertunk egyet... de akkor nagyon :D

GodPiero 2020.05.07. 18:37:00

@pedronegroo: Hatalmas :)
Teljesen jogos...

Sok kislány nem minimál bérért dolgozik, takarodjanak "munkába" !

pedronegroo 2020.05.07. 18:45:33

@ZecH: Jó, némi indulat is beszél belőlem, én egy napot nem maradtam otthon, egy olyan épületben dolgoztam/dolgozunk ahol volt vírusos beteg, de kaptunk egy 500 forintos maszkot oszt jónapot, meg egy jó kis fizetéscsökkentést... most már elég volt a pánikból, mindenki legyen észnél, vigyázzon amennyire csak tud de a világvége ezúttal is elmarad, térjünk vissza a régi kerékvágásba, ne tökölődjünk. A focistáknak meg üzenem hogy még most is bárki zokszó nélkül cserélne velük.

JuventusFanatikus 2020.05.07. 18:52:54

Friss: A Fiorentinánál hat személy koronavírusos lett, ebből három játékos.

A Serie C-t pedig jó eséllyel holnap befejezettnek fogják nyilvánítani.

Rikoo 2020.05.07. 19:42:46

@JuventusFanatikus: Serie C-s klubok nagyon nagy veszélybe is kerültek, ami a folytatást illeti.

JuventusFanatikus 2020.05.07. 19:57:21

@Rikoo: Igen, nagyon szegény klubok vannak még a Serie B-ben is, nem csak a C-ben. Ott még a játékosok sem tehetik, meg segítik a csapatukat, mert az ő keresetük sem olyan eget verő. Sajnos amely klub csődközelben volt, az már nem tudja azt elkerülni.

JuventusFanatikus 2020.05.07. 21:08:12

Na, a Sampnál négy játékos koronás, három új fertőzött, egy még nem épült fel.

Még mindig jó ötlet a folytatás?

GodPiero 2020.05.07. 21:30:35

@JuventusFanatikus: Jelen pillanatban nagyobb a veszélye a gazdasági összeomlásnak - ezáltal a tömeges munkanélküliségnek ami az éhezések miatt akár forradalomhoz is vezethet - mint a vírus általi pusztításnak...

Ahogy a hétköznapi emberek az életük kockáztatásával dolgozni mennek tized akkora biztonsági intézkedések/védelem mellett, akkor a kislányoktól elvárható hogy zárt kapuk mögött folytassák a bajnokságokat...

Szóval nem jó ötlet, hanem kötelező!!!

Rikoo 2020.05.07. 21:33:57

@JuventusFanatikus: Ha nem lesz folytatás, akkor teljesen át kell reformálni a dolgokat gazdaságilag, mert a komplett labdarúgás, mint élsport veszélyben lehet. Pont a Serie A-t érintheti ez a legrosszabbul, nem véletlenül erőltetik már agyatlanul a folytatást.

Leram7 2020.05.07. 21:37:48

@JuventusFanatikus: A gazdaság és a világ nem állhat meg. Előbb utóbb folytatás lesz.

Jövő hét végén indul a bundesliga, ezzel eldőlt, hogy a 4 top bajnokság befejeződik. A kérdés, hogy mikor és hogyan.

Emberi oldalon szomorú nagyon, ami történik olaszban, spanyolban. Ami ott van, az nagyon durva lehet.

JuventusFanatikus 2020.05.07. 21:57:26

@Rikoo: Arról van valami információd, hogy a Ligue 1 befejezése miatt milyen veszteségekkel szembesülnek a klubok?
@Leram7: Dehogy dőlt el itt bármi is. Megpróbálkoznak a befejezéssel, aztán majd eldől, hogy mi lesz.

Rikoo 2020.05.07. 22:22:46

@JuventusFanatikus: Kiszámíthatatlan a kár jelenleg. Mint ahogy nyilatkozzák is, majd akkor derül ki mekkora károk keletkeztek, mikor próbálnak visszazökkeni a dolgok a normál kerékvágásba. Az olaszok, viszont nagyon nincsenek stabil alapokon, mint ahogy a komplett országra igaz, hogy közel voltak a recesszióhoz már a járvány előtt is. Az volt a szóbeszéd, hogyha egy új gazdasági világválság alakul ki, akkor az Olaszországból indulhat el. Szerintem ezek után érthető, hogy miért pont az olaszok akarják mindenáron folytatni a bajnokságot.

Andras74 2020.05.07. 22:29:44

@JuventusFanatikus: lesz még több is, mire minden teszt megérkezik......

Andras74 2020.05.07. 22:32:47

@GodPiero: persze, ez az egyik oldal. Az a csapat mit tegyen, ahol kiderül, h a kezdő fele fertőzött, és 4-6 hétig nem térhet vissza?
Azért én beszarnék, ha nálunk lenne ilyen......
A fakóval a farok rossz végére kerülnénk, nagyon hamar!

Andras74 2020.05.07. 22:33:56

@JuventusFanatikus: a Fior szezonja ezzel erősen veszélybe került.

delpi0823 2020.05.07. 23:58:05

@Andras74: A fior szezonja mar igyis ugyis kuka........

delpi0823 2020.05.08. 00:03:49

@GodPiero: Igen eleg nevetsegesen hangzik milliokat kereso focistaktol a rinyalas,mikor emberek minimalberert,semmilyen orvosi ellenorzes nelkul mennek munkaba.

delpi0823 2020.05.08. 00:09:35

@pedronegroo: Ha meg lesz is folytatas lemerem fogadni hogy kb 1hetig tart majd az egesz,miutan kiderul az egyik jatekosrol hogy koronavirusos,es le is fujjak a bajnoksagot........Tuti hogy ez lenne a forgatokonyv........

Lanzafame 2020.05.08. 00:12:15

@pedronegroo: ha lehet én Pinsoglióval szeretnék cserélni. Jó helyről, és Buffon társaságában nézhet minden meccset. Még be is állhat évi 1x, az utolsó meccsen, 4-0-ás állásnál.

Mindezért 300 ezer euro évente. Zseni.

venember83 2020.05.08. 05:37:30

@JuventusFanatikus: lassan talán rájönnek az illetékesek is arra, amit már hetek/hónapok óta mondanak a peremre szorult és médiafigyelemben nemigen részesülő német és svéd szakemberek: a járvány sokkal több embert érint, mint azt gondolták volna, s ha szisztematikusan letesztelnek adott településeket/régiókat, akkor tízszer vagy százszor több (amúgy teljesen tünetmentes) fertőzöttet azonosíthatnak. Ami bár első ízben félelmetesnek tűnhet, ám nagyon is jó hír amúgy, hiszen ha Olaszországban nem 215 000 betegre jut 30 000 halott, hanem 2 150 000-ra vagy többre, akkor a halálozási arány is lényegesen alacsonyabb. Ez talán le is hűthetné már ezt a mérhetetlen pánikot, aminek a nyomán egyes országok kormányzatai lényegében gazdasági öngyilkossági kísérletbe fogtak az országuk és a gazdaságuk megbénításával.

Apró adalék, hogy Ausztriában folytatják a bajnokságot, mivel ha nem zárul le, akkor csak 3 klub nem jelentene csődöt, a többi mind lehúzhatná a redőnyt.

del pipi 2020.05.08. 05:59:33

@Joseph Toser: Erős! Amiben tuti biztos vagyok hogy az egész egy mesterségesen kreált dolog, már írtam róla korábban csak az én verzióm picit egyszerűbb volt. Lehetséges, miért ne? Erős!

delpi0823 2020.05.08. 12:39:28

@venember83: Ehhez tesztelni sem kell,aki gondolkozik ezt mar reg tudja.Ami fertozottsegi szamot mutatnak a mediaban annak a 100szorosa kb a fertozottseg.Csak ezt nem fogjak mutatni neked,mert ha az emberek megtudnak hogy ez a virus kb 0,8% halalozasi rataval jar,pont telibe szarnak az ovintezkedeseket.Amig ilyen 8-10% azzal betudjak tartatni az intezkedeseket mert az emberek felnek.

Rikoo 2020.05.08. 17:53:53

@Joseph Toser: Annyi teória van, hogy arra jön rá az ember milyen kreatív is az emberiség.:D
Alsó hangon 20 ilyet olvastam el és lehet egyik sem igaz.

Spud3674 2020.05.08. 20:59:31

@Joseph Toser: Azt remélem tudod, hogy David Icke az a figura, aki az egyik könyvében arról ír, hogy Erzsébet királynő már több mint 200 éves, egy alakváltó hüllőszerű lény, aki emberekkel táplálkozik...

A fazon teljesen őrült, vagy zseniális az üzleti érzéke, mert komoly pénzeket keres az ehhez hasonló teóriáival.

Joseph Toser 2020.05.11. 00:18:28

@Spud3674:
Igen..hallottam már a fószerről mindenfélét.
Jó nagy fantáziával megáldott fószer.
Én nem hiszem el ezt a világjárványt..amúgy az van,minden télen... influenza... vagy miafene...

Az biztos, hogy egy magasabb céllal (Kína az új gazdasági hatalom) keltettek világpánikot és újra világválságot!
Az országok saját maguk döntik romba a saját gazdaságukat.

Spud3674 2020.05.11. 05:43:19

@Joseph Toser: Én már tényleg nem tudom mit higyjek...

Vannak logikus érvek szinte minden teória mellett...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása