98 millió euróba kerülhet Icardi az Öreg Hölgynek

paratici_fabio_nedveddel.jpgHa a PSG él a kölcsönszerződésben rögzített kivásárlási opcióval, majd ezt követően továbbadja a Juventusnak, a pletykák szerint a párizsiak 85 milliót kell fizessenek a játékosért az Internek, nem 70 milliót, így a játékos lényegében 98 millió euróba kerülne az arab tőkével felturbózott francia klubnak.

A csatár ezt az évet Párizsban töltötte kölcsönben 13 millió euróért, ez idő alatt pedig 20 gólt szerzett, illetve 4 gólpasszt osztott ki 31 tétmeccs alatt.

Ennek ellenére a játékos sikeresen kijátszotta magát a csapatból, felesége/ügynöke pedig nem véletlenül szólal meg egyre többször Olaszországgal és az olasz bajnokságba való visszatéréssel kapcsolatban.

A Corriere dello Sport értesülései szerint az Inter a kölcsönszerződésbe érdekes kitételt szúrt be, mely szerint a csatár ára 15 millió euróval ugrik, amennyiben a PSG a kivásárlást követően továbbadná a futballista játékjogát.

Ez jelentősen megdobja a futballista bekerülési költségét, a kölcsönvételi díj, a továbbértékesítési pótdíj és a 70 millió eurós kivásárlási ár végül 98 millió eurót ad ki.

Ennek ellenére a Juventus nem tett le a csatár megszerzésének ötletéről, ezért a klub játékosokat ajánlhat fel az ár mérséklése érdekében, így merült fel Miralem Pjanić, Douglas Costa, Alex Sandro és Mattia De Sciglio neve.

A 15 millió eurós továbbértékesítési pótdíj nem csak a Juventusra érvényes, így a Napoli dolgát is megnehezítené, ha Aurelio de Laurentiis a csatárral erősítené meg a csapat keretét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1115640830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2020.04.26. 10:07:30

Személy szerint egy lyukas focilabdát sem adnék érte ! A viselkedése és a hozzáállása nem sportemberhez méltó ! Röviden : túl zűrös és túl drága ! Annyi hal van a tengerben , ne pont a legzűrösebbet próbáljuk már meg kihalászni !

Andras74 2020.04.26. 10:45:45

Jó játékos lehetne, de ennyi pénzt okosabban is el lehet költeni. Ráadásul ezzel az üzlettel Milánó sötétebbik felét patronálnánk, indokolatlanul.
Az eddig vázolt formákban nem látom értelmét.
Menjen vissza az izébe, és max cseréljük el, de ne Sandróra, v olyanra, akire nekünk is szükségünk van.

rockitbaby 2020.04.26. 10:57:56

@Andras74: Mivel alapvetően nem szerepel Conte terveiben, így ők max csak akkor járnának jól, ha nagyon drágán menne és ennek tükrében nagyon csúnyán megbukna. De úgy tűnik, hogy még egy PSG-ben sem sül fel Neymar és Mbappé mellett. Kérdéses, hogy ő kell-e nekünk, de azt semmiképp nem lehet elvitatni, hogy ha van kedve, akkor fossa a gólokat. Csak ki kell szolgálni.

Pjanic kb 60 millió körül mozog, így ő egymaga fedné jó részét az árnak és mivel nem tekintjük érinthetetlennek, én arra tennék a voksomat, a bosnyák lesz a nyári költekezés véráldozata. Kérdéses azonban az, hogy mennyink is lesz nyárra elkölteni.

delpi0823 2020.04.26. 11:13:38

@rockitbaby: Miert fizetnenk egy ekkora osszeget egy olyan jatekosert aki osszeveszett az interrel?Az internek eleve nem kell szoval mire fel kernek ekkora osszeget?A realis erteke a korulmenyeket nezve 40-50millio nem tobb.Ha ennyiert leigazolna a vezetoseg oltari nagy baromsagot kovetne el.Ennyi penzert mar Gabriel Jesusra sokkal erdemesebb lenne ramenni,es vele nem 4-5evre lenne megoldva a csatarposztunk mert icardi mellet az se szol hogy mar annyira nem fiatal.Mondjuk abban is biztos vagyok hogy a vezetoseg ennyi penzt nem fog icardiert adni legalabbis nagyon remelem.

rockitbaby 2020.04.26. 11:26:46

@delpi0823: Ez a hatalmas díj akkor lenne, ha a PSG megvenné. Fizettek a kölcsönért és a szerződésbe egy 70 milliós díj lett rögzítve. 98 millió akkor lenne, ha a PSG-vel bizniszelnénk. Hogy mennyibe fájna, ha az Interrel csinálnánk, jó kérdés. Az általában mértékadó transfermarkt.de oldal szerint 60 millió az értéke, nekünk szerintem minimum egy tízessel több.

Hogy miért fizetnénk érte ennyit? Mert ennyibe kerül. Sokkal nem lenne olcsóbb, ha a PSG nem élne az opcióval és az Interrel kellene tárgyalni. Ez nekünk minden esetben drága mulatság lenne.

Paratici régóta nagy csodálója Icardi munkásságának, így szerintem reális opciót fog jelenteni nyárra. Pénzt ellenben sanszosan nem adunk érte, inkább játékosokat csereberélgetünk majd. Ebből a szempontból talán egy fokkal könnyebb dolgunk lenne a PSG-vel.

Hogy ennyiért ő kell-e nekünk, az már egy jó kérdés. CR7 mellett talán nem ilyen típusú csatárra lenne szükségünk, más kérdés, hogy pl Milik is igen borsos lenne. Ezt a történetet számunkra bonyolítja Higuain jelenlegi állapota, hiszen tőle is meg akarunk szabadulni és mielőtt érkezik valaki ezt lenne ildomos megcsinálni. Különben megint úgy járunk, mint tavaly nyáron.

m.martin91 2020.04.26. 11:33:20

Ha az a legfontosabb, hogy Ronaldónak mi a jó, akkor egy csatár van a világon, aki megfelelő igazolás lenne: Benzema.

JuventusFanatikus 2020.04.26. 11:42:17

@rockitbaby: Agresti szerint Pjanić továbbra sincs átadólistán, a Juve nem szeretne tőle megválni, csak, ha komoly összeget raknak le érte.

delpi0823 2020.04.26. 12:08:39

@rockitbaby: De eleve ha visszamegy az interhez nekunk mar lottek mert nekunk ugyse fogjak ideadni.Ha a Psg meg megveszi akkor nekik 98millioba fajna az egesz uzlet attol alacsonyabb aron meg nekunk nem fogjak ideadni.Bar sztem visszaut lesz az interhez mert ennyi penzt a psg se fog adni erte,plane ugy hogy icardi nem is akar ott jatszani.Meg nem is ertem miert foglalkoznak icardival amig Cr itt van.Amig Ronaldo itt van csak egy olyan csatar kene aki tehermentesiti ,higany erre tokeletesen alkalmas volt sztem.De ha higany tavozik Milik tokeletesen megfelelne sztem,aztan ha Ronaldo tavozik 2ev mulva lehet komolyab nevekben gondolkozni sztem.Sokkal fontosabb lenne a kozeppalya megerositese mintsem a tamadoszekcioe.En megszabadulnek a Pjanic,Rabiot,Bernardeschi 3astol es hoznam a Pogba,Tonali,Milik 3ast.Sztem ez annyira nem lenne kivitelezhetettlen.

rockitbaby 2020.04.26. 16:04:41

@JuventusFanatikus: Ha valóban registat keresünk, az mindenképp, így vagy úgy, de Pjanic rovására fog érkezni. Helyére, és ő mehetne feljebb vagy az árából. De roppant mód csodálkoznék és meg lennék lepve, ha a mostani körülmények ellenére lenne keret a középpálya megerősítésére komoly áldozat nélkül.

@delpi0823: Így van, jól látod. Hiába akarjuk, ez nekünk mindenképp mission: impossible. Azonban Milik sem lenne olcsó megoldás, mert kötve hiszem, hogy a filmipari mágnás csak a mi kedvünkért valóban árban adná el.

A középpályás kettős, akiket amúgy szerintem minden Juventino - tudás és lehetőség alapján - szeretne, normál körülmények között megoldható is lenne. De ebben a járványhelyzetben maximum az egyikre van keret, de ahhoz is eladni kell előbb, vagy játékost bevonni.

Panther77 2020.04.26. 20:12:29

Azt a betyár mindenségit neki ez nem semmi ár lenne érte.

senky 2020.04.26. 23:57:30

A hirek szerint Timo Werner CSAK kb <60 mil Euba kerulne, fiatalabb is 24 eves es .... !

Sztovicska 2020.04.27. 00:53:25

Ez az értéke? Nem értem. A 3 milliót nem így írják...

Attilio79 2020.04.27. 06:57:41

A Psg megveszi és egy évre kölcsönadja a Juventusnak, ebben az esetben halszem Mari és a hontalan csapat hoppon maradna...
2 év múlva, ha jól játsszik megérkezne hozzánk...
Egyébként, ha Conte nem akarja minek a cirkusz? Ki fogja megvenni ilyen gazdasagi helyzetben?

venember83 2020.04.27. 13:52:54

@Attilio79: s ezt miért tenné meg a PSG? Nekik amúgy is bevétel kell, ezzel pedig rontanának a saját helyzetükön.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása