Olaszország vezető szakértője, ami a fertőző betegségeket illeti, úgy véli, hogy a Serie A egy hónap múlva folytatódhat, ám zárt kapuk mögött, szigorú óvintézkedések mellett.
A minap a FIGC protokollt fogalmazott meg, amelynek célja, hogy a játékosok és a klubok személyzete visszatérhessen a megszokott kerékvágásba, folytatódhasson a bajnokság, ám mindeközben mindenki számára maximális biztonság legyen szavatolható. A szövetség célja, hogy az edzések megkezdődhessenek május elején, május utolsó napjaiban pedig bajnoki fordulóra kerüljön sor.
„A dolgok mai állása szerint a Serie A idény nem folytatódhat, azonban egy hónap múlva ez már elképzelhető, bár zárt kapuk mögött és szigorú intézkedések mellett.” - mondta Giovanni Rezza, a Nemzeti Egészségügyi Intézet Fertőző Betegségek osztályának az igazgatója.
„Minden nyitás bizonyos fokú kockázatot hordoz magában. A feladatunk az, hogy ezt a kockázatot csökkentsük a minimumra rendkívül merev útmutatások meghatározásával.
Az FIGC célja ezen óvintézkedésekkel a kockázat minimumra csökkentése a játékosok, a személyzet és a futballközösség összes többi tagja vonatkozásában.”
Az intézkedések részeként a játékosok folyamatos vizsgálatok tárgyát képezhetik, úgy kenetek, mint vérminták segítségével, a szakemberek így kívánják nyomon követni az antitestek jelenlétét és a játékosok általános egészségi állapotát.
Az elképzelések szerint a keretek játékosai a szezon végéig elszigetelten és szigorú felügyelet mellett folytathatnák az edzéseket és életüket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.