A Juventus Blog álomkezdője: A jobb szélső középpályás

di_livio_angelo_uvolt.jpgA BBBC három tagja és egy legenda alkotja a Juventus Blog álomcsapatának védelmét, név szerint: Buffon - Barzagli, Scirea, Chiellini. A Capitano könnyen győzött, a voksok 89.5%-át gyűjtötte be, a második Paolo Montero lett 9,4 százalékkal, míg Mark Iuliano mindössze a szavazók 1.1 százalékának a szimpátiáját nyerte el. Most a középpályát kell összeállítani, először a jobb oldalra kell kiválasztani a megfelelő embert. Annyi biztos, hogy nem lesz könnyű a döntés, ugyanis három közkedvelt játékosra lehet szavazni, de arról biztosíthatok mindenkit, hogy aki bekerül a csapatba, az biztosan olasz nemzetiségű lesz.

Angelo Di Livio: Karrierjét álmai csapatában, az AS Romában kezdte, 1985-ig szolgálta a Farkasokat, de a Giallorossi színeket nem húzhatta magára tétmeccsen. A Reggina lett az új klubja, amelyet egy év után el is hagyott, a Nocerina kedvéért. Ott sem töltött több időt, majd a Perugiát választotta, mint új kenyéradójának, ahol már három esztendőt töltött el, majd a Padovához igazolt. Itt hívta fel magára a figyelmet, 142 mérkőzésen mutathatta meg tudását, 13 gólt szerzett ezen meccseken. 1993-ban lecsapott rá a Juventus, az akkor már 26 esztendős középpályásra, de a klub vezetői nem bánták meg ezt a döntést. 269 mérkőzésen szolgálta az Öreg Hölgyet, hat találatot szerzett és öt gólpasszt osztott ki. Hat esztendőt töltött Torinóban, majd 1999-ben a rivális Fiorentinához igazolt, ahonnan 2005-ben vissza is vonult, 37 évesen. Karrierje során megnyerhette a Bajnokok Ligáját, három Scudettót, két Coppa Italiát, két olasz szuperkupát, egy világkupát és egy UEFA-szuperkupát. Az Azzurriban is szerephez juthatott, negyvenszeres talján válogatottnak mondhatja magát.

Pályafutása alatt csupán kapus, középhátvéd, támadó középpályás és csatár nem volt, minden más poszton megfordult, de általában jobb szélső középpályásként szerepelt. Nem ő volt a Juventus történetének legtechnikásabb, vagy legkreatívabb játékosa, de kevés ilyen szorgos, fáradhatatlan és csupa szív játékos hordta ezeket a színeket, mint ő, ezért is kapta a "Kis Katona" becenevet. A szélen fel és alá folyamatosan, fáradhatatlanul robotolt, a védekezésből és a támadásból is kivette a részét. Gyors, erős és kemény is volt egyszerre, a védekezést is kiválóan megoldotta, de az offenzívákat is előszeretettel segítette. Általában annyiból állt a tudománya, hogy a vonal mellett sprintelt, ha úgy látta, hogy érdemes beívelni, akkor így tett, ha túl közel volt ellenfele, akkor gyorsan visszafordult, és akár ezt többször is meg tudta valósítani, így őrületbe kergetve ellenfelét. Mivel mindkét lábával egyformán ügyes volt, ezért akár bal lábbal is be tudta ívelni a játékszert. Nem csak a kulcspasszok kiosztásában jeleskedett, ugyanis volt mikor az ő fejére érkezett a beívelés a hosszú oldalon, vagy éppen a kipattanót rúgta be a hálóba.

Rendkívül őszinte ember, mindenkinek elmondta a véleményét, sosem köntörfalazott. Ő is tagja annak az ötven játékosnak, aki csillagot kapott az Allianz Stadiumban. 

zambrotta_gianluca_labda_utan_fut.jpgGianluca Zambrotta: Szülővárosában, Comóban kezdett el futballozni, ahol egészen 1997-ig pallérozódott. Új állomáshelye a Bari volt, ahol három szezont töltött el, és olyan kiváló teljesítményre volt képes, hogy a Juventus lecsapott rá, és annak ellenére, hogy mindössze 22 esztendős volt, a torinóiak kicsengettek érte 8 millió eurót. 7 éven át volt a Juve játékosa, 296 mérkőzésen húzhatta magára a Bianconero színeket, tíz gólt szerzett és tizenhárom gólpasszt osztott ki. 2006-ban a Calciopoli-botrány idején távozott, a Barcelona igazolta le 14 millió euróért, ami a Transfermarkt által becsült értékének nagyjából fele volt. Neki sem jött be a spanyol kaland, mindössze két évet töltött Katalóniában, ugyanis feleségének komoly honvágya volt, ezért visszatértek Olaszországba, az AC Milan szerezte meg őt 10.5 millió euróért. Négy esztendőt töltött Milánóban, majd ideiglenesen visszavonult, 2013-ban viszont aláírt a svájci Chiassóhoz, ahol négy hónapot  töltött el. Pályafutása során nyerhetett öt Scudettót, egy spanyol szuperkupát, két olasz szuperkupát, egy Serie C-s olasz kupát és alapembere volt a világbajnok olasz csapatnak.

Mivel mindkét lábát egyformán tudta használni, ezért rendkívül univerzális labdarúgónak számított, egyszerűbb felsorolni, hogy melyik posztokon nem játszott. Szóval, nem volt bal szélső, támadó középpályás és kapus. Ő volt az egyik legelső és legkiemelkedőbb modern szélső védő, aki támadásban és védekezésben is remekelt. Szinte nem is igazán volt gyengéje, fizikailag jó felépítésű játékos volt, aki ennek ellenére meglehetősen gyors, és agilis volt, kiválóan tartotta meg a labdát, remekül ívelte be a játékszert és a távoli bombái is élményszámban mentek. A védekezésben szintén remekelt, jól olvasta a játékot, hibátlan becsúszásokra volt képes és kiválóan szerelt.

Vannak, akik még mindig árulónak tartják, azonban távozása után elmondta, hogy nem az ő döntése volt, hogy távozzon, mindenképp maradni szeretett volna, de nem tehette. 

camoranesi_mauro_szogletzaszlon_gitaroz.jpgMauro Camoranesi: Argentínában született, és ott is kezdte labdarúgói karrierjét, az Aldovisi együttesénél. Több dél-amerikai klubban is megfordult, többek közt a Santos Lagunában, a Montevideo Wanderersben, a Club Atlético Banfieldben és a Cruz Azulban. 2001-ben igazolt Európába, méghozzá Olaszországba, a Hellas Veronához, 7 millió eurót csengetett ki érte a Scaligeri. Másfél évet töltött Verona városában, 55 alkalommal jutott lehetőséghez, a bizalmat pedig hét góllal és két gólpasszal hálálta meg. Felhívta magára a Juventus figyelmét is, 2002-ben a Juve meg is szerezte a copfos szélsőt, nem kevesebb, mint 8.5 millió euróért. Nyolc esztendőt töltött Torinóban, ezen idő alatt 288 alkalommal húzhatta magára a Bianconero színeket, 32 gólt lőtt és 43 gólpasszt osztott ki. 2010-ben a Stuttgart leigazolta a 33 esztendős játékost, a németek 2 millió eurót fizettek érte. Németországot másfél után elhagyta, hogy hazatérjen Argentínába, a Lanúshoz. Ott is csak egy évig húzta, majd átigazolt a Racinghez, ahonnan 2014-ben visszavonult. 2008-ban, 31 évesen volt igazán csúcsformában, amikor is a legjobb olasz játékosnak választották. Vitrinjében megtalálható egy világbajnoki trófea, három Scudetto, két olasz szuperkupa és egy Serie B-s bajnoki serleg. 

Ő is meglehetősen univerzális játékos hírében állt, azonban leginkább jobb szélső középpályásként játszott, mint vonalszélső, igaz, a bal lábával is jól bánt a labdával. A fentebbi két olaszhoz képest ő lényegesebben támadóbb szellemű volt, kiváló technikai képzettséggel rendelkezett, remekül cselezett, jól tudta beívelni a labdát középre, azonban a rövid oldalra is sűrűn tüzelt. 174 centiméter magassága ellenére több fejesgólt is szerzett, ugyanis nagyon jól érkezett a kapu elé, kiválóan lőtt távolról, gyors és szorgalmas volt. A védekezés nem igazán tartozott az erősségei közé, de ennek ellenére a harciasság megvolt benne, meglehetősen szabálytalan játékosként marad meg az utókornak, ugyanis tíz piros lapot kapott karrierje során. 

Ő is kapott csillagot az Allianz Stadiumnál, azonban, ha rajta múlt volna, 2006-ban elhagyta volna a Zebrákat, esze ágában nem volt maradni, de nem volt választása, a vezetőség nem engedte el. Annak ellenére, hogy Argentínában született, ötvenötszörös olasz válogatott, ugyanis talján felmenőkkel is rendelkezik. Az Indián becenevet sem hiába kapta, elődjei között megtalálhatók irokézek is, Camoranesit nagy büszkeséggel tölti el indián származása, erről tetoválások is tanúskodnak. Míg Zambrottát jelenleg nem foglalkoztatják edzőként, addig Mauro a szlovén Tabor Sežana vezetőedzője. Igaz, hogy jelenleg is alkalmazzák, többek között megfordult mexikói és argentin együtteseknél is, de sajnos nincs meg benne az edzői véna, eddig szinte minden csapatánál megbukott. 

Számomra most a legnehezebb a döntés, nehezen jutottam dűlőre, azonban engem leginkább Zambrotta játéka győzött meg igazán, úgyhogy  végül a 98-szoros olasz válogatott játékosra szavazok.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4215597896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piff10 2020.04.07. 21:27:47

Hát ez nagyon nehéz, zambrotta szélső védő, 4 védő esetén, camoranesi szélső lenne nálam.. Így viszont a mai nap Zambrotta, holnap már lehet Camoranesi mellett tenném le a voksom.

steven.h 2020.04.07. 21:44:26

Nálam Camoranesi, de nagyon nehéz... zambrotta inkább bal védőben volt átütő szerintem

JuventusFanatikus 2020.04.07. 21:56:43

@steven.h: Én csak próbáltam megóvni a Cseh Fúriától:D Egyébként több mérkőzést játszott jobbon, és elvileg inkább jobb lábas, viszont ballal brutál bombákat eresztett el:D
Jó szoros a verseny, erre számítottam:) Győzzön a jobbik!

MdewC 2020.04.07. 21:59:21

Zambrotta inkább jobbhátvéd nálam. ;) Vagy bal. :)

De rá szavaztam, mert korábban nem lehetett.

Camoranesi is nagy kedvenc.

2020.04.07. 22:10:09

Ez eddig a legnehezebb!

niccolo 2020.04.07. 23:07:23

Engem is Zambrotta játéka győzött meg legjobban, de sosem szavaznék rá,cserben hagyott minket.masik kettő 50-50%

Lanzafame 2020.04.07. 23:23:11

@JuventusFanatikus: Úgy emlékszem amúgy, hogy a 2003-as BL-döntőn Zambrotta 4-4-2-ben balszélső/baloldali középpályás volt, ő helyettesítette Nedvedet. :)

Attilio79 2020.04.07. 23:40:12

Zambrotta a voksom, bár di Liviot, az ólomkatonát (nem emlékszem (jól emlékszem?), hogy melyik riporter aggatta rá a nevet) sem tartom rossz játékosnak

Joseph Toser 2020.04.08. 01:31:19

Sziasztok!

Zambrotta.. egyértelmű ebben a 3 védős felállásban.. hisz Zambrotta univerzálisabb,mint Camoranesi..
HA.. 4-4-2-es hadrend szálső kp-járól lenne szó,akkor Camoranesi lenne a befutó....DE nem ...

Így hát Zambrotta a befutó... :-))))))

Bár tényleg szorosabb ez a verseny..

del pipi 2020.04.08. 05:38:58

Mind három nagy kedvenc! Szerettem Camoranesi játékát, Zambrotta nekem baloldalon játszott kimagaslót ráadásul védőben. Az én óriási kedvencem Di Livio a szív! A csapat motorja volt a jobb szélen brutális védő és támadó játék jellemezte, tehát hiába 4-4-2-ben játszott többnyire a háromvédős rendszerbe is beilleszthető! Az én tippem: Angelo

Dybali 2020.04.08. 06:47:57

Camoranesi-re szavaztam, de bármelyik választást elfogadnám. Viszont Zambrotta hiányzik legjobban. Ilyen mindenhol jól játszó joker játékos rég volt a Juve csapatában.

Kmarcika 2020.04.08. 07:14:56

@Dybali: De Sciglio integet be a képbe balról-jobbról, Sturaroval karöltve :)

kovta23 2020.04.08. 07:46:22

Nem kérdés hogy Zambrotta a legoszetetteb játékos a három közül. De sosem szavaznék rá.Szerintem sejtitek miért. Camo kitűnő játékos volt,de Angeloval szemben nálam esélyes sincs. Ő tudod rosszul játszani de szívtelenül soha. Győztes nálam Di Livio

steven.h 2020.04.08. 08:09:34

@JuventusFanatikus: Az eredeti posztja valóban jobboldali középpályás volt, és abban is igazad van hogy jobb lábas. Lippi mester faragott belőle bal védőt Nedved mögé aki balról indult befelő irányítóba. Na az balszél volt annó...

pedronegroo 2020.04.08. 08:37:08

Ez már sakk-matt! :) Nem lehet eldönteni! :)

JuventusFanatikus 2020.04.08. 08:46:44

@Attilio79: Ahogy a cikkben is szerepel, Di Livio beceneve Kis Katona (Soldatino):)
@Lanzafame: Zambrotta még Trezeguet-t is tudta volna helyettesíteni:D
@del pipi: A 3-4-1-2 is sűrűn előforduló felállás volt Lippi mester idején, leginkább, mikor Zidane még itt játszott, és főleg miatta.
@Kmarcika: Don Padoin?
@steven.h: Igen, ha jól tudom, akkor utána való pár évben meg visszakerült a jobbra, először a középpályára, majd Camoranesi leigazolása után az Indián mögé került, Thuram meg behúzódött középre.

steven.h 2020.04.08. 09:40:13

@JuventusFanatikus: Én nem teljesen így emlékszem. Camoranesi 2002-ben csatlakozott a Juventushoz, 2001-02-es első Lippi szezon most kicsit nekem vakfolt, hogy ott Zambrotta mit játszott, de arra tisztán emlékszem hogy Lippi Thurammal képzelte el a jobb oldali védőt már a kezdetektől. A 2002-03-as menetelés során Camoranesi végig a jobb oldalon játszott mögötte Thurammal, balon pedig Zambrotta és Nedved.

Thuram akkor húzódott be középső védőnek mikor Capello érkezett, mivel hozta magával Zebinát, aki a jobb oldali védő lett, középen pedig összeállt a Thuram-Cannavaro kettős.

Lanzafame 2020.04.08. 09:56:29

@steven.h: 01-02-ben Zambrotta a kp jobboldalán játszott emlekeim szerint

pedronegroo 2020.04.08. 10:03:46

Nekem Zambrotta 4-4-2-ben baloldali védőként maradt meg, de hát akkoriban még nem láthattam minden Juve meccset.
És arra én is úgy emlékszem hogy Thuram Capello idején került be középre ahol szintén bitang jó volt pláne Cannavaro mellett.

JuventusFanatikus 2020.04.08. 10:06:55

@steven.h: Mivel a Transfermarkt abból az időből pontos információkkal nem tud szolgálni, ezért én erre támaszkodtam:

"Torinóban Marcello Lippi főként a középpálya jobb oldalán számolt vele, hősünk jó szokása szerint azonnal a kezdőbe került. Bár első szezonjában az utolsó fordulóban kicsúszott a Juventus kezéből a bajnoki arany, a futballista hamarosan kárpótolta magát, hiszen nyáron tagja volt az Európa-bajnokságon szereplő nemzeti csapatnak. Nem is vallott szégyent, tulajdonképpen ekkor robbant be a nemzetközi labdarúgó-életbe. Balszerencséjére a hollandok ellen kiállították, így a döntőben már nem szerepelhetett. 2002 volt következő emlékezetes esztendeje: a Juvével összesen 47 tétmérkőzést vívott meg, majd ott lehetett a nyári világbajnokságon is, ahol nem rajta múlott a korai kiesés. Időközben posztot váltott: előbb a bal oldalról átkerült a jobbra Nedved miatt, majd azon ott is a védelembe szorult hátra Mauro Camonaresi feltűnésével."

www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/20050402/gianluca_zambrotta_portreja

JuventusFanatikus 2020.04.08. 10:13:36

@steven.h: Itt pedig a Thuramra vonatkozó rész:

"Azt írták róla akkoriban, hogy új értelmet adott a jobbhátvéd posztnak... A Parmában a remek csapattársak oldalán (Sztoicskov, Benarrivo, Minotti, Sensini, D. Baggio, Asprilla, Fiore, Zola, Buffon, Cannavaro, Crespo) bajnoki ezüstérmes, UEFA- és Olasz Kupa-győztes lett, majd kezdőként lett részvényes a 2000-es Eb-aranyban. 2001-ben, amikor csődbe ment a Parmalat, magával rántva a Parmát is, 36.5 millió euróért a Juventus vásárolta meg. Torinóban a jobb oldali középpályásból jobbhátvéddé avanzsált Gianluca Zambrotta miatt középhátvédként vették számításba, s új posztján remekül helyt állt."

www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/20050401/lilian_thuram_portreja

steven.h 2020.04.08. 10:40:38

@JuventusFanatikus: Lehet hogy ezt írják, de ez sajnos nem pontos, mert arra tisztán emlékszem hogy voltak olyan hírek, hogy Lippi győzte meg hogy neki a jobb oldali védő poszt való, mert Thuram középen szeretett volna játszani. Lippi érában a belső védő páros Ferrara és Montero volt.

Az első rész az igaz, írtam is, hogy a 01-02-es szezonra nem emlékszem tisztán, de Thuramban egészen biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy Zambrotta jobb oldali középpályásból lett bal oldali védő Camoranesi érkezésével, Thuram pedig Capello alatt lett középső védő Zebina érkezésével.

Lippi csapat 2003-ból:
lh3.googleusercontent.com/proxy/JxvhK02GBSVF28UM2ktLEPOTvxhu1Wx7sYaks_KsVJ4rvDPzvk8-wkHZ9VDqrssK5-l_aLriTA1QQpg

Barcelona elleni kezdő:
www.juvefc.com/wp-content/uploads/2015/06/59classbarca.jpg

Juve-Inter 2003-ból:
www.youtube.com/watch?time_continue=10&v=PkxsahwlTnM&feature=emb_title

Capello kezdő 2004/05:

www.juvefc.com/wp-content/uploads/2014/09/05CLASSICMilan.jpg

JuventusFanatikus 2020.04.08. 10:57:32

@steven.h: Én elfogadom, csupán alá szerettem volna támasztani, hogy ezt nem én találtam ki, hanem én is úgy olvastam:) Lippi is szerette keverni a lapokat, akárcsak mondjuk Allegri, ezen oldal szerint például Thuram belső védő volt a 2001-2002-es szezonban:

2.bp.blogspot.com/-8wL5Ol0xreA/XFYPN7tc-EI/AAAAAAAAAlg/bWA9tEWorfsMgcasBkGfEq5u-0UOnKMhQCLcBGAs/s1600/JUVENTUS%2B01-02.jpg

steven.h 2020.04.08. 12:59:04

@JuventusFanatikus: Persze hogy szerette, mondom a 2001-02-es szezon nekem valamiért kiesett, ott még Lippi is eléggé keresgélte a csapatát függetlenül a bajnoki címtől. Viszont az összLippi szezonokat tekintve az egészen biztos, hogy többet töltött JHV-ben mint KH-ban és Capello tette véglegesen vissza középre.

Drotkoszoru 2020.04.08. 15:11:12

@JuventusFanatikus: "Torinóban Marcello Lippi főként a középpálya jobb oldalán számolt vele, hősünk jó szokása szerint azonnal a kezdőbe került. Bár első szezonjában az utolsó fordulóban kicsúszott a Juventus kezéből a bajnoki arany, a futballista hamarosan kárpótolta magát, hiszen nyáron tagja volt az Európa-bajnokságon szereplő nemzeti csapatnak. Nem is vallott szégyent, tulajdonképpen ekkor robbant be a nemzetközi labdarúgó-életbe. Balszerencséjére a hollandok ellen kiállították, így a döntőben már nem szerepelhetett. "

Ez több helyen is sántít. Zambrotta 1999-ben érkezett, az első 3 szezonjában pedig jobb oldali középpályást játszott, amíg Camoranesi meg nem érkezett. 2002-ben képezte át Lippi bal hátvédnek, onnantól kezdve 2006-ig javarészt ott játszott (kivéve, ha nem volt sérült vagy eltiltott, illetve a válogatottban gyakran jobb hátvédként vették számításba, ahogy a 2006-os vb-n is, az első csoportmeccset leszámítva). Nem tudom, hogy ebben a cikkben miért mossák össze Lippivel, az első szezonjában az utolsó fordulóban elbukott bajnoki címmel és a 2000-es Eb-vel; miközben 1999. februárjától 2001 nyaráig Ancelotti volt a Juve vezetőedzője, vele buktuk el 2000-ben az utolsó fordulóban a Scudettót (a Lazio örülhetett a végén, 2001-ben pedig a Roma). 2001 nyarán ült le újra Lippi a kispadra, magyarán nála csak 1 szezont játszott Zambrotta jobb oldali középpályásként.

"Torinóban a jobb oldali középpályásból jobbhátvéddé avanzsált Gianluca Zambrotta miatt középhátvédként vették számításba, s új posztján remekül helyt állt."

Ez sem állja meg a helyét (bár látom nso a forrás, így ez nem meglepő). Thuram Lippi kezei alatt (2001-től 2004-ig) mindvégig jobbhátvédet játszott, Capello és Zebina érkezésével került be a védelem tengelyébe, Cannavaro mellé, ahogy a kolléga is írta. A francia egyébként magát mindig is középső védőnek tartotta.

Ami a szavazást illeti: Zambrottát jelöltem, mert 2006-ban a világ legjobb szélső védője volt (talán Ashley Cole vette fel vele a versenyt balhátvédként); de tényleg nagyon nehéz döntés volt, mert Di Livio is óriási kedvenc.

steven.h 2020.04.08. 15:20:05

@Drotkoszoru: Örülök, hogy nem csak én emlékszem így erre :)

steven.h 2020.04.08. 15:21:12

@Lanzafame: Neked is köszi a megerősítést

JuventusFanatikus 2020.04.08. 16:48:35

@Drotkoszoru: Eddig is tudtam, hogy az NSO teljes mértékben megbízhatatlan, de mostmár meg is tapasztaltam:D Sajnos nagyon minimális információt találhatunk még a 2000-es évek elejéről is, nemhogy régebbről:D
Szakadjon a nyakamba egy mázsa szar, ha még egyszer megnyitom az NSO-t:D És még ezek szavazhatnak arról, hogy ki kapja az aranylabdát....

Cannavaro 2020.04.08. 18:29:44

A calciopoli előtti Juvéból, Camo volt a kedvencem! Nekem nagyon szimpatikus játékos volt, úgy összességében, pedig nem Ő volt a legjobb, de talán a leghasznosabb a középpályán! Bár Zambrotta, és Di Livio is nagy kedvenc, de nálam Camoranesi lett a nyerő!

pott70 2020.04.08. 18:32:38

Ez itt most nem megy.Mindhárom.Lehetetlen választani.Nekem legalábbis.

JuventusFanatikus 2020.04.08. 19:12:54

Egy kis segítséget kérek, ugyanis összegyűjtöttem 5 középpályást, akik a következő két
részben szerepelni fognak, azonban a hatodik esetében nem tudok dönteni. Antonio Contét, Guiseppe Furinót, Marco Tardellit szeretnétek szívesebben látni a sorozatban. Egyértelmű lenne Conte, de az interbe igazolása óta nem hinném, hogy olyan nagyon sokan tudnának rá tiszta szívből szavazni:) Ha azt mondjátok, hogy egyik se, akkor azt is írjátok meg:D

Alex8610 2020.04.08. 19:17:41

@JuventusFanatikus: Nekem speciel semmi bajom Conteval.Ez a dontese nem teszi semmisse azt amit jatekoskent majd pedig edzokent a klubert tett.Ha Agnelli is akarta volna akkor most nalunk lenne.Amugy Lippi is volt anno az internel megse erdekel ez senkit.A mi legendank o is.

pedronegroo 2020.04.08. 19:23:04

@JuventusFanatikus: Conte-nak ott a helye a jelöltek között, minden megnyert a csapattal és biztos vagyok benne hogy nélküle kevesebb kupa lenne most a vitrinben, nagyon sokat melózott a csapatért játékosként (is)!

JuventusFanatikus 2020.04.08. 19:27:46

@pedronegroo: Ha Conte helyett Tardellit írsz, akkor is megállja a helyét az állítás:) Ezért nehéz nekem most ezt eldönteni.:) Annyit megsúghatok, hogy bárki is lesz, az csak a harmadik helyet szerezheti meg, de meg akarom előzni a "miért nincs XY" kommenteket:)

ZecH 2020.04.08. 19:49:58

95-05... most is ez a generacio porog es teljes joggal. Minden idok legjobb Juvei voltak azokban az evekben. Mindharom jatekos kapcsan krokodilkonnyekkel tudnek bogni hogy mar nem lathatom oket jatszani. Zsenialisak voltak mindharman. Zambrottat valasztottam mert nekem nagy kedvencem volt de di Livio es Camoranesi is igazi ikonok!

Attilio79 2020.04.08. 20:45:40

@JuventusFanatikus: Igen, a cikkben ez szerepel, de valamelyik hazai (?) riporter nevezte ólomkatonának, ha jól emlékszem, hát így...

JuventusFanatikus 2020.04.08. 20:52:12

@Attilio79: Jaaa, így már érthető, még nem hallottam:D A visszaemlékezést elsőként Knézyvel kezdeném, a döntőket állítólag általában Ő kommentálta:) Ha csak egy szimpla riporter volt, akkor nem hiszem, hogy meglesz a tettes:D

Edy77 2020.04.09. 09:04:48

Legyen Conte és Tardelli is, ha úgyis egyértelmű lesz a szavazás akkor elférnek mind a ketten a cikkben. Az anyagot meg már összeszedted mind a kettőről ha jól sejtem :)

JuventusFanatikus 2020.04.09. 09:12:50

@Edy77: Elférni elférnek, csak az plusz meló:D Így is nehezen tudom sajnos tartani a saját magam felé megszabott két nap/cikket:) De, ma még agyon dolgozom magam, aztán hétfőig lesz időm bőven szerkeszteni:)

alexGicamo 2020.04.10. 09:37:38

Nagyon szerettem Mauro Camoranesit , ezért ő nálam a nyerő ! De azért Zambrottán is filóztam ... :-)

alexGicamo 2020.04.10. 10:14:16

Szerintem, Contét beválogathatod a jelöltek közé, mert ugyan volt egy - két unszimpatikus húzása , - senki sem tökéletes - de igazi bajnok volt ő is .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása