Claudio Marchisio szerint helyes döntés született a 2020-as EB egy évvel való eltolásával, azonban a középpályás egyáltalán nem biztos benne, hogy a bajnokság folytatható lenne április közepén, valószínűleg csak májusban lehet majd meccseket játszani, ha ez egyáltalán lehetségessé válik.
„Aggódok, ahogy mindenki más.” - mondta Claudio Marchisio a Tuttosport munkatársának. „Vannak az egészségügyben dolgozó orvos barátaim, és elmondták, milyen drámai a helyzet, szóval csak megismételni tudom a sokat hallott felkérést: maradjunk otthon.
Otthon ülök jelenleg a családommal. Nem olyan rossz ez így. Felváltva vagyok férj, apuka, olykor meg rendőr, aki a két verekedő gyereket szétválasztja.
Ami az EB 2021-es megrendezését illeti, szerintem logikus döntés született. Mivel több országban rendezik az eseményt, elősegíthette volna a vírus terjedését. Helyes volt 2021-re halasztani.
Remélem, hogy lesz lehetőség a szezon befejezésére. Mindazonáltal az olvasottak alapján az április közepén való folytatás nem tűnik reálisnak. Személy szerint valószínűbbnek tartom a május közepét, bár lehetetlen bármilyen jóslátokba bocsátkozni.”
A Juve játékosok szintjén is érintett a koronavírus mizériában, hiszen mostanra Daniele Rugani, Blaise Matuidi és Paulo Dybala is pozitív teszteredményt produkált, bár az interjú idején még csak az olasz védőre és a francia középpályásra volt ez igaz.
„Remélem, hogy lágy formában mutatkozik meg a játékosainknál, ezúton is gyors felépülést kívánok Daniele Rugani és Blaise Matuidi számára. Nagyon közel állok hozzájuk ezekben a pillanatokban.
Érdekes lesz felfedezni, hogy miképpen lehet dolgozni ebben a kikényszerített szünetben. A játékosok sokáig nem tudnak statikusak lenni, aztán fel kell készülni a szezon hajrájára. Ez nagyon érdekessé teszi a sport atlétikai aspektusát, de talán még fontosabb lesz a játékosok pszichológiai állapota.
Olaszországban a Juventus előnyben van a Lazióhoz képest egyszerűen a bővebb keret miatt. Már látható volt a javulás a megszakítás előtt, az Inter elleni meccsen.
Az is igaz, hogy a Lazio nem érintett kupákban, és ez segíthet nekik, de nem felejthetjük el, milyen hatással lehet ez a megszakítás Simone Inzaghi csapatára.”
Végül a torinói kisherceg Paul Pogba kapcsán is szólt pár szót, miután a francia középpályás Juve-mezzel pózolt, így szemléltetve támogatását a koronavírussal fertőzött Blaise Matuidi iránt.
„Anno mondtam neki, hogy hiba a Manchesterbe igazolnia, és ha valóban klubot akar váltani, akkor Spanyolországot kellene választania.
A visszatérése a Juventushoz nagyon pozitív hatást generálna. Paul újjászületne ebben a közegben, amit annyira kedvel, és amely ennyire imádja őt. Sokat adhatna a Juventusnak, szükség van egy ilyen játékosra középen, ő rendkívüli profi.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2020.03.24. 13:31:54
JuventusFanatikus 2020.03.24. 13:57:14
OFF vége
Romano szerint a Juventus jelezte Raiolának, hogy szeretné leigazolni Pogbát, a játékos állítólag belemenne fizetéscsökkentésbe is, ha a MU eladná, 100 millió környékén lenne az ára.
Il Principino 2020.03.25. 07:55:36
Amíg Gigi és Giorgio itt vannak nem aggódok egy problémás játékos miatt sem..Sztem Icardi is hajtana már csak azért is hogy felb@ssza sinteréket ;)