Játékosok az Olympique Lyon elleni vereségről

bonucci_leonardo_lyon_ellen.jpgA Juventus nehezen értelmezhető, nehezen elfogadható teljesítményt nyújtva szenvedett vereséget az Olympique Lyon otthonában, így az európai babérokról álmodozó zebramezesekre nehéznek ígérkező visszavágó vár Torinóban.

"Az első félidőt teljesen elhibáztuk, agresszivitás és szervezettség nélkül. Megoldottuk a második félidőben, de ez nem volt elegendő. Ugyanakkor ez egy olyan eredmény, amit meg tudunk fordítani a visszavágón. Vereséggel fizettünk érte, de a második félidő már biztató volt, s haladnunk kell tovább. " - mondta a franciaországi vereségről Wojciech Szczęsny a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva.

"Hogy emberhátrányban voltunk, nyilván nem segített, de már korábban megakadályozhattuk volna, hogy a labda kikerüljön a szélre. Ha már eljutottak abba a pozícióba, ott már történhet egy megpattanó vagy bármi. Már ezt megelőzően hibáztunk."

A Lyonnak a gólon kívül is akadtak helyzetei, Karl Toko-Ekambi fejese a kapufát is eltalálta.

"Igaz, hogy Rodrigo Bentancurt megelőzték a szögletnél, de ez előfordulhat területvédekezés esetén. Ez nem a koncentráció hiánya miatt volt. Voltak félreértések a védelemben más esetekben is, de szerencsére nem szereztek belőle gólt, mert a 2:0 nehezebb lenne."

A kezdőcsapatban helyet kapó Danio is az első félidőben nyújtott hozzáállásban látja a problémát, azonban biztos abban, hogy saját szurkolói előtt a csapat képes lesz továbbjutni a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

"Nem ajándékozhatjuk oda az első félidőt az ellenfélnek egy ilyen fontos sorozatban. Tudjuk, hogy mégis így tettünk, s keményebben kell dolgoznunk." - mondta a brazil védő a mérkőzés lefújását követően.

"Mindig azzal az agresszivitással kell játszanunk, amit a második félidőben mutattunk, amikor lényegében mindvégig tartottuk a labdát, s nagyobb bátorságot és kezdeményezőképességet mutattunk. 

Hogy a visszavágót a saját közönségünk előtt játszhatjuk, kötelezettséget jelent arra, hogy nyomást gyakoroljunk, támadjunk, gólt szerezzünk, győzzünk és továbbjussunk a sorozat következő fordulójába."

A zebramezeseknél csapatkapitányként lépett pályára Leonardo Bonucci, aki gyenge egyéni teljesítménye mellett leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a bemelegítés során a kispadra szoruló Matuidivel üvöltözött.

"Az első félidőt elhibáztuk. Lekéstünk minden labdáról. Néhány mérkőzésen a legapróbb hibákért is megfizet az ember. A csapat túlzottan szétszakadt, nem voltunk elég agresszívak, s ez mentális kérdés, hamarabb kellett volna ébrednünk." - nyilatkozta Bonucci a vereség okait kutatva.

"Nem szidtam le Matuidit, azt mondtam el neki, hogy a kispadon ülő játékosok is tagjai a csapatnak, s mindannyiunknak készen kell állnunk arra, hogy segítsünk. Annyit mondhatok, hogy valami a kezdő tizenegyet alkotó játékosokban is bekapcsolatlanul maradt. Ki kell javítanunk ezt, mert ezek azok a dolgok, amelyek a különbséget jelentik.

Akkor szereztek gólt, amikor tíz emberre fogyatkoztunk, ez egy olyan pillanat volt, amikor elég okosak voltak ahhoz, hogy kihasználják a helyzetet. Most arra kell összpontosítanunk, ami vasárnap vár ránk, utána feltétlenül tovább kell jutnunk a visszavágón." 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1815493772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd1 2020.02.27. 10:54:31

Kapunk egy golt a visszavagon akkor vege.

Camoranesi90 2020.02.27. 10:56:34

@cd1: Jaja, hármat akkor lövünk ennek a Lyon-nak, ha valami hatalmas változás lesz a játékunkban, és a mentalitásban is. Láttunk már ilyet, de most nincs benne a levegőben...

Pavel1988 2020.02.27. 11:08:01

Én eddig védtem a csapatot.
Felesleges hibást keresni, mindenki kiveszi a részét ebből a töketlenkedésből.
Ezt a Lyont nem szabadott volna hagyni kijönni a saját térfeléről és ha véletlenül kapunk egy gólt akkor 1-2-vel kellett volna hazajönni.

Az első félidőben a kontráknál 3 játékos rohamoz, a középpályásaink elvétve tudnak bekapcsolódni a támadásokba. Cselt csak Ronaldo és Dybala tud csinálni, utóbbi rendre pontatlan a kapu előtt. Sokadjára jön előr ugyanaz a probléma, nincs játékos aki a 16-oson belül érvényesülni tudna.
Mandzukic lassú volt de Ronaldo ontotta mellőle a gólokat és lekötött 2 védőt akik most megeszik Dybalát.

Továbbjutunk innen is, ettől függetlenül megalázó vereség volt. Ezt senkitől nem hallottam, csak mutogatnak a BL-re és úgy tesznek mintha a Bayerntől kaptunk volna ki.

JeetTrader 2020.02.27. 11:34:35

Én még mindig hiszem h otthon 2 góllal azért tudunk nyerni. De ha nem, akkor remélem a vezetőség megteszi a kellő lépéseket.

Nem veszem le Sarri válláról a terhet, de azt azért látni kell h ha a csapat nem olyan típusú játékosokból áll, akkor jöhet ide vissza Allegritől kezde, Pochettinon át, Guradiola vagy Zidane, nem lesz csoda....stabil alapokra van szükség, utána jöhetnek a tervek.

Ha most nyáron más edző jön, akkor vélhetően kuka az eddigi munka és jöhet egy újabb évnyi kisérletezés....vagy bejön vagy nem. Ezt nem engedheti meg a vezetőség.

Rocky80 2020.02.27. 12:09:33

Mandzu is... Nem lett volna jó középre az este? Cé, Mandzu, Dyb: 1-2 azonnal.

Ilyet lehet: "Lekésni minden labdáról?" Meg nem bekapcsolva lenni. Legalja ahogy ezek nyilatkoznak.

venember83 2020.02.27. 12:47:51

@Rocky80: mondhatnák, hogy lebecsülték a Lyont, túlbecsülték magukat. De azt nem engedi meg a polkorrekt nyilatkozatkódex, ezért valami hülyeséget kell kitalálni.

Szili072 2020.02.27. 13:57:46

@venember83: Pontosan.Azt hitték majdcsak bepattan egy, és sima liba.A gond a visszavágón az,hogy szinte mindig összehozunk egy kapott gólt és onnan nehéz lesz.Bonucci meg amit az első félidőben művelt az iszonyat.Az utolsó negyedórában rájöttek,hogy ez nagy égés és elkezdtek hajtani,de későn. Sajnálom Sarrit,mert a hitvallása a játékról szép lenne,de mondjuk meg őszintén a Juve soha nem erről volt híres.Kőkemény védelem,legalább egy csontozó a középpályán ,elől meg 1-2 penge aki eldönti a meccseket.(És a kezdő fele olasz válogatott)

senky 2020.02.27. 14:51:28

UJBOL jobb hatved HIBA ! ! ! A csatarsor MIT CSINALT ?

senky 2020.02.27. 14:54:27

A kozeppaja ZERO ! Harom vedo mellet rugni golt ez ....
Agneli NIT lat bentaban ,pjaniban ? ? ?

Gabueroo 2020.02.27. 15:04:19

Az az igazsag, hogy amint lement Pjanic, es jott Ramsey sokkal jobb lett a jatek. Meg Higuainnal is mivel o az egyeduli kozepcsatarunk, hiaba rendes kozepcsatar nelkul felallni hiba volt. Vagy Dybala Higuain CR7 kelett vna vagy Dybalat padoztatni vagy mondjuk jatekrednszert valtani

Lanzafame 2020.02.27. 15:35:07

Itt az idő, hogy Pjanic eltakarodjon.

Kmarcika 2020.02.27. 15:54:38

@Lanzafame: fék volt a csapatnak. MÉG RAMSEY IS JOBB VOLT NÁLA, pedig ő eddig azt se tudta hol van....

Leram7 2020.02.27. 16:01:02

A mentalitáson múlt.

Nem tudom, hogy Sarri a hibás, hogy nem tüzeli fel a játékosokat vagy a játékosok nem elég motíváltak. Még CR is halovány volt.

Ha kikaptunk volna, úgy hogy nem 15 percet küzdünk, akkor lehetne miről beszélni, de mindenki láthatta, hogy nem küzdött a csapat.

Rocky80 2020.02.27. 17:17:04

Így múlik el a világ dicsősége.

Eddig Pjanic nélkül nem is gondolkodtunk a középpályán, most meg de jó hogy nincs fent.

Csak tudnám mi változott? Mert azt látom hogy totál homály, csak nem értem mitől.
Amikor már Ramsey beállítása segít, vannak bajok...

Zombijuve 2020.02.27. 19:15:47

Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor belátjuk ,hogy Pjanicnak amióta itt van nem sok kiemelkedő meccse volt. És itt a kiemelkedőn van a hangsúly. Évek óta kérdezem ,hogy mit látnak benne. Egy-két kivétellel minden meccset láttam az elmúlt 10 évben. Van összehasonlítási alapom ebben a tekintetben. A Rómában volt egy jobb szezonja, máris klasszist csináltak belőle. Nem szoktam a csapatot és a játékosokat szidni,de Pjanic teljesítménye az elmúlt hónapokban kritikán aluli volt. A többiek sem remekeltek ,de ha meghallom azt ,hogy amikor Pjanic hiányzik akkor mi lesz a csapattal ,fel tudnék robbanni. Ne értse senki félre,nem az ő nyakába akarom varni a tegnapi vereséget, de miután lecserélték egy fokkal jobb lett minden.

Sunny21 2020.02.27. 19:24:37

@Rocky80: Lehet hogy nem bírja elviselni a terhet amit Sarri rárakott. Hogy Ő a csapat motorja, a fazonszabász, az x labdaérintéssel együtt. Ha ez így van akkor gyenge fejben, mert focizni csak nem felejtett el.

szabo2323 2020.02.27. 19:42:42

Én kettő kérdést tennék fel a csapatnak!
Szerintük hány gólt kapnának egy Bayern vagy Liverpool kaliberű csapattól? És nem kellene elgondolkodni,hogy mit is akarunk!? Ez a csapat szerintem visszafelé fejlődik nem előre!

Sunny21 2020.02.27. 20:02:30

@szabo2323: Az Inter ellen 1 gólt kaptunk, a Verona ellen 2-öt.

A pool sem tömne ki minket, ebben biztos vagyok, mert máshogy állnának hozzá! A legnagyobb baj, hogy folyamatosan lebecsülik az ellenfelet. Nem gondolom, hogy ezt tennék egy Bayern, Real, vagy más top csapattal szemben.

DelPiero2 2020.02.27. 21:13:31

@Zombijuve: nem veletek szeretnék vitatkozni, de még korábban megjelent egy cikk, amiben Sarri Pjanicnak ecsetelte, hogy több labdaérintésre, passzra van szüksége. Nyilván nem ezzel lett rosszabb, de ez a labdaérintgetés szerintem nagy gáz. Rengetegszer megfogják a támadást a fiúk, hátrapassz, háromszögelések úgy hogy ellenfél nincs a közelben.
Szóval Pjanic is lehet hogy ennek terhe alatt nyög. A mester mintha már többször kifejtette volna hogy nem jók a hosszú indítgatások. Lehet, de tegnap a beívelgetések is ugyanúgy hatástalanok voltak. Sajnos ötlet van kevés a játékunkban.

Grinta 2020.02.27. 21:21:45

Ez annyira vérszegény produkció volt,hogy bárki bármit mond a csapat háza tájáról-hiteltelen.Nulla volt az egész.Nem volt játékunk,nem volt tervünk,nem volt szívünk-mezünk volt.Azt küldtük ki a pályára.

delpi0823 2020.02.27. 22:24:28

@Sunny21: Hat sztem meg sajnos kitomnenek minket.Alig van olyan meccsunk amit kapott gol nelkul tudunk lehozni.

Andras74 2020.02.28. 06:55:37

@delpi0823: az elmúlt 8 évben a legjobb volt a védekezésünk.
Miért kellett ezt feladni úgy, h helyette se több lőtt gól (kevesebbet kövünk), se szebb játék?
Ez igenis az edző felelőssége!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása