Az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztató alkalmával a játékosokat Leonardo Bonucci képviselte, s a veterán védő Maurizio Sarri mester mellett ülve mondta el gondolatait a franciaországi első mérkőzésről.
"A szezonnak egy új szakasza kezdődik most, mi pedig hatalmas lelkesedéssel és azzal az elszántsággal várjuk, hogy minden sorozatban a végéig jussunk." - mondta Bonucci a sajtó képviselőinek nyilatkozva.
"Szép emlékeim vannak erről a városról a Juventus mezét viselve, de a nemzeti csapattal is. Ez a megfelelő helyszín arra, hogy bebizonyítsuk, a döntő pillanatokban számolni kell a Juvéval.
A tabella élén állunk, ott vagyunk az Olasz Kupa elődöntőjében, a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, s most először fordult elő, hogy két mérkőzéssel a vége előtt továbbjutottunk a csoportkörből, így nem tudom, hogy az emberek mit vártak, ha ez csalódást keltő."
A Juventus 1996 óta nem tudta elhódítani a Bajnokok Ligáját, a zebramezes csapat azóta számos elveszített döntőt vívott.
"2016 volt az az év, amikor igazán azt gondoltam, hogy meg fogjuk nyerni, de a Bayern München ellen kiestünk. Verhetetlennek éreztük magunkat, ahogy hátrányba kerültünk, felálltunk, majd kétgólos előnyt szereztünk Münchenben. Abban a pillanatban legyőzhetetlennek éreztük magunkat.
Ma magabiztos és pozitív vagyok, készen állunk a véghajrára mindegyik sorozatban. Előző szezonban a részletek jelentették a különbséget számunkra a Bajnokok Ligájában. Hiszek benne, hogy mentális hozzáállás tekintetében egyénileg és csapatként is érettebbé váltunk és nagyobb tapasztalatot szereztünk.
A mérkőzések azt mutatják, hogy a játékunk nagyon eltérő, s amikor gyakorlunk bizonyos dolgokat az edzésen, majd azok kifizetődőnek bizonyulnak a mérkőzéshelyzetben, minden könnyebbnek tűnik. Amit az edző most kér tőlünk, lényegében az ellentéte annak, amit az előző edző kért. Általában egy játékos volt egy másik ellenében, most inkább szervezett csapatmozgások jellemzőek.
Természetesen állandóság kell az edzéseken, hogy ezt begyakoroljuk, s az, hogy háromnaponta játszunk, megnehezíti. Mi azonban annak tudatában indultunk, hogy ez milyen pozitívumokat hozhat, s milyen nehézségekkel szembesülhetünk addig. Remélhetőleg tovább fejlődünk majd, s elmondhatom, hogy egyre kevesebbet engedünk az ellenfélnek, amikor birtokoljuk a labdát."
Fontos tényező lehet a veterán csapatkapitány, Giorgio Chiellini visszatérése, az öltözőben is meghatározó védőjátékos súlyos sérülést követően térhetett vissza a pályára.
"Nagyon nagy változást jelent, nagyon nagyot. Nem csupán játszani, de beszélni is szeretünk a mérkőzések közben, kommunikálni a csapattársainkkal, s segíteni a fiatal játékosoknak abban, hogy a megfelelő mozgásokat válasszák. Ha ketten tesszük ezt, úgy könnyebb.
Van egy nyelvi kérdés is, hiszen Matthijs de Ligt esetében angolul próbálunk kommunikálni, míg még tanulja az olasz nyelvet. Ez nem ugyanaz, de működik, s javítjuk a kommunikációnkat. Giorgio segítségével gyorsítani tudjuk ezt a folyamatot.
Olyasvalaki vagyok, aki hozzá van szokva, hogy kivegye részét a felelősségből. Soha sem éreztem az elvárások súlyát, ahogyan azt a problémát sem, hogy hagyjam a csapatot álmodozni a végső céljai eléréséről. Ez további motivációt kell jelentsen."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dobor norbert 2020.02.26. 12:19:11
Rocky80 2020.02.26. 13:53:06
Főleg ez a "mindenhol versenyben vagyunk még, mit vártok" mentalitás ami idegesít.
Kíváncsi vagyok erre a hatalmas lelkesedésre és elszántságra.
venember83 2020.02.26. 15:21:15
Igazándiból sok minden múlik a házigazdákon, jó meccs lehet ez, de a visszavágó izgalmasabb lehet. Talán. Olasz csapatoknál soha nem lehet tudni.
Jamal Jamal 2020.02.26. 15:37:52
Hogy ma 23:00-kor is még ugyanez lesz-e a helyzet az pedig az esti játék függvénye.
Ne ítélj elsőre: Chocito.
Peace!
Rocky80 2020.02.26. 21:52:19
@venember83: mindenki mindent belead. Ismét.