A Lyon ifjú középpályása a célkeresztben

aouar_houssem_lyon.jpgA Juventus vezetői a friss pletykák szerint kiemelt figyelemmel követik majd a Lyonnal vívandó Bajnokok Ligája-mérkőzések során az ellenfél fiatal irányítójának teljesítményét.

A fekete-fehérek kiszemeltje a francia U21-es válogatott Houssem Aouar, aki idén 23 bajnokin 3 gólnál és ugyanennyi asszisztnál jár piros-kék színekben. A középső középpályás nevéhez emellett a BL-ben 4 meccsen 1 találat és 2 gólpassz is fűződik.

A Tuttosport azt állítja, hogy a zebramezesek minden követ megmozgatnak majd a nyár folyamán a 21 éves, francia születésű, de algír származású futballista leigazolása érdekében, amennyiben nem sikerül megszerezniük Paul Pogbát és/vagy Sandro Tonalit.

A torinói pletykalap szerint a klub alelnöke, Pavel Nedvěd, és sportigazgatója, Fabio Paratici egyaránt szemmel kíséri majd Aouar játékát a soron következő BL-párharc során.

Sőt, állítólag a Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas sem zárkózik el a - Transfermarkt által 50 millió euróra taksált - középpályás esetleges távozását érintő tárgyalások elől.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7415492614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2020.02.26. 14:34:01

A döntő pillanatok igen..Általában egy bl döntő is az,ahol rendre elbukunk,mert nem bírjuk a nyomást..Épp ezért fura ezt hallani,hogy számolni kell velünk!
A múlt nem ezt mutatja:(

Il Principino 2020.02.26. 14:35:10

@Il Principino: Bonucci cikkhez akartam :)
Ez a srác viszont jöhetne!

rockitbaby 2020.02.26. 14:36:20

@Il Principino: Arra azért lehet számolni, ha döntő, mi nagy eséllyel bukjuk ;D

Jamal Jamal 2020.02.26. 14:53:32

@rockitbaby: Ha döntő akkor "ránkszámolnak"?

Idén nem így lesz, győzni fogunk, küldöm a csapatnak az energiát! :D

youtu.be/K7UyCNkl5Y8?list=RDeSVa2oLA8Qg&t=46

Knob 2020.02.26. 15:25:07

Ugyan minek igazolnánk le?! Itt van nekünk Matuidi! Amíg itt eszi a fene, úgysem játszana.

Kmarcika 2020.02.26. 15:36:43

Tehetséges a srác. Jó igazolás lenne.
De a felesleget akk sipirc el kell takarítani a kpról.

Andras74 2020.02.26. 15:48:08

Beszámol6ják Matyit és jöjjön!

JeetTrader 2020.02.26. 17:06:04

..de Tonali egy must have!!! Ő is jöhet...

Pavel1988 2020.02.26. 17:19:02

Meglehetősen szkeptikussá váltam a Franciaországban tevékenykedő játékosokkal szemben.
Sokan nagyon akarták Tolissot, Lacazettet vagy éppen Ndombelét amikor úgy tűnt klasszisok. Kisebb lázadások törtek ki amikor az első Münchenbe igazolt.
Aztán elmentek egy értelmes bajnokságba és kiderült, hogy mind középszerű játékos.

Mondhattam volna még bármelyik Mendyt, Fekirt és Lemart is. Nem kell bedőlni azoknak a statisztikáknak, ha a legjobbakhoz akarsz tartozni akkor nem onnan kell szemezgetni.

Grinta 2020.02.26. 19:11:26

@Pavel1988: Én elhiszek mindent,de az utolsó mondatodba gondolj már bele.Az egyik legnagyobb importáló a Francia bajnokság,ha a legjobbakhoz akarsz tartozni,óhatatlan onnan is szemezgetned.Nem pedig onnan nem!

Pavel1988 2020.02.26. 20:13:25

@Grinta:
A francia bajnokság minden évben exportál egy tehetséget aki legalább 40 millióba kerül.
Írj tíz tehetséget aki a francia bajnokságban nevelkedett, értékesítették külföldre és kulcsemberévé tudott válni egy nemzetközileg is elismert csapatnak.

A tehetséget definiáljuk maximum 25 évesnek, a nemzetközileg is elismert csapatot pedig olyannak amelyik legalább ötször szerepelt a BL-ben az elmúlt tíz évben.
A kulcsembert pedig úgy, hogy rendszeresen a kezdőcsapat tagja.

Grinta 2020.02.26. 21:13:45

@Pavel1988: Természetesen rosszul írtam,exportál.Így a helyes.
Fabinho
Eden Hazard
Pavard
Lemar-akit Te is említettél,utóbb állított kritériumoknak megfelel,tavaly játszott folyamatosan.Most jelenleg kevésbé ebben a szezonban.
Nicola Pepé
Youri Tielemans átutazóban,értéknövekedéssel
Christopher Nkunku
Adrien Rabiot
Mbappé-nem kell magyarázni,még akkor sem ha nem külföldre igazolt
Gonzalo Guedes
Giovani Lo Celso-lehet mondani hogy nem ott nevelkedett,de jelentős értéknövekedést ott produkált.
Ha bele szeretnél kötni,bele tudsz,nyilván.
Lacazette-Bl ugye? : / még azt is mondhatod rá hogy béna játékos
Bernardo Silva
Serge Aurier
Samuel Umtiti
Anthony Martial
Geoffrey Kondogbia-Valenciában muzsikál
Yannick Carrasco
Raphael Varane
James Rodriguezt nem írom,mert annyira nem játszik,de a cash az jelentős.Nem számít tudom.
Krychowiak onnan indult Sevillába,ahol elismert játékos lett Európában
Dejan Lovren
Aubameyang St.Etienne--Dortmund
Ghoulam-Olaszból jól ismerjük
César Azpilicueta
Kulibaly micsoda játékos,Franciaországban nevelkedett,majd 2 év belgiumi kitérő után Napoli
Pogba-az se Manchesterben született
Hugo Lloris
Gervinho-Arsenal,Roma
és akkor még olyan játékosokról mint Asamoah Gyan nem is beszéltünk,akit válogatott szinten csodáltunk.
Szóval a francia bajnokságra mondani azt hogy a nagyok nem onnan csemegéznek-nonszensz.
Hirtelen ennyi

Pavel1988 2020.02.27. 15:02:24

@Grinta:
Az általad leírt játékosok javára nem illik rá a leírás. Kicsit az az érzésem, hogy bedobtál minden nevet ami eszedbe jutott, hogy igazold a korábbi állításod.

Arra szerettem volna rámutatni, hogy nagyon drágán lehet tehetségeket vásárolni a Ligue 1-ből ahhoz képest, hogy milyen gyakorisággal válnak be. Valóban túlzás egyértelműen kijelenteni, hogy nem onnan kell szemezni.
Visszatérő motívum náluk, hogy hosszú távon nem tudják fenntartani azt a szintet amiért kifizették értük az átigazolási díjat.

Grinta 2020.02.27. 22:08:28

@Pavel1988: Ok,rendben van,akkor fordítsuk meg a kérdéskört!Honnan kell igazolni,ha nem a Francia bajnokságból?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása