Maurizio Sarri szerint a csapat fejlődése leállt az elmúlt három hétben, és elkerülhető gólokat szenved el a csapat, de szerencsére a mester pozitívumokat is látott a meccsen, amelyen Ante Rebić szerezte meg az első gólt, majd Theo Hernandez kiállítását követően büntetőből állította be az 1-1-es végeredményt Cristiano Ronaldo.
„Jobban teljesítettünk, ami a passzokat és a labda hátulról való megjátszását illeti, de a pálya utolsó harmadában már voltak hiányosságok. Ez is egy folyamat, s továbbhaladunk ezen az úton.” - mondta a mester a Rai Sport munkatársának.
„Elkerülhető gólokat szenvedünk el, ma például a beadás elég lassú volt, és véleményem szerint könnyen levédekezhető. Veronában rosszul teljesítettünk, de itt pozitív eredményt értünk el, különösen mivel az első mérkőzésről van szó.
Olykor lassúak voltunk, és nem lett volna szabad a büntetőterületre engednünk Zlatan Ibrahimovićot. Bár nem ő ért labdához, de jelenléte alapvető fontosságú volt a védősor széthúzásához. Nem voltunk elég agresszívek védekezésben.”
A Hellas Verona elleni 2-1-es vereség után azt kérdezték a mestertől, hogy aggódik-e a Juve aktuális formája miatt.
„Nem aggódok, mivel az életben az egyetlen igazi gond az egészségi állapot. Úgy tűnik, hogy természetes fázist él meg a csapat, elképzelhetetlen, hogy egy csapat folyamatosan csak fejlődjön. Ez sport, amiben, sok múlik a játékosok fizikai és pszichológiai állapotán.
A fejlődésünk kissé megrekedt az elmúlt három hétben, mivel elkerülhető gólokat szenvedünk el. Mindazonáltal az is igaz, hogy csak kettővel több gólt kaptunk, mint a Serie A legjobb védelme, szóval a gond nem borzasztóan nagy.”
A mester a meccsen Aaron Ramsey-t vetette be középpályán, Juan Cuadrado pedig a támadótrió részeként léphetett pályára.
„Miralem Pjanić jó meccset hozott, s egy ideig Aaron Ramsey is, de visszaesett a teljesítménye a második félidőben. Cristiano Ronaldo túlságosan elszigetelt maradt ahhoz, hogy döntő szerephez jusson, de szerintem a középpályások egyáltalán nem voltak lassúk.”
A mester ezt követően a következő két hétről beszélt, amikor a csapat megütközik a Brescia és SPAL elleni meccseket követően az Olympique Lyonnais csapatával, majd március elsején az Interrel.
„Fantasztikus formában voltunk 15 napja, most ez kevésbé igaz, de 15 nap múlva ismét nagyszerű lehet minden. A futballban nehéz megmondani a jövőt, de ma este már láttam néhány pozitív jelet.”
Giorgio Chiellini ismét edzésbe állt a térdsérülése után, ezért természetesen felmerül a kérdés, hogy a kezdőbe mikor fog visszatérni?
„Amikor egyes játékosokról beszélünk, nyilvánvaló, hogy a világ bármely csapata megérezné a hiányukat. Ők a top játékosok, akik űrt hagynak maguk után, ha kiesnek a keretből.
Giorgio tartást és energiát biztosít a védősornak. Nem tudom pontosan, hogy mikorra fejezi be a felépülési időszakot. Ma 50 percet játszott az egyik korosztályos csapat elle, jól érezte magát elmondása szerint, ezért valami keményebbet szervezünk majd meg neki a következő hétre, aztán majd döntünk a visszatéréséről.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pedronegroo 2020.02.14. 09:16:20
Jamal Jamal 2020.02.14. 09:20:01
Sebaj, lesz még itt tavasz!
Forza Juve!!
del pipi 2020.02.14. 09:27:38
Il Principino 2020.02.14. 09:33:00
Itt a fő gond,hogy szinte minden meccsen kapunk Sárika,még a kicsik ellen is!
A bl-ben ez végzetes lesz!
pedronegroo 2020.02.14. 09:37:12
@del pipi: A bemelegitésre gondolt a Mester, ott nagyon jól mozgott a walesi!
Azt meg vegyük már figyelembe, hogy a Milan ellen nagyon nehéz felkészülni, nem lehet tudni hogy adott meccsen éppen ki lesz az edzőjük!
JuventusFanatikus 2020.02.14. 09:47:40
Pjanić meg az eddigiekhez képest legalább az alibit pontosan tolta.
JuventusFanatikus 2020.02.14. 09:49:15
pedronegroo 2020.02.14. 09:53:48
JuventusFanatikus 2020.02.14. 10:00:24
pedronegroo 2020.02.14. 10:02:46
Zamboni nem egy tészta 2020.02.14. 10:06:41
Il Principino 2020.02.14. 10:08:27
Már akkor dührohamot kapott,de utána kapcsolt és megtapsolta a "próbálkozást" :D :D :D
Őzgidácska sete suta :D
Il Principino 2020.02.14. 10:09:29
Túl sok volt tegnap az Austin Powers :D
Dybala2379 2020.02.14. 10:11:42
Nekem ami tetszik, hogy Ramsey kéri a labdát nem bújkál előle, és próbál előre fele is passzolni nem csak alibizni. Az tény, hogy nincs a csúcson, de szerintem jóval több van benne mint ami eddig kijött.
JuventusFanatikus 2020.02.14. 10:12:19
Il Principino 2020.02.14. 10:22:49
Agyfaszt kapok ha hosszabbítunk vele,már a padra sem ültetném le!
Camoranesi90 2020.02.14. 10:23:28
"Elkerülhető gólokat szenvedünk el, ma például a beadás elég lassú volt, és véleményem szerint könnyen levédekezhető. Veronában rosszul teljesítettünk, de itt pozitív eredményt értünk el, különösen mivel az első mérkőzésről van szó."
Ha ki akarnék ba*zni az idei érettségizőkkel, ezt a pár gondolatot írnám le egy lapra, és elemeztetném, hogy vajon mit mondott és mire gondolt a költő ... :D
Apuleius 2020.02.14. 10:50:43
Érdekes gondolat egy láncdohányos szájából.
Marvin88 2020.02.14. 10:54:24
Ha ez nem ködösítés, amit a bagós mond, akkor valóban baj van.
venember83 2020.02.14. 10:58:51
2020.02.14. 12:28:44
Távozni senki nem akar,mert máshol nem kapna ennyi fizut, köszönhetően Marotta "ingyen igazolásainak".
delpi0823 2020.02.14. 12:52:07
Lanzafame 2020.02.14. 14:18:57
Pjanic nem Pirlo, de még a Pirlo-helyettes, 2015-ös Marchisio cipőjét sem nyalhatná le. (Szomorú, de Jorginhóét sem jelenleg)
Alex8610 2020.02.14. 18:36:00
Leram7 2020.02.14. 19:08:36
Nagyon bízok benne, hogy meglesz a 9. bajnoki cím.