Raiola: „Ideje megreformálni ezt a korrupt rendszert”

raiola_mino_napszemuveg_es_polo.jpgMino Raiola soha nem a visszafogottságával tűnt ki a játékosügynökök tömegéből, ám kétségkívül rendkívüli sikereket tudhat magáénak, és nem véletlenül ő képviseli például Paul Pogba, Zlatan Ibrahimović, Gianluigi Donnarumma és Matthijs de Ligt érdekeit.

„Január 1-e van, a színház megnyitja a kapuit, a függönyt felhúzzák, és a show kezdetét veheti. De a színfalak mögött a színészek már fél éve próbálnak. Ugyanez a helyzet velünk is.” - mondta a dél-olaszországi születésű ügynök a Sport/Voetbalmagazine munkatársának.

„Például Erling Haaland esetében szinte egy évig dolgoztam az átigazolásán. Az édesapjával szoros együttműködésben. Számos klubbal egyeztettem, terveket hallgattam meg, számokat láttam és alkudoztam. Így Erling megfontolt döntést hozhatott.”

Sokak szerint Mino Raiola nem túl fair a tárgyalási módszereivel, kikényszerített szerződéshosszabbításokkal, futballisták játékjogának gyakori továbbadásával, ám ő inkább büszke a hírnevére és a szerepére.

„Nem akarok arrogánsnak tűnni, de úgy gondolom, hogy én hoztam létre ezt a piacot. A futball show és szórakoztató műsorrá vált. Én találtam fel a futballpiacot a 25 éves aktív pályafutásom alatt. Óriási iparág lett mostanra, amelyet úgy alakítottam, hogy soha nem fogtam be a szám, és mindig kiálltam a játékosaimért.”

Mindazonáltal az ügynöknek is van tyúkszeme, például eléggé támadólag lépett fel, amikor a Paul Pogba klubváltása kapcsán megszerzett 49 millió euró került szóba.

„Nem fenyegettem meg a Manchester United vezetőit fegyverrel, hogy szerezzék vissza Paul Pogbát. Mindig a Paul Pogba ügylet merül fel, újra és újra, mivel a barátaim a FIFA-nál nemigen veszik figyelembe az adatvédelmi előírásokat, ha a közvélemény befolyásolásáról van szó.

Nagyon furcsa, hogy az én bevételeimről van mindig szó, de a FIFA néma maradt például akkor, amikor az Ajax 150 millió eurót kapott két futballistáért a nyáron, Matthijs de Ligt és Frenkie de Jong értékesítése nyomán. Ebben az esetben mindenki arról beszél, milyen jól járt az Ajax.”

Mino Raiola az elmúlt évben már konfliktusba került a futball világszervezetével, mivel az korlátozni kívánta az ügynökök hatáskörét és munkáját, ezúttal pedig az ügynök új keretrendszer megteremtéséről beszélt, amely révén, az ügynök elmondása szerint, elszakadhatnának a futballisták egy korrupt monopóliumtól, amelyet inkompetens vezetők irányítanak.

„A FIFA-nak befellegzett, a régi rendszernek vége. Ez egy új korszak kezdete, most tartunk az alapok lefektetésénél. Eljött egy forradalom ideje.”

Az ügynökök érdekeit megvédendő a sztárügynök megalakította a Futballügynökök Fórumát például olyan neves képviselőkkel karöltve, mint Jorge Mendes és Jonathan Barnett, azonban úgy tűnik, hogy ő a többi ügynökhöz képest a radikálisabb vonalat képviseli.

„Ha rajtam múlna, azonnal eltörölnénk az aktuális átigazolási rendszert. Részesednénk a játékosok bevételeiből, és ha eltöröljük a rendszert, akkor a kluboknak több pénzük maradna a játékosok megfizetésére, úgy gondolom. Az aktuális átigazolási rendszer lényegében nem más, mint az emberkereskedelem egyik formája.”

Az ügynök beszélt a Juventust erősítő fiatal holland középhátvédről is, aki igencsak nehéz feladatot kapott Giorgio Chiellini és Merih Demiral kiesésével.

„Hallottam, hogy állítólag rosszabbul teljesít a Juventusnál, de én csak egy fejlődő Matthijs de Ligtet látok. Most játszik először külföldi klubnál, egyéb kultúrkörben, eddig csak az Ajax környezetét és módszereit ismerte.

Matthijs de Ligtet egy tankhajóhoz tudom hasonlítani, nem várható el, hogy azonnal irányt változtasson a karrierje tekintetében. Folyamatosan halad előre, és amint megvan a cél, megállíthatatlanná fog válni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8315460450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2020.02.05. 20:06:34

Furcsa ezt pont tőle olvasni...

dobor norbert 2020.02.05. 20:23:08

Nagyon szimpatikus és kedves ember!

ZecH 2020.02.05. 21:05:33

Klinikai eset. Szerintem valamilyen Istenkomplexus lehet a betegsege neve.

GGábr81 2020.02.05. 21:55:13

@dobor norbert: az bizony. Végtelenül szimpi.

Andras74 2020.02.05. 22:01:49

A játékosai nem járnak rosszul...... ő meg pláne nem!

Jamal Jamal 2020.02.06. 10:00:12

Mino meglepő nyilatkozat.
Amúgy azzal én se értek egyet hogy folyamatosan kritika éri, mert piszok sokat keres játékosokon. Ez a munkája: "emberkereskedelem".
Aki meg cigit árul az embereknek, valahogy az az ember is el kell tudjon számolni a lelkiismeretével.
Ez a kapitalizmus!
De Ligt meg tényleg fejlődik, hagyjuk már békén. Tök jó! Fiatal, tehetséges, fizikálisan is ponnjó! Ennél csak jobb lehet ha folyamatosan játszik. Néha hibázik bakker. Na és. Ő is csak ember.....

FeriGjuve 2020.02.08. 00:16:53

Nagy kandallófejű...

babo0410 2020.02.09. 16:22:40

Mondja ő. Besza behu.

venember83 2020.02.09. 18:19:17

@babo0410: így voltam én is, ezért is született ez a cikk. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása