Maurizio Sarri magyarázattal szolgált taktikai döntéseit illetően, miután a Fiorentina ellen 3-0-ra nyert a Juve egy olyan meccsen, ahol Paulo Dybala nem volt a kezdőben.
A meccset végül Cristiano Ronaldo két tizenegyese és Matthijs de Ligt fejese döntötte el.
„Nehéz meccsünk volt, mivel a Fiorentina veretlen volt a Serie A-ban 2020-ban.” - kezdte a mester a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.
„Douglas Costát vetettem be, mivel tudtam, hogy a firenzeiek megpróbálják majd a középpályán blokkolni a területeket, ezért azt reméltük, hogy így kicsit szét tudjuk húzni őket.
Az energiabefektetés tekintetében nem voltunk túl következetesek, de az kell legyen a célunk, hogy sokkal gyakrabban játsszunk így a jövőben.
Douglas Costa széljátékot kölcsönöz a csapatnak, és számos gólszerzési lehetőséget hoz össze, azonban véleményem szerint még nincs fizikailag a legjobb állapotban. Amikor majd képes csúcsteljesítményt nyújtani, akkor aztán majd látjuk, mekkora különbséget tud jelenteni.
Paulo Dybala kihagyása a kezdőből lényegében istenkáromlás, de annyi kiváló támadójátékos áll rendelkezésemre, és nem használhatom egyszerre az összeset. A csapat megfelelő egyensúlya alapvető fontosságú, és a Fiorentina ellen Gonzalo Higuaín hasznosabb opciót jelentett.
Ha mind a négy játékost egyszerre küldenénk pályára, akkor kioltanák egymás pozitív jellemzőit. Például kár lenne Cristiano Ronaldót a szélen játszatni.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sunny21 2020.02.02. 19:20:31
Lanzafame 2020.02.02. 21:21:47
Ádi93 2020.02.02. 23:39:29
Nem tudom, de nekem nagyon imponál a srác hozzáállása.
del pipi 2020.02.03. 05:20:43
horvathimi2 2020.02.03. 07:30:04
Valamiért nem sikerül a formát és a játékot folyamatosan szinten tartani. Egy kicsit úgy érzem néha, hogy félvállról veszik a srácok.
Remélem újra elkapják a fonalat és most már szezon végéig el sem engedik. :)