Sarri: „Passzívak és lágyak voltunk”

sarri_maurizio_kabatban_instrual.jpgMaurizio Sarri a Juventus 2-1-es veresége után számos hibát felsorolt csapata kapcsán, de nem egyéneket emelt ki, hanem a teljes csapatot tette felelőssé az elért eredményért.

A Juventus vasárnap estig csak a Lazio ellen kapott ki, egyszer a bajnokságban, egyszer pedig az Olasz Szuperkupában, így kissé meglepően jött az újabb vereség egy olyan csapattal szemben, amelyik az utolsó három bajnokiján vereséget szenvedett.

„Az egész meccsen passzívak voltunk, úgy gondoltuk, hogy mehet a lassú tempó, ötször is labdához érhetünk, mielőtt továbbpasszolnánk, mindig nagy területek maradtak a játékosok között, rendkívül lágyak voltunk.” - értékelt a Sky Sport Italia számára a mester.

„Rossz meccs volt, nem megfelelő volt a hozzáállásunk, az intenzitás és a pszichológiai játékértelmezés, amelyet aztán a fizikai előadás. Ez nyilván nem lehetünk mi. A Napolit olyan helyzetbe hoztuk, hogy csak a minimumot kellett nyújtania ahhoz, hogy legyőzzön minket. Minden labdához késve érkeztünk. Mintha lassítva játszottunk volna, és semmi nem működött, az egész csapatra érvényes volt mindez.

Azért döntöttem a csatárhármas játszatása mellett, mert mindannyian jó formában vannak, a középpálya pedig elég kiegyensúlyozottnak tűnt ahhoz, hogy elbírja ezt, de nem gondolom, hogy egyéneket kellene hibáztatni. Az egész csapat lágy volt.”

A mestert ezt követően arról kérdezték, hogy vajon a csapatnak egy igazi vezér hiányzik, amilyen a térdsérülésből épülgető Giorgio Chiellini?

„Giorgio Chiellini egy bizonyos mentalitást kölcsönöz a meccseknek és helyzeteknek, szóval minden bizonnyal emelné az agresszivitás szintjét. Olykor tényleg azt a látszatot keltjük, hogy passzívak vagyunk a saját harmadunkban. Például az Olasz Kupában az AS Roma azért szerzett gólt, mert passzívak voltunk, egy játékos zavartalanul futhatott a középpályáról, hogy aztán a tizenhatos széléről lőjön.

Amikor láttam, hogy mi történik, Douglas Costát küldtem be, egy igazi szélsővel próbáltam megerősíteni a csapat széleit. Ez volt a terv, de nem sok mindenen változtatott.”

A Juventust a bajnokságban csak a Lazio győzte le, Rómában, ezért felmerül a kérdés, hogy látott-e a mester hasonlóságot a két vereség között?

„Amint a Lazio ellen, úgy most is mintha mentálisan fáradt lett volna a csapat. Ha nem pörög a csapat fejben, akkor ez láncreakciót eredményez, taktikai és technikai problémákat okozva, de minden agyban kezdődik.”

Maurizio Sarrit ezt követően arról kérdezték, hogy jobban fájt-e a vereség a San Paolo gyepén, de a mesternek sikerült meglepnie a riportereket.

„Örülök a srácoknak, én mindig kedvelni fogom őket. Ha veszítenünk kell, gondolom, hogy legjobb, ha itt tesszük, ezzel segítve a Napolit, hogy megoldja az aktuális problémáit. Persze természetesen jobban tetszett volna, ha jövő héten kezdik a győzelmi sorozatot…”

A Napoli ultrái természetesen nem ugyanezeket az érzéseket fogalmazták meg a mesterrel szemben, de ez nagyon nem zavarta a mestert.

„Egyértelműen a meccs elsőbbséget élvez, és az embernek el kell határolódnia a körítéstől. A Napoli különleges pillanat volt az életemben, és mindig örömteli és érzelemdús a visszatérés ide.”

A Juventus hat pontra növelhette volna az előnyét, ehelyett azonban már csak három pont a különbség az Interrel szemben.

„Motiváltabbnak kellett volna lennünk, hogy növeljük az előnyt, nem pedig csökkentsük, mivel így gyengének mutatkozunk. Remélem, hogy ez nem így van. Ha a helyzet súlyát ennyire megérezzük, még ha a tudatalattinkban is, ez azt jelenti, hogy még nem állunk készen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6215429828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Butus 2020.01.27. 09:43:39

Megmondtam, hogy De Ligten el fog menni a BL. Tegnap is szépen nézte a 110 centis Insignét. Persze itt sokan nem akarják látni az igazságot. Lehet tovább is imádkozni, hogy Chiellini minél hamarabb játékra alkalmas legyen

Mitya10 2020.01.27. 09:52:48

Hàààt èn tegnap ink nem ìrtam semmit mert elfolytottam a mèrget ès a szomorùsàgot majd elfogadtam h ez 1 sport bàrmikor ki lehet kapni. Nyìlvàn fàjò h hol ès kitől de ez a futball rèsze. Abszolùt Sarri mellett vok az eleje òta de ezt amit a Napoli kilàbalàsàròl mondott h legalàbb segìtettük őket wtf???!! Ember a Juventus edzője vagy kèpviselve minket a Napoliròl ès az Interről rosszat v semmit ne mondj. Hogy lehet ilyen baromsàgot mondani? Az rendben is van h kedveli esetleg jòban van bizonyos jàtèkosokkal onnan de azèrt ne feküdjön màr alà nekik csak mert hitvàny fos èvük van. Nekem ez most giga nagy fekete pont ès most nem is a veresèg miatt..

Andras74 2020.01.27. 09:59:18

Azt látom, h vmi még mindig nincs rendben. Nem fogom senkire a tegnapi vereséget.
A védekezést még mindig nem tudtuk megoldani, és 7végén már itt a február.
Nagyon gyorsan kéne reagálni erre a helyzetre.
Ne hibást keressenek, hanem megoldást!
Ezzel kell főzni, ami van!

Juventino86 2020.01.27. 10:07:15

Már a kezdő is elég necces volt. A nagy hármas elöl történő szerepeltetése egy komolyabb ellenfél ellen nagyon veszélyes. Dybala ráadásul igazából akkor van csúcsformában, ha Higuval együtt kezdenek elöl. Ronaldo mondjuk mindent megtett, ő legalább győzni akart, lövi a gólokat folyamatosan, de a többiek nem tudnak felnőni mellé. Eleve az is érthetetlen volt, hogy a jó formában lévő Rabiot helyett miért Matuidi kezdett, hiszen neki ezen a szinten már nyilvánvaló és súlyos technikai hiányosságai vannak. Cuadrado is borzalmas meccset hozott le, az utóbbi időben nagyon rossz formában van, de mondjuk ez nem is véletlen, hiszen nincsen helyettese, alig pihenhet. Danilóra és DS-re nem lehet számítani. Most úgy néz ki, hogy a bal oldalra jön Kurzawa, tehát Sandro pihentet majd, de szerintem a másik oldalra is kellene egy szélsővédő.
Gondot okoz a középpálya is. Sőt, az a legnagyobb gond. Ki kell mondani, hogy sajnos Pjanic hónapok óta nagyon gyenge. Alibizik, ráadásul hátul sok lasztit elad. Bentancur szerintem már jobb teljesítményre képes. Furcsa leírni, de hiányzik Khedira. Úgy értem, hogy Matuidihez képest. Nála még ő is sokkal jobb lenne.

Juventino86 2020.01.27. 10:09:55

@Mitya10: Igazad van. Ilyet valóban nem nyilatkozat a Juventus aktuális edzője. @Andras74: Pedig lehet és kell is fogni a vereséget. Mindig van felelős, és őket meg is kell nevezni. Matuidi, Cuadrado a legnagyobb hibásak a vereségben, de Sarri felelőssége se kerülhető meg. Nem beszélve Pjanic folyamatos gyenge játékáról.

Juventino86 2020.01.27. 10:14:43

@Del Butus: Teljesen igazad van, De Ligt is hibázott. Én már hónapok óta mondom, hogy komoly gondok vannak vele, és hogy ennyiért nem kellett volna megvenni, de nem nagyon találtam egyetértésre. Mondjuk azért mutat valamennyi javuló tendenciát a játéka. Cuadrado volt az, aki minkét gólban benne volt, Insigne gólja az leginkább az ő hibája. Viszont De Ligt játéka sem váltotta meg a világot. Chiellini keménysége és mentalitása nagyon kellene most.

Kmarcika 2020.01.27. 10:30:23

Nem dőlt össze a világ.
Én ezért nem vagyok agyabeteeeg.
Utóbbi vereségünk lendületet adott, hátha ez is.

Ezen kívül Sarri nyilatkozatával mi a baj?
Őszinte, humoros, egyenes az összes nyilatkozata.

Az ujonnan igazolt játékosoknál mindig fennakadunk azon a kamun, hogy mindig is Juvéban akart játszani, úgy, hogy a real minden álma pl.
Szerintem sokkall jobb ez a Sarris őszinteség.
Ha Inter lett volna előző olasz klubja és oda mondta volna ezt, akkor akadtam volna rajta ki egy kicsit.
Jelenleg a napoli NEM top csapat.
Csak egy kellemes emlek a Mister fejében...

"...Ha veszítenünk kell, gondolom, hogy legjobb, ha itt tesszük, ezzel segítve a Napolit, hogy megoldja az aktuális problémáit. Persze természetesen jobban tetszett volna, ha jövő héten kezdik a győzelmi sorozatot…”
A második mondattal is teljesen őszinte.

Ha napoli mögöttünk lenne 1ponttal, akkor nem így nyilatkozott volna Sarri papa.
De jelenleg 24! Pont van a két csapat között.
Ilyen körülmények között magasrol leszarom, ha a volt csapatának mond egy-két szép szót.

Forza Sarri
Örülök, hogy őszinte.
Szememben többet ér, mint az álszentség.

Contelegend 2020.01.27. 10:34:24

@Del Butus: @Juventino86: Akkor végre nem csak én látom úgy, hogy lelett húzva a Juve rendesen de Ligt-el. Szerintem a reális értéke a fele lett volna, de sikerült az Ajax BL menetelésével felemelni az árat.
Egyébként aki itt köpköd, hogy Sarri hogy mer ilyet nyilatkozni, meg az ellenfélről vagy rosszat vagy semmit, az nyilván 1 , soha nem sportolt és képtelen tisztelni az ellenfelet, 2, egy szó máshogy fordítása is új értelmet adhat egy nyilatkozatnak , 3, ez inkább volt odaszúrás , hogy örüljön a fejének a Napoli, hogy ennyi kis öröm van az életben a tabella közepéről megverni a Juve-t.

Pavel1988 2020.01.27. 11:00:18

@Kmarcika:
Végre egy kis realizmus. Minden szavaddal egyetértek, jó néha egy kis objektív szemléletet olvasni.

Leram7 2020.01.27. 11:13:57

A legrosszabbkor jött a napoli elleni meccs. Máshol tuti nyertünk volna, de egy szar formában lévő, edzőként megbukott Gattuso ellen tegnap napoliban nem ment.

Sajnos a tűz hiányzott. Sarri nem cserélt jól és nem meccselt jól.

szabo2323 2020.01.27. 11:27:20

Matuidi annyira kilóg ebből a csapatból mint állat! A támadások sorban halnak el benne és akkor nem tud 15 métert pontosan passzolni! Rossz nézni amit művel! Ja és a gól is az ő remek beadásából született.

Mitya10 2020.01.27. 11:41:01

@Juventino86: Pedig làtod van itt 1-2 ember akiktől külön meg kell kèrdezni h milyen nyilatkozat az ami nàlam belefèr vagy sem :D Kèsz röhej mondjuk a sinteres gyerek vèlemènye aki màr azt is tudja h ki sportolt xy èvet làtja csak reàlisan a dolgokat. Nb III ban jàtszottam 11 èvet ès nem NEM! illik bele az èn elveimbe az ilyesfajta nyilatkozat. Ez nem őszintesèg kèrdèse hanem hanem sokkal inkàbb tisztelet. Ha sok szerencsèt kìvàn a jövőre nekik ( sablon duma ) azt leszarom de itt konkrètan 1 belső örömről volt szò amit azutan mond el h leszerepeltünk mint a szar tegnap. Persze ha nektek ez most 1 tök nyerő dolog volt lelketek rajta de nehogy màr az legyen itt a hülye akinek ezt nem veszi be a gyomra.

JuventusFanatikus 2020.01.27. 11:41:09

@Kmarcika: Tökéletesen leírtad! Az őszintét megmondva egy picit az van bennem, hogy nem bánom, hogy ha muszáj volt kikapni, akkor a Napoli ellen történt. Nem a csapat, hanem Gattuso miatt, akiről úgy beszélnek, mint egy senkiháziról, sokan nem is sorolják az edzők közé, pedig Ő nem olyan rossz szakember, mint amilyennek be van állítva.

Contelegend 2020.01.27. 11:54:05

@Mitya10: Még szerencse , hogy a többi kívülálló nem értheti mit akart mondani Sarri, csak Te, és szerencsére 11 évnyi NB3 ( :DDD ) múlt feljogosít arra, hogy bárkit bírálj egy nyilatkozat miatt , akár szeretett csapatod edzőjét is.
Én a Hejőpapi mez mosója voltam 31 éven keresztül, úgyhogy előrebocsátom, Sarri egy nagy szar bármit is mondd :D

Rocky80 2020.01.27. 12:04:06

A Nápoly akart, mi meg nem. Pedig kiváló alkalom lett volna.

Jamal Jamal 2020.01.27. 12:12:15

Pfffú! Pont erre számítottam hogy minden szar lesz. Minden is!

Na Ronci lőtt megen egyet. Szerintem tele a pohár és csak egész egyszerűen leszarták a srácok a meccset mert amúgy a kukások csak tizen-x-edikek, etc..

De a dögevők ikszeltek a Cagliari-val!!!! a legend meg megint jött oszt mond okosokat hogy le lettünk húzva, ti meg eszitek a szövegét. Jájjj istenem, mi lesz még itt szezon végéig.

Te legend. oszt hanyadikak leszünk a bajnokság végén?

Mitya10 2020.01.27. 12:22:40

@Contelegend: Mèg jò hogy a te mùltad nyitott könyv szàmunkra tehàt amìg te kinevetsz egy NB III at addig max te a papàddal sakkoztàl ebèd utàn szòval ne oktassàl màr minden hèten itt ki minket. Sporttal jöttèl èn csinàltam ergo amivel jöttèl igazi baromsàg. Èrtelmezni sem tudsz mert mint màr leìrtam nàlam ez nem fèr bele erre megjössz te bammeg a nagy interes ès megmondja mi kell ahhoz h ezt a cikket megèrtsük. Pofàm leszakad...inkàbb menj vissza a kis csalàdodhoz biztos Conte is remekül megmagyaràzza mièrt nem nyertek jò ideje :) Èn innentől ezt a tèmàt hagyom. Csöcs

Juventino86 2020.01.27. 12:23:38

@Contelegend: Neked továbbra sincs itt semmi keresnivalód. Azt a látszatot akarod kelteni, hogy normális hangvételű beszélgetést folytatsz velünk, de valójában egy álintelligens provokátor vagy, semmi több. :) @JuventusFanatikus: @venember83: Tisztelettel kérlek Titeket, hogy vegyétek ezt észre, amit fenn írtam, és távolítástok el innen a srácot. Több Juve-drukkert már nagyon zavar itt a fórumon a kulturáltan előadott agresszió.

Quentin_KR 2020.01.27. 12:26:55

Ez érdekes dolog. Facebook csoportban a szavazás szerint (és egyébként szerintem is) De Ligt volt a legjobb a teljes csapatot nézve. Persze tudom, nehéz legjobbnak tartani valakit egy vereség után, mégis hitetlenkedve nézem hogy itt 2-3 ember szerint is ő a rossz, alkalmatlan, túl drága stb. Kicsit nekem ez keményfejűsének tűnik, miszerint "szidtam az elején, most már végig szidni fogom, történjék bármi". Nem is értem az ilyet. Néhányotok, tisztelet a kivételnek, szinte hozzászólásod nélkül élte meg a meccsek óta tartó jó formában játszó szeretett csapatunkat, de az első botlásnál itt "fröcsög" hogy "minden szar", "én megmondta" stb. stb. Nézzétek magatokban, egészséges dolog ez?

Del Butus 2020.01.27. 12:40:12

@Quentin_KR: Felesleges szimpátia szavazásokat nézned. Nézd meg nagyobb oldalak statisztikai alapu értékeléseit. Mindenhol a 3 legrosszabb között van

Contelegend 2020.01.27. 12:46:02

@Jamal Jamal: Senki nem ette a szövegem, egyébként szerintem megnyeritek a bajnokságot, egyszerűen olyan erőt képvisel a Juventus, és olyan a tartás a csapatban, hogy nincs egyelőre más opció a végkimenetelt illetően.
@Mitya10: @Juventino86: Én csak annyit kérdeztem, hogy miért kell eret vágni 1 vereség után, meg olyanokba belekötni, aminek szerintem nincs helye a sportban feltétlenül. De kinek mi. Aztán az meg egy más kérdés, hogy melyik a jobb, egy " álprovokátor " nulla rosszindulattal, vagy több erőszakos egyoldalú vélemény , ami egy vereség okozta frusztrációból fakad.
Az "eszmecsere" margójára:
www.youtube.com/watch?v=sca0jwP0eW0

Juventino86 2020.01.27. 12:47:37

@Contelegend: Részemről semmi rosszindulat nincs. Erőszak sem. Egyszerűen csak megállapítottam, hogy te itt persona non grata vagy. :)

Quentin_KR 2020.01.27. 12:51:38

@Del Butus: nem szimpátia szavazás. Aki lát nem csak néz, láthatta tegnap is hogy mennyi mennyi veszélyes helyzet állt meg azért mert ő jókor s jól közbelépett. Van még mit tanulnia, de vicc amit itt egyesek látnak a átélnek magukat szurkolónak nevezve...

Lanzafame 2020.01.27. 12:55:59

Sarri megint őszinte, jókat mond és ez rendben is, de övé a felelősség, ha a játékosok nem hajlandóak követni az utasításait. A képesség a legtöbb játékosnál megvan, de leszarják, amit Sarri kér és megy a motiválatlan alibizés Pjanic és Bonucci részéről elsősorban.

vizi8 2020.01.27. 13:07:19

Nekem az jött le hogy itt Sarri nem motiválta eléggé a csapatot, az ő taktikája volt ez a játék. Csak ebben az a gond hogy nem tudunk váltani, meccs közbeni taktika és felfogás váltás pedig egy BL re törő csapatnál alap. Sarri nem rossz edző de borzalmasan egysíkú, nem is akarta a csapt stílusát a saját elképzelésébe illeszteni, hanem egyből egy másik stílust próbált ráerőszakolni egy 8 bajnokságot nyerő csapatra.

Del Butus 2020.01.27. 13:19:07

@Quentin_KR: Ha nem akarsz hinni komolyabb lapoknak érthető, de felesleges megkérdőjelezni őket mert szerinted jó volt. Csak megsúgom minden védő szokott fontos támadásokat megállítani még egy SPAL-ban is. Kulonben 10-15 gol lenne minden meccsen. Nem véletlen vele voltak a legnagyobb veréseink is. De mondthatnam az ajax kiesését is. Persze egy 5 millás tehetségtől belefér, de nem így jött ide.

Quentin_KR 2020.01.27. 13:45:57

@Del Butus: nagyon nem értünk egyet és én most nem szállnék fel a negatív vonatra ha nem haragszol. Valamiért úgy hiszed, okosabb, több vagy a többségénél és ezt nagyon sajnálom. Még csak értelmezni sem vagy hajlandó a hozzászólásomat, csak hajtod a magad pesszimista véleményét. Sajnálom hogy így van. De hagyjuk is egymást szerintem

Quentin_KR 2020.01.27. 13:45:57

@Del Butus: nagyon nem értünk egyet és én most nem szállnék fel a negatív vonatra ha nem haragszol. Valamiért úgy hiszed, okosabb, több vagy a többségénél és ezt nagyon sajnálom. Még csak értelmezni sem vagy hajlandó a hozzászólásomat, csak hajtod a magad pesszimista véleményét. Sajnálom hogy így van. De hagyjuk is egymást szerintem

Juvegaspy 2020.01.27. 13:58:05

@Juventino86: @Mitya10: Ha valamibe bele lehet kötni ebben a nyilatkozatban azt megtaláltátok. Most ezen lehet kattogni 1-2 napot vagy lesz@rni. En a második verziot csinálom s javaslom. Egyébként elmondta hogy motivalatlanul es lassan jatszottunk ennyi

delpi0823 2020.01.27. 14:03:47

@Contelegend: En nem tudom tegnap sokan milyen meccset neztek,de megint de ligtet elovenni a veresegert oltari nagy hulyeseg.Ha valakit elo kell venni az a brilians matuidi es Szcsessny. Azt a lovest uthette volna sokkal jobb helyre is vagy uram bocsa akar meg is foghatta volna.Ha Szcsesny hibaja nincs most egy dog unalmas 0-0rol beszelgetnenk mert a napoli a budos eletbe nem rugott volna golt az tuti ahogyan mi se.Annyira latszott hogy biztos xre ment mindket csapat,semmi kockaztatas.

Contelegend 2020.01.27. 14:31:45

@delpi0823: Szerintem az én véleményem is félreértelmezik sokan, mert annyit látnak hogy hú az "ellenségnek" drukkol akkor kritikát nem fogalmazhat meg, közben sokan úgy beszélnek néhány "saját" játékosról meg az edzőről, hogy csak forgatom a szemem. Vannak akik megérdemlik a kritikát ez tény. DE!
Szögezzük le, én de Ligt-et egy cseppet sem tartom rossznak, vagy közepesnek, nem véletlen fizettek érte ennyit ( bármennyire is túlzásnak tartom). Viszont az is túlzás, hogy egyelőre beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az az Ajax egy megismételhetetlen BL menetelést mutatott be és nagyon felstrófolta ez az árakat. Vegyük hozzá, hogy ennek a srácnak egy Chiellini-t kell pótolni ami szintén nem hálás feladat. De arról had legyen véleményem, ( ez nem neked szól) , hogy 80 millió pénz bődületes összeg, és nem lett volna szabad rálicitálni ezzel más csapatokra. És lelehet köpni de ennyi pénzért ha nem is azonnal de tegyen le klasszis teljesítményt az illető. Meg takarózni azzal, hogy ez befektetés.. majd biztos jön a Real , hogy had vigyük el de Ligt-et 150-ért ha így folytatja nem? És mégegyszer, csak hogy mellé is álljak. Óriási potenciál van benne, a képességeiről nem beszélve, de nem ez az első , hogy hibázgat, amellett , hogy igazat adok neked Szczesny is eltolta. Szóval összességében nézve, mondtam, hogy az a 80 millió lehetett volna 40-50 is, és a maradékból lehetett volna fordítani nektek olyan posztra, ahol szükség van erősítésre. Ennyi. Nincs szó semmi rosszindulatról , vagy fikázásról.

juve28adam 2020.01.27. 14:46:46

@Contelegend: "És lelehet köpni de ennyi pénzért ha nem is azonnal de tegyen le klasszis teljesítményt az illető. " -Egyébként nem várható el egy 20 éves sráctól (nyilván ezt te is tudod) szerintem hogy folyamat klasszis teljesítményt nyújtson egy keményebb ligában, DE igenis nem egy mérkőzés volt ahol tanári, klasszis meccset hozott le!

Lanzafame 2020.01.27. 14:47:50

@Contelegend: Csak nem lehetett volna 40-50, mert 85,5 volt (lesz összesen). Teljesen felesleges most de Ligtet elővenni, mert védőt ennél nagyobb mélyvízbe nem lehetett volna dobni, mint 19 évesen a Juve kezdőjébe, Chiellinit pótolni egy, egyre gyengébb Bonucci mellé.

A holland foci is más tészta, mint az olasz. Mindezt figyelembe véve, jó szezont fut, hamarosan megszokja a calciót és atom védő lesz.

Rikoo 2020.01.27. 15:03:56

Én továbbra is amiatt aggódom, hogy Sarri miatt nem lesz sikeres ez a csapat. Lehet, hogy jobb és látványosabb a játék, de kezd sablonos és kiszámítható lenni a játék, a csapat pedig képtelen váltani, ha megfogják őket. Kicsit olyan ez, mint mikor Sarri a Napoli edzője volt és ha valaki már a meccs elején eltalálta a taktikát, onnantól kezdve nyert ügye volt, mert az a Napoli nem tudott váltani. Ősszel szerencséje volt sokszor az egyéni villanásokkal és cserékkel, de én azt várom, mint Allegritől is, hogy minden meccsen üljenek a változtatásai akkor, ha megvan fogva a csapat, mert ha nem sikerül, akkor komoly problémák lesznek.

venember83 2020.01.27. 16:59:16

@Rikoo: ez bizony előfordulhat. A tegnap látható volt, hogy a csapat nem úgy játszott, ahogyan azt a mester elvárta, s ugyanezt láthattuk az elmúlt szezon utolsó bajnokijain is. Szóval előfordulhat, hogy valóban Sarri miatt nem lesz siker. De mivel már Maxi sem tudott megfelelő befolyással lenni a játékosokra, cserélni kellett. Pep nem volt elérhető, Contét minden bizonnyal nem akarta Agnelli, Inzaghi és Mihajlovics pedig azért óriási lutri lett volna. Szóval ez van, nem maradt más, mint reménykedni, nekünk meg gyártani a sokadik semmitmondó cikkeket orrvérzésig, reménykedve, hogy előbb-utóbb azért csak írhatunk egy Juve BL-győzelemről is.

senky 2020.01.27. 17:03:08

@Leram7: A TAMADAS HELYET A VEDELEMRE ES A KOZEPP. EROSITESERE KELLET VOLNA TEGYE A HANGSULYT 4-4-1 FELALLITASSAL ES A TAMADASRA CSAK A MASODIK FELIDOBEN KELLETT VOLNA -MIUTAN A NAPOLYI JATEKOSOK ELFARADTAK-RAHUZNI .

Contelegend 2020.01.27. 17:07:17

@venember83: Azért annak valahol örülök, hogy Inzaghi neve komolyabban nem merült fel. Persze most elvakít kicsit a Lazio jó szereplése, de az az érzésem, Ő legalább úgy, ha nem jobban robbant volna be a Juve edzőjeként mint annak idején Conte. Persze a keret nem biztos, hogy kompatibilis lett volna teljesen az elképzeléseivel, de eddig ül amit kitalált Rómában.
Ennek a Juve-nak egy felturbózott Allegri állna a legjobban , ( amennyiben Klopp nem elérhető, mert nekem az az érzésem, Guardiola nem hozná a várt kimagasló eredményeket.. azért egy Barca, City más kávéház mint Olaszország) , és jelenleg ezt Inzaghi-ban látom leginkább.
Ettől eltekintve, Sarri top 3 edző a taljánok között, bárki bármit mondd, csak az a foci, amit megakar honosítani, még nem ül, de cserébe vannak sztárjai, nem úgy mint a Napoli-nál, így ha ég a ház, villant egyet Ronaldo, és nem kell elszívnia 2 karton piros symphoniát.

del pipi 2020.01.27. 17:23:30

@Kmarcika: Adom! Király vagy!@Mitya10: Na szevasz Papy! Én viszont azok közé tartozom aki tiszteli ha valaki futballozott is és érti hogy mi miért történik, ha neked sok amit Sarri mond oké, én is inkább őszintének és viccesnek találom. Amúgy bírom ezt a blogot, amint kikapunk jön a világvége hangulat,na persze nem mindenkinél. @Juventino86: Figyelj Sarri hány felelőst nevezett meg? Neked fontos mindig megnevezned? És amit itt néhányan mondtok már ne haragudj azért az egy full hülyeség miszerint De Ligt szar volt meg rajta ment el...hát úristen, ha csak egyet nevezhetnék meg(sokat nem is lehet) hogy ki futballozott jól a Juvéban az pont ő!@Jamal Jamal: Nagy tanár vagy! Kacagtam!:))))@Quentin_KR: Te meg leálltál beszélgetni Trollusz Maxumusszal? De végig kúlturált voltál ezért pacsi! De vele nem így kell társalogni! Várj mutatom: @Del Butus: Heheheeeeey! Szevaréééé! Mi a pálya ? Figyu kéne egy kis segítség mert maholnap megyek Parmaba tipmixelni, mert tudod az a legközelebbi, és megakarom tenni hogy a Juve a De Ligt miatt esik ki a BL-ből, Buffonra nincs valami zsíros tipped? Megrakom kötésbe! Yeahhh!

JuventusFanatikus 2020.01.27. 18:13:13

Úgy gondolom, hogy nem történt sok minden a tegnapi meccsen, úgyhogy elemzés nem lesz, csak itt, kommentben röviden összefoglalom a dolgokat, nehogy szó érje a ház elejét:
Az volt itt a legnagyobb probléma, hogy nem láttam az embereken az akarást, az átütőerőt, három focistán kívül: de Ligt, Bentancur és CR. A Napoli totál beállt 4-5-1-re, de mikor már túlságosan közel volt a Juve, akkor Callejón visszazárt, és 5-4-1 volt a felállás. Totál úgy játszott ez a Napoli, mint egy kiscsapat. Olyan sűrűn voltak, hogy sehogy nem tudtunk átjutni rajtuk, ez valamilyen szinte Gattuso remek ötlete és a Juve szerencsétlenkedése is egyben. Sehol egy normális beindulás, a Napoli védelme nem volt nyomás alatt, miközben olyan kétballábas banda az a négyes hátul, hogy hihetetlen, CR góljánál is behibáztak rendesen, azon kívül meg normális helyzetünk nem is volt. Erőlködtünk a bal oldalon, mikor ott volt Matuidi, az eszem megáll komolyan... Sandro is folyamatosan ment előre, de akkora luk maradt mögötte, hogy ott simán lekontrázták a Juventust. Hiába át állt a Juve is 4-3-3-ra, mikor jött Berna a középpályára, Costa a szélre, semmit nem javultunk sajnos. Itt a fejekben voltak nagy bajok... A lengyel is szar helyre ütötte az első gólnál, de Cuadrado is imádja nézni a labdát, az ellenfél meg mehet amerre akar. A második gólnál is olyan jót nézelődött, de ez igaz egész bandára! Mindenki azt a szaros labdát nézegette, Insigne meg ott állt üresen. Összességében Sarri elképzelése, hogy az egész csapat a labdás ember felé mozog, elég érdekes, mert az egész meccsen lehetett látni, hogy a három középpályás egymás nyakán volt, míg a túloldalt SENKI nem volt, csak a szélső védő. A gólnál is pont ez volt, de ott Cuadradónak jobban kellett volna szerintem figyelni, míg de Ligt embere megvolt Milik személyében. Érthetetlen, hogy a holland megint minek van bántva, a meccs egyik legjobbja volt! Cuadrado nálam ismét megbukott, Matuidi szintén zenész. Bentancuron jó volt látni a hajtást, vajon Pjanić megmerte volna húzni azt a nagy passzt, amit Rodri csinált, amit CR belőtt? Nem hiszem, kezd a boszanac nagyon elbizonytalanítani.
Röviden ennyi, a hibákért elnézést, szétdurran a fejem, tegnap este óta olyan kedvemben van, hogy keresztbe letudnék nyelni bárkit.

dobor norbert 2020.01.27. 20:14:52

@JuventusFanatikus: Kolléga úr! Ezt jól összeírtad. Nem is kell ide más,haladjunk! Következő meccs,következő kihívás! Hajrá,előre!

Sunny21 2020.01.27. 20:17:07

@JuventusFanatikus: Folyamat lemaradt a csapat letámadásnál, ez nagyon szembetűnő volt számomra. Higu.... nem tudom bele kell-e kötnöm, de úgy tűnik, sokszor nincs ott fejben. Elpattannak tőle a labdák, és ha ezt párosítjuk a lassúságával, akkor baj van. Higu akkor jó, ha koncentrál, mert jó képességei vannak, mikor egy gyengébb csapat ellen játszunk... de úgy érzem fejben gyenge. Sajnos ezt nem egyszer tapasztalhattuk kiélezett szituációban (itt leginkább arra gondolok, hogy nagy meccseken többször becsődől, és számara szerintem ez is nagy meccs volt).
Elcserélném Lukakura, Cavanira, Benzemara is...

Quentin_KR 2020.01.27. 20:20:56

@del pipi: :D lehet így kellett volna :D

ZecH 2020.01.27. 20:59:27

@JuventusFanatikus: Full becsullek azert hogy igy elengedted magad es egy kicsit ugy olvashattalak mint eddig ritkan. Ilyen a fanatizmus!! Kihozza belolunk az allatot... neha ki kell jonni a ketrecbol :D En mar azert viselem jobban mert majd' 40 vagyok. Lattam mar par pofont ami nagyon fajt. Veled vagyok! Kitartas! Hetvegen legyurjuk a lilakat!! FORZA

JuventusFanatikus 2020.01.27. 21:24:56

@dobor norbert: Köszönöm!:)
@ZecH: Köszönöm!:) Most tényleg kiidegeltek a srácok, mert ki lehet kapni úgy, hogy az ellenfél jobb, és küzdünk a győzelemért, de Nápolyban, ilyen motivátlanul és rendezetlenül játszani... Hihetetlen, egyszerűen nem elfogadható számomra. Nekem nagyon fontos, hogy egy játékoson lássam a tüzet, ezért kritizáltam sokáig Khedirát és csak azért nem piszkálom egyfolytában Matuidit.
@Sunny21: A letámadás lehetett volna kulcs a győzelemhez, mert simán zavarba lehetett volna hozni az ellenfelet, mert ez a védelem valami ritka gyenge volt.
Higuaín ezen gyengesége pedig mindig a tömörülő csapatok ellen jön ki, mert ilyenkor nem lehet hosszan átvenni a labdát, ami Őt rendkívül jellemzi. Most nem éreztem rajta azt, hogy még akarja mutatni az Őt utálóknak. De, ha azt az utolsó ziccert beollózza, akkor meg imádnánk:D

2020.01.28. 11:32:19

@JuventusFanatikus: Lényeget leírtad sztem. Nagyon fájó, hogy nem tudunk és nem is vagyunk(!) képesek váltani, ha szarban a haza. Nulla koncepció, nulla lendület, nulla akarás leszámítva 2-3 játékost.
Pumukli nem jobb védő, Paratici kap tőlem egy nyarat h a sok balfaszsága mellett ezen is változtasson.
Mlg egy vmi, amitől egész este szétcseszett az ideg: nem fogom jelzőkkel illetni Matuidit, mert nincs értelme (és agya sem a focihoz): mire gondolt a Napoli 1. gól előtt????? Bal szélen egyedül, senki nem zavarja, felnéz és visszarakja a Napoli tizenhatos elé a labdát 5 méteres körzetben emberünk sincs és a belső kp-jaink fent vannak, majd lekontráztak. Ennyire agyatlan játékost ritkán láttam és stabil kezdő lehet a Juvénál, marhára fájó. Padoinban több értelem volt és ez nagy szó.
Ha ne adja ég a Lyon ellen kiesünk a BL-ben, Sarrit remélem elzavarják szezon végén. Az ember arcán ég a bőr, mikor ül a kispadon és azt a csikkszerű vmit szopkodja.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása