Mihajlović: „A középpályán csak Pjanić tudja megvalósítani Sarri ötleteit”

mihajlovic_sinisa_bologna.jpgSiniša Mihajlović szerint Zlatan Ibrahimović jobban érezte volna magát a Bolognánál, majd a mester megosztotta véleményét az Interről, a Juventusról és a Lazióról.

„Csalódott vagyok kissé, mivel úgy gondolom, hogy nálunk jobban érezte volna magát.” - olvasható a mester nyilatkozata a La Gazzetta dello Sport nevével fémjelzett Sportweek magazinban.

„Jó lett volna számára, a városnak és a klubnak is, a csapat pedig aládolgozott volna, hogy gólokat szerezhessen.

Nincs miért panaszkodnom a helyzet kapcsán, mivel azt mondta, hogy ha a Bolognát választja, akkor az miattam lesz. Természetesen tudom, hogy egyéb tényezők is közrejátszanak egy ilyen döntésben, beleértve például a családi kötelezettségek.

Ibra felhívott, mielőtt döntést hozott volna, tehát betartotta a szavát, és így kedves barát marad. De ez azt jelenti, hogy így a pályán kell legyőznöm őt mostantól…”

A Bologna jelenleg megelőzi az AC Milan csapatát, hiszen huszonkét ponttal kilencedik a tavaly a bennmaradásért küzdő csapat.

„A célunk az, hogy javítsunk a tavaly elért tizedik helyen. Az európai álom a januári átigazolási stratégián is múlik, de ez nem csak ránk vonatkozik, az is befolyásolja a célkitűzéseinket, hogy a többi csapat hogyan erősít.

Nemigen értem az AC Milan stratégiáját, mivel túl gyorsan váltak meg Marco Giampaolótól, én pedig őt mindig nagyszerű edzőnek gondoltam. Azt javasoltam a Sampdoriának, hogy távozásom után őt nevezzék ki. Stefano Pioli képzett szakember, azonban az AC Milan valódi problémája a nevében rejlik, a múlt nagyon keményen rányomja a bélyegét a jelenre, amit teljes mértékben újból kell építeni.”

A tabella elején a Juventus és az Inter harcol a bajnoki címért, míg az Olasz Szuperkupát a Bologna mesterének egykori klubja, a Lazio nyerte meg.

„Meggyőződésem volt, hogy Antonio Conte képes gondot okozni a Juventus számára, de arra nem számítottam, hogy ekkora gondot tud okozni. Jelenleg 120 százalékot hoz ki a játékosaiból, ennek ellenére továbbra is a Juvét tekintem az erősebb csapatnak. Antonio Contének januári erősítésekre van szüksége ahhoz, hogy továbbra is harcban lehessen csapatával.

A Juventusnak kiegyensúlyozottságra kell szert tennie, mivel jelenleg ez már nem Massimiliano Allegri csapata, de még nem is Maurizio Sarri együttese. Maurizio Sarri első osztályú edző, de időre van szüksége, a középpályán pedig kizárólag Miralem Pjanić képes a mester ötleteinek a megvalósítására.

A Lazio óriási fejlődést mutat, és nagyon örülök a sikerüknek. Simone Inzaghi az új generáció legjobb edzője Olaszországban. A csapat most éli legjobb időszakát, hiszen sorozatban kilenc győzelem fűződik a nevükhöz, tehát ezt az intenzitást kell fenntartaniuk, ha harcolni akarnak a scudettóért. A helyzetük nehéz, de nem lehetetlen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10015393106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simoni 2020.01.04. 16:05:03

Korrekt, bullshit-mentes nyilatkozat, szerintem elég jól látja a dolgokat.

venember83 2020.01.04. 16:16:18

@simoni: szerintem is, azért is szúrtam be a mai napra. Sok érdekesség amúgy sem történik mostanság.

kovta23 2020.01.04. 16:37:39

Nekem meg idén pont akkor tetszett legjobban a középpályás játék amikor Pjanic eltiltását töltötte. Tudom csak egy udine volt az ellenfél,de meggyőződésem hogy ha 4-3-3 a felállás és elől a két center mögött Dybala van akkor ők ketten valahogy kioltják egymás játékát. Ketten akarnak irányítani és az ugy nem működik. Dybus szeret hátra lépni szinte Pjanic vonalába onnan vinni a támadást. Ez sokkal jobban működik ha Bentancur van mögötte.

Cannavaro 2020.01.04. 17:36:44

Szerintem, mostanra Benta az, aki legjobban hozza azt, amit Sarri vár! Pjanictól az utóbbi pár meccsen, több hátra passzt láttam, mint Khedirátó, mikor játszott!

vizi8 2020.01.04. 19:15:54

Majdnem földiek, de a játékunk akkor volt a legjobban élvezhető amikor Pjanic nem játszott. Szerintem ő is látja hogy Pjanic szekere már nem úgy halad mint azt sokan hitték.

ToTTy-Juve 2020.01.04. 21:04:32

Kiváló ember és nagyszerű edző ez a Mihajlovics. Évek óta olvasom a nyilatkozatait és nagyon korrekt, mindamellett megmondja az igazságot, nem szokása a ködösítés. Most is teljesen igaza van, habár Bentacur is kellemes meglepés idén.

NagyonJuve 2020.01.04. 23:56:41

@ToTTy-Juve: hát igen elég öntörvényű edző. Játékosként sem volt halvérű. Szerb válogatott edzője is volt nem sok sikerrel. Olyat olvastam róla egyik játékosát azért tette ki a válogatottból mert nem énekelte a himnuszt. Nála vasfegyelem van. Torino is sokat köszönhet neki hogy itt vannak ahol.

JuventusFanatikus 2020.01.05. 08:58:10

@NagyonJuve: Igen, Adem Ljajićról lehet szó, Ő nem szokta énekelni a himnuszt. Bizonyára rengeteg köze van ennek ahhoz, hogy Boszniában született, lehet nem is tartja magát szerbnek

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása