Matuidi új szerződést kaphat

matuidi_blaise_csikosban.jpgA januári mercato előtt a vezetőség kiértékeli az egyes csapatrészek állapotát, és a látszat alapján úgy tűnik, hogy Blaise Matuidi Torinóban fog maradni, hiszen Maurizio Sarri csapatának fontos eleme, mindazonáltal a részletek még nem tisztázottak.

Pár hete a bianconero sportvezető, Fabio Paratici egyeztetéseket kezdeményezett Mino Raiolával a 32 éves középpályás ügyében, mivel a klub meghosszabbítaná a 2020 júniusában lejáró szerződést.

A Juventus rendelkezésére áll egy automatikus szerződéshosszabbítási opció, azonban a calciomercato beszámolója szerint ezzel nem kíván élni a klub, mivel nem egy, hanem két évvel hosszabbítaná meg a kontraktust a vezetőség.

A középpályás bére változatlan maradna, megközelítőleg évi 3,5 millió euró, a bónuszok összege viszont változhat, illetve természetesen Mino Raiola jutaléka is módosulna.

A középpályát illető fejlemény, vagy inkább az előző értesülések megerősítése jelent meg a La Gazzetta dello Sportban, miszerint a bianconero klub egy cserén dolgozik a PSG illetékeseivel, és az olasz napilap szerint a PSG már nyáron is érdeklődött Emre Can ügyében, azonban a játékos akkor még nemet mondott, mivel úgy vélte, hogy főszereplő lehet Torinóban.

Aztán Emre Can lemaradt a klub BL-játékoslistájáról, ekkor pedig már tudta, hogy sok jóra nem számíthat Mauricio Sarri vezetése alatt.

Az átigazolási időszak megnyílása előtt a játékos átértékeli az opcióit, és az olasz napilap szerint kész Párizsba igazolni, azonban egyéb kluboktól sem határolódik el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9315371642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris Farkas 2019.12.30. 15:09:20

Neeeee, csak ezt nee!!! Ez egy kétballábas szerencsétlen. Külgyük el valahova máshova de ne tarstuk itt! Aztán vihetné magával Khedirát is.

Alex8610 2019.12.30. 15:19:40

Nem egy ladbazsonglor de a teherbirasaval nincs bajom.Ramsey es Rabiot nalam egyenlore nagy talany.Elobbitol semmit sem lattam foleg a serulesei miatt utobbibol pedig meg barmi lehet.Nem tudom mi a terv nyarra ha ez a ket jatekos befuccsol.Ennek fenyeben nalam Matuidi maradhat de csak 1 evet es nem a kezdobe.Legalabbis ott kene mar tartanunk de jovore mindenkepp.Ugy meg hasznos lehet.

frenky441 2019.12.30. 15:31:22

@Andris Farkas: Na végre egy ember aki észre veszi mit is tud valójában!

Neki nem új szerződés kell hanem fellőni a Holdra minél messzebb Torinótól!
Adjuk el, kapunk érte 10 millát meg öt labdát és igen jól jártunk!

The king of alibis 2019.12.30. 16:16:22

Nagyon fontos
Aztán meg majd nem győzzük felbontani a szerződését, mert a kutyának sem fog kelleni

Ádám.84 2019.12.30. 16:51:20

Ez a nagy átalakítás a középpályán? Nyáron kiváló alkalom lett volna tőle szépen elköszönni, erre kettő(!) évvel akarják a kontraktusát meghosszabbítani.
Én nem tudom mi jár a sportvezetők fejében Torinóban a kp kapcsán, de ez nem jó irány, inkább Eriksen megszerzésén kéne dolgozniuk!

Sunny21 2019.12.30. 17:23:33

@Ádám.84: Lehet, hogy csak azért hosszabítunk vele, hogy ne ingyen menjen. Remélem....

DelPiero2 2019.12.30. 17:28:01

Raiolának többet fizetnek érte, mint Neki!

Ádám.84 2019.12.30. 17:28:58

@Sunny21: menjen csak ingyen; az is úgy távozik, akiért még pénzt is kérnének (Mandzu). Már akkor tudni lehetett, hogy az átigazolási díjából semmi nem fog visszajönni, amikor 30 évesen leigazolták. Ez kész öngyilkosság, ha az a cél, amit írsz, akkor hosszabbítsanak vele 1 évet, de miért kettőt??

JuventusFanatikus 2019.12.30. 17:42:28

@Ádám.84: Számomra is teljességgel érthetetlen az egész, miért nem lehet egy évet hosszabbítani? Az teljesen korrekt lenne, ha már nem akarjuk kitenni a szűrét.

delpi0823 2019.12.30. 18:15:31

@Ádám.84: Sztem azert hosszabitanak vele 2evet hatha kapunk erte nemi penzt ha esetleg tavozna.A fizetese ugyanannyi marad szoval teljesen mindegy.

Sunny21 2019.12.30. 18:20:15

@JuventusFanatikus: nem lehet, hogy az automatikus hosszabításban fizuemelés is bele lett foglalva? Nem tudom, de ez is lehet egy ok.

simoni 2019.12.30. 18:38:01

@Sunny21: Hányszor láttam már leírva ezt ezen a blogon. A jó öreg Marco Mottára emlékszik még valaki? :D

@delpi0823: Azért nem egészen. 32 éves a csóka, már nyáron se tolongtak érte. Pénzt nem látunk már belőle, az ziher, a céljainkhoz pedig kevés, mint erdőtűzhöz a vízipisztoly. Padmelegítőnek kissé drága ennyiért, ha meg vele képzelik el a középpályát a következő években, akkor annál rosszabb. Szóval jó eséllyel ez is egy egyoldalú szerződésbontásra fog kifutni, aztán fizethetjük a plusz milliókat a semmiért. Azt vágom, hogy Raiolának mi ebben a biznisz, de hogy a klubnak miért jó ez, arról lövésem sincs.

Leram7 2019.12.30. 19:30:22

Én nem bánom, ha marad, de ne kezdőként számítsanak rá.

Khedirának pedig nyáron legkésőbb mennie kell.

Tonali, Eriksen, Pogba, stb...

humorpalanta 2019.12.30. 19:33:10

Örülök neki, hogy új szerződést kap, de miért tőlünk?

delpi0823 2019.12.30. 20:00:46

@simoni: Vagy lehet Sarri szamit ra az meg meg rosszqbb akkor.:)

Lanzafame 2019.12.30. 20:03:58

Öreg, ügyetlen, 32 éves játékos magas fizetéssel?

Követelem, hogy 3 évvel hosszabbítsák meg a szerződését!

Lanzafame 2019.12.30. 20:05:31

Lehet, hogy ez egy közelgő Pogba-deal mellékdealje Raiolával.

Italia85 2019.12.31. 08:37:45

Komoly... acèlos közèppàlya èpül ...minősèg, mutatòs jàtèk..ezeket el is lehet felejteni.. goodbye BL

venember83 2019.12.31. 09:18:12

@Italia85: azt bárki komolyan gondolja, hogy elzavarják a komplett középpályát? Ugyan már, az túl nagy lutri. Ahhoz nagyon nagy égés kellene. S akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az milyen rosszul mutatna a könyvelésben a sok új igazolással és a nyilván áron alul elengedett játékosokkal.

GabeTR 2019.12.31. 09:24:36

Valahogy erről az emberről Beckenbauer idézete jut eszembe: "Erőnléte egy tehénnek is lehet, de a focihoz ez kevés"
Szívesen megnéznék egy közelit a labdáról amikor a francia felé közelít, hogy sír esetleg retteg vagy szimplán csak röhög.

spaolo1981 2019.12.31. 11:14:15

Szimpatikus és csupaszív játékos...és kb ennyi. A labdakezelése botrányos, előre játékban és összjátékban dupla nulla, a mai foci kritikája, hogy még így is világbajnok tudott lenni. Ráadásul már öreg is. Csak nehogy úgy járjunk ezekkel a veteránokkal, mint a Milan a szenátorokkal 2012-ben.

alexGicamo 2020.01.04. 17:25:58

@spaolo1981: Egyetértek az előttem szólókkal !
Annyival toldanám meg, hogy ő tényleg jókor volt jó helyen, hogy megnyerhette a vb - aranyat ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása