Haaland a Juventust választotta?

haaland_erling_braut_golorom.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a RB Salzburg csillaga, Erling Braut Haaland végül a Juventust választotta a kérők közül, s már januárban csatlakozhat a torinói csapathoz.

A Tuttosport úgy tudja, hogy számos európai élklub mellett az AC Milan is szívesen látta volna soraiban a norvég ifjút, azonban a mély gödörben lévő milánóiak kiszálltak a versenyből. 

A jelenlegi szezon során Braut Haaland 22 mérkőzésen 28 találatot jegyzett, s a Bajnokok Ligájában szerzett 8 találatával magára irányította a figyelmet.

Corriere dello Sport arról számol be, hogy a 19 esztendős támadó, aki az FK Molde együttesétől igazolt Salzburgba, közel került a Juventushoz, s az Öreg Hölgy kész kifizetni a 30 millió eurós vételárat, ami ahhoz szükséges, hogy a játékos az Allianz Stadiumban folytathassa pályafutását.

Az európai labdarúgás egyik legújabb ígérete iránt a RB Lepzig is érdeklődött, ám a német klub ügyvezetője, Oliver Mintzlaff úgy látja, aligha rúghatnak labdába az európai labdarúgás legnagyobb klubjai mellett.

"Igen, találkoztunk vele. Érdeklődünk a játékos iránt, komoly az érdeklődésünk. Nem egyszerű. Ott van a  Manchester United, a Juventus és a Borussia Dortmund, valamint még számos további klub." - mondta Mintzlaff a Sport1-nek nyilatkozva.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8615364430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunny21 2019.12.24. 12:03:06

Nem bánnám, ha jönne januárban. Lehetne egy kis variációs lehetőség elől Mandzu kiesésével.

rockitbaby 2019.12.24. 12:13:06

Középpályást kellene inkább figyelni és igazolni, mert Marchisio szavai túl igazak.

juve28adam 2019.12.24. 12:24:30

Ilyen középpályás kiszolgálással mind1 ki jönne előre.

Dybalanation 2019.12.24. 13:20:11

Inkább hoznák Szoboszlait a kp-ra.. :D

Rocky80 2019.12.24. 13:30:10

És kinek adjuk kölcsön?

ToTTy-Juve 2019.12.24. 13:31:19

@rockitbaby: Nekem is pont ez jutott az eszembe :)

Alex8610 2019.12.24. 13:50:06

Nem bannam ha jonne.Higueknak is kell a pihenes de a kpra is kell meg valaki mindenkepp.

Juventino86 2019.12.24. 14:00:54

Nem lenne jó, ha megint egy olyan játékosra költenénk, aki nagyon fiatal és még csak rövid ideje játszik a legmagasabb szinten. Lutri lenne. Inkább a középpályát kellene megerősíteni.

JuventusFanatikus 2019.12.24. 14:29:42

@Dybalanation: Épp örültem, hogy ismét egy olyan cikk jelent meg itt a Blogon, amely egy Salzburg játékosról szól és sehol nincs megemlítve, hogy Ő Szoboszlai csapattársa, vagy a képen valahogy bele van csempészve a magyar, de csak szóbakerült valahogy:D

Dybalanation 2019.12.24. 15:03:41

@JuventusFanatikus: hát nekünk magyaroknak Salzburg=Szoboszlai :D

Andras74 2019.12.24. 15:06:50

A fiatal Ronaldót keressük.
1,5 évig marad6 ott kölcsömben, aztán Cr úgyis befejezi.

Il Principino 2019.12.24. 18:19:35

@Andras74: így van,és Higu szerződése is lejár 2021-ben lenne majd helye..

peti78 2019.12.25. 07:46:03

@Il Principino: melyik univerzumban lehet haalandot es higanyt egy lapon említeni? Apropó ha jön játszhat a bl ben? 3 játékost lehet igazolni nem?

Il Principino 2019.12.25. 10:04:41

@peti78: mondjuk úgy hogy az osztrák bajnokság nem az olasz :D
de Ligt tökéletes példa erre ;)

Il Principino 2019.12.25. 10:09:52

@Il Principino: igen játszhatna,de ugye az a fránya beilleszkedés nem egyszerű..
Lutri a srác mint a legtöbb fiatal,pláne a Juventus nem nagyon jeleskedett arról hogy egy fiatal egyből a kezdőbe kerülhet.30 milla viszont nem pénz érte a mai világban.

alexGicamo 2019.12.26. 13:44:14

@rockitbaby: Ott a pont !
Jó lehetőségnek tűnik ez a srác, de most nem a támadósorban vannak gondjaink .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása