Maurizio Sarri szerint a Juventus Európa egyik legjobb támadópotenciáljával rendelkező csapattal ütközik meg szombaton az Olimpico gyepén.
„Jelenleg igencsak erős csapatnak tűnik a Lazio. Az elmúlt hat meccsen 18 pontot gyűjtöttek, ezért nagyon jó sorozatot tudhatnak maguk mögött.
Erős csapat ellen lépünk pályára, amelyik nagyszerű minőséget képvisel.
Ők a legjobbak az ellenfél kapuja előtti 25 méteren végrehajtott passzok tekintetében, talán európai szinten is. Erre az adatra szükségünk van ahhoz, hogy végrehajtsuk a szükséges beállításokat a mi csapatunkban. Nehéz ellenfél ellen nehéz mérkőzésre számítok.”
Mindennek ellenére természetesen a mester azt várja, hogy csapata megfelelő reakciót mutasson a Sassuolo elleni 2-2 után.
„Az edzéseket látva magabiztos vagyok. Mindenképpen a pályán kell válasszal szolgálnunk. Az összes pont fontos számunkra, így az összes meccs is fontos. Megértem, hogy zsurnalisztikai szempontból egyes meccsek kiemelésre érdemesek, de megismételném: az összes meccs fontos. A pontok száma a kulcsfontosságú.”
A 60 éves mester reméli, hogy az Inter mögött elfoglalt második hely motivációként szolgál csapata számára, és a pénteki sajtótájékoztatón arról kérdezték a mestert, hogy pozitív hatása lenne-e annak, ha négypontosra növelné az előnyét a milánói klub a Roma ellen az azóta már lejátszott, és gól nélküli döntetlenként zárult meccsen.
„Remélem. Stimulálhat minket, ha egy csapat előttünk van a tabellán. Nagyszerű motivációs forrásként szolgálhat.”
Sami Khedira és Aaron Ramsey nem utazott Rómába sérülés miatt, míg Federico Bernardeschi idén elismerések helyett inkább csak kritikával szembesült háttérbe szorult helyzete és korántsem kimagasló teljesítménye miatt.
„Nem vagyok boldog, de vannak időszakok, amikor az ilyesmi bizony előfordul egy szezon során. Azonban Adrien Rabiot nagyszerűen érzi magát, a csapattal edzett és felépült mostanra.
Heves reakcióra számítok az ellenféltől, mivel pozitív sorozatot tudhatnak maguk mögött. Az a feladatunk, hogy kitartsunk, aztán átvegyük a meccs irányítását, és távol tartsuk az ellenfelet a saját tizenhatosunktól.
Federico Bernardeschi érzékeny srác, és ez igazán nyilvánvaló akkor, amikor idegenben lépünk pályára. A teljesítménye eltér akkor, ha biztonságos környezetben, hazai pályán játszik. Mindazonáltal ő fontos játékos, nem szabad hagynia, hogy bármi vagy bárki befolyásolja azt. Az én feladatom, hogy támaszként szolgáljak, nem az, hogy teszteljem őt.
Megpróbáljuk Federico Bernardeschit játszatni, amíg nem számíthatunk Douglas Costára, mivel a brazil nélkül nehéz elképzelni a háromcsatáros játékot.”
Sami Khedira három hónapig biztos nem lép pályára a térdműtétje után, vajon ez lehet Emre Can lehetősége a bizonyításra?
„Emre Can játszott pár meccsen, nem egy keretből száműzött játékosról beszélünk. Egyszerűen csak a BL-keretből hiányzik, ez azonban mentálisan komoly ütés volt számára. Viszont azt tudja, hogy a bajnokságban pályára léphet, ha jól teljesít.
Sami Khedira nagyszerű személyiséggel rendelkezik, a térdének az állapota viszont rosszabbodott az elmúlt 10 napban, és így nem maradt más opciót, mint a műtét. Most pedig segítenünk kell a többieknek, hogy javuljanak.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
del pipi 2019.12.07. 10:24:03
rockitbaby 2019.12.07. 10:35:14
Sarri és úgy általánosságban véve a csapat akkor teljesít a legjobban, mikor kell. Rangadókon, komoly meccseken mindig felpörögtünk, és most sem várok mást. Ha sikerül Immobile-t kivenni a játékból, gyakorlatilag jók vagyunk. A védőink jó formában vannak, a csatársorból háromból kettő is kifejezetten jól teljesít, a középpálya lesz a kérdéses. Itt fog a meccs eldőlni.
del pipi 2019.12.07. 10:46:22
Leram7 2019.12.07. 12:20:33
- Can mellőzése, Khedira javára (ezzel 2 játékost buktunk)
- 1 formációs a csapat
- Bernardeschi rossz poszton játszik
- Az új igazolások közül nem épített be senkit (De Ligt kényszerből)
- Mandzukicnak esélyt sem adott (a jelenlegi szar támadójátéknál lehet ki letett volna próbálni, ha már fizetést adunk neki)
- CR szélső poszton szerepel csatár helyett
- CR önbizalma elment
Kíváncsi vagyok a lazio elleni meccsre és talán egy bátrabban focizó csapat ellen jobban tudunk érvényesülni. Szemmel látható, hogy sok a gond a csapat táján és Sarri a nyilatkozataival folyamatosan cáfolja a konfliktust, de szerintem nincs minden rendben házon belül.
del pipi 2019.12.07. 13:18:08
Il Principino 2019.12.07. 13:57:00
Szarul néz ki a tabella,pláne hogy a sinter az első--pfuujjj
GGábr81 2019.12.07. 15:51:30
gomorra21 2019.12.07. 17:15:53
Az új igazolások beépítésének hiányát sem igazán értem az összegzésben, ha már itt tartunk. Danilo és Ramsey állandóan sérült. Danilo posztján amúgy is van egy remek, átképzett Cuadrado, aki nálam a Dani Alves szintet kezdi hozni, helyette bárkit beépíteni netto hülyeség lenne. Egy tejfelesszájú védő beépítése önmagában nagy érdem. Akár Allegritől, akár Sarritól bőven elképzelhető lett volna Bonucci mellett Rugani erőltetése.
Igazából Rabiot az egyedüli kérdőjel, szerintem neki nagyon nagy magabiztosságot adhatna, hogy Cannal ellentétben a BL keret tagja, szóval élvezi az edző bizalmát; de a felkészülési meccseket leszámítva én éles meccsen eddig nem igazán láttam tőle meggyőző teljesítményt. Nem tudom, hogy ez a félév kihagyás miatt van, vagy Sarri valóban rosszul nyúlna hozzá, de sokkal több kell tőle, hogy számítani lehessen rá, sőt, provokatívan mondhatnám, több kell ahhoz, hogy Matuidit kiszorítsa. Ha a 3 tagú középpályán Pjanic az agy, Benta pedig az ifjú titán, akkor felőlem mehet balra a rutin, mert Matuidi labda nélküli mozgása, és fáradhatatlansága a csapat összjátékát nézve nem lebecsülendő, Rabiot-nak pedig ehhez fogható karakteres jelenlétet még nem sikerült felmutatnia. Drukkolok neki, hogy összejöjjön, mert nagy szükség lenne rá.
del pipi 2019.12.07. 20:09:34
alexGicamo 2019.12.08. 09:28:33
Minden sérültjátékosunknak jobbulást !
Erőt , egészséget !
FORZA JUVE PER SEMPRE !