A jelenleg az Internél dolgozó Beppe Marotta a klub egyik eseményén elismerte, hogy nem számított ilyen azonnali válaszra a csapattól Antonio Conte kinevezését követően.
A nerazzurro klub a Serie A tabella első helyén található, miután idén klubrekordot állított be azzal, hogy 14 forduló alatt 12 győzelmet hozott össze, és egyetlen ponttal ugyan, de megelőzi a Juventust.
„Még csak tizennégy fordulón vagyunk túl, és nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy az első szezonban scudettót nyerni nehéz feladat.” - mondta a vezető egy PR-eseményen tegnap este.
„A Juve két nagyon erős csapattal rendelkezik, mivel két játékosuk van minden szerepkörre, és szerintem idén ismét ők fogják megnyerni a bajnokságot…
Bárhogy is legyen, azt beismerem, hogy nem számítottam arra, hogy Antonio Conte kinevezése után azonnal ilyen reakciója lesz a keretnek.”
A bianconero csapat a tavaly a nyolcadik bajnoki címét nyerte, a győztes úton pedig Antonio Contéval és Beppe Marottával indult el az Öreg Hölgy, most pedig az összeszokott páros ugyanezt a sikertörténetet akarja az Internél is reprodukálni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2019.12.06. 09:29:18
MdewC 2019.12.06. 10:21:36
dobor norbert 2019.12.06. 15:34:01
Eddig nem is tudtam,h van ilyen csapat is a világon.
Contelegend 2019.12.06. 16:21:58
Alex8610 2019.12.06. 16:24:03
dobor norbert 2019.12.06. 17:26:14
Csak,h nekem is jó legyen!;)