Miralem Pjanić az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-sikert (1:0) követően a Sky Sport Italia számára azt nyilatkozta, hogy a Juve célja egyértelműen a BL-győzelem, Cristiano Ronaldót pedig a csapat rendkívül fontos láncszemének tartja.
A bosnyák középpályás kifejtette: "Jól vagyok. Volt némi izomproblémám a Lecce elleni meccs után, de már rendben vagyok.
Ugyanez a helyzet Ronaldóval is. Volt egy kisebb fájdalom a térdében, de ő a legfontosabb játékosunk. Többször is bizonyította már az elmúlt időszakban, hogy még mindig ő a legjobb, és nem aggódunk miatta."
Pjanić ezután rátért a BL-re: "A csoport élén akartunk végezni. Most, hogy ez megvan, meglátjuk, kit sorsolnak nekünk a következő fordulóban. Bárki is legyen azonban, fel fogunk rá készülni.
A Juventus az egyetlen olyan együttes egész Európában, amelyik még nem veszített mérkőzést, és a többségüket meg is nyertük. El akarjuk hódítani ezt a trófeát."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rockitbaby 2019.11.28. 12:54:00
Egy formán kívüli CR7 nincs segítségünkre, mert a csapat játékának többi elemében alapvetően nem vesz részt, de akkor legalább lőné a gólokat. Kellene egy meccs, egy gyengébb csapat ellen, ahol rúgatni kell vele egy tizit, majd utána még két gólt, hogy legyen önbizalma.
Vergilius1897 2019.11.28. 14:59:54
rockitbaby 2019.11.28. 15:17:22
Il Principino 2019.11.28. 16:25:58
@Vergilius1897: +1 egyelőre hátul és elől is mákunk van sokszor..
Napoli-Inter-Atletico(idegenben)egész jók voltunk a maradék többi meccsen még jól sem játszottunk,csak nyertünk.
rockitbaby 2019.11.28. 17:13:55
pedronegroo 2019.11.28. 18:22:33
del pipi 2019.11.28. 18:55:21
Marvin88 2019.11.28. 19:15:36
GGábr81 2019.11.28. 20:04:18
Ezt eddig is tudtuk. Rá nem vonatkoznak a szabályok, neki mindent lehet. Ez tény. De attól még ez nem tetszik.
De ha még működne, befognám. De sajnos most ez inkább visszahúzza a csapat teljesítményét. Vagy változtatni kell és ne legyen senki fontosabb a csapatnál, vagy lendüljön bele azt legyen igazi vezér, mert ez így nem tartható sokáig.
Én inkább csapatnak szurkolok mint Missiknek, Nímájereknek, Rinyáldóknak. A legfontosabb a csapat és nem 1 játékos. Ezért szurkolok a Juventusnak és nem Ronaldinho rajongó vagyok, vagy Zidane vagy tudom is én. Vannak nagy kedvenc Juve ikonjaim, de ha léptek a Juventustól onnantól csak egy sima ellenfelek voltak ( még G1G1 is).
Ja! A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog ami számít.