Elemzés: az Atlético Madrid elleni meccs

atletico_elleni_meccs_golorom.jpgAz Atléti sem tudta megszakítani a Juventus veretlenségi szériáját, így már biztosan elsőként jut tovább csoportjából a Bianconeri, míg a spanyolok továbbjutása már kérdésessé vált. Történelmi menetelésnek lehetünk szemtanúi, ugyanis egyetlen edző regnálása alatt sem produkált ilyen jó szezonkezdetet a Juventus, mint idén Sarrival. Összesen 18 meccsen 48 pontot gyűjtött össze a torinói alakulat, minden sorozatot figyelembe véve. Végre megállni látszik az a tendencia, hogy a Juve egyre mélyebb gödörbe kerül, ugyanis a keddi összecsapáson láthattunk olyan dolgokat, amik biztatóak voltak.

Az első játékrészben az Öreg Hölgy kezébe vette a gyeplőt, és irányította a mérkőzést. Sokkal többet birtokolta a labdát a Juve, nagyjából háromszor annyiszor is passzoltak a bianconero-játékosok. Az ellenfelet azonban nem sikerült beszorítani, és nem is nagyon jutottak el az olaszok komoly helyzetekig. Sokat számított, hogy Pjanić nem kapott egy őrzőt sem a nyakába, így sokkal többet, és könnyebben tudott passzolni, a labdakihozatalok konkrétan gond nélkül mentek, mert a spanyolok nem alkalmaztak komoly letámadást. Az ellenfél leginkább behúzódott a saját térfelére, várva a megfelelő pillanatra, hogy gyors támadásba kezdjenek.

kepernyofelvetel_167.pngA labda megtartása jól ment, viszont a kreativitást egyedül Dybala próbálta belecsempészni a játékba, a két irányító játékos, Mira és Ramsey nem igazán nyújtottak jó teljesítményt. Konkrétan Bentancur többet hozzá tudott tenni a támadásokhoz, és nem csak az átadásokat figyelembe véve, hanem rengeteget sprintelt és cselezett. Szokásosan a jobb oldalon történtek az offenzívák, ezért is emeltem ki az argentint és az uruguayit, de érdekes módon a harmadik dél-amerikai, Danilo nem igazán csatlakozott a támadásokhoz, sokkal inkább a megtáltosodott De Scigliótól láthattunk beadásokat (igaz, mind pontatlan volt), és szép bemozgásokat, sprinteket. Ronaldo mindig szeretett volna közel lenni a tűzhöz, többet volt a jobb szélen, mint a balon, de szegény csak kotnyeleskedni bírt, érdemben sok mindent nem tudott hozzátenni a játékhoz.

A második félidőben már teljesen más volt a játék képe, az a bődületes Dybala-gól teljesen átváltoztatta a meccset. A Juventusnak már kevésbé volt fontos a labda birtoklása, a madridiak megpróbálták kezükbe venni az irányítást, folyamatosan az offenzívák vezetésén törték a fejüket, leginkább De Sciglio szélén,  de mindössze egyetlen kaput eltaláló lövést jegyezhetnek a második játékrészben. Egy dolog nem változott, az pedig az Atléti játékosok elképesztően unszimpatikus gyalulása. Nem számított nekik a labda, folyamatosan az embert ráncigálták, ütötték, ha pedig az ellenfél már földön volt, a taposás kötelező érvényűnek számított. Sérülés esetén, ha a Bianconeri szándékosan kirúgta a labdát, akkor azt semmiképp nem adták vissza a Juventusnak, legalább Hermoso arcán lehetett látni, hogy elbizonytalanodott, hogy most visszaadja a játékszert fair módon, vagy tartsa meg, de Simeone mester világossá tette számára, hogy mit is kell tennie. 

A cserék teljesen helytállóak voltak. Bernardeschi jól szállt be, míg Higuaín és Khedira becserélése is indokolt volt. Bentancur több mint tíz kilométert lefutott, a hétvégén is játszott, megérdemelte a cserét, ugyan nem biztos, hogy Khedira a legideálisabb váltótárs egy ilyen meccsen, de mást nem tudott volna becserélni Sarri mester. Normál esetben nem Dybalának kellett volna elhagynia a pályát, hanem Ronaldónak, de a múltkori eset után nem éreztem volna jó döntésnek.

kepernyofelvetel_168.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéni teljesítmények:

  • Szczęsny: Ezúttal nem védéseivel, hanem passzaival volt csapata hasznára, harminckét átadást eszközölt, 88% pontossággal, összesen ötször továbbította hosszan a játékszert. Ezen felül két alkalommal kellett hárítania, egyszer pedig tisztáznia.
  • Danilo: Most tetszett a stabil játéka, még annak ellenére is, hogy a támadásokat nem segítette. Egyetlen párharcot sem veszített el (5 darabot nyert meg összesen), négyszer közbeavatkozott, kétszer tisztázott, 91% pontossággal továbbította a labdát. Örülnék, ha sűrűbben látnék tőle ilyesfajta játékot.
  • Bonucci: Jó teljesítményt nyújtott, kifejezetten jó passzpontossággal (93%), ami tőle nem megszokott. 106 átadása volt, úgyhogy még nagyobb dicsőség ez a mutató, bár az is igaz, hogy mindössze három hosszú passza volt pontos a kilenc próbálkozásból. Ezek mellett háromszor tisztázott, egyszer szerelt, és megnyert öt párharcot.
  • De Ligt: Ismételten klasszis játékoshoz méltó teljesítménnyel rukkolt elő, kegyelmet nem ismerve csúszott-mászott a labdákért, úgy tűnik nagyon jó formában van, ha így folytatja, akkor tudja helyettesíteni Chiellinit, ami nagyon nagy szó. Nevéhez fűződik négy tisztázás, négy blokkolás, egy közbeavatkozás, két szerelés, hat megnyert párharc.
  • De Sciglio: Ő sem okozott csalódást, védekezésben nagyszerű volt, támadásban pedig próbálkozott. Volt három csele, két hosszú passza, nyolc megnyert párharca, két szerelése, hét tisztázása. Passzok terén volt gyenge, mindössze 73% pontossággal továbbította a játékszert.
  • Bentancur: Az Atalanta ellen attól tartottam, hogy vége lett a jó formájának, miközben úgy néz ki, hogy annyi történt, hogy bal oldalon nem képes jó teljesítményre. Az Atléti ellen szokásosan remekelt, ám nem csupán védekezésben, hanem támadásban is megállta a helyét. Feljegyezhet egy kulcspasszt, egy sikeres beadást, két hosszú passzt, nyolc megnyert párharcot, egy közbeavatkozást, két szerelést.
  • Pjanić: Még mindig nem kecmergett ki a gödörből, nem játszott jól, pedig most tényleg lehetett volna lehetősége nagyot alkotni. Őrizetlenül, az ellenfél kapujától nem messze szervezhette a játékot, de mindhiába, az átadásain és a lövésein is meglátszott, hogy nincs formában. Kereken százszor ért a labdához, hetvenkétszer passzolt, 92% pontossággal. Egy beadása és két hosszú átadása volt pontos, megnyert két párharcot, kétszer tisztázott, háromszor közbeavatkozott.
  • Matuidi: Nem sok jót tudok róla mondani, képes volt még arra is, hogy az előtte álló labdát ne tudja eltalálni. Megnyert hat párharcot, kétszer tisztázott, kétszer szerelt, egyszer cselezett, kiosztott egy hosszú passzt.
  • Ramsey: Nem volt annyira rossz, mint a hétvégén, de csak egy hajszálnyival volt hasznosabb a spanyolok ellen, ami még mindig nagyon kevés . Volt egy kulcspassza, egy hosszú passza, két megnyert párharca, egy tisztázása.
  • Dybala: Azon a hihetetlen találatán pontosan láthatjuk, hogy milyen formában is van. Háromszor veszélyeztetett az ellenfél kapujára, megcsinált egy cselt, kiosztott két kulcspasszt, megnyert négy párharcot. 
  • Ronaldo: A mezőnyből csak az új hajráfjával tudott kitűnni, és a szögletzászlóra volt veszélyes, nem Oblak kapujára. Azt hittem, hogy a válogatottból visszatérve, az állítólagos sérüléséből felépülve már jobb lesz, de úgy tűnik meccsről meccsre rosszabb a Juventus mezében. Már csak egy lövése volt, az sem találta el a kaput, kétszer cselezett, kiosztott két kulcspasszt, megnyert öt párharcot, kétszer tisztázott, egyszer szerelt, egyszer közbeavatkozott.

 

  • Bernardeschi: Jól szállt be, még a kapufát is megzörgette. Látszódott, hogy mikor van területe, akkor képes szép dolgokra, nem felejtett el focizni. Megnyert egy párharcot, egyszer tisztázott, hatszor passzolt.
  • Higuaín: Olyan sokat nem lehet róla mondani tizennégy perc védekező foci után, egyszer passzolt, megnyert egy párharcot, egyszer cselezett.
  • Khedira: Róla sem igazán lehet olyan sok mindent elmondani, mindössze négyszer ért a labdához.

kepernyofelvetel_166.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meccs embere: Paulo Dybala

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr715329030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2019.11.28. 20:40:32

Jó elemzés volt de a hajráfos résszel aztán sok ember: Király volt az elemzés köszi szépen fajta dicséretét megspóroltad magadnak! hehe! De én köszi szépen! Én bármennyire is furcsa De Ligtet választottam a meccs emberének mert az a durva mezőny munka, védekezés...öcsém...mindenhol ott volt, gratula neki. De az egész csapatnak mert a meccset nem Dybala nyerte, hanem a csapat! Viszont aki azt mondja hogy a gól szerencsés....az úgysem fogja ezt soha megérteni. Forza Juve! Ja és láttátok a kis Sarri fejét amikor lefújták a meccset? Hát de imádtam! Mintha megnyertük volna a BL-t!

JuventusFanatikus 2019.11.28. 20:43:45

@del pipi: Köszönöm!:) Mindenképp bele akartam tenni ezeket a frappáns megjegyzéseket. Csak szebben hangzik, mintha azt írtam volna, hogy rosszul játszott, nem?:P

pedronegroo 2019.11.28. 21:09:37

A manóba, ezt is behúztuk! Mikor fogunk már kikapni??? Sarri takarodj!

@JuventusFanatikus: Ronádót így lehúzni, nem szégyelled magad? Még a hajráfjába is belekötsz! Mi vagy Te, EgriFanatikus? :)

JuventusFanatikus 2019.11.28. 21:15:06

@pedronegroo: Miii, a hajráffal semmi bajom, bár eléggé furán néz ki rajta. Mostmár kihúzhatjuk a listáról azt, hogy azért gyengébb, mert szemébe lóg a haja: P
Az EgriFanatikus részt vegyük úgy, hogy el sem olvastam....

2019.11.28. 21:22:45

Nagyon jó elemzés ismét, köszönjük!
Paulo ismét varázsolt, számomra Ő a meccs embere, viszont Matthijs is nagyon jól játszott ismét. Jó lesz ez, végre gólt sem kaptunk, remélem ezt a tendenciát tudjuk tartani! :) szóval Forza Sarri, Forza Juve!

pedronegroo 2019.11.28. 21:32:59

@JuventusFanatikus: Kár is tagadni, kipécézted magadnak Ronádót!
Na de inkább azt mond meg hogy ha továbbra se lesz foci, de triplázunk akkor kirúgjuk e Sarrit?

GGábr81 2019.11.28. 22:14:56

Köszi a munkádat. Nagyszerű vagy mint mindig.
Azon elmélkedtem annál a bizonyos cserénél, hogy ha most Dybala is puffogva, sértődötten beviharzik az öltözőbe, akkor mit nyilatkoznak. Hiszen az a követendő példa. Egy játékos ne örüljön, ha lecserélik. Most akkor Dybala nem is akart igazán, nem tette oda magát maximálisan, mert simán belenyugodott Sári döntésébe.? Szerintem meg kéne büntetni.

JuventusFanatikus 2019.11.28. 22:17:34

@pedronegroo: Ne szarjál, az első vereség után ki kell rúgni.
@Holloka: Köszönöm!:)
@GGábr81: Köszönöm!:) Dybala konkrétan mosolyogva hagyta el a pályát, jó volt látni:)

GGábr81 2019.11.28. 22:24:43

Ja még a statisztikához annyit, hogy a nagyszámok törvénye alapján nem hazudik, de most Dybcsi esetében kicsit furcsáltam néhány adatot. 1 csel? Ezt hogy számolják? Nálam az minimum 3 volt. Az osztályzata az meg még bosszantóbb számomra. Jó a második játékrészben nem volt már akkora gigász, de csak az, hogy győztes gólt szerzett (kis gól is gól) már az többet érdemelt volna, na de mit művelt még az elképesztő volt... jó tudom ez nem cirkusz.

GGábr81 2019.11.28. 22:28:24

@GGábr81: sorra jutnak eszembe a gondolatok. Nem akarok elmenni a holland teljesítménye mellett. Új neve van: de Hard.

JuventusFanatikus 2019.11.28. 22:34:17

@GGábr81: Összesen három csellel is próbálkozott, de mindössze egy volt sikeres.
Az osztályzatok már ilyennek, nem számít bele a gól nagysága, sem a fontossága sem. Ha vonalról passzolta volna be úgy, hogy a meccs harmadik gólja lett volna, akkor is ennyi lenne az értékelése.

GGábr81 2019.11.28. 22:36:51

@JuventusFanatikus: úgy értettem, hogy szerintem a sikeres cseleinek száma volt 3.

babo0410 2019.11.29. 00:18:15

@pedronegroo: Az a baj, hogy ez a meccs se rajtunk múlt első sorban. 2,5x annyi helyzete volt az ATMA-nak, mint nekünk. Csak nekünk van egy Dybalánk, náluk meg Joao Felix most tért csak vissza, nincs formában. Jelenleg a jobb napot kifogó csapat nyert, sajnos mi se vagyunk túl jó formában. Az oroszok ellen kifejezetten szenvedtünk.
Persze örülök, hogy jól játszottunk végre, de sajnos azt is látni kell, hogy ebben a gyenge formában lévő Atletico is partner volt.
Azzal, hogy a csapatot éltessem megvárom, hogy legalább 3 meccsen keresztül jól játszunk, és ne kelljen attól tartani, hogy nem fogunk nyerni. Azért azt sajnos be kell látni, hogy egy jobb csapat kegyetlenül meg fogja büntetni az a pocsék helyzetkihasználásunkat ami van.
Pont ezért nagyon bízom benne, hogy januárra formába fogunk lendülni.

gomorra21 2019.11.29. 00:25:51

@babo0410: "Azzal, hogy a csapatot éltessem megvárom, hogy legalább 3 meccsen keresztül jól játszunk"

Ha más lenne a Mister feje, és jobban öltözködne, akkor tapsikolnál. Ezzel sincsen semmi baj, csak vicces egy kicsit.

del pipi 2019.11.29. 04:25:06

@GGábr81: Igaz! A kis gól is gól, bár itt sokan potyának aposztrofálják, pedig szegények nem is tudják hogy 20 év múlva lő valaki megint egy ugyan ilyet. Amúgy vágod mit mondott Sári a gólról? A youtube-on fent van a nyilatkozat olaszul, még kicsit értek így jót röhögtem:www.youtube.com/watch?v=VxdvdhELvRg bocs ez a hosszabb, a rövid eltünt, gondolom azért amit mondott, kérdés az volt kb mit szól Dybala góljához? -Arra gondoltam mi a f...nak kell onnan rárúgni... hát de aranyos már,nem?

del pipi 2019.11.29. 04:30:12

@babo0410: Te amikor elmentél szülinapi bulikba még kis korodban akkor is ki akartad pukkasztani a lufikat? Akkor is megpróbáltad kinyírni a bulit? Amiket írsz kicsit visszás. Amúgy azon az utolsó perces szituáción kívül esélyük sem volt, csak azért volt izgalmas mert nem tudtunk második gólt lőni és lezárni. Babó! Jók vagyunk és kész! Sarri meg tök aranyos kis bácsi! :))))

Rocky80 2019.11.29. 09:55:00

@Billy Louise: az egyetlen csatár? Higu talán nem hajt?

Rocky80 2019.11.29. 09:57:54

@del pipi: persze hogy 20 év múlva mert épeszű ember nem rúgja rá onnan amikor egy kapusnak ez kötelező - meg ezernyi más buktatója van.

De nyilván szép ha bemegy.

JuventusFanatikus 2019.11.29. 11:05:16

@Rocky80: Ez nem épeszűség kérdése, hanem kell hozzá bátorság, önbizalom, technika, precizitás. Rengeteg játékos tekeri kapura szögletből, Luis Alberto minden második sarokrúgása kapura megy, de próbálkozott már onnan Pirlo is (kapufa lett az eredménye), és mintha nemrég egy Pjanić próbálkozásra is emlékeztem volna. Ők talán nem épeszű emberek?
Dybala lövése tökéletes volt. Erős, rendkívül pontos, a kapufa alá, és nem mellesleg meglepő. A kapus biztos vagyok benne, hogy nem számított erre, ez semmiképp nem egy potya volt, sőt inkább emberfeletti bravúrnak nevezném azt, ha egy ilyen lövést tud védeni úgy, hogy meg se fordul a fejében, hogy kapura érkezik a labda, teljesen máshogy helyezkedik, másra figyel. Ezeknek a lövéseknek egy célja van, a meglepetés.
@gomorra21: Majd a történelem könyvben úgy fog szerepelni, hogy "a legjobb szezonkezdet: Juventus, 2019-2020, edző: Maurizio Sarri (de csak szerencséje volt)"

Rocky80 2019.11.29. 11:42:07

@JuventusFanatikus: nyilván meglepő, mivel onnan nem lehet számítani rá hogy rárúgja valaki - mivel 10-ből 1 ha bemegy. De lehet még kisebb az arány.
De ha erre is számít a kapus - és nem elveti alapvetően az ötletet - akkor onnan nem szabad gólt kapni mert kapushiba.
Ez olyan mint 40+ méterekről gólt kapni. Nyilván szép hogy onnan rárúgja, de egy kapusnak ezt fognia kell.
Ennek ellenére nyilván látunk ilyeneket.

Megkérdezhetem egyébként hogy Luis Albertonak hány ment be a minden 2.-ból? ;-)

Tehát szép volt, meg beszélünk róla, de Sarrival értek egyet: minek kell rárúgni onnan amikor az esetek döntő többségében haszontalan.

JuventusFanatikus 2019.11.29. 12:06:25

@Rocky80: A lövés erőből pont a feje fölé érkezett, ez volt benne a kulcs, hogy bement. Sokkal nehezebb védeni egy lövést, ami a fejed közelébe érkezik, mint ami szimplán oldalra. Legalábbis én magamon ezt tapasztalom.
Ha CR rúgta volna, akkor is kapushiba?:P

Tudja a franc, hogy mennyi ment be, mintha rémlene, hogy sikerült neki párszor, meg a Serie A-ban szokott lenni szögletgól egy szezonon belül több is. Luis Alberto esetében nem arról beszélünk, hogy ravasz lenne, hanem szimplán önző, Ő mindenhonnan rárúgta, de ez már kevésbé jellemző rá, valamennyire kinevelték belőle.
Épp ez a szép Dybala góljában, hogy van aki többször is megpróbálja, mégsem sikerül neki, számára pedig egyből bejött, és tökéletesen kivitelezte.

Quentin_KR 2019.11.29. 12:23:29

Gól ide vagy oda, elég érdekes hozzáállást hogy több mint 60% szerint Dybala volt a meccs embere. Ha De Ligt nincs ez a meccs 1:2 vagy 1:3 volna, de sajnos a védekezést a szurkolók többsége alábecsüli.

Rocky80 2019.11.29. 12:33:23

@JuventusFanatikus: ez a CR csúnya volt! :D (Látom én is a hibáit, csak amikor egy "mezei" játékosnak hiszik, meg elfelejtenek ezt-azt, nem szeretem.)
De természetesen akkor is.

Tudod ez olyan mint a kaparós vagy a rulett: lehet hogy elsőre bejön, de hosszú távon nem érdemes. ;-)

del pipi 2019.11.29. 13:29:54

@Rocky80: HÉHÉHÉÉÉÉYY!Rockykém! Ne idegesíts már fel , megkerestél? Rendi vagy! :) Rockykém előre bocsátom hogy bármit fogok válaszolni, nem ér jönni a jogaiddal és nem ér azt mondani hogy további jó szurkolást, rendben? Szóval kezdjük ott hogy kapus hiba: azért ha jól emlékszem Oblak állt a kapuban és nem a Mészáros Bubu, ezzel arra hajazok hogy egy váratlan jól eltalált lövéssel bárkit meg lehet tréfálni, az pedig hogy épeszű ember nem rúgja rá? Hát akkor ez a Dybala bolond bazze! Az a szám nem helyes 1000-ből 1 az már megteszi. Tehát te Sarrival értesz egyet? Azért kell onnan rárúgni(nem mindenkinek) mert akkor nyersz 1:0-ra az ATM ellen. Tehát ami szükséges ehhez a gólhoz nettó rúgó technika és bátorság www.youtube.com/watch?v=ehcBspQLEbc most nézd meg a búráját hogy ő tudja hogy rá fogja rúgni, ahogy spekulál, ez nagyon fontos! Most küldök egy másik videót minden szögből www.youtube.com/watch?v=M9VoGpilkPo Az első szögből hallasz majd egy Magyar kisgyereket aki kérdezi rácsavarja? Papa mondja ÁÁÁ dehogynem! Most mindenki nézze meg az összes szögből és aki még ezek után is azt mondja hogy ez potyagól....azokba kár az ilyen gól mert nekik az ilyen történések a futballpályán csak X Akták!@JuventusFanatikus: Kis szemtelen ellőtted a Ronis a kérdésemet, ezért fizetsz egy Jaffát!

del pipi 2019.11.29. 13:37:53

@Quentin_KR: Igazad van! Engem senki nem vádolhat meg azzal hogy nem Dybala a kedvencem, de én pont ezt hangsúlyoztam, ahhoz hogy ez a meccs 1:0 lehessen kellet egy ilyen brutál és ember feletti védőmeló. Nálam De Ligt a meccs embere, még akkor is ha a Dybala varázsolt, de ami a legjobban tetszett az az a szitu amikor a második félidőben elpasszolta a labdát és oda ért Corea-ra és becsúszva tisztázott.

pott70 2019.11.29. 17:18:49

@del pipi: Mert Mészáros Bubu gyengébb kapus volt mint Oblak???????
Ne mondj már ilyet,mert rám jön a csuklás....

del pipi 2019.11.29. 17:23:57

@pott70: Hehe! Rád maximum a Berna miatt jön a hyper csuklás! hehe! Amúgy kurva jó kapus volt, szerettem, arra hajaztam hogy jóval kisebb. De tény szerintem Oblak jobb kapus mint Bubu!

alexGicamo 2019.11.29. 19:31:45

Dybcsi gólja parádés volt és kb. simán Puskás -díjas ! Jól tette, hogy bátran bevállalta éles szögből is ! Kellenek néha az ilyen váratlan húzások is ! Bravo ! Csak így tovább !
Győztünk !
Csoportelsők vagyunk ! Mi kell még ?
Ne elégedetlenkedjünk már folyton ! Inkább örüljünk egy kicsit, mert van minek !
Tudom, hogy az utóbbi években nagyon elkényeztetett minket kedvenc csapatunk, hozzászoktunk már a győzelmekhez ( na prsze , sajna , nem a nagyfülűért folytatott csörtében ), de azért ne vegyünk már mindent készpénznek !
Ennyi voltam ! Pofámat ezennel alapállásba helyeztem ! :-b

del pipi 2019.11.29. 19:40:15

@alexGicamo: Ne már! Be se melegedtél azt már ki is hűltél? Nyomassad! :)

alexGicamo 2019.11.29. 19:56:01

@del pipi: Á, dehogy ! Jófej vagy ! De nem szerettem volna túltolni ezt a hegyi beszédes trollkodást + erkölcsi dillemázást , mert se Teréz anya, se a római pápa nem vagyok , különben is tudod : ha fullba nyomod a kretént , nem gyün Oscar bácsi ! ( Trópusi vihar ) :-)))

del pipi 2019.11.29. 20:13:17

@alexGicamo: Ez arany szabály, sose nyomd fullba a kretént, aztán csodálkozunk hogy nem jön BL bacsi!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása