Az Atlético Madrid elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo.jpgA Lokomotiv Moszkva elleni idegenbeli győzelemmel a Juventus bebiztosította, hogy ott lesz a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, így most már csak annyi feladata maradt a csoportkör végére, hogy megkaparintsa a D-csoport első pozícióját.

A torinóiakat három pont hátrányból üldöző Atlético Madrid számára a továbbjutás lesz a cél, hiszen a spanyol gárda aligha akarja, hogy izgalmas maradjon az utolsó játéknap.

Maurizio Sarri keretéből a tavaszi visszatérésre váró Giorgio Chiellini, valamint Adrien Rabiot és Alex Sandro mellett hiányozni fog az Atalanta ellen lesérülő Douglas Costa is, aki várhatóan két hét múlva lesz újra bevethető. A 20 fős keretbe behívót kapott a zebramezesek U23-as csapatának 21 esztendős középpályása, Simone Muratore is. 

A két csapat az előző kiírás nyolcaddöntőjében is szembe került egymással, s a madridi első mérkőzés az Atlético Madrid 2:0-ás győzelmét hozta, így a spanyolok kedvező helyzetből várhatták a visszavágót. A torinói második mérkőzésről azonban nem őrizhet kellemes emlékeket Diego Simeone legénysége, hiszen a Juventus az ihletett formában játszó, mesterhármast szerző Cristiano Ronaldo vezérletével aratott 3:0-ás győzelmet, s lépett tovább a negyeddöntőbe.

A mérkőzés játékvezetője az angol Anthony Taylor lesz.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, de Ligt, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Ramsey, Matuidi, Bentancur, Muratore

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Spíler 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5015325146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horvathimi2 2019.11.26. 19:39:56

Sziasztok!

Tud valaki egy jó stream linket? Sajnos a spíler 2 nincs benne a tv csomagomban. :( Az meg vicc, hogy a sokkal nagyobb lefedettségű spíler 1-en nem ezt a meccset adják, hanem Zvezda-Bayernt.
Előre is köszönöm a segítséget!

nedved924 2019.11.26. 19:42:06

@horvathimi2: www.sport365.live/en/home
Itt megtalálod, en is itt nezem mindig, de hihetetlen ez a spíler amugy...
Forza Juve

horvathimi2 2019.11.26. 19:47:36

@nedved924: Köszi a linket!
Te ezt telefonon szoktad nézni vagy pc-n? Csak azért kérdezem, mert már használtam én is ezt az oldalt és telefonról nagyon nem akart működni.

Patricco 2019.11.26. 20:02:02

@Ádám.84: jó kezdő, végre nincs khedira

JuventusFanatikus 2019.11.26. 20:02:36

@Ádám.84: Cuadradót hiányolom, de egyébként jó kis kezdő.

nedved924 2019.11.26. 20:03:27

@horvathimi2: is-is, de ha nettel nincs probléma, akk telorol sincs baj nalam :)

Cannavaro 2019.11.26. 20:05:43

Se Berna, se Khedira..... ???? Jó meccsre számítok! :D (Jelzem, Berna nem az új Khedirám, csak a jelenlegi formája miatt nem örülök, ha kezd!) :DDD

GGábr81 2019.11.26. 20:08:24

3 helyen is meglep a kezdő, de nem mondanám, hogy rossz. Maximum Danilo helyett Csokit várnám, de amúgy talán jó lesz ez. Nagyon kiváncsi leszek, h CR és Dybusz végre megtalálja-e a közös hangot, ezt várom a leginkább.

Sztovicska 2019.11.26. 20:11:18

De Sijjó - Matuidi?? Acélos bal oldalunk lesz :D :D :D

horvathimi2 2019.11.26. 20:12:03

@nedved924: Rendben, akkor próbálkozom. Tudomásom szerint a nettel nincs gond. Megoldom valahogy. Köszi!

vágóistván 2019.11.26. 20:14:52

tudnátok majd lökni telefonos linket? nagyon köszönöm.

pott70 2019.11.26. 20:23:36

Na,legyen már 9,kezdjünk már!
Hajrá Juve!

del pipi 2019.11.26. 20:40:20

Közben a Lokomotív otthon ég 0:2-re a Németektől, és közben nagyon nehéz kipattintani az asszonyt a hülye Konyha főnök V.I.P. miatt, de mindjárt mondom neki hogy: Hermészre el mész te! :)) FORZA JUVEEEEEEE!

Alex8610 2019.11.26. 20:56:15

Ejj ezek a spiler szakertok...de legalabb Chuck Norris is a studioban van.

JuventusFanatikus 2019.11.26. 20:58:07

@del pipi: Mondd neki, hogy a TV-ben tanultakat gyorsan próbálja ki élesben, míg el nem felejti: D

JuventusFanatikus 2019.11.26. 21:01:08

Mi az anyám az CR fején?

Alex8610 2019.11.26. 21:01:42

@JuventusFanatikus:
Na ez jo ha legkozelebb pornot nezek asszonnyal ezt elsütöm. :D
Forza Juve!

giorgio007 2019.11.26. 21:08:07

Eddig egész pofásan játszunk.

pedronegroo 2019.11.26. 21:08:36

Mi a pé van, egyik stream se megy??

patrik1112 2019.11.26. 21:08:42

Egesz szepen folyik a labda eddig. Hajra!

Mitya10 2019.11.26. 21:16:54

Eddig elèg fasza a jàtèkunk 1-2 hibàtòl eltekintve bàr Ronaldo eddig többet èrt a szögletzàszlòhoz mint labdàhoz :D

Watakuki 2019.11.26. 21:19:45

Az eddigi játékképhez képest ez felüdülés.

Sztovicska 2019.11.26. 21:20:47

Kellett 20perc hogy desijjó lemaradjon az emberéről. Ez izgi lesz így

pedronegroo 2019.11.26. 21:30:08

Szépen játszunk, látszik hogy nekünk nincs igazán tétje a meccsnek, bátran ellabdázgatunk.

FeriGjuve 2019.11.26. 21:33:03

Ezaz Dibcsi add a szájukba!!!
FORZA JUVE!!!!!

Mitya10 2019.11.26. 21:33:03

Dybala beszaràs meccsek òta. Nèha olyanokat csinàl h csak lesek :D

Sztovicska 2019.11.26. 21:34:10

Gyerekek mi a szar van Pjanic-csal?? Már sokadik olyan meccs amikor konkrétan méterekkel kerüli el a lövése a kaput

Sztovicska 2019.11.26. 21:35:27

@pedronegroo: azért van tétje. Ha kikapunk szinte biztos másodikok vagyunk és akkor csoport elsőt kapunk. Azért nem mindegy

pedronegroo 2019.11.26. 21:36:43

@Sztovicska: biztos továbbjutók vagyunk úgy értem

Mitya10 2019.11.26. 21:40:44

Bentancourròl lassan viszont elmondhatò h kirobbanthatatlan. Òriàsi potenciàl van benne èvekre stabil pontja lehet a kp nak.

Mitya10 2019.11.26. 21:47:16

Az miiiiiii????? Mi gooool omg xDDD Dyballaaaaaaa

Rikoo 2019.11.26. 21:47:56

Atyaég mekkora góóól. 1-0

Cannavaro 2019.11.26. 21:48:54

Dybbbidybalaaa... :) Ez gyönyörű volt!! ;)

MdewC 2019.11.26. 21:49:02

M
I
L
Y
E
N
G
Ó
L
D
Y
B
A
L
A
!!!

JUVE!!!

2019.11.26. 21:49:33

Dybala és Bentancur kurva nagyot játszanak.

Alex8610 2019.11.26. 21:49:43

Ronaldo is csettinthetett egyet Dybala goljat latva

James Zabiela 2019.11.26. 21:49:47

Gyönyörű gól, le a kalappal! Ronaldo amúgy megint rém gyenge, nem tudom mi lelte a palit!

rabsic02 2019.11.26. 21:49:59

PAOLOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!!!!!!!!!!!!!

Ádám.84 2019.11.26. 21:50:37

@MdewC: Dybi!!!!!!!!

Nagyon fontos, hogy ilyen jó formában van a kis argentin.

MdewC 2019.11.26. 21:50:56

Életemben nem láttam ilyen gólt!

Ez a Dybala eladhatatlan.

Ez a Dybala felbecsülhetetlen.

Juve!

Juventino86 2019.11.26. 21:51:00

Úristeeeeeeeeeeeen, na ez varázslat. Itt és most beismerem, hogy tévedtem a nyáron Dybalával kapcsolatban. Sarri úgy látszik kihozza belőle a maximumot. Oltári nagy gól volt!!!!!! Bravóóó!!! Bentancur is most jól játszik, csak vigyáznia kell, nehogy kapjon még egy sárgát. Mi gól volt ez te jó ég!!!!!

pedronegroo 2019.11.26. 21:51:07

fasza, bármelyik meccset tudom nézni csak a juve meccse nem indul el....

tomsz 2019.11.26. 21:51:31

Gyerekek, játszunk!!!! Bár reggel négykor kelnem kell, de ezért a meccsért megéri megnézni a második félidőt! Forza Juventus.. :)

GGábr81 2019.11.26. 21:51:44

Baaaaaaazzzzzzz. Ha nem rúgta volna most ezt, akkor is csak róla írok és egyszerűen fantasztikus, bámulatos, gyönyörű amit művel. Önkivületben örjöngök minden labdaérintése élmény. Alig várom, hogy nála legyen a labda. Imádat van!

Cannavaro 2019.11.26. 21:52:06

Szerintem ma megint sértődés lesz.... Van egy olyan érzésem, Higany Roni csere lesz, ha CR nem kezd el focizni!

Apuleius 2019.11.26. 21:52:07

Hát ezt élmény volt nézni, szédületes gól. Összességében végre rendben van ez a meccs, nagyon jó lenne, ha mostantól így játszanánk.

tomsz 2019.11.26. 21:52:28

@Juventino86: Mint, ahogyan szinte mindenki, én is... De örülök, hogy visszakaptuk ezt a Dybalát, nagy szükség van rá... :)

danimester1 2019.11.26. 21:53:25

A játékunknak se füle se farka,maradt megint ez a semmi játék.Cr7 és Matuidi gyenge,Desciglio relatíve jó.Megint kivárásra játszunk vagy mit akarunk nem tudom.Félni valónk nincs,mert ma a sz@r csapat játszik a fo$$al.Pozitív hogy Paulo a végén lőtt egy csodaszép gólt.

del pipi 2019.11.26. 21:53:41

Hát gyerekek?!!!!! Ez nem a kicsi gól volt hanem a másik! Hát úristen! Megérdemelte ezt a gólt nagyon durván tolja az ipart, ez így egy teljesítmény! Bravo La Joya! Forza Juve! Zseniális!

Alex8610 2019.11.26. 21:54:50

@Cannavaro: Benne lenne de szerintem ezt most nem fogja Sarri meglépni.

Juventino86 2019.11.26. 21:55:24

@tomsz: NAgyon örülök, hogy formába lendült. Oltári gól, nem térek magamhoz. :D :D :D

@Cannavaro: Benne van sajna a pakliban a sértődés.... Ronci sajnos nem játszik jól, nehezen is mozog, mintha tényleg lenne valami sérülése. Higany jöhetne.

Il Principino 2019.11.26. 21:55:44

Hihetetlen hogy egy játékos milyen szélsőségesen tud teljesíteni..Nyoma sincs a tavalyi Dybalanak!!!Amúgy De Sciglio is egész jól tolja és Bentancur is..
Remélem egy CR gól is jön végre majd,ha már az atletico az ellenfél!

JuventusFanatikus 2019.11.26. 21:57:38

Ez aztán gól volt a javából! A meccs is eddig szódával elmegy, csak így tovább! Egyéni teljesítményekből sajnos nincs olyan sok kiemelkedő, viszont Dybala elképesztő. CR meg sajnos megint rossz, de most nem érzem azt, hogy le kéne cserélni.

gomorra21 2019.11.26. 21:58:20

A 40 milliós lufi újra magasra száll;)
Szép volt, La Joya!

JuventusFanatikus 2019.11.26. 21:58:39

@Juventino86: CR sokat sántikál, látszik, hogy nincs minden oké, de gyalulják is rendesen!

pedronegroo 2019.11.26. 21:58:45

Na meg találtam Palika gólját, azta rohadt!!! Dibcsi most már tényleg visszatért!!!

És nyilván nem Sarri tanította meg focizni de Ő legalább hagyja!!

del pipi 2019.11.26. 21:58:58

@danimester1: A pozitív hogy ma futballozunk! Nagyjából semmi esélye az ATM-NEK!

del pipi 2019.11.26. 22:01:38

@gomorra21: De most az első félidőt beragyogta? :) Vamos Argentinos! Eresszék be Pipitat is!!!!!

gomorra21 2019.11.26. 22:02:09

@pedronegroo: "És nyilván nem Sarri tanította meg focizni de Ő legalább hagyja"
Igen, ez így elég pontos.

del pipi 2019.11.26. 22:03:03

@pedronegroo: Szar volt nem? Viszont szét varázsolta még a félidőt!

gomorra21 2019.11.26. 22:03:40

@del pipi: mit csináljon az Ékszer? Hát ragyogjon, a fenébe is;)

pedronegroo 2019.11.26. 22:05:02

@del pipi: Megint szerencsénk volt!! De egyszer elfogy a mák!! CR meg a király!!

Dybala2379 2019.11.26. 22:11:27

Ha Bentancur a mai teljesítménye után nem szorítja ki egy életre Khedirat a kezdőből akkor ********** magam :D

Alex8610 2019.11.26. 22:28:18

Gusztustalan egy csapat ez az Atletico

Ádám.84 2019.11.26. 22:30:57

@Alex8610: az, undorító egy csapat, és ezt már nem először bizonyítják.

Mitya10 2019.11.26. 22:32:20

Èljen a Sarriball!!! :))) Khedira nèlkül kivitelezhető :P Mèg DS is nagyot megy ma :D

Alex8610 2019.11.26. 22:39:43

Remelem nem gyotor be egyet az Atleti szokas szerint

MdewC 2019.11.26. 22:41:34

de Ligt a pöröly!

Sztovicska 2019.11.26. 22:41:41

De ligt ma nagyot játszik

Patricco 2019.11.26. 22:43:41

Ne gyere khedira, ezt a parteyt szívesen látnám a Juveban

Sztovicska 2019.11.26. 22:43:52

Pjanic fent van még?? Közben megint a bástya (de ligt) :D

el.Flaco 2019.11.26. 22:44:16

De Sciglio nem lóg ki ma annyira lefelé, de olyan alapvető hiányosságai jönnek ki ma is, hogy nagyon gyorsan el kellene felejteni.

De Ligt parádés ma is.

Egy valami biztosan nem jutott volna eszembe és az az, hogy behozzam Khedirát a végére..
Sarri mindig meg tud lepni.

sleepy8 2019.11.26. 22:45:42

A holland allat nagyot jatszik ma. Ez most vilagklasszis teljesítmény.

MdewC 2019.11.26. 22:46:11

Sami végre a szerepében.

82. perces csere, akire aránylag mindenben lehet számítani.

MdewC 2019.11.26. 22:49:03

Danilo sokadszor fejeli ki az atm beadásokat. Ez tetszik.

MdewC 2019.11.26. 22:51:40

Morata még a mi fiúnk na. :)

Alex8610 2019.11.26. 22:52:41

Na ez ma ferfimunka volt innentol ez legyen a minimum.Egy forduloval a vege elott fix csoportelsoseg.Ilyen se mostanaban volt

Ádám.84 2019.11.26. 22:53:06

VÉGE! CSOPORTELSŐ A JUVE!!!!!!!!!!!!!!

Mitya10 2019.11.26. 22:53:18

Mvp : De Ligt

Szèpen lehoztàk a fiùk a daràlòk ellen. Voltak ma abszolùt kiemelkedő teljesìtmènyek is. Sanyi bohòc kettőst is szèpen helyettesìtettèk. Lehet itt szerencsèzni babonak csakhogy mindj december ès Smoker mèg veretlen. Űbereld felül... Csoportelsők is vunk amik mostansàg nem igen voltunk.

Ronaldo borzalom igazàbòl fingom nincs mi lehet vele de jelenleg Dybala ès Higu sokkal jobbak nàla negyed annyi fizuèrt.

Bravò sràcok! Forza Juve!!!

piff10 2019.11.26. 22:53:27

Ronaldot kezdem egyre jobban sajnálni.. Nagyon akar, küzd, most is ő szerel. Lohetne 1-2 gólt, biztos felszabadulna. Benta, De Light, Dybala vilagklasszis volt szerintem. Két szelsovedonk és matuidi is jó volt! Ez most jó, élvezhető, magabiztos meccs volt! Forza!

Mitya10 2019.11.26. 22:57:48

Basszus èn azthittem am h az Atletico biztos csoport màsodik de most nèzem h csak 1 ponttal van mögötte a Bayer :D

danimester1 2019.11.26. 22:58:02

Na meg van a meccs!Nem volt szép játék,de Dybala kihúzott minket.Cr7 látványosan szenved,nem találja a helyét.(nem meri lecserélni!?)Ma kicsit nagyobb sebességgel játszottunk,de még mindig sok az eladott labda,a végén majdnem bukta lett.A lényeg meg van a 3 pont és a biztos elsőség.

del pipi 2019.11.26. 22:58:46

Ennyi a málna! Jó éjszakát ATM! Forza Juve!

babo0410 2019.11.26. 22:59:03

@Sztovicska: És nem mindegy kit kapunk a 16 között? Egyébként a 2. helyen sincsenek jobbak. Real, Tottenham, Shakhtar, Dortmund, Lyon, Chelsea.

Leram7 2019.11.26. 22:59:50

Ez nálam megint egy felemás meccs volt. 6 kapuralövésünk volt, ami nagyon kevés.

Viszont játékban, labdabirtoklásban egész jó volt.

Dybala nagyon szép gólt szerzett és jól is játszott. Betancour és Ligt is nagyon játszott, Bernardeschi is jól szállt be. Valamint Danilora és Scigliora se lehet panasz.

Gyenge volt nagyon CR, 1 kapuralövése volt. Pjanic formán kívül van és Ramsey sem tetszett ma.

Hétvégén a sasst meg kell rakni. Jó lenne végre magabiztosan nyerni.

Juventino86 2019.11.26. 23:01:13

Kemény meccs volt, a végén hősiesen védekeztünk. De Ligt hatalmasat játszott ma is. Gratula neki, reméljük állandósul a jó forma. CR továbbra is formán kívül van és szerintem sérült is. Berna jól szállt be, szép volt a kapufa, de Correa majdnem kiegyenlített, miután eladta a lasztit. Bentancurt ma dicséret illeti meg. Dybala a meccs embere volt, ő jelentette ma a kreativitást és a különbséget. A csoportelsőség megvan,a kövi meccsen pihentetni kell, hátha ki tudjuk ejteni ezt a féreg Atletit. :D Forza Juve!

Alex8610 2019.11.26. 23:02:39

@Mitya10: bezony..Nem hiszem hogy kikapnank a Leverkusentol de nekik kotelezo a gyozelem kulonben megtrefalhatnank oket :)

Milito20 2019.11.26. 23:03:13

@babo0410: Ha szerinted ez a névsor egyenértékű a Liverpool, Man.City, PSG, Bayern, Barca, Leipzig, Ajax névsorral.... nincs több kérdésem...

babo0410 2019.11.26. 23:08:01

Egyébként a játék ma nem volt olyan rossz. Kár, hogy szökő évente van ilyen. Dybala viszont egy zseni. Pont ezért volt értelmetlen nyáron az eladását követelni. Allegri pakolta össze-vissza, nem találta a posztját, mert ő mindenáron Ronaldora akarta ráhúzni a csapatot. Most pont az ellenkezője történik, félek Ronaldo be fog rágni, ha nem ő lesz a kulcsfigura, és annak megint csak az edző lesz a vesztese. Ma sem remekelt. Hétvégén pihentetni kéne.

gomorra21 2019.11.26. 23:09:27

@Juventino86: Berna jól szállt be, Bentancurt dicséret illeti, Dybala a meccs embere.. hogy lehet, hogy mindenki jó, akit el akarsz adni, Tanár Úr?
A gyerekekhez remélem több a türelmed, de van benned megbocsájtás, az mindenképpen nagy szó;)

Bodnar Daniel 2019.11.26. 23:12:57

Az elég sokat elmond, hogy elvétve lehet találni negatív kommentet. Én nem nagyon vagyok meglepve. Lépésről-lépésre beindulnak a dolgok. Eddig 5-10 perc jött ki meccsenként azon a bizonyos Juve szinten. Ma 30-40. És innen megint csak feljebb van. Szerintem egy hónap múlva már darálni fognak Sarrival. Ma azon gondolkodtam végig, hogy láthatóan még ez is egy olyan 60%-a volt annak amit a csapat tud és így is verünk eddig mindenkit, akkor mi a franc lesz, ha kipörög a 100 mondjuk 70-80 percre. Gyilkos lesz az idei Juve.

babo0410 2019.11.26. 23:14:17

Azt most nézem, hogy az Atalanta ahhoz képest, hogy újonc, nagyon nem ment nekik a BL, az utolsó fordulóban egy győzelemmel továbbjuthatnak, ha a City veri a Dinamot. Szép is lenne.
Még egy érdekesség a Bayern 21! lőtt góllal 100%-os mérleggel áll eddig. Velük szerencsére a 16 között nem futunk össze. A BL-ben nagyon ott vannak idén. Lehet a bajnokságot hanyagolják a BL-ért? Mert nagyon kétarcúak lettek.

delpi0823 2019.11.26. 23:14:41

@babo0410: Ezek ellen a csapatok ellen mind mi vagyunk az eselyesek,szoval nem mindegy.Mert ha 2ik helyen vegeztunk volna azert egy city,liverpool bayern ellen mar ez nem lett volna elmondhato.

steven.h 2019.11.26. 23:22:58

M4 bravúrosan 4.-nek mutattam meg a Leverkusent a csoportban és a Lokomotivot 3.-nak

babo0410 2019.11.26. 23:27:13

@delpi0823: Azért én egy Real, Tottenham, Chelsea, Dortmund négyest nem írnék le. Pláne látva hogy döcög a játékunk. Ma kijött a lépés, de azért igen csak sok gólt nyelünk be, és keveset szerzünk.

Juventino86 2019.11.26. 23:28:45

@gomorra21: :D :D A munkámban más vagyok, de a meló az meló, a Juve meg vallás. :D Itt nagyobbak az elvárásaim. Berna mondjuk még mindig szerepel az eladási listámon, mert ma is csinált egy butaságot, amiből majdnem gólt kaptunk, de ennek ellenére most kimondottan jó dolgokat is láttam tőle. Ramsey-t túlszárnyalta egyértelműen ma. Próbálok azért objektív maradni, és leírni mindig azt, ahogy látom a dolgokat. Ma jól szállt be Berna, és Benta is jól tolta, reméljük, hogy tudják ők is állandósítani a formájukat. Dybalának pedig nagyon fekszik a Sarri-féle felfogás, mint ahogy azt le is nyilatkozta. Szóval elégedett vagyok ma azokkal is, akiket korábban el akartam adni. Dybala és Benta már lekerültem a listámról. :D :D

babo0410 2019.11.26. 23:30:13

@delpi0823: Még annyi, hogy ma az ATMA-nak azért több, mint 2x annyi helyzete volt, mint nekünk. Ha formában vannak, olyan sima nem lett volna ez a meccs se szerintem. Ne nézzük le szerintem egyik ellenfelet se.

ZecH 2019.11.26. 23:33:43

Alakul. Ugy erzem hogy csak tet kellene a csapatnak h kicsit osztonozve legyen a jobb teljesitmenyre. Sajnos eros a gyanum hogy azert nem szep a jatek pl a bajnoksagban, mert jonnek az eredmenyek. Es elmeletben van tet, csak gyakorlatban nincs....

Ma a lengyel, Bonu, DeLigt, onmagahoz kepest Danilo es Desijjo is, Bentancur, Dybala, onmagahoz kepest Matuidi jol jatszottak!
Onmagahoz kepest Ramsey es CR viszont szarul, de Pjanic pedig rettenetesen. Borzalmas mennyire forman kivul van... Bernat, Higanyt es Khedirat megitelni ennyi ido alatt nehez bar Berna most mintha lenditett volna a jatekon egyebkent...

HA... igy javulnank tovabb... DE... nem fogunk. Csak jo eljatszani a gondolattal...
Szuper hogy ilyen patent jol allunk minden kiirasban, de komoly jatekminosegi valtozasra nem szamitok. Inkabb erre keszulok es kellemesen csalodok! Forza!!!

gomorra21 2019.11.27. 00:27:52

@babo0410: "Ha formában vannak, olyan sima nem lett volna ez a meccs se szerintem. "
Ha mi formában vagyunk, kiütjük őket - szerintem.
Na most akkor mi legyen? Hozzuk ki egy döntetlenre?

MdewC 2019.11.27. 00:46:18

Kivételesen nem szeretném védeni Ronit. De ebben a teamben már mindenki volt gatyaszar formában (Higu, Dybi, Pjanic, de Ligt, sorolhatnám, kivéve Pirlo mert Ő soha nem volt rossz formában, az eleve lehetetlen) szóval lehet itt még fordulat idén ebben a témában.

Az atm el lett kalapálva, ezt imádom, majnem annyira, mintha a barca lenne elkalapálva. Bízom abban is.

Juve!

alexGicamo 2019.11.27. 04:04:50

@MdewC: Imádtam a hsz -ed ! Főleg, mivel a Maestrót is belecsempészted !
No Pirlo, no party ! :-);-)

del pipi 2019.11.27. 05:11:01

Hát de jót aludtam....csak keveset, de megérte. Milyen zsír hogy mindenki a meccs szünetében, és utána kommentelt, nincs is annyi a valóságtól elrugaszkodó komment. Normál esetben tegnap három gól különbség volt a két csapat között, és ezeket még be kéne verni, és akkor belefér egy hiba után gólt kapni. Az nagyon meleg volt a végén, normál esetben a Morata 1000-ból egyszer csinál ilyet, nem is értettem hogy góllövés helyett miért csinál egy négyütemű fekvőtámaszt?! De jó volt ez így! Én semmilyen Scandalt nem akarok Ronaldoval szemben, de az a helyzet hogy nálam biztos a padon kezdene a Sasülő ellen, nem szarfejségből mondom hanem már megint rágörcsöl a játékra. De ha csak kicsit is sérült akkor főleg pihennie kell mert nagyon szükség lenne egy jó formában lévő Ronaldora.Egy kétévvel ezelőtti Ronaldo értékesíti azt helyzetet, de legrosszabb esetben átpasszolja a másik oldalra a Dybalának.

del pipi 2019.11.27. 05:26:35

Dybala nagyjából minden meccsen jól futballozik , és tevékeny részese a győzelmeknek, így kell játszani egy 10-snek, egy 10-snek különlegesnek kell lennie! Mekkorát fordult a világ nyár óta amikor összevesztem itt sok emberrel miatta, pedig én csak azt mondtam folyamatosan hogy mit tud, mire képes ha bizalmat kap az edzőtől. Szóval @Juventino86:kolléga már egy párszor korrekten megkövette magát de én még várok néhány embertől egy kis korrekciót Dybala ügyben, nem ennyien hadakoztak ellenem. @babo0410: Én a játékban a Lyont kaptam, már a 8 között vagyok, lehet hogy így lesz. De mindegy kit kapunk azt kell majd leverni. @ZecH: @MdewC: Most pihentetni kéne Ronit, ez az ő érdeke, kérdés hogy ő ezt megérti vagy sem. @gomorra21: Igen egy kis odafigyeléssel ez egy hármas nem oda! Még én is megemlíteném hogy De Ligt óriásit játszik már meccsek óta, alakul ez, és Benta is nagyot melózott, a Pjankót pedig pihentetném a hétvégén.

Baggio73 2019.11.27. 06:19:11

A mutatott játék még gyenge. Az első félidőben szépen passzolgattunk a kaputól 20 méterig, ott elfogyott az ötlet. A második félidőben feljebb jött a Madrid, hát akkor volt bajunk.
Dybala gyönyörű gólt lőtt, nálam deLigt a meccs embere.

triplat 2019.11.27. 08:58:01

Azért szeretném kiemelni Khedirát. nagyon "jól " játszott szemmel már nagyon ügyesen követi a labdát.(hogy futni mért nem képes rejtély) Még szerencse hogy Morata elbotlott egy vakondtúrásba.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása