Sarri Ronaldo pihentetésére készül

ronaldo_cristiano_es_dybala_atletico.jpgA Juventus vezetőedzője, Maurizio Sarri azon gondolkodik, hogy számos változtatást eszközöl a kezdőcsapatot illetően a hétvégi, Lecce elleni bajnoki mérkőzésen - állítja a Tuttosport, valamint a Calciomercato.

A két orgánum úgy tudja, a 60 éves olasz mester szeretné pihentetni az együttes portugál sztárját, Cristiano Ronaldót, aki az utóbbi időben 24 nap alatt hét meccsen is szerepelt a fekete-fehéreknél, valamint hazája válogatottjában.

CR a közelmúltban csupán a Brescia elleni bajnoki találkozót hagyta ki, minden további összecsapást ugyanakkor végigjátszott.

Sarri Ronaldo kihagyása esetén argentin támadóduót küldhet pályára: Paulo Dybala és Gonzalo Higuaín a portugál érkezése előtti időket idézve ismét együtt rohamozhatja majd a Lecce kapuját.

CR az új szezonban eddig öt gólt termelt és egy asszisztot is jegyzett. Dybala egyre jobb formában van, a Bajnokok Ligájában legutóbb duplázott a Lokomotív Moszkva ellen, eleddig összesen három gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt adott társainak. Higuaín neve mellett három találat és egy assziszt szerepel az idényben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1815258844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2019.10.24. 12:13:12

Remélem Demiralt is beteszi a kezdőbe!

JuventusFanatikus 2019.10.24. 12:22:42

@juve28adam: Beszélt róla, és jó eséllyel kezdő lesz.

jeneiPALI 2019.10.24. 13:01:59

Igen kell a játék perc mindenkinek

del pipi 2019.10.24. 16:45:41

Ja amúgy akartam volt mondani a meccs után hogy nem ártana neki egy meccs pihenő, nem biztos hogy rosszat tesz neki.

babo0410 2019.10.24. 18:24:54

Örülök Ronaldo pihentetésének, vajon nem fogja ezt zokon venni? Nem szeret padozni. Haár már Zidan is pihentette az utolsó Realos évében. Akkor nem hallottunk róla, hogy nehezményezte volna. Reméljük most se fog.

GGábr81 2019.10.24. 21:04:03

@babo0410: tavaly is pihent azért.

GGábr81 2019.10.24. 21:08:54

Ez ilyen kegyes hazugság most. Egyszerűen amúgy is jobb az argentin páros. Nálam kijátszották CR-t a kezdőből. Idén még nem láttam tőle extrát, olyant amiért megérdemelne négyszeres fizetést. Sőt most már ott vagyunk, hogy ő a harmadik számú.

GGábr81 2019.10.24. 21:11:27

@juve28adam: na a szalutálós csávó játszatása kiverne néhány biztosítékot. Rakja be Rugót, azt rendbe vagyunk.

del pipi 2019.10.25. 05:06:12

@GGábr81: Nagyon ráakadtál erre a szalutálós csávóra, a Törökök ilyenek, egyáltalán nem tartózkodnak a politikától. Tudom, ismerek néhányat. Persze egyáltalán nincs helye a futballpályán.

GGábr81 2019.10.25. 06:21:07

@del pipi: rosszul fogalmaztam, mert engem totál nem izgat. De kissebb forradalmat indított el a szurkerek körében, hogy ki kell tenni a csapatból, stb. Erre írtam, hogy kiverne néhány biztosítékot. Még most picit jegelném, főleg úgy, hogy nem rég nyilatkozta malboromen, hogy felépítené Rugót is.

Ádi93 2019.10.25. 17:42:12

Nem úgy látom, mint akinek a pihentetés kellene, most eléggé formában van, sokkal inkább arra lenne szüksége, hogy ne védjék ki az összes kaput találó lövését :)
Ugyanakkor tény, hogy a tavaszi hajrára is kell az energia és emiatt, ahogy Zidane is tette vele, nem baj, ha egy-egy könnyebb meccset kihagy. Már 2-3 éve is, a Realban ezen "ment el" jónéhány gólja, hogy az idegenbeli meccseken, a sereghajtók ellen pihentették, de tavasszal aztán meglett az eredménye, legalábbis ami az energia tartalékait illeti.

Dybalát jó lenne kezdöként látni a Lecce ellen, neki is nagyon kellenek a gólok és a bizalom. Nagy dolog egyébként, hogy türelemmel és alázattal viseli a gyakori padozást egy ilyen kaliberü játékos.

Azt viszont remélem, hogy nem lesz annyira felforgatva a kezdö, hogy elmenjen a 3 pont rajta. Az Inter, komolyan vette és nyert 4-0-ra ellenük. Ezt talán a _Juve is tudná. De félgözzel is illene legalább egygólos különbséggel nyerni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása