Sarri: „Nem veszítettük el a fejünket”

sarri_maurizio_padon_gondolkodik.jpgMaurizio Sarri a Juventus hazai győzelme után örült annak, hogy csapata nem veszítette el a fejét, de tény, hogy a tempó végig lassú volt. A meccsen a Lokomotiv Moszkva szerezte meg a vezetést egy kontratámadásból, de Paulo Dybala duplázása nyomán a Juventus otthon tartotta a három pontot.

„Tapasztalható volt némi gond hátul. Sajnos egy kontratámadásból megszerezték a vezetést, s attól kezdve még jobban betömörült az ellenfél.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának.

„Úgy gondolom, hogy jól teljesítettünk azzal, hogy nem veszítettük el a fejünket, türelmesek maradtunk, és járattuk a labdát. Azt éreztük, hogy mindvégig egyértelműen megfordítható a meccs, azonban a nyugtalanság pánikot eredményezhetett volna. 28 lövésünk volt a kapura.

Elmondtam a srácoknak, hogy BL-rekordokat adtunk át a múltnak labdabirtoklás tekintetében. A kockázat az volt, hogy többször lefejeljük a falat, aztán felidegeskedünk a történteken, de sikerült nyugodtnak maradni.”

Maurizio Sarri eddig nemigen akarta együtt használni Paulo Dybalát, Cristiano Ronaldót és Gonzalo Higuaínt, de a legutóbbi BL-meccsen már beküldte Pipitát is a második félidőre.

„Úgy éreztük, hogy a Lokomotiv elfáradt már a kontrákhoz, ezért kockáztattam Gonzalo Higuaín becserélésével, illetve Adrien Rabiot és Rodrigo Bentancur együttes játszatásával.

Sajnos a rendszerünkből adódóan inkább középen próbáljuk áttörni a falat. A második félidőben többet próbálkoztunk a jobb oldalon, mivel Paulo Dybala trequartistaként a jobb oldalra szokott koncentrálni, ezért kicsit egyoldalúvá válunk. Dolgozunk ennek a megoldásán.

Nem gondolom, hogy rossz lett volna a hozzáállásunk. Csupán kicsit lassúak voltunk, és végig az első félidőben visszafogott tempót alkalmaztunk, és ennek inkább fizikai állapothoz köthető okai, mint pszichológiai okai voltak. Háromnaponta meccset játszunk, és egy visszaesés belefér.

A Lokomotiv az első félidőben lassú volt, aztán gyors, míg mi egyszerűen végig lassúak voltunk. A jó hír az, hogy mentálisan élesek voltunk, mivel enélkül nem lettünk volna képesek megőrizni a hidegvérünket, és feltörni az ellenfél védekezését.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8115252900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2019.10.23. 11:06:20

Számomra továbbra is hihetetlen, hogy az Allegri éra alatt elsajátított stabilitás megmaradt. Azt hittem ezt semelyik edző sem tudja ilyen szinten, de úgy látszik ez a képesség felsőbb szintről jön.

Ezek mellett számomra egyre aggasztóbb a védelmünk, szinte minden meccsen kapunk gólt. De ligt nagyon lassan fejlődik -ami érthető-, egy topcsapat ezeket a lékeket nem egy góllal fogja megbüntetni. Februárig itt még nagyot kell alkotnia Sarrinak.

spaolo1981 2019.10.23. 13:04:57

A Moszkva 0-1 után csak a bekkeléssel foglakozott. Ha a 60.perc tájékán szerezték volna meg a vezető gólt, azt gondolom 1 pontot elcsentek volna tőlünk, de több, mint egy félidőt kivédekezni ellenünk, lehetetlenség. Csak idő kérdése volt, hogy átlövésből mikor fordítjuk meg a meccset. Igaz kicsit sokat kellett rá várni, de végül sikerült és ez a lényeg. A Mister cseréi remekül szálltak be. Van tartása a csapatnak, gratulálok a győzelemhez. Moszkvában sztem könnyebb dolgunk lesz, idehaza meg ütni kell az Atleticót, hogy az uccsó meccs Leverkusenben tét nélküli legyen.

Sztovicska 2019.10.23. 16:32:29

Mai napig felfoghatatlan számomra milyen statisztikabeli változások vannak. Az Allegri érában Négy meccs alatt volt ennyi kapura rúgásunk

del pipi 2019.10.23. 16:44:35

@Pavel1988: De nagyjából így is kalkuláltunk, fél év. De ha mindig nyerünk az építkezés közben szerintem belemegyünk nem? @spaolo1981: Pontosan így gondolom én is Uram! @Sztovicska: Szar nem? Képzeld ha majd egy töredékét be is rúgják! :)

ZecH 2019.10.23. 20:34:02

@spaolo1981: Pontosan!! En egyebkent mar felidoben megmondtam hogy 5 perc alatt meg lehet forditani. Meg is tettuk. Nincs itt semmi problema. Nem volt konnyu meccs de a csucsformat valoban jovo ev elejere kell idoziteni!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása