Ketten is követhetik Allegrit Angliába?

allegri_massimiliano_nyonban_konferencian.jpgAz utóbbi napokban egyre több forrás állítja, hogy a Juventusszal sorozatban öt bajnoki címet nyerő Massimiliano Allegri hamarosan a Manchester United vezetőedzője lehet.

A Tuttosport szerint a gyenge formát mutató angol klub egyre intenzívebb tárgyalásokat folytat az olasz szakemberrel, aki akár a torinói 7 és fél millió eurós fizetésénél is többet kereshet majd a briteknél.

A lap hozzáteszi, hogy Allegri lépése dominó-effektust idézhet elő, és megnyithatja az utat Mario Mandžukić Manchesterbe igazolása előtt.

Sőt, a pletykák alapján nem csak a 33 éves horvát csatár követheti korábbi edzőjét a "Vörös Ördögök"-höz, Emre Can ugyanis szintén vonzó opciót jelenthet a United számára.

A német válogatott középpályás az utóbbi időben elégedetlenségének adott hangot, mivel nem csak, hogy kimaradt a Juve Bajnokok Ligája-keretéből, az ősz folyamán a bajnokságban is igen kevés szerepet kapott mesterétől, Maurizio Sarritól.

A 25 éves labdarúgó számára nem ismeretlen az angol futball, ugyanis Juvéba igazolása előtt a Liverpool játékosa volt.

A torinói orgánum megjegyzi, hogy a Unitednek mielőbb lépéseket kellene tennie Canért, hiszen a Tottenham is érdeklődik iránta.

A Tuttosport szerint a következő hetekben újabb fejlemények várhatók mind a játékosok, mind az edző jövője tekintetében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4015226166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.10.16. 16:37:08

Hírek szerint Elkann meg mindenképp ragaszkodik Emre Canhoz.

delpi0823 2019.10.16. 18:36:09

Emre Can+ Mandzu es johet is Pogba:)

The king of alibis 2019.10.16. 18:48:31

@delpi0823: Pogbatól mentsen meg minket az Isten

rockitbaby 2019.10.16. 18:53:20

@JuventusFanatikus: Pedig egyáltalán nem lepődnék meg, ha a küzdelem helyett a kiutat keresné.

delpi0823 2019.10.16. 18:53:27

@The king of alibis: Erre a kozeppalyara nem lenne erosites?ki ne talald mar a hulyesegedet.

venember83 2019.10.16. 20:40:46

@JuventusFanatikus: Elkann? Ő mióta foglalkozik ilyen mikromenedzsment szinten a Juventus ügyeivel?

Joseph Toser 2019.10.17. 01:30:08

@The king of alibis: " Pogbatól mentsen meg minket az Isten "
ez nem válasz Te szerencsétlen Liverpooooool drukker!
Érvelj! Fogalmazd meg értelmes szavakkal és formáld mondatokká, hogy miért is mentse meg Isten a Juventust, Pogbátol!!!!

HA ez nem megy,akkor inkább ne írj baromságot! Forrj inkább belül és ha nem bírod, robbanj fel!

Spider81 2019.10.17. 06:36:23

Pogesz= Mandzu+Can+50 misi...es...Allegri!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása