Fabio Paratici egyértelműen elmondta, hogy a Juventus nem kíván senkit sem igazolni januárban, így szélső hátvédek vagy Ivan Rakitić érkezése sem várható.
Az igazgató a riportereknek azt követően nyilatkozott, hogy átvette harmadik Manlio Scopigno e Felice Pulici díját igazgatói munkásságáért.
„A keretünk teljes, és úgy gondoljuk, hogy ezzel Európa egyik legjobbja is.” - válaszolta a szakember a Barcelona horvát középpályásával kapcsolatban.
„Elégedettek vagyunk a játékosainkkal. Kizárnám szélső hátvéd érkezését. Mario Mandžukić kapcsán választottunk egy nyugodt időszakot a távozására, de végül a katari váltás nem valósult meg, így velünk maradt. Majd meglátjuk, hogy mi történik januárban.”
A 47 éves szakember ezt követően beszélt a visszavonulást emlegető Cristiano Ronaldóról, illetve a nyáron újonnan érkezőkről is.
„Számunkra ő nagyon fontos, mi örülünk annak, hogy itt van, ahogy ő is elégedett az itteni élettel. Nincs kétségem afelől, hogy maradni fog az aktuális és a következő szezon végéig.
„Az újoncok kapcsán annyit mondhatok, hogy még Pavel Nedvědnek is voltak nehézségei a csapathoz alkalmazkodással az első pár hónapban, érkezését követően, és erre mindig emlékeztet is.
Bizonyos vagyok benne, hogy Matthijs nagy elégedettséggel fog eltölteni minket. Adrien Rabiot-nak időre van szüksége, nincs egyszerű dolga, mivel hosszú kihagyás után kell felvennie a játék ritmusát.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rockitbaby 2019.10.15. 10:22:00
alexGicamo 2019.10.15. 11:21:10
venember83 2019.10.15. 11:26:20
juve28adam 2019.10.15. 11:28:43
rockitbaby 2019.10.15. 11:35:34
@venember83: Mandzu és Rugani szerintem fix, nem kölcsön. Cant meg meglátjuk. Az ő esetében még erzek némi esélyt egy Lichti féle történetre. Bár ő nem anyira fej leszegce melózik.