Jegybevételi rekordot hoz az Inter-Juventus rangadó

san_siro_dogevok.jpgRégen fordult már elő olyan, hogy a szurkolók ennyire izgatottan várhatták a Juventus és az Inter rangadóját, s ennek nyomán bizonyosnak tűnik, hogy a vasárnapi mérkőzés új rekordot hoz majd az olasz élvonal történetében.

Az Antonio Conte által irányított Inter pillanatnyilag még hibátlan teljesítménnyel, két pont előnnyel vezeti a bajnoki tabellát a zsinórban nyolc elsőséget gyűjtő Juventus előtt, s a milánóiak otthona minden bizonnyal rekord jegybevételt könyvelhet majd el.

A La Gazzetta dello Sport szerint a Stadio Meazza telt házzal várja a Juventust, s mindez azt jelenti, hogy 75 ezer szurkoló buzdítja majd a helyszínen a két csapatot.

Itália legfontosabb rangadója így több, mint 6.5 milliós jegybevételt hozhat, ami történelmi rekordot jelent az olasz bajnokság történetében.

A napilap arról is beszámol, hogy több, mint száz nemzetiség képviselteti majd magát a stadionban, s a jegyek húsz százalékát külföldi érdeklődők vásárolták meg,

A nagy izgalommal várt rangadót több, mint 40 adó közvetíti majd élőben, s így több, mint 200 ország nézői követhetik otthonról.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5915193888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2019.10.05. 09:14:28

Forza Juve adjunk nekik !!Contéra ráfér már egy pofon hazai pályán és a csapatára is !!

juve28adam 2019.10.05. 10:00:56

Holnap háborúba mennek a fiúk!

Juvetto 2019.10.05. 10:23:44

Végre újra van magnitúdója a derbinek! Én konkrétan már két napja full ideg vagyok! Muszáj vért innia a srácainknak meccs előtt és közben is akár! Sarrinak, de még inkább Giginek és Chiellónak le kéne vágnia egy Al Pacinós motivációs szöveget, csak hogy beröffenjen a buli! Győznünk kell, pofán kell verni őket a rengetek néző előtt, álljon helyre a világ rendje! Rengeteget jelent most ez az összecsapás! Óriási lélektani előnyre tesz szert az a csapat, amelyik behúzza ezt a meccset, ezért is nagyon veszélyes! Muszáj a válogatott szünet előtt megfelelő eredménnyel zárni!

Azt kívánom, hogy Conte lepukkant éttermébe teli bukszával érkezzünk, legyen jó a kaja, de a végén a cechet ők állják!

VÁÁÁÁÁÁ, FORZA JUVEEEEEE, GRRRRR!!!

FeriGjuve 2019.10.05. 11:50:09

Rég vártam ennyire meccset!
B*sszuk meg őket!!!!
PER SEMPRE JUVE!!!!

alexGicamo 2019.10.05. 12:48:22

Nem semmi számadatok !
A lényeg a győzelem , minden másra ott a MasterCard ! :-D
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

alexGicamo 2019.10.05. 12:49:00

@juve28adam: Minden héten háború ! :-)

Zombijuve 2019.10.05. 15:00:35

Nem lesz egyszerű, de nem szabad kikapnunk! A barcelonai első félidő intő jel lehet. Rohadtúl oda kell figyelni! Forza Juve! Vesszenek a dögevők!

babo0410 2019.10.05. 18:11:55

NYERNI KELL! Ha kikapunk, olyan erőt adhat az internek, hogy nehéz lesz megfogni őket. Meg kell mutatni, hogy szép próbálkozás, de egyelőre nem adjuk a bajnoki címet. És pláne az internek nem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása