A Juventus megszenvedett a hamar előnybe kerülő Brescia otthonában, azonban végül Jhon Chancellor öngóljának, valamint Miralem Pjanić találatának köszönhetően begyűjtötte a három bajnoki pontot.
"Kár, hogy ilyen korán gólt kaptunk, de próbáltuk a saját játékunkat nyújtani, helyzeteket kialakítani, valamint járatni a labdát egy nehéz helyszínen." - nyilatkozta a győztes találatot jegyző Pjanić a mérkőzés lefújását követően.
"Úgy gondolom, hogy rászolgáltunk a győzelemre, mert egyértelműen többet birtokoltuk a labdát. Képesek lettünk volna több gólt is lőni, s így is kellett volna tennünk, mert egészen a végéig nyílt maradt a mérkőzés 2:1-nél.
Szépen járattuk a labdát, egyszerűen csak élesebbnek kell lennünk támadásban, mert nem könnyű, amikor a mérkőzés mindig nyitott. Jó teljesítményt nyújtottunk, ez előrelépés volt.
Türelemre, higgadtságra és kemény munkára van szükség. Minden évben kritikával illetik ezt a csapatot, ez természetes. Mindent meg akarunk nyerni, s azon dolgozunk, hogy Európa egyik legjobb csapata legyünk, azonban ez csak a kezdet, mi pedig jó úton járunk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dobor norbert 2019.09.25. 12:18:15
Szerintem október végéig összeáll a gépezet.
Addig felesleges károgni,kritizálni.
Kitartás!!!
Leram7 2019.09.25. 12:22:28
Sarri egy kész és győztes csapatot vett át, úgyhogy nem lehetnek kifogások.
dobor norbert 2019.09.25. 12:55:41
Szerinted hány játékos jött és ment Allegri távozása és Sarri érkezése között?
Spider81 2019.09.25. 13:46:54
karesssz 2019.09.25. 16:56:47
del pipi 2019.09.25. 17:06:15
JuventusFanatikus 2019.09.25. 17:22:29
ZecH 2019.09.25. 21:05:38
Egyebkent milyen fura hogy ket jol elhatarolhato klikkre kezdunk oszlani. A turelmesek: nyugalomra into remenykedok es a turelmetlen: tovabbraisszrafoci mindenkitakarodjon tabora. Kivancsi leszek mi lesz ebbol bar az a helyzet hogy ahogy mar korabban kifejtettem el lettunk kenyeztetve az elmult evekben, kimondhatjuk szar focival vagy sem de csucson voltunk. Ha gyorsan ki akarnam matekozni a dolgot ugy szamolnek, hogy mivel innen csak BL gyozelemmel van feljebb a karogoknak "nagyobb esellyel" lehet igazuk, hiszen minden mas vegeredmeny vagy szinten tartas vagy csalodas... szar ügy... ettol fuggetlen en maradok optimista! Elobb utobb ugyis megnyerjuk a BL-t es meg tervezek 50 evig elni...
JuventusFanatikus 2019.09.25. 23:23:33
Amit a csoportokról írsz: Azt veszem észre, hogy nagyon megfogyatkoztunk Mi, optimisták/realisták. Mondhatni kiderült, hogy egy jó részünket Allegri imádata vezérelte, és jobbára vele voltak türelmesek.
A másik félnek pont mindegy, hogy mi van, nekik soha, semmilyen körülmények között nem lesz meg az amit akarnak, mert mindent most, rögtön, azonnal! Meg gólt kaptunk, meg azt belőhettük volna, meg Khedira kezd...
Igazából ettől szép ez a társaság, mert innen sokszínűek vagyunk. Lehet kiidegeljük egymást, meg írogatunk hülyeségeket, meg tömjük egymás fejét, de ezt is el kell tűrni, és ez is hozzátartozik. Jobb, mintha mindenki csak bólogatna.:)
del pipi 2019.09.26. 05:33:25
Cannavaro 2019.09.26. 12:01:24
dobor norbert 2019.09.26. 18:09:50
Örülök,h vagyunk páran akik reálisan látják a dolgok menetét,alakulását!
Nem egy meccsen kell csodát tenni,hanem fokozatosan év végéig javulni és remélhetőleg minél több kupát gyűjteni!