A Napoli ellen győzelem után egy újabb rangadóra készülhetünk, ugyanis a Bianconeri Firenzébe utazik, hogy szombaton megmérkőzzön a Fiorentina együttesével. A játékvezető Massimiliano Irrati lesz, aki 15 órakor engedélyezi majd a kezdőrúgást.
A Lilák ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták, ebben a szezonban kétszer kaptak ki, a Napolitól és a Genoától. Tavaly nagyon közel kerültek ahhoz, hogy kiessenek a Serie A-ból, a tizenhatodik helyen végeztek negyvenegy ponttal, míg az Empoli harmincnyolc egységgel már kiesett. Ha tovább folytatódik a rossz sorozata Montelláéknak, akkor nem kell tartania a Zebráknak attól, hogy vereséget szenvednének a Stadio Artemio Franchiban, ugyanis amióta Vincenzo Montella másodjára a Fior edzője, azóta a Serie A-ban még nem győzedelmeskedtek, tíz mérkőzésből nyolcszor pont nélkül maradtak, döntetlent pedig csak kétszer értek el.
Rocco Commisso személyében új tulajdonosnak örvendhetnek a Fiorentina szurkolói, aki komoly összegeket mozgat meg, hogy a firenzei gárda régi fényébe tündököljön. Olyan labdarúgók ölthetik fel magára a lila szerelést, mint Franck Ribéry, Rachid Ghezzal, Kevin-Prince Boateng, Milan Badelj, Pedro, Erick Pulgar, Dalbert és Martín Cáceres.
Federico Chiesát sikeresen megtartotta az amerikai-olasz milliárdos, azonban így is távoztak komoly nevek, például Jordan Veretout, Giovanni Simeone, Vitor Hugo, Riccardo Saponara, Alban Lafont, Dávid Hancko és Vincent Laurini.
Sarri mester nem számíthat Mattia Perin, Giorgio Chiellini, Mattia De Sciglio és Marko Pjaca szolgálataira, ugyanis mindannyian sérülésekkel küszködnek, míg Mandžukić nem lett nevezve a keretbe.
A L'Aeroplanino becenévre hallgató trénernek egyszerűbb dolga van, ugyanis csak a Fluminesétől érkező Pedro nincs bevethető állapotban.
- Védelem: Az ábrán a lehető legerősebb védősort állították fel, nagyon meglepődnék, ha nem ez a fal állna fel a mérkőzésen. Danilo kiváló volt a Napoli ellen, míg de Ligt számára még nem megy ilyen jól a beilleszkedés. Az ellenfél támadósora igencsak veretes, résen kell lennie az egész védelemnek. Alex Sandro szerintem megoldja Chiesa hatástalanítását, míg azért picit tartok attól, hogy a veterán Ribéry párszor meg fogja tréfálni Danilót. Összeszedettebb védelmet várok, mint amit a déliek ellen láttunk, nem érzem azt, hogy a Fiorentina be tudná venni Szczęsny kapuját, hiába áll jól csengő nevekből ez a támadósor, de az kétségtelen, hogy ezen trió közül bármely játékos meg tudja húzni a váratlant.
- Középpálya: Nagyon örülnék, ha Rabiot tényleg a kezdőben kapna helyet, hiába játszott jól honfitársa a Partenopei ellen, Adriennek ideje lenne elkezdenie a beépülést, most pedig itt a tökéletes alkalom. Montella fiai nem olyan komoly ellenfél, most lehet valamelyest kísérletezgetni, pláne, ha a középpályásokról van szó, mert a Fior a középpályán a leggyengébb. Ugyan Khedira is jól játszott a legutóbb, de én mindenképp bizalmat szavaznék immáron más futballistának is, vagy Emre Cannak, vagy Rodrigo Bentancurnak. Vélhetően a jövő héten kezdőként fog pályára lépni a rutinos német, ezért nem ártana neki egyébként sem, ha pihenne. Remélem, hogy Ramseyt láthatjuk majd legalább csereként pályára lépni.
- Támadók: A szokásos trió várható, a Napoli ellen nagyon jól muzsikáltak együtt. Ugyan, itt lenne az ideje, hogy rotáljon Sarri mester, pláne egy olyan fontos mérkőzés előtt, mint az Atléti elleni, azonban Bernardeschi saját elmondása szerint még nincs jó formában, míg Dybalát nem hiszem, hogy Pezzella és Milenković szorításában kellene tesztelni. Nem hinném, hogy a góllövéssel gondok akadnának majd. Dalbert oldalán lesz keresnivalója Costának, ott sebezhető leginkább az ellenfél.
Nem számítok kemény összecsapásra, egyedül a Fiorentinának igazán fontos ez a meccs, a Juventusnak ez csak egy a sok közül, biztos vagyok benne, hogy a Violák nagyon motiváltak lesznek. Szerintem Sarri mester már nagyban készül a BL mérkőzésre , úgyhogy nem fogják összetörni magukat a játékosok a pályán. Nagy örömre ad okot, hogy a Mister végre a kispadon lehet, sokat fog ez számítani. Juventus dominálást várok, a vezetés megszerzéséig nagy iramot, szép játékot, de amint előnyben lesz a Bianconeri, attól fogva kicsit lejjebb lesz véve a fordulatszám, energiatakarékos üzemmódra kapcsolva. Tippem: 0-2
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.