Federico Bernardeschi az örmények elleni meccset követően elmondta, hogy jelenleg nincs a legjobb állapotban, ezzel tisztában van, a háttérbe szorulása a Juventusnál pedig nehézzé teheti a helyzetét a válogatottnál.
Olaszország 3-1-re legyőzte Örményországot, azonban a meccs nem az olasz parádéról szólt. A vendégek lőtték az első gólt, az egyenlítést követően számos gólszerzési lehetőség nyílt a házigazdák előtt, ám nagyobb vihart kavart Leonardo Bonucci színészkedése, amelynek nyomán az örmény válogatott a rendkívül feszült meccsen emberhátrányban játszott egy egész félidőt.
Az olasz válogatott azon így is csak nehezen tudta megnyerni a meccset, és 1-1-nél az örmények több veszélyes támadást tudtak vezetni.
„Roberto Mancini dühös volt, teljesen jogosan, és nem rejtette véka alá a dühét, mivel látta, hogy a csapat kínlódik.” - mondta a meccsen több helyzetet elpuskázó Federico Bernardeschi a Rai Sport munkatársának.
„Össze kell szednünk magunkat, és vissza kell térnünk a helyes útra. Nem tudtuk kivitelezni a tervünk az első félidőben, magasan le akartuk támadni az ellenfelet, és így akartuk megjátszani a labdát. Ha így játszottunk volna egy éve Örményországban, akkor nem tudom, hogyan végződött volna a meccs.
A győzelemnek köszönhetően nagy lépést tettünk a megfelelő irányba, így az edző és a stáb elismerést érdemel. Most már mindannyian elhihetjük, amit egy éve mondtak nekünk, hogy valóban a keret alapokról való újraépítése zajlik.”
Federico Bernardeschi természetesen a klubcsapatáról is beszélt a meccs után.
„Jelenleg nem vagyok a legjobb formában. Messze nem ideális, hogy csak nyolc percet játszhattam a bajnokságban idén, de ez is a játék része. A Juventus a világ első három klubjának az egyike jelenleg, ami azt jelenti, hogy komoly a verseny a helyekért az olasz bajnoknál.
Számos tehetséges játékos szorul a padra így. Ez gondot okozhat számomra a válogatott vonatkozásában, de még csak szeptember elejét írjuk, körülbelül hatvan meccsünk lesz idén, szóval meglesz a lehetőségem, és készen állok, amikor harcra hívnak.
Nagyon jó a kapcsolatom a mesterrel, aki szabadon dönthet annak alapján, amit a héten végzett edzéseken lát. Rengeteg tényezőt figyelembe kell venni, és nem csak a játékoson múlik, hogy mikor jut lehetőséghez a pályán.”
Emre Can rendkívül dühösen fogadta, hogy kimaradt a BL-keretből, és a hírek szerint természetesen Mario Mandžukić sem fogadta jól a mellőzését.
„A mester már az elejétől egyértelműen elmondta, hogy csalódott, amiért ebbe a helyzetbe kényszerítették, mivel nem egyszerű kihagyni ilyen sok győzelemmel rendelkező játékosokat, akik bármelyik nemzetközi klubnál a BL-keret részét képeznék.
Mindenki rendszeres játéklehetőséget szeretne, de minél több bajnok van a keretben, annál valószínűbb, hogy a szezonban trófeákat nyerhetünk, szóval nézőpont kérdése a dolog.
Úgy gondolom, hogy a Juventus ideális klub egy olyan edző számára, mint Maurizio Sarri, aki mániákusan figyel a részletekre. A nap minden egyes percében a futball köti le a gondolatait, és a Juventusnál jobb hely nincs is egy ilyen mentalitású mester számára.
Amit Massimiliano Allegri tett a Juventusért, az alapvető és fontos feladat volt, hiszen rengeteget nyert a csapattal, de mindegyik edző saját és eltérő ötletekkel rendelkezik. Szórakoztatóbb Juventust láthatunk majd, de emellett győztes is lesz a csapat.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
JuventusFanatikus 2019.09.08. 12:10:03
Ez a beszéd!
"„A mester már az elejétől egyértelműen elmondta, hogy csalódott, amiért ebbe a helyzetbe kényszerítették, mivel nem egyszerű kihagyni ilyen sok győzelemmel rendelkező játékosokat, akik bármelyik nemzetközi klubnál a BL-keret részét képeznék."
Picit keménynek tűnik a "kényszerítették" szó, de kétségtelenül igaz.
FeriGjuve 2019.09.08. 12:20:25
Dobálta magát,reklamált és egy épkézláb megmozdulása sem volt.Tavaly az egyik kedvencem volt,remélem idén is összeszedi magát.