Emre Can a tegnapi kirohanása után rövid nyilatkozattal szolgált, amelyben lényegében visszakozott előző kijelentései kapcsán, és a pályán való harcra kötelezte magát.
A Juventus középpályása kisebb meglepetésre kimaradt a BL-keretből, miközben a nyáron az egyértelműen távozónak tekintett Sami Khedirát és Blaise Matuidit a klub jelölte a keretbe.
A német középpályás a válogatottnál értesült a történtekről, és arról beszélt, hogy a Juventus nem ezt ígérte neki, amikor egyeztetett a klubbal a jövőről még az átigazolási időszakban.
„Mindig hálás leszek a Juventusnak azért, amiért mellettem állt és támogatott érkezésem óta, különösen a betegségem ideje alatt.” - osztotta meg nyilatkozatát a twitter felületén.
„A Juventusszal és a csapattársakkal szembeni tiszteletem jeléül, miután a klub és a csapattársak sikere mindig elsődleges prioritást jelentett számomra, nem kívánom semmilyen egyéb nyilatkozattal szolgálni a történtekkel kapcsolatban, és a harcot a pályán folytatom.”
A huszonöt éves középpályás a német keret részét képezi, amely holnap Hollandia ellen lép pályára a hamburgi Volksparkstadionban.
A futballista ingyen érkezett a Liverpooltól tavaly nyáron, első szezonjában pedig összesen 37 meccsen lépett pályára a bianconero együttesben, négy góllal és egy gólpasszal segítve az Öreg Hölgyet a bajnoki címvédésben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2019.09.05. 10:35:11
rockitbaby 2019.09.05. 11:19:08
Bianconero 2019.09.05. 11:24:57
Nna, de ezek szerint Khedira sztárrá lépett elő. Hajrá neki! :-)
gomorra21 2019.09.05. 12:04:54
JuventusFanatikus 2019.09.05. 12:38:33
rockitbaby 2019.09.05. 12:41:54
gomorra21 2019.09.05. 13:52:53
Lichti pedig juventino volt, és abban az életkorban az a döntés őt csak motiválta, hogy jobb legyen. Benne van a pakliban, hogy Emrének ez csak a kedvét fogja elvenni. Amúgy is felesleges viszály. El kellett volna adni, úgy lenne a legegyszerűbb.
MdewC 2019.09.05. 14:11:35
Kukszi 2019.09.05. 14:44:10
Pjanicot nem lehet megkérdőjelezni BL-t illetően, de Matuidi már jóval kérdésesebb. Kiváncsi vagyok Can hanyadiknak gondolja magát a középpályások között?!
Grinta 2019.09.05. 15:01:15
Őszintén?Nagyon nem is tudnék sorrendet felállítani közöttük.Pjanicot kivenném a kalapból,mert amit Ő tud,vagy játszatnak vele,azt jelenleg senki sem tudja.Rabiot-ban benne van a képesség,de nem tudhatjuk biztosan.Mindegyikük más tulajdonsággal rendelkezik,ami tök jó dolog-de sokan vannak.Mondjuk Én továbbra is azt mondom hogy a sérülések majd befolyásolják/rotálják ezt a keretet-de a CL-re nyilván ez nem lehet érvényes,a nevezett keretet figyelembe véve.
Sajnos valamilyen szinten hülyén van összerakva ez a keret,baloldali védőcsere nélkül,és centerben csak egy játékossal számolva-Higuaín-mert nyilván Ronaldo játszik majd éket,de ez messze nem optimális szerintem.
Cuadrado amolyan harmadik számú jobbhátvédnek való nevezése sem túl okos ötlet,de szükséges lehet,ha át kell vezényelni a jobboldali első,vagy második opciót abban az esetben,ha kiesik a balos1 Alex Sandro.Szóval ez sem okos dolog,mert ezek csak HA-ra vannak nevezve,konkrétan Cuadrado,aki lehet egy percet nem játszik majd előre fele,mert ott megvagyunk.
Kukszi 2019.09.05. 15:42:06
Igazából en azt akartam kifejteni hogy ő személyesen vajon mit érezhet.
De reálisan végig írtad tárgyilagosan.
A másik amit említettél, hogy vannak lyukas pozíciók a csapatban.
Középpályás többlet, de szélső védő hiànya, valamint befejező csatár (Mandzukicot én nem tartom annak).
Kean szerintem jó lett volna.
És igen ha valaki kiesik ezeken a posztokon sérülés miatt akkor bajban leszünk!
Visszatérve abszolúte egyetértek amit írtál.
JuventusFanatikus 2019.09.05. 16:06:27
Grinta 2019.09.05. 17:45:05
A lehető legkönnyebb élből mondani hogy ki,vagy mi a hülye,hogy ezt vagy azt kellett volna kirakni a keretből-megjegyzem,normális klubnál,még véletlenül sem lehet szempont egy ilyen döntés meghozatala,mert annyira nem fair agreement-és itt most egyáltalán nem egy icardi esetről beszélek-de kitenni csak! azért egy játékost,mert nem cselekszik a fentről érkező nyomás(gyakorlás)ra-ami ellentétes lehet akár sajátjával is-nonszensznek tartom,hogy ilyenről ezen egyáltalán beszélni kell.Azért hál'Isten ez nem a magyarfodball,ahol ha nem hosszabbítasz,akkor lemehetsz az U19-be,adott esetben.Óriási károkat-hosszútávon!-okoz ez a fajta gondolkodásmód,nem véletlenül dívik Nálunk,akik úgy le vagyunk maradva ebben is,mint az állat.
Kukszi 2019.09.05. 19:47:56
Ez simán lehet! Senkinek nem esne jól egy ilyen döntés de ha még van benned egó akkor meg főleg...
FeriGjuve 2019.09.05. 19:57:20
Ez motiválhat is egy játékost,hogy csak azért is megmutatja!
Can is felszívja magát és tarolni fog a BL-ben!
....majd AZTÁN nyáron lelép. :DD
Kukszi 2019.09.05. 19:58:06
Várom a folytatást, és bízom benne nem adja fel. Amint mondtad egyetértek hogy több poszton is bevethető lenne.
Grinta 2019.09.05. 20:36:48
Kukszi 2019.09.05. 20:44:56
Benne van hogy lesz sértődés, nem csak nàla de a rendszeresen kimaradó középpályásoknàl. (Maradjunk meg ezeknél a jàtekosoknal).
Én is azt gondolom hogy mindenkinek a sajàt szemszögéből nézve megvan a maga igaza hogy miért maradjon a klubbnàl. (Nyílt verseny vajon mit fog hozni? Mert nagyjából ez van most).
Viszont nagyon szimpatikus pl. Khedira küzdeni akarása! (Nem a kedvencem több okból sem, de amit eddig nyújt az jóval felűlmulja a tavalyit). A helyzet kiahasználásától függően! Bár remelem ràjön hogy inkább adjon gólpasszt mint mellé rúgja az esetek nagy többségében :D
Cannavaro 2019.09.05. 20:57:19
Can bőven beférne ebbe rotálva, főleg a sérülékeny Ramsey-t, de kíváncsi leszek, hogy lesz e alkalma a bajnokságban be bizonyítani, hogy tavaszra nevezni kell!
Sajnos, az Olasz edző betegség Sarriban is benne van, hogy csak mert nyer a csapat, nem veszi észre a nyilvánvaló gyengébb pontokat, és esélyt se ad azoknak, akik előrébb vihetnék a csapatot, a jobb képességeikkel!
Sajnálom Cant, már csak azért is, mert bár nem igazán vagyok hívő, imádkoztam, hogy Khedira semmilyen formában ne kerüljön kezdő közelébe, és helyettese a hasonló külsejü Can lehetett volna, nagy eséllyel!
Grinta 2019.09.05. 21:05:06
Nathas 2019.09.05. 22:11:38
Ez nem lehet érv, hogy anno hány vb-t nyertek az olaszok.
Nathas 2019.09.05. 22:15:07
Joseph Toser 2019.09.06. 04:02:43
Most az a kérdés vetődött fel,bennem, hogy az edzőnek van mégis szava? Mert eddig azt láttuk,olvastuk, hogy nem igazán érdekli a vezetőséget, hogy mit és kit kér az edző... DE most mégis Sarri jelezte, hogy nem számol Can-nal... mi is változott?????
Másik, hogy én is felháborodnék, ha kiraknának a keretből, hisz nem azért dolgoztam a felkészüléseken, hogy " nem kellek" legyen.... DE, ha kimaradok a keretből, az azt is mutathatja, hogy hiába dolgoztam, más jobban dolgozott.... Ezt el kell fogadni... És,igazából ígérhetek bármit a felkészülési időszak alatt, HA nem teljesítette a " feltételeket"... Gondoljatok a munkahelyre: jelentkezel a munkára. Felvesznek és ott vannak feltételek, HA nem teljesíted őket,akkor egy idő után lefokoznak vagy kitesznek. ITT,nincs és nem is volt sokkkk ideje a vezetőségnek a monitorozásra.. nyári felkészülés... akkor felmerül a kérdés.... Vajon CSAK ennyi van Can-ban vagy csak beleült a langyi vízbe,ígéretbe, és nem 110%-ot teljesített, hogy tényleg megérdemelje az ígéret betartást,hanem csak70%-ot... viszont valaki meg kicsivel is többet teljesített,máris bukta Can az ígéretet. Szóval.... kétélű a dolog... megegyeztek valamiben,(de miben is??? ) és valszeg azt Can nem teljesítette. Így érthető a kimaradása a BL keretből! DE. persze ez nem ilyen " fekete-fehér"ahogy én gondolom.... ez csak az én fantazmagóriám.... Nyilván nem akarom védeni a vezetőséget,meg senkit..... Nem állok egyik oldalra - játékos vagy vezetőség - csak igyekszem máshogy átgondolni, vagy valahogy más ,laikus szemmel gondolni.....
Grinta 2019.09.06. 06:53:33
Otthon mit kapnak a brazil kapitányok szerinted azért az európai! erőfociért,amit jelenleg is játszanak?
Ez fordítva is igaz lehet.
steven.h 2019.09.06. 08:05:27
Cannavaro 2019.09.06. 17:00:48
Grinta 2019.09.06. 19:13:36
Mindegyik edzőnek.Ami normális dolog.