Emre Can: "A Juventus egészen mást ígért nekem"

can_emre_oklok.jpgA Juventus tegnap kihirdette keretét a Bajnokok Ligája csoportkörére, s mivel a zebramezes csapat játékosai erős ragaszkodást mutattak a klub irányában, így végül Gonzalo Higuaín, Mario Mandžukić és Blaise Matuidi sem fogadta el a kérők ajánlatait, a klubnak pedig több játékost is ki kellett hagynia a névlistáról.

A keretszűkítés egyik legnagyobb és némileg meglepő áldozata a tavaly nyáron a Liverpooltól ingyen igazolt német válogatott középpályás, Emre Can volt, aki érthető felháborodással kommentálta a klub döntését.

"Teljesen le vagyok taglózva." - mondta a német válogatottal Eb-selejtezőre készülődő középpályás a Bild munkatársának nyilatkozva.

"A beszélgetésünk mindössze egy percig tartott, s nem kaptam semmiféle indoklást. Ez dühössé és zaklatottá tett. 

Le fogom vonni a saját következtetéseimet, s beszélni fogok a klubbal, miután visszatértem a válogatottól, a klub valami egészen mást mondott és ígért nekem múlt héten.

A PSG jelentkezett értem, de én úgy döntöttem, hogy maradok a Juvénál. Az volt a feltétel, hogy ott leszek a Bajnokok Ligájában."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6015039508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2019.09.04. 13:57:24

@kovta23: +1 1percel elotted fogalmaztam meg...:) Orulok hogy megis akad kivetel

2019.09.04. 13:57:44

@Del Butus: Dybala-t valszeg elővesszük egyre inkább és játszatni fogja Sarri. Nagy közönségkedvenc és támadóból am sincs túl sok. De Ligt túl sokat nyilatkozik a médiának pedig csak 2 hónapja van itt. Ki kellene zárnia teljesen, mert itt nem ő lesz a középpontban, kb ahogy Dybala tette átigazolási sztorik közepette (jött, egyértelművé tette a szándékát és ennyi).
Am sorba jönnek majd a hisztik az fix: kezdte Can, jön majd Mandzukic, Cuadrado, Berna, Bentancur stb

Alex8610 2019.09.04. 13:58:17

Ez csak az egyik oldal nyilatkozata de totál megertem a kifakadasat.Nagyon motivált lesz majd a bajnokságban...Azokkal kellett volna intézni a dolgokat akik nem akartak eligazolni nekik lehetett volna mondani hogy - oké de a telítettség miatt kimaradsz a BL keretből - ha ezt az adott játékos vállalja akkor nincs gond de így hogy ígérnek valamit úgy hogy kapott Can egy másik ajánlatot de úgy döntött marad és akkor utólag így megszivatjak...Nem korrekt finoman szólva. Bármi is legyen a háttérben nem tetszik nekem ami a klubnal megy ebben a tekintetben

Leslie Matthias 2019.09.04. 13:59:26

Annyira hisztek a vezetőségnek...szerintetek egy Can-nak aki nem 30+ mint Mandzu és neki még ott a válogatott is,ha elmondják hogy figyelj haver nem leszel nevezve a Bl-be szerintetek nem igazolt volna el a PSG-be?:D
Ugyan már.....ezt ti sem gondoljátok komolyan.

2019.09.04. 14:00:14

@Apuleius: Lehet én nem látok valamit, de ha valaki érti/látja mi zajlik a klubnál Marotta elküldése óta, nyugodtan ossza meg velem, meggyőzhető vagyok.

Apuleius 2019.09.04. 14:00:58

@rockitbaby: Számomra ebben a történetben önmagában érdektelen Emre Can személye és a teljesítménye is. Nem azért érzek hányingert, mert szerintem ott lett volna a helye a keretben, s nem értek egyet az edzői stáb döntésével.

Juvegaspy 2019.09.04. 14:01:55

@hellan: @Apuleius: azert erdekelne hogy megis mit vartok a klubtol?

Apuleius 2019.09.04. 14:06:35

@Juvegaspy: Napról napra kevesebbet.

kovta23 2019.09.04. 14:10:16

@hellan: Barátom nagyon egyszerű ez. Marottánál a padon nem ültek ilyen viszonylag jó játékosok. Padoin,Peluso,De Sciglo,Lichti,Sturaro nem hábor hogy padozni kell egy ekkora csapatnál. De ha három fronton nyerni akarunk akkor sztárok fognak ülni és viselni hogy nem játszanak. Nézz körbe ez van mindenhol. Aztán néha egy kiskakas veri a mellét de ő csak egy apró fogaskerék egy gépezetben. Amúgy nem volt nagy tolongás Can-ert a nyáron vajon miért... Psg-se törte annyira magát

2019.09.04. 14:11:25

@Juvegaspy: Főleg tiszteletet a játékosaink iránt. Dybala-val és Can-nal tudnak baszakodni, de Matuidi, Khedira és még sorolhatnám a keretben vannak.

Rikoo 2019.09.04. 14:12:07

Kínos az amit a vezetőség csinál és nagyon megérdemlik az ilyen pofonokat, Sarrival együtt. Inkább jelöli Matuidit és Khedirát..:D

rockitbaby 2019.09.04. 14:14:54

@Apuleius: Tény és való, hogy ha tényleg igaz ez, ami most ebben a dologban történt, akkor az ránk nézve nem jelent jót. Ellenben nem látunk a színfalak mögé, nem tudjuk, mi zajlott a háttérben. Én nem ítélkezem még, mert ez két összetevős kémia. Kíváncsi lennék a klub nyilatkozatára most, mert ezt ha akarja, ha nem, nem hagyhatják szó nélkül. Várjunk még. Sarri új Juventusa kialakulóban van, adj nekik időt, lehet igazuk van.

kovta23 2019.09.04. 14:14:59

@hellan: Bocs de a játékosoknak kell a Juvét tisztelni nem fordítva. Dybala,Matuidi, Sami helyzete is ugyanaz. Mind három mehetett volna. Mindegyik közölte megküzd a helyéért. Can is tegye ugyanazt!

2019.09.04. 14:14:59

@kovta23: Az a baj h jó volna tudni h Can-nal mikor állt neki szórakozni Paratici. Valszeg későn.

Thuglife! 2019.09.04. 14:15:35

@kovta23: nekem sem dereng semmilyen psg-s megkeresés.ajánlat eg főleg nem.

Apuleius 2019.09.04. 14:17:38

@kovta23: "Bocs de a játékosoknak kell a Juvét tisztelni nem fordítva"

Ez csak az érem egyik oldala, a tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie.

Contelegend 2019.09.04. 14:17:47

Valószínűleg azért ő maradt ki a BL-ből, mert nem erre a típusra van szüksége Sarrinak az egyenes kiesés alatt. Nyilvánvaló, hogy azzal számoltak, hogy legalább 2 játékost tudnak értékesíteni, és akkor Can is bekerül, valamint hoznak egy minőségi KP-t Khedire/Matuidi helyett, de az ismert okok ezt meggátolták. Nem kell belelátni semmi rosszindulatot a kérdéseimbe, nem akarom az ördögöt a falra festeni , szóval érdeklődés szintjén:
Felmerült bennem már korábban , hogy mennyi időbe fog telni mire kialakulnak a belsőfeszültségek nálatok. Kezdve de Ligt irdatlan fizetésétől, a keret túlzott mélységén át , a rosszul kezelt játékosokig.
Mesélhetnék mennyire rossz hatással van 2 problémás játékos egy teljes keret teljesítményére, igaz nálunk Icardi és Perisic is stabil kezdő volt. Na de Can előtt a bajnokságban szerepel eddig Khedira és Matuidi is, ráadásul hisztis durcás állapotban főleg ilyen ígéret után nem tudom mennyire lesz bevethető. Na meg Dybala, aki a világon majdnem mindenhol kezdő lenne, poszt nélkül csereként kell vegetálnia. Valószínűleg már neki is tele a töke ezzel az egésszel. Az nyilvánvaló, hogy a Juve nagy pénzért ezer örömmel szabadulna a kis argentintól is, nem tudom mekkora öröm neki így Torinóban maradni.
Egyelőre a toronymagas minőség viszi előre a csapatot, de Chiellini kiesése afelől is rosszul jött, hogy az ő öltözői tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Biztos , hogy bizonyos szinten hatással lehet néhány játékosra.
Sok kicsi sokra megy alapon valamit hamar kikell találnotok, mert az egy dolog, hogy kifelé a "Minden rendben van" dolog van kommunikálva, mind gazdasági, mind klub ügyek szempontjából, de az előttem szólónak adok igazat, hogy Sarrit ezek a balhék simán széttudják szedni télre.
Nem is tudom mi lehet ilyenkor a megoldás. Igazából mindkét ember elküldése bármi áron nagyon nem pálya. A Juvenak is pénzre van szüksége belőlük, az Inter is csak szar kölcsön + opciókkal tudta elküldeni a parás játékosokat. Nainggolan, Icardi , Perisic.. csak a fizetésektől szabadultunk meg. Csak bízni lehet benne , hogy jövőre legalább 110-120-at kapunk a három játékosért. Dybala ára is csak csökken, minél többször a padról nézi a meccseket.
Ami a legdühítőbb egyébként , hogy régen azért nem volt ennyi gond a játékosokkal. Függetlenül attól ki melyik csapat tagja volt, mindenki megtiszteltetésnek érezte egy ekkora klub részét képezni. Nagyon ritka volt az ilyen szintű balhé, most meg már minden évre jut. Persze régen ennyi hírt nem kaptunk a játékosokról, de kétlem, hogy ennyi gond lett volna.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 14:18:24

Akkor lehet mégsem mondott Dani Alves hülyeségeket, mikor azt nyilatkozta, hogy a Juve megígért neki valamit és nem tartották be?

kovta23 2019.09.04. 14:18:50

@hellan: Már egy hónapja felvetődött hogy távozhat Can. Amikor a két veterán jelezte maradását. Itt a fórumon is megírták. Szerintem ezt ő is tudta de túlságosan bízott sztem magában vagy abban hogy majd megy más Mandzu,Dybala vagy más

Thuglife! 2019.09.04. 14:20:29

de megvan.a psg és a bayern vinné Emre Can-t a cikk...ahol semmi konkrétum nem volt említve.

Apuleius 2019.09.04. 14:21:11

@rockitbaby: A színfalak mögé soha sem láttunk, soha sem fogunk látni. Mindig csak az egyik vagy a másik oldal megnyilvánulása alapján tapogatózhatunk. Emre Can fenti nyilatkozata nyilván csak egy olvasata a történetnek (habár nekem viszonylag őszintének tűnik). Alapvetően sajnos az a baj, hogy nem ez az első olyan dolog, amit az én ízlésem nehezen vesz be.

2019.09.04. 14:21:30

@kovta23: Can játszani és stabil válogatott kerettag is akar lenni. Ezt nagyon nehéz úgyh egy futóbolond és egy sérülékeny alibi betyár miatt nem nevezik nemzetközi kupába, amin azért nagyobb a fókusz.
Khedira nem csoda h maradt...amilyen fene nagy összeget kaphattunk volna érte...viszont Dybala-t profit miatt akarták.

juve01 2019.09.04. 14:28:31

@Contelegend: Dybala nem akart távozni, szóval ne hisztizzen!

rockitbaby 2019.09.04. 14:41:07

@Apuleius: Nekem itt inkább az aggályos, hogy ha ebben az esetben tudtak határozottak lenni, és Can elmondása alapján egy perces megbeszélésen, a másik fél meghallgatása nélkül döntést hozni, akkor nyáron miért nem tudták ezt Khedira és Matuidi esetében is megtenni. Nyíltan el akartuk őket adni, majd ők nem akartak menni és mi meg visszatáncoltunk. Számomra ez sokkal rosszabb képet fest rólunk.

@hellan: Én nem akarok fél vagy még ennyi információk alapján ítélni, de Can a teljes nyarat a szabadsága után a felkészüléssel töltötte. Egész nyáron az edző rendelkezésére állt, és mégsem tudta meggyőzni. De Khedira és Matuidi valahogy megtudta. Számomra érthetetlen módon, mert egyik játékos sem kompatibilis Sarri játékával. Emre barátunk akkor mégis mit csinált a felkészülés során? Vagy mit nem? Valami oka csak van, hogy ilyan teszetosza játékkal rukkolt elő a Napoli ellen. Vagy ennyi van benne, vagy mi gondoltunk bele többet vagy csak szimplán tényleg nem illik Sarri elképzeléseibe.

kovta23 2019.09.04. 14:44:26

@hellan: Az alibi király miért is az? Tudom vissza térő vita,de valahogy minden edző számít rá. És milyen érdekes tavaly előtt volt középpálya Sami játszott. Tavaly középpálya nagy nulla. Khedira egész évben szinte sérült. Idei első rangadó Sami kezd,a csapat brillírozott ,csere és a csapat újra 0. Lehet szidni nem értékelni a statisztikán lovagolni de tény hogy jó játékos. De tudom egyszerű egy embert szidni mint hogy átlátni egyben az egészet.

Ádám.84 2019.09.04. 14:46:47

@kovta23:
1. Mégegyszer leírom, az hogy valaki nem nagy játékos, attól még nem kell hazudni neki.
2. Can szava nem szent, mivel azonban mást nemn hallottunk erről nyilatkozni, ezért feltételezzük, hoghy nem hazudik. Az ember általában nem úgy áll neki nyilatkozatokat olvasni, hogy a másik tuti hazudik.
3. Nem ítélkeztem senki felett!! Ez az én magánvéleményem, nem muszáj elfogadnia senkinek.
4.Totális ellentmondás, hogy nem adják el, mert kell, aztán meg kirakják a keretből, mert nem elég jó. Hol itt a koncepció?

Contelegend 2019.09.04. 14:49:33

@juve01: Már hogy a fenébe ne akart volna távozni... Csak nem jött olyan csapattól ajánlat akiért még a tengert is átuszná , csak hogy oda kerüljön.

Ádám.84 2019.09.04. 14:56:09

@JuventusFanatikus: De mi a fene lehetett az? Én úgy tudtam, az volt a baja, hogy nem bömböltetheti a zenét az öltözőben.

venember83 2019.09.04. 15:02:18

@Contelegend: "Valószínűleg azért ő maradt ki a BL-ből, mert nem erre a típusra van szüksége Sarrinak az egyenes kiesés alatt."

Tavaszra lehet más keretet nevezni a sérülések és a téli igazolások nyomán.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 15:04:52

@Ádám.84: Nem mondta el, biztos vagyok benne, hogy nem csak a zenéről volt szó, nagyon hirtelen történt a távozása.

Hasonló gáláns húzás volt Marchisióval közleni, hogy nincs rá szükség. A mercato utolsó napján, nehogy tudjon magának találni olyan csapatot, ahol tényleg szívesen játszana, velük felkészülni, ilyesmi.

Egyelőre ezek a szimpatikus döntések jutottak eszembe a Juventus vezetőségéről.

Ádám.84 2019.09.04. 15:07:50

@JuventusFanatikus: roppant kíváncsi lennék, mi lehetett az; talán egyszer megtudjuk.

kovta23 2019.09.04. 15:10:01

@Ádám.84: Mi az hogy mégegyszer leírod... Ki vagy te itt?? Mi ez a kioktató stílus??
1. Neked azt ígérik a munkahelyeden hogy kapsz majd fizetés emelést,magasabb beosztást ha jól teljesítesz. De te nem ütöd meg az elvárt szintet vagy a többiek jobban dolgoznak akkor te se kapod meg nem? Lehet amikor Sarri vagy Agnelli ezt megígérte neki( ha volt ilyen) akkor más volt a helyzet. Nem tudjuk. Nem vagyunk ott az edzésen,nem tudjuk kitől mit várnak a pályan. De azt tudjuk hogy ha kikerül egy játékos annak oka van. Lehet itt Can-t védeni de minek!
Mi a totális ellentmondás? Kitől is jött hivatalos ajánlat érte,ja hogy a bild meg a tuttosport lehozta hogy megvennék? Ahhoz képest nem emlékszem hogy a Bayern vagy a PSG igazolt volna középpályást helyezte a hajraban.

2019.09.04. 15:10:05

@kovta23: A Juventus középpálya jópár éve nem működik és nem Khedira vagy a hiánya miatt...szimplán a minőség hiánya miatt,amiben ugyanúgy szerepe van Pjanicnak is például,mint Khedirának vagy Matuidinek...én úgy mondanám,hogy az Allegri-féle középpálya úgy ahogy van egy feneketlen kút...a felállás,az emberek,minden szar úgy ahogy van...abban bízom,hogy Sarrival ez a helyzet más lesz,de egyenlőre nem látszik miért változna bármi...meg úgy a csapat egészében miért változna bármi,a felállás ugyanaz lesz,az emberek is,ennyi történt,meg az,hogy most valamivel gyorsabban futkosnak a vakok össze-vissza,merthogy a középpályáról olyan,hogy irányítás nincs a pályán,az teljesen jól látszik. Pjanic gyenge,körülményes és semmi kockázatot nem vállal,a többiek meg többiek,Rabiot jó lehet,de gyökeres változást ő sem fog hozni a játékba,mert nem az a stílus. A világ pénzét le kellett volna tenni nyáron Eriksenért vagy legalább Rakiticet elhozni valahogy...

Ádám.84 2019.09.04. 15:14:31

@kovta23: ez nem kioktatás, egyszerűen nem értetted, vagy nem akartad megérteni amit leírtam, ezért megismételtem. De úgy látom, még mindig nem érted, így nem is megyek bele, felesleges szófosás az egész...

@fire06: még így is kevés ez a középpálya, ebben teljesen igazad van.

Camoranesi90 2019.09.04. 15:16:06

Nagyon sajnálom mind Can, mind Mario kihagyását. De azt, hogy ilyen megtörténhet, még inkább.

A történetben pár dolgot különválasztanék, mégha a gyakorlatban ezek többségében egymást generáló folyamatok is:

Sokan vagyunk, várható volt hogy valaki kimarad.
Új edző, régi igazoláspolitika, és sikeretlen eladások - ne legyen igazam/igazunk (több fórumlakóval egyetértve), de meg fog bomlani a kohézió, pont azért, mert bérfeszültség van,/ lesz, nem tisztázottak a szerepkörök, sem a pályán, sem az öltözőben, és továbbra is 11 fő + max 3 csere lép pályára, a meccseink száma pedig a nekünk legjobb esetben is nagyjából 52-54 mérkőzésre van számolva. Nem nagyon látom Buffon-on és Pinsoglio-n kívül azt a játékost a keretben, aki beletörődne abba a bizonytalan - vagy részére negatívan ható, de biztos pár meccses lehetőséghez, ami ilyen körülméenyek között jár neki.

Ramsey egészségileg, Rabiot mentálisan, Matuidi és Khedira aktuális formája időzített bomba, Bentancour-ra meg már alig emlékszem, milyen mikor pályán van, alig látjuk, Pjanic meg, hiába lett 8 fős belső kp-nk, gyakorlatilag továbbra is nélkülözhetetlen. Can meg pipa a döntés után - szerintem mind azok lennénk a helyében. Mert lehet itt mutogatni Lichtire, hogy lehajtott fejjel visszaküzdötte magát, tegyük hozzá, hogy egy nem túl combos jobbhátvéd-squad-baan fennálló helyzetre reagálva lett tavaszra jelölve, itt meg Can formájára, életkorára, sokoldalúságra tekintettel nálam Khedira, Matuidi és Benta előtt van a sorban, akinek hosszabb élő szerződése is van tudtommal.

Sarri ehhez valóban kevés lesz, de mondjuk ennyi kezdőkaliberre nem tudom melyik edző lenne képes működő, belső feszültségektől mentes rotációt összeállítani. Meglátjuk, mi lesz belőle, de Conte egyenként sokkal gyengébb minőségű játékosai lehet, hogy pont ezen okok miatt megtörik a bajnok szériánkat.

Il Principino 2019.09.04. 15:16:39

@kovta23: Ha már a Can-ért való tolongást említetted..Khediráért évek óta nem tolong SENKI :D
Can-nál nehogy már egy szezon eleji meccset emeljünk ki vele kapcsolatban hogy szar volt..A Parma ellen tunisz kapitány és Matyika is egy szardarabként mozgott a pályán..Khedira-Matuidi duó valamiért érinthetetlen,pedig jóval több ótvar teljesítményt pakoltak már le a pályára Torinóban!

kovta23 2019.09.04. 15:19:46

@JuventusFanatikus: Azért ez így nem igaz! És tipikus magyaros ferdités! Az igaz hogy Marci a mercato utolsó napján távozott. De a legtöbb európai piac nyitva volt még! Kettő mivel szabadon igazolható volt ezért bárhová alá írhatott volna,olasz a amúgy se akart. A PSG is hívta...

Ádám.84 2019.09.04. 15:20:07

@Il Principino: "Ha már a Can-ért való tolongást említetted..Khediráért évek óta nem tolong SENKI" Ott a pont!!!! Szerződést hosszabbítunk vele, mintha tartani kéne tőle, hogy elviszik, erre még ingyen sem talál csapatot...

Számomra idén a francia a totál homály, konkrétan rossz nézni a játékát, én tuti őt hagytam volna ki a keretből.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 15:20:44

@Il Principino: Erről lenne szó!

@fire06: Az a legszörnyűbb, hogy állítólag Rakitić jött is volna, a Juventus játékosa szeretett volna lenni, Paratici szintén hozta volna, de mivel sem Khedira, sem Matuidi nem lépett, ezért nem jöhetett a horvát.

Ádám.84 2019.09.04. 15:24:24

@JuventusFanatikus: "Az a legszörnyűbb, hogy állítólag Rakitić jött is volna, a Juventus játékosa szeretett volna lenni, Paratici szintén hozta volna, de mivel sem Khedira, sem Matuidi nem lépett, ezért nem jöhetett a horvát."
Ha ez igaz, az egészen botrányos és nem is tudom mit gondoljak.

kovta23 2019.09.04. 15:25:31

@JuventusFanatikus: Rakitc akkor jöhetett volna ha adjuk érte Bernardesit. Csak hogy pontosak legyünk. Aláírtad volna?

Nathas 2019.09.04. 15:26:47

@NagyonJuve: Marotta el tudta adni Icardit kölcsön + opcióval, mert a PSG kifogyott a csatárokból. Le a zsíros micivel előtte!

@JuventusFanatikus: azért a Buffonnal kapcsolatos nagylelkűséget se felejtsd ki, aki fél pénzért maradhatott volna.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 15:30:48

@kovta23: Miért ne lenne igaz? Mikor augusztus végén váltasz az nem olyan, mintha júniusban tudatják veled, hogy nem számítanak rád. Hónapokról van szó, ami rengeteg idő. Több idő van mérlegelni az ajánlatokat, tárgyalni a fizetésről, felkészülni az új csapattal, tanulni az aktuális nyelvet, megszokni az új környezetet. Így konkrétan hamar kellett döntenie, hogy ne kelljen sokat kihagyni, a ligák már akkor elindultak. A PSG érdeklődése egyáltalán nem rémlik, utána néztem, nem találtam semmit, a Zenit, a Monaco és a Porto ajánlatairól hallottam.

gomorra21 2019.09.04. 15:32:03

@Il Principino: Cannak nincsen helye ezen a középpályán, olyan kissé egyoldalú védekező középpályásra, mint amilyen ő, nincsen szükség. Szerintem ezzel nincsen semmi gond.
Ez a keretből való kihagyás viszont méltatlan egy játékossal szemben. Ez a Paratici style. Ilyet Marotta nem hiszem, hogy csinált volna.

Ádám.84 2019.09.04. 15:34:05

@Nathas: az a legszebb, hogy el sem adta! Szerződést hosszabbított vele 2022-ig és kölcsön adta nem kötelező opcióval (!), magyarul jövő nyáron simán visszaszállhat a szar (Icardi) a férgekre!

@JuventusFanatikus: plusz addigra a legtöbb csapat leszerződtette akit akart, tehát kisebb az esélyed új csapatot találni.

Il Principino 2019.09.04. 15:34:36

@Ádám.84: Az előző cikknél már leírtam,nálam Ramsey lett volna a kimaradó!

JuventusFanatikus 2019.09.04. 15:37:24

@Nathas: Abba már végképp nem akartam belemenni.

@kovta23: Az egy utolsó napi pletyka volt, hogy még ezen is pontosítsak, nyilván a Barcelonánál nem hódolnak annyira Bernardeschi játékáért, hogy csak érte adják ide a horvátot, ráadásul annyira rá sincsenek szorulva a szélsőkre, végül is nem igazoltak az utolsó napon egyet sem. Az ezelőtti hírek szerint meg Emrét cseréltük volna a horvátra. Muszáj lett volna a kp-ról eladni valakit, nem lehet 8 darab középpályást itt tartani.

Zola82 2019.09.04. 15:38:14

Nem akarok vészmadárkodni de lehet ez a Marotta nem is annyira hülye!!! Mióta nincs nehéz értelmet találni a klub döntései mögött! Khedira meg nem véletlenül volt alapember a válogatottban a Reálban illetve nálunk. Mindegyik edző nem lehet fogalmatlan a focihoz. CAN szerintem is kellene mert kb az egyetlen kp aki tud ütközni

Contelegend 2019.09.04. 15:46:03

@Ádám.84: Icardi bármekkora féreg, sorban fognak állni érte egy 25+ gólos szezon után ilyen picsányi összegért mint 65 millió. Ha lett volna lehetősége a Juvenak ti is megvettétek volna, de gyakorlatilag senkire nem volt esély az ismert okok miatt. Idén pedig azért nem vette meg senki mert egyszerűen ő mondott nemet mind a Monacora, mind a Napolira, a Juvera meg hiába várt. Egyszerűen lehetetlen helyzetben van a klub igazolások terén idén. Mondjuk szerintem egy Rakiticre akkora szükség van mint egy falat kenyérre. Télen a helyetekben rárepülnék, hogy mentsék a menthetőt , ráadásul az első 3 bajnokin nem volt kezdő a Barcában. Valami dealt kikell találnia Paraticiéknek.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 15:47:45

@Contelegend: Emre ezek szerint télen úgyis elmegy, lenne hely Rakitának, Matuidi szerződése meg remélhetőleg a nyáron lejár.

Il Principino 2019.09.04. 15:49:19

@Zola82: Nem kötekedésből,de erről egyszer még baboval is "vitáztam" tavaly azt hiszem..
Ha Khedira akkora nagy játékos,istencsászár,passzsávok királya stb. stb.,akkor hogy a büdös francba nem kereste meg egy klub sem már évek óta,amióta itt van?????Arra sem emlékszem,hogy a Juvenak volt e versenytársa,amikor lejárt szerződése volt és a kegyeiért ment a harc..
Erre a kérdésre még senki nem tudta a választ :D
Idén nyáron lehetett hallani 1 Fenerbahce ajánlatról,ami hűen tükrözi a szintjét sztem :)
Az Arsenalnal is valószínű,hogy csak meccset nézni volt és meglátogatni hasonló cipőben járó barátját Gülükét!
Tavaly a szurkolók kifütyülték a teljesítménye miatt,amire ritkán van példa ennél a klubnál,de Allegri megvédte mint minden kritikán felül álló játékost :)
Vb kudarcot is Özil és Khedira nyakába varrták a német drukkerek..
Valamit nagyon tud Sami,ami miatt még mindig itt van,de az nem feltétlen a teljesítményével arányos :)

Contelegend 2019.09.04. 15:53:20

@JuventusFanatikus: Mondjuk az én szemszögemből nem örülnék ha megszereznétek Rakiticet, mert vele garantáltan megerősödne a középpálya. Mondjuk Ramsey eddig mindig ki volt hagyva az egyenletből, őt még senki nem látta. Még az is lehet , hogy megoldást fog jelenteni minden problémátokra.

Ádám.84 2019.09.04. 15:57:30

@JuventusFanatikus: és ha Mandzu lelép Kínába? Akkor nem jöhetne Rakitic?

@Contelegend: igazából nem tudom eldönteni, hogy a PSG-nek Icardi csak tűzoltásra kell, mivel jelenleg sok a sérültjük, illetve Neymar szekere kilóg, vagy Cavani pótlására vitték. Valamint azt sem tudjuk még, hogy mennyit fog játszani és mennyi gólt fog rúgni.
Érzésem szerint a Juve sohasem fizetne ki érte ennyit, lehet, hogy Paratici elhozná, de csak nyomott áron.
A lényeg az, hogy ha Torinóban állna fenn ugyanez a helyzet Icardival és Marotta csak kölcsönbe küldte volna, én elégedetlen lennék és attól tartanék, hogy visszajön és a probléma megoldatlan marad. Látom, hogy nagy az öröm az inter táborában, de én csak akkor bontanék pezsgőt, ha eligazolt, ez a kölcsön csak elodázta a helyzetet egyelőre, szerintem.

Ádám.84 2019.09.04. 16:00:29

@Il Principino: én már régebben is mondtam, hogy Khedirát egyszerűen el kéne tiltani a klubtól, valaki legyen már észnél és nyúljon át Sarri feje fölött. Bár mostanra Matuidit már gyengébbnek érzem.

Contelegend 2019.09.04. 16:00:36

@Ádám.84: "ez a kölcsön csak elodázta a helyzetet egyelőre" <- jogos

JuventusFanatikus 2019.09.04. 16:01:30

@Ádám.84: Attól szerintem még nem jöhetne, túlságosan telített lenne a középpálya, nyolc ember rengeteg arra posztra. Persze, történhetnek olyan sérülések, amik átírnak mindent. Egyébként nem nézem ki Marióból, hogy Kínát választaná.

Il Principino 2019.09.04. 16:07:40

@Ádám.84: Sok a sérültjük elöl és ha jól emlékszem ez Cavani uccsó szezonja Párizsban,aztán megy Amerikába.
Icardi pedig a helyére tökéletes választás a franciáknak sztem.
Én úgy hiszem meg is veszik majd!

Zola82 2019.09.04. 16:08:17

@Il Principino: Ettől szép a foci,hogy másképpen látjuk. Nyilván van jobb kp is. Sztem a sérülékenysége miatt maradt nálunk.

NagyonJuve 2019.09.04. 16:14:15

@Nathas: de elment! Ellenben nálunk maradtak. Icardi makacs volt mehetett volna máshova is de a végén csak elment annak ellenére hogy azt mondta marad.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 16:26:53

@kovta23: Gazzetta, akkor azért emlékszem rá.:D A Tuttosport szintjét verdesi.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 16:48:09

Azért NEM emlékszem rá.

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.09.04. 16:59:19

Ocsmány egy sztori. Főleg úgy, hogy van a keretünkben egy angol másodosztály szintű, egyfolytában sérüléssel bajlódó, semmit sem bizonyított béna kis Ramsey. Tényleg a német válogatott játékost kell kihagyni, aki az egyik legjobb középpályásunk...
Mielőtt megkapom, hogy még nem láttam Ramseyt játszani, sajnos rengetegszer láttam. Abszolút nem ez a szint, annyit megsúgok. Canban lenne potenciál, de ezt jól elkúrtuk így!

babo0410 2019.09.04. 17:14:45

@Juvegaspy: Itt mindig mindenért a vezetőség a hülye. Már Nedved is, csak nehogy bármelyik játékost, aki nem Khedira vagy Rugani, sérelem érje. Mi van, ha Can van megsértődve, és beszél ostobaságokat? Nem tudhatjuk mi az igazság. Addig ameddig nem nyilatkozik a vezetőség, nem tudhatjuk mi van. És még utána se, hogy vajon ki mond igazat. Kár szidni bárkit is. Az se derül ki kivel beszélt. Mi van, ha Sarri ígérte neki a BL-t, majd hagyta ki a keretből? Illetve a keretből Sarri hagyta ki, ő tudja miért. A vezetőség meg állhat mögé baltával, hogy bazd meg meg lett ígérve csórikámnak, hogy játszhat a BL-ben, hagyj ki mást!

Contelegend 2019.09.04. 17:26:14

@Dr.Chester Barack Boldizsár: Hát, én sem tartom egyáltalán akkora fogásnak Ramsey-t mint a Juvesok nagy része, a fizetését is valami irreálisnak tartom. De ennyire lenézni baszod... ennél ő sokkal jobb játékos. Mondjuk biztos az a pár ezer Arsenal fan téved :D Ők se ajnározták halálra de elismerték, hogy elég komplett kis játékos, bár a világot nyilván nem ő fogja megváltani. Can ezek szerint igen?

Matteo89 2019.09.04. 17:28:48

@babo0410: Igy van. Mi a szarrol beszelgetunk itt, hiszen senki sem tud semmit semmirol. :D

Contelegend 2019.09.04. 17:33:19

@Dr.Chester Barack Boldizsár: viszont mégegyszer olvasva akár óriási irónia is lehet, ha ez történt akkor elnézésed kérem

Rivendell 2019.09.04. 17:40:12

Senki nem szamitott arra,hogy buta vagy a jatekhoz....

JuventusFanatikus 2019.09.04. 17:41:38

@Matteo89: Mi is lenne itt, ha mindig csak a nyilvánvaló dolgokról beszélnénk:D

Erre egy pontos fordítást kaphatnék? Nagyjából értem, de a biztonság kedvéért azért nem árt, ha valaki átfordítja, biztos többen is az én cipőmben járnak.

scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/69444072_2437750366311062_5057371523443064832_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_oc=AQlnm5_AdvnLhWTfBkCmUR4L1-kL4yKa0nthYEDSHkQZ7y-LcPXF1izJ1nb1j1Y_6po&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d78d8f7e626c5f7cd0062dfff6fab46b&oe=5E01C307

rockitbaby 2019.09.04. 17:44:44

Azóta jött még egy nyilatkozat, hogy teljes mértékben elkötelezett a csapat iránt, és hogy számár mindig is a csapat és a csapattársai sikere volt a fontos, az ő sikerük az övé is. Mintha szóltak volna neki, hogy hahó öcsi, kapj észhez?

Rikoo 2019.09.04. 17:45:16

@Contelegend: A fizetése miért lenne irreális?

rockitbaby 2019.09.04. 17:47:10

@JuventusFanatikus: Lényegében hálás, amiért a csapat kiáll mellette és támogatta, akkor is ha ő sérült volt. Továbbá tisztelve a klubot és a társat, kiknek sikere a legfontosabb neki, tovább nyilatkozatot nem tesz és inkább a pályán akar bizonyítani.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 17:49:27

@Rikoo: Gondolom Ő is a félreinformált verziót tudja, ami szerint ilyen 20 millió euró körül keres.
@rockitbaby: Ezt linkeltem, köszi a megerősítést, akkor jól szűrtem le a lényeget. Pont az történt, amit írtál, szóltak neki, hogy így nem lesz jó vége, nem Emre bánt meg hirtelen mindent. Magyarul ez még jobban megerősít minket abban, hogy Can az igazságot kotyogta ki, ezért a hirtelen nagy megbánás.

Juventino86 2019.09.04. 17:50:16

@JuventusFanatikus: "Mindig is hálás leszek a Juventusnak azért, ahogy támogattak engem és mellettem álltak, amióta a klub kötelékében vagyok. Különösen a betegségem ideje alatt. A Juventus és a csapattársaim iránt érzett tiszteletből - akiknek a sikere számomra mindig is a legfontosabb prioritás volt - a továbbiakban többet nem is mondok, hanem a pályán fogom folytatni a küzdelmet."

A kért fordítás.

Juventino86 2019.09.04. 17:52:10

@Juventino86: Amúgy Can az "illness", tehát a betegség szót használta a sérülés helyett, ami ugye angolul "injury" lenne. Nyilván nem a legjobb az angoltudása. :)

Contelegend 2019.09.04. 17:55:56

@Rikoo: 12 963 000 bruttó bérről tudok. Ami valamivel több mint Pjanicé, és holtversenyben a 4.-legmagasabb bér Dybalával. Mindezt egy valóban tehetséges ám sérülékeny, Olaszországban ki nem próbált játékosnak. 4 évre. Neccesnek érzem.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 17:57:51

@rockitbaby: @Juventino86: Köszi:)

"Nyilván nem a legjobb az angoltudása." Üdvözlöm Emrét a klubban:D Akkor ezért érthettem a szöveg nagy részét, nem ment bele komoly mondatokba:D

Rikoo 2019.09.04. 17:58:01

@Contelegend: 6,5 millió nettó, ez egyáltalán nem irreális. Ingyen igazolt játékosról van szó.

Juventino86 2019.09.04. 18:00:27

@JuventusFanatikus: Inkább csak nem a megfelelő kifejezéseket használta. Meg lehetett volna fogalmazni szebben is a szöveget, de hát nem ezért fizetik. :)
Nagyon rosszul jön ki sajnos ez már mindenképpen. Hiába írta most ezt ki Can, a korábbi nyilatkozata el fogja mérgesíteni a helyzetet. Januárban vélhetően távozni fog. Továbbra is azt gondolom, hogy Can sokkal jobban tudna teljesíteni belső védőként. Őt kellett volna nevezni a keretbe, és Ruganit meg kivágni. :)

JuventusFanatikus 2019.09.04. 18:02:55

@Juventino86: Lehet Paratici nem tud annyira szépen angolul, tuti Ő küldte át Emrének, hogy ezt kell kiraknod. Vagy ott állt Fabio a háta mögött, mikor gépelte:D:P

GGábr81 2019.09.04. 18:03:14

@Juvegaspy: még, ha nem ígérték volna meg neki, akkor sem értem, hogy hogy ő lett a 7 belső kp közül a hetedik a sorban, főleg úgy, hogy védőként is bevethető. De Matyi és a passzsáv király is előrébb van, nem vágom. Ez nem fröcsögés az évtizedek óta szeretett klubra, pusztán vélemény. Attól nem szeretem kevésbé a feleségem, ha valamiben nem egyezik vele a véleményem.

Contelegend 2019.09.04. 18:04:13

@Rikoo: Épp ez az , ingyen igazolt, ezért jobb alkupozícióban van a fizetési igényei diktálásánál. Ráadásul lehetne egy kicsit előzékenyebb ha már minimum 10 millás aláírási pénzt kap. Én soknak érzem, de ez csak az én véleményem. Majd a pályán mutatott teljesítménye eldönti, kevés, sok , vagy pont jó ez a fizu.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 18:04:48

@Juventino86: Jut eszembe, nem véletlenül írta a "betegség" szót, valamilyen mirigygyulladása volt, az viszont betegség, nem sérülés.

Juventino86 2019.09.04. 18:07:06

@JuventusFanatikus: Na látod, lehet, hogy valóban arra akart utalni. Vagy arra, hogy a sérülése/sérülései alatt is hitt benne a klub. Fura, én nem is hallottam, hogy mirigygyulladása volt.

Rikoo 2019.09.04. 18:09:24

@Contelegend: Rabiot kapott annyi aláírási pénzt, Ramsey csak 3,5 milliót. Szerintem egyáltalán nem vészes ez az üzlet. Akkor lesz csak gáz, ha sokszor lesz sérült illetve rosszul játszik majd.

JuventusFanatikus 2019.09.04. 18:10:59

@Juventino86: Lehet orvosilag nem jól fogalmaztam, pajzsmirigy göbje volt Emrének, még a szezon elején.
juventuz.blog.hu/2018/10/30/emre_canra_negyven_nap_piheno_varhat

Juventino86 2019.09.04. 18:14:25

@JuventusFanatikus: Na, erre pl. már nem is emlékeztem. Akkor viszont jól használta az angol kifejezést, mert konkrétan erre utalhatott. De tudtommal nem hagyott ki olyan sokat, vagy igen? De mindegy is, sajnos a klub most nem megfelelően járt el. Nem lett volna szabad hagyni, hogy ilyen hatalmas legyen a keret, várható volt, hogy ez feszültséget fog okozni. :(

JuventusFanatikus 2019.09.04. 18:17:52

@Juventino86: Eléggé sok ideig nem volt bevethető, 45 napig, azon idő alatt 8 mérkőzés ment le, ezért is illeszkedett be nagyon nehezen.

Ádám.84 2019.09.04. 18:18:13

Érdekes ez a Ramsey kérdés, ugyanis az Arsenalosok kiváló játékosnak tartják a walesit. Ezzel szemben itt elég rossz a megítélése. Meglátjuk mire lesz képes, én reménykedek.

vizi8 2019.09.04. 19:18:09

Az a baj azok vannak a keretben akiket el akart adni a klubb, de ők elutasították, Ez milyen üzenetet von maga után a játekosoknál, és a szurkolóknál.

nemesszabi 2019.09.04. 19:22:50

Azért biztos nem véletlen hogy ő maradt ki, hiszen az új stábnak volt egy felkészülési időszaka, hogy megnézze a játékát illetve a Napoli ellen is elég nagy volt a különbség közte és a sokat szidott Khedira közt. Khedira felért a támadásokhoz és a Napoli is kevesebb helyzetet dolgozott ki az alatt, amig ő fenn volt. Miközben a nagy védekező mester Can alatt kaptunk pár gólt és a támadásokhoz sem szagolt hozzá. Szerintem nem hisztizni kell, hanem végre bizonyítani valamit, lesz erre fél éve és a kieséses szakaszban újra ott lehet. Amúgy akinek még nem volt 3 jó meccse egy csapatban (tudom sok sérülés meg minden) az ne akarjon a BL-ben kezdeni szerintem.

Wizzurah 2019.09.04. 19:31:40

A napoli utáni meccsösszefoglalóba megirta valaki a tutit, én is igy látom. Nagyon nem tudta azt se hogy hol van. A legfontosabb rangadón. Nincs mit szólni. Van ahol elnézik ezt a töketlenséget, lásd Messit a barcába, vagy az argentin válogatottnál, sehol sem tud felnőni a helyzetekhez az igazán nagy szitukban, úgy Emre Can sem tud felnőni, nem juventus szintü, cserének jó, de a mostani edzőnél nem tudott ilyen rövid idő alatt bizonyitani, Matuidi és Khedira meg valamiért igen, ez van. Rajta múlott, csak magát hibáztathatja.
Az nem fair hogy nem ment el oké, de erre is az van, hogy ő mondott nemet a psg-nek nem? Szóval ez ilyen ja. Remélem bajnokságba bizonyit, akkor egyenesbe ha jól tudom lehet nevezni újra, ha nem, akkor meg télen had menjen pár millió ercsiért a barcába, az jó kis gyüjtő állitólag :D

JuventusFanatikus 2019.09.04. 19:39:14

@Ádám.84: Náluk szinte legendás játékos volt, nem csoda, hogy imádják, de azt megjegyzik, hogy csak minden második meccsen tudott kiemelkedőt mutatni.

Dr.Chester Barack Boldizsár 2019.09.04. 20:14:45

@Contelegend: Canra lehetett volna építeni, így már elcsesztük a francba. Ő egy igazán nagy fogás volt tavaly. Viszont, ha arról kérdeztek, hogy Ramsey 1 év múlva hol lesz, én egy angol középsapat pl. a Crystal Palace egyletét tippelném. Persze ne legyen igazam, de sajnos én személy szerint ennyire rossznak tartom Ramseyt.
Szóval az első megérzésed volt a helyes, nem ironizálásnak szántam.

Üdv Győztesek!

Rocky80 2019.09.04. 20:33:17

@JuventusFanatikus: ha most gonosz akarok lenni, ha itt is ugyanazt hozzá, már sokkal jobb mint Dybala.

Watakuki 2019.09.04. 22:45:16

@Ádám.84: egyetértek. Szerintem a rossz híre (=sérülékenysége) hamarabb ideért Torinoba, mielött egyáltalán normálisan pályára léphetne, ezért sokan bizalmatlanok vele szembe. Nekem személy szerint az egyik kedvencem volt a 3-4 évvel ezelötti Arsenalból, remélem itt is hasonlóra számíthatunk.

Can témára visszatérve, valószínűleg sokan leírták már, nem tudtam végigolvasni még a kommenteket, de nekem verzik a szívem érte. Ha pedig igaz, hogy az ígéret ellenére kirakták, akkor pedig húzzon a francba a vezetőség.

2019.09.05. 00:24:46

@hellan: Bentancur miért is hisztizne??

del pipi 2019.09.05. 04:26:47

@Wizzurah: Azért a Messis részt nem gondoltad teljesen komolyan igaz? @Rocky80: Nem Rockykém, te egyáltalán nem vagy gonosz sőt.... a témához meg csak annyit hogy két kp-nál biztos hogy jobb futballista, másodszor az adott szó? Én rühellem ha valaki mond nekem valamit aztán kicsit később már nem úgy van, főleg ha lett volna jobb lehetősége. Sok minden nem tetszik ahogy és amit a mostani vezetőség tesz, ahogy intézi a dolgait. Valahogy nem olyan mint a JUVENTUS.

alexGicamo 2019.09.05. 13:27:41

Na igen ! Ha ez valóban így történt, akkor őt tényleg átverték ... HA ... Nyilván minden játékos szeretne játszani a BL - ben is . Vannak olyanok, akiknek ez mindennél fontosabb . A klubnál is, ahol játszanak . Egy szó, mint száz ,nekik mindegy melyik klubban, csak a BL - ben tolhassák ! Nem voltam ott, szóval, nem tudhatom, mi is történt pontosan , de adott esetben érthető a csalódottsága . Én őt biztos nem hagytam volna ki a keretből . Akkor már inkább Khedirát vagy Matuidit .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása