Martusciello: „Ma a tapasztalat mellett tettük le a voksunk”

martusciello_giovanni_ing_j-nyakkendo.jpgA Juventus segédedzője, Giovanni Martusciello, a Parma elleni győztes szezonkezdet után arról beszélt, hogy Gonzalo Higuain egy szinten van Paulo Dybalával, és hogy Maurizio Sarri az évek során sokat javult.

A Juventus győztes találatát Giorgio Chiellini szerezte, de az 1-0-ért alaposan megizzadtak a srácok, szezon eleji formát vagy formátlanságot mutatva.

„Nagyon meleg volt ma, ez pedig néhány hibához vezetett, de az első félidőben jól teljesítettünk a saját pályáján egy kemény Parma ellen.” - értékelt a szakember a Sky Sport Italia számára.

„Mindenekelőtt jól teljesítettünk azzal, hogy elkerültük az ellentámadásokat, amelyekben a Parma rendkívül veszélyes. A szünet után visszaesett a tempó, ez pedig még inkább kiegyenlítette a meccset.

A szezon első meccsét mindig számos kérdőjel jellemzik, és jobban teljesíthettünk volna az első félidő helyzeteinél, de általánosságban rendben voltunk.

A csapat telis-tele van bajnokokkal. Döntéseket kellett hoznunk, ma pedig a tapasztalat mellett tettük le a voksunk, azonban hosszú szezon vár ránk számos színtérrel, és mindenkire szükségünk lesz.

Gonzalo Higuaín játszatása mellett az szólt, úgy vélem, hogy nagyobb tapasztalattal rendelkezik a középcsatár poszton. Szükségtelen kockázatot vállalni a szezon első meccsén, Pipita pedig jól nagyon jól teljesített az elmúlt pár napokban az edzéseken.

Jelenleg Gonzalo Higuaín ugyanazon a szinten áll, mint Paulo Dybala, a rendszerünkben felcserélhetők, és minden attól függ, hogy egyes játékosok jellemzői hogyan illenek össze.

A Parma ellen nehéz nyerni, ezt jól mutatja a Juventus utolsó tíz itteni látogatása, amely mindig szoros és kemény harcot hozott. A győzelemért jöttünk, és azt elértük.”

A segédedző dolgozott már Maurizio Sarrival az Empolinál, aztán szétváltak útjaik, most pedig Torinóban ismét együtt dolgozhatnak, ezért felmerül a kérdés, hogy változott Maurizio Sarri az évek alatt?

„Beszéltem Maurizio Sarrival a szünetben, majd a végső sípszó után, a végén boldogabb ember benyomását keltette, de mivel perfekcionista, ezért a számos hiba miatt elég mérges volt ennek ellenére!

Amióta legutóbb együtt dolgoztunk, azóta Maurizio Sarri fejlődött. Kevesebbet cigarettázik, s kezdésnek már ez is határozott előrelépés. A játékosokkal is sokkal közvetlenebb, például az edzéseken is, ezelőtt volt, hogy csak az egyik munkatársára bízta az edzés levezetését.

El tudják vonni a figyelmét a pályán kívüli dolgok, de úgy látom, hogy most inkább a fontosabb dolgokra koncentrál.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1315023402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2019.08.25. 09:30:39

Jó látni, hogy egyes dolgok nem változnak. Ilyen pl. a játék, a meccs utáni nyilatkozat.

Ui. babo amúgy megmondta/vizionálta, hogy Khedira három edzőt is meggyőzött a képességeivel, és milyen igaza volt. Allegri, Sarri, Martusciello. Már csak azt lenne jó tudni, hogy meddig folytatódik ez a sor.

Il Principino 2019.08.25. 09:31:56

Nyögvenyelős meccset vártam,az is lett.
Idő kell még a keretnek,hogy látszódjon a változás,ez a megszokott győzelem volt,erőből lehoztuk a meccset.
Napoli ellen ilyen teljesítménnyel vereség lesz az fix!

Il Principino 2019.08.25. 09:34:27

@venember83: csak tudnám hogy mik azok a jellemzők,amik egy edzőt meggyőznek arról hogy tunisz kapitánynak helye van a kezdőben!?!?!?!
Ugyanez DS-ra is igaz!

rob1 2019.08.25. 09:42:33

A második félidő szörnyű volt De sciglio egyszerűen alkalmatlan a futballra Khedira szintén de még Chiellini is olyan hibákat követett el amit egy jobb csapat kihasznált volna remélem De ligt minél előbb kezdő lesz nem véletlenül fizettek érte annyi pénzt De scigliót meg többet nem akarom látni nagyon gyenge nem tud labdát levenni passzolni nulla

FeriGjuve 2019.08.25. 09:44:59

@Il Principino: A Napolin érdekes módon nem látszott az idény eleji forma,néztem a firo elleni meccset.

Andras74 2019.08.25. 10:14:05

@FeriGjuve: átjáróház volt a középpályájuk! Nem véletlenül kaptak 3 gólt.

JuventusFanatikus 2019.08.25. 10:19:38

"de mivel perfekcionista, ezért a számos hiba miatt elég mérges volt ennek ellenére!"

Ez mondjuk jelen esetben egy jó vonása, mert például Allegriben nem éreztem, meg lett volna. Legalábbis erről tanúskodtak a meccs utáni nyilatkozatok és a pályán látottak, hogy a hibáit nem javította ki.

GGábr81 2019.08.25. 10:22:08

@FeriGjuve: kamu tizi + a végén lerántás volt, kérdés csak az, hogy kint, vagy bent. Kaptaj 3 gólt szóval a hibafaktor ott is megvan. De majd Khedira lezárja ellenük a sávokat.

delpi0823 2019.08.25. 10:27:22

@FeriGjuve: Nem latszott a Napolin?Az elso felidoben a fior lefootbalozta oket,csak annak az irgalmatlan nagy kamu buntetonek koszonhettek a vezetest.......Sokkal tobbet erdemelt azon a meccsen a fior,legalabb az 1pontra siman raszolgaltak volna.

delpi0823 2019.08.25. 10:32:18

Tapasztalat mellett tettuk le a voksunkat,hat igen a kezdonk atlageletkora a 34evet verdeste kb........Meg johogy Buffon nem kezdett mert akkor meg a 36ot is elerjuk......Nem tudom ezt hogy akarjak megoldani de ez eleg komoly problema lesz a kesobbiekben.Es raadasul a 26eves Dybalat meg a 29eves Pjanicot probaljak eladni az utolso pillanatokban.......

Tralala 74 2019.08.25. 11:20:56

Ülj le 1-es! Mit látott ez az ember a pályán??? Tudtam hogy így lesz, el nem akar senki menni de focizni sem akarnak! Egyesek mi a faszt keresnek még a keretben! ???
Mérges vagyok nagyon!

rockitbaby 2019.08.25. 12:13:34

@Il Principino: Vereség? Ha a védelem ezt a formát hozza, mint tegnap - rutin, höh? -, akkor megalázó vereség lesz ez.

ForzaJuve12 2019.08.25. 12:19:08

@Il Principino: Szerintem most ne ekézzük DS-t, volt 2-3 hibája, de összességében a jobbak közé tartozott tegnap.

Rikoo 2019.08.25. 12:40:25

@ForzaJuve12: Igen, a Parma jobbjai közé.

babo0410 2019.08.25. 12:53:09

@ForzaJuve12: 3. legjobb osztályzata van a whoscoreden. De ez nem számít. A statisztika mindig hazudik. :D

ForzaJuve12 2019.08.25. 12:55:26

@Rikoo: @The king of alibis: Nem értünk egyet, de elfogadom, hogy ti másképp láttátok.

Grinta 2019.08.25. 13:01:36

@babo0410: Nekem nincs bajom a karakterrel,de ha harmadik tud lenni osztályzat alapján bármilyen oldalon,akkor kb. több kérdésem nincs.
Megjegyezném hogy tavaly Suso olyan értékeket produkált ott,mintha hűha dejó játékos volna-legjobb lett,talán,vagy azok között. : / aki szokott nézni Milan meccset,vagy Serie A-t háátttttt 10ért se kéne,annyira kiszámítható.
No egy szó mint száz,a csapat többi tagjának fel kell zárkóznia DS mellé : D a whoscored szerint

JuventusFanatikus 2019.08.25. 13:10:52

@Grinta: Pedig a Sofascore-nál is ő a harmadik, sokat dob az átlagján, hogy nem veszített el egyetlen párharcot sem.

Rikoo 2019.08.25. 13:19:34

@babo0410: @JuventusFanatikus: Hát ez a két oldal szégyene már ne is haragudjatok.

Grinta 2019.08.25. 13:24:09

@Rikoo: Pontosabban itt mutatkozik meg hogy mekkora vakablak egy ilyen oldal.
Értékek alapján három fele bontanánk a játékosokat,és ha Ds,meg Suso az első harmadban szerepel,akkor Én konkrétan a házam feltenném arra,hogy az utolsó harmadból kiválasztott játékosokkal kicsontoznám Őket! : D

JuventusFanatikus 2019.08.25. 13:39:28

@Grinta: Persze.
@Rikoo: Nem az oldal szégyene, egyszerűen ilyen, mikor csak számok alapján akarunk megítélni valamit. Azt nem mutatják meg a számok, hogy a szerencsétlenje lába alatt elgurul a labda, ahogy azt se, hogy métereket csúszva szerel. Ezért kell látni a teljesítményét, és úgy összehasonlítani a számokkal.

steven.h 2019.08.25. 13:40:36

@Rikoo: Nem tudom, lehet én néztem inkább "A szökés"-t épp mikor DS olyan nagyokat hibázott, mert annyira érdekfeszítően játszottunk megint, de engem speciel egyáltalán nem zavart a jelenléte a csapatban, volt 3-4 szép szerelése és megindulása. Nyilván ennél várhatnánk többet is, de Sandronak sem volt sokkal több jó megoldása.

Aki engem tegnap nagyon idegesített az Matuidi...Ha DS-re mondjuk hogy labdát nem tud kezelni, meg nem tud passzolni meg stb, akkor rá mit mondjunk, mikor egy egyszerű passz 5 méterre pattan el tőle, az meg hogy Rabiot megint sikerült a kevésbé használható oldalra behozni és inkább Matuidi maradt a balon az meg no komment...

NagyonJuve 2019.08.25. 16:02:40

@ForzaJuve12: @babo0410: veletek értek egyet. Ds megtette amit vártak tőle. 2 hibája volt mikor elment a lába alatt a labda meg mikor kivezette. Cancelo sokkal nagyobb hibákat csinált mégis istenítették itt jópáran.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása