A Parma elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus jelentős változtatásokkal keretében, új edzővel és szakmai stábbal kezdi az új szezont, pontosabban kezdené, mivel az új vezetőedző, Maurizio Sarri bemutatkozására egy kicsit még várni kell.

A klub hivatalosan is megerősítette, hogy a szakember tüdőgyulladás miatt kihagyja az első két fordulót. Sarri így nem lehet ott a Parma és a Napoli elleni bajnoki találkozókon, a zebramezes csapatot az új mester segédedzője, Giovanni Martusciello irányítja majd. 

A zebramezesek keretében nincsenek meglepetések, az újonnan igazolt játékosok közül csak az Arsenaltól érkező Aaron Ramsey, míg a régiek közül Daniele Rugani, valamint a nyáron csaknem a Benficához szegődő Mattia Perin hiányzik majd.

A bajnoki címvédő a tavalyi szezonban is korán, már szeptember 1-én ellátogatott a Parma otthonába, s Mario Mandžukić révén nagyon hamar megszerezte a vezetést. A bátran játszó házigazda ugyan a veterán Gervinho révén egalizált, azonban a második félidőben Blaise Matuidi góljával alakult ki a 2:1-es végeredmény.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Mandžukić, Higuaín, Bernardeschi

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6615020988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2019.08.24. 16:06:24

Vékony Juventus győzelmet várok,és egy gyönyörű támadásból szerzett gólt,Sarri gyógyulása érdekében.Megjegyzem ha csak egy döntetlen lesz,akkor sem kell kongatni semmit,sőt! extrém esetben benne van az is,hogy három meccs,három döntetlen,három pont.Akkor sem kell.Hagyok időt mind a csapatnak,mind Maurízionak az építkezésre!
Forza Juve

JuventusFanatikus 2019.08.24. 16:10:30

Martusciellónak van egy telefonos segítsége, amit minden bizonnyal ki fog használni:D Végig kontaktban lesz Sarrival, aki TV-n keresztül nézi a mérkőzést.

Leram7 2019.08.24. 16:16:04

Ramsey-val nem elégedett? vagy még nem teljesen 100-as, hogy nincs a keretben?

Szerintem ez lesz a kezdő.
Szczęsny - Danilo, Chiello, Bonu, Sandro - Pjanic, Can, Rabio - Berna, Ronaldo, Costa

Grinta 2019.08.24. 16:19:14

@Leram7: Pályára lépett egyáltalán Aaron a felkészülés alatt?

Rocky80 2019.08.24. 16:25:13

@Grinta: persze. Utolsó meccsen játszott asszem.

Cannavaro 2019.08.24. 16:27:34

@Leram7: Remélem a középpálya így fog kinézni, és nem Khedi kezd! Tudomásom szerint, Ramsey még nem 100 as!

Cannavaro 2019.08.24. 16:30:01

@Grinta: Én is így vagyok vele! Nem dőlök a kardomba, ha egy ilyen változásokon átment csapat, még nem 0-5 el kezd, hanem esetleg egy szép játékkal döntetlen! Napoli ellen meg főleg! Ott alá is írnék egy döntetlent, így az elején!

JuventusFanatikus 2019.08.24. 16:37:09

@Cannavaro: @Grinta: Kár, hogy csak kevesen gondolják így, jó eséllyel megy majd a meccs közbeni köpködés.

Cannavaro 2019.08.24. 16:40:14

@JuventusFanatikus: Ez egyértelmű, hogy menni fog, és ha Khedi kezd, és úgy játszik ahogy várom, akkor én is köztük leszek... :D Az az egy, amit nehezen viselek jelenleg! :D De az eredmény tekintetében, nem várok még csodát, természetesen!

Grinta 2019.08.24. 17:02:39

@JuventusFanatikus: Pedig Mi ketten @Cannavaro: val még ellenkező oldalon is állunk.
Nekem a csapat szeretete,a drukkolás,szurkolás,minden személyi kérdést felülír.
Biztos nekem is van olyan hogy valaki helyett mást játszatnék,de ez soha nem mehet annak a gyermeki,őszinte szeretetnek a rovására,amivel a club iránt viseltetek.
Én Sarri ellen voltam az érkezésekor,de nem miniciklusban gondolkodva,bőven megadom Neki nemcsak az esélyt,hanem innestől kezdve a támogatásomat is.Hozzánk tartozik,mint minden egyes játékos.A keretben lesznek változások még-szükségszerűen,darabszám miatt,játékpercek okán-de már most fájni fog a Szívem(kiért mennyire) a távozó srácokért,akiket egytől egyig megszerettem.

2019.08.24. 17:04:50

Khedira és Matuidi a kezdőben, míg Can és Rabiot a padon...

juve28adam 2019.08.24. 17:10:53

@hellan: Ahogy elnéztem, egy új igazolásunk se kezd.

m.martin91 2019.08.24. 17:12:24

Jogosan gondolhatná az ember, hogy még mindig Allegri az edző, pedig nem...

Grinta 2019.08.24. 17:13:14

@hellan: Egyértelmű Allegri fél bedobni az új srácokat.Beszari.Serie A-ban,a Juventusban amúgy se szokás.Bezzeg máshol..

Patricco 2019.08.24. 17:19:07

Minek igazoltunk új jatekosokat? Kidobott pénz

Mitya10 2019.08.24. 17:20:13

Nos a kezdőt làtva Allegri fogta is az alkalmat ès visszacsüccsent a padra :D DC nek viszont örülök ès Higuain is remèlem összekapta magàt.

Watakuki 2019.08.24. 17:23:21

Bíztató kezdő... :D

Grinta 2019.08.24. 17:24:32

@Patricco: Ez teljesen így van!Ha az első fordulóban nem lépnek pályára,az kidobott pénz az ablakon.

GGábr81 2019.08.24. 17:26:04

Sofa az mutatja, hogy Pocak kezd. Matyi és Khedira is ott van a kezdőben. Istenem...
Remélem Sarri csak azért rakja fel őket, hogy más klubbok is úgy hihessék, hogy ők valóban fontos játékosok. Vagy nem is tudom. Nincs új név a kezdőben, hacsak Hugica nem annak számít.

Grinta 2019.08.24. 17:31:00

@The king of alibis: Ez a kezdő arra van hogy a fél hetes meccset nézd!Már megérte

Grinta 2019.08.24. 17:32:09

@GGábr81: Kiválóan ismerik az Olasz ligát,győzelemben gondolkozik-minden áron.Nem bűn ez az első fordulóban szerintem.

m.martin91 2019.08.24. 17:35:19

Szerintem csak meg akarják mutatni, hogy vannak olyan játékosaink, akik átadólistán szerepelnek, mint például Matuidi és Higany. Jelezni akarják a kérőknek (ha vannak), hogy ezek a játékosok még léteznek.

The king of alibis 2019.08.24. 17:36:09

@Grinta: Egyszerre megy majd. TV-n Juve, laptop Liverpool

Tom40 2019.08.24. 17:36:52

@The king of alibis: Talán arra " is " gondol, h ha csere lesz, nem igazán tud minőséget behozni. Ha viszont be fogja tudni hozni, az talán lendületet adhat... Talán... Oszt vagy nem... :-)

GGábr81 2019.08.24. 17:40:46

@Grinta: jó jó, de nem olyan kirobbanthatatlan szupersztárok vannak ott a kezdőben. És talán nem lett volna nagy kockázat Matyi, vagy urambocsá Khedira helyett Rab játszatása.
Bakker mi a szart csinál Can, vagy Bekur edzésen, ha most Sarrinal is előnyt élvez Khedira. Nagyon nem vágom, hogy mit látnak benne. Hihetetlen. Azt hittem ez csak Allegri fétis, de most Cigis is őt nyomja.

Grinta 2019.08.24. 17:42:52

@GGábr81: Nem kötekedésből,de Neked nem mindegy ki játszik?Nagymamáddal a kapuban nyernénk,Engem az se zavarna.Szurkolnék a csapatnak.

vágóistván 2019.08.24. 17:44:10

van valakinek digisportos linkje? :)

Grinta 2019.08.24. 17:45:29

Csupán személyi kérdések,amivel a saját hozzáértésünket? akarjuk alátámasztani.

Grinta 2019.08.24. 17:47:47

És még egy dolog.Nekem is vannak kiemelt kedvenceim,meg akiket kevésbé..de ahhoz kötni hogy Én most nézem-e az adott Juventus! meccset,vagy sem,fel nem merül.Hogy?

Leram7 2019.08.24. 17:47:56

@The king of alibis: ncore-on mindig fent van az összes pl meccs 1 órán belül. Vissza tudod nézni.

Sztovicska 2019.08.24. 17:50:38

szenzációs. kikerült rabiot, danilo, dybala helyettük meg jött de sciglio, matuidi meg higany. vicc

Grinta 2019.08.24. 17:52:13

Avassuk fel a kék mezt győztesen!Úgy vártam már hogy újra tétmeccs legyen

Leram7 2019.08.24. 17:56:32

Én nagyon furcsállom ezt a kezdőt.

3 olyan ember kap helyet, akit el akakrtunk küldeni. Valamint tavalyhoz képest egy gyengébb jobb hátvéd. Érdekes.

Lehet mivel hiányzik Sarri, fokozatosan akarja építeni a csapatát.

Il Principino 2019.08.24. 17:58:11

Anyáááám!Na erre kiváncsi leszek..Az összes "kedvenc" a kezdőben :)
DS,Khedira,Matuidi,Higu...
Forza Juve!!!

pedronegroo 2019.08.24. 18:04:01

Mi ez a kezdő??? Allegri visszatért???

The king of alibis 2019.08.24. 18:09:43

Fantasztikus ez a DNS-Khedira jobbszárny

patrik1112 2019.08.24. 18:13:48

Fantasztikus lenne egy olyan jobb bekk aki tud is beadni. Ja o mar elment...

Mitya10 2019.08.24. 18:15:10

A jàtèk eddig egyàltalàn nem Allegris sőt...

Sztovicska 2019.08.24. 18:19:10

a játék képe jó. ez a kezdő meg szerintem egy kis reklám az eladandó játékosoknak (higany, matuidi)

giorgio007 2019.08.24. 18:22:47

Az a baj, h a Parma mát 3szor találta el a kapunkat. Mi meg egyszer sem az övékét.

Rikoo 2019.08.24. 18:24:05

Bravo Chiello! Így kell kezdeni a szezont!!

Mitya10 2019.08.24. 18:24:49

Halkan jegyzem meg ezzel Giorgio az èllre àllt a gòllövő listàn , olyan jàtèkosokat előzve meg mint az egèsz Seria A !!!

sleepy8 2019.08.24. 18:25:38

Hát a kapura semmivel se lettünk veszélyesebbek, mint tavaly. :D

pedronegroo 2019.08.24. 18:26:27

Killini!!!! Ki más?? :) Sarriball fekszik neki! :)))

pedronegroo 2019.08.24. 18:31:00

Nagyon kéne egy jobb hátvéd!!!

The king of alibis 2019.08.24. 18:31:58

Ha Dybala hagy ki ilyet, a fél fórum a fejét szedi le

Mitya10 2019.08.24. 18:32:08

Leiskolàzzuk a Parmat ez a Sarriball kèsőbb nagyot szòlhat mèg!

juve28adam 2019.08.24. 18:32:29

Higu nagyon jól játszik össze

Tony. 2019.08.24. 18:33:13

Roni b+ háromnál kéne tartania.

2019.08.24. 18:34:12

Csak nekem akad a Sport365?

DegerFaCan 2019.08.24. 18:34:44

@The king of alibis: kezdődik a meccs nem? :) De köszönjük a karogast

juve28adam 2019.08.24. 18:35:18

@Holloka: Másikat böngészővel próbáld. Nekem megoldotta.

pedronegroo 2019.08.24. 18:36:07

CR a fék. Továbbra is...

Rocky80 2019.08.24. 18:37:02

Minden viccet félretéve tetszik ahogy Khedira "lát" elöl.

Roninak a fejesnél az konkrétan gólpassz volt.

Higu is remek. Jó lesz ez.

Közben Roni gól! Gyönyörű volt!

Mitya10 2019.08.24. 18:37:12

Mai napig vicc h 1 egèszsèges DC nem fèrt be Allegrinèl csak 5 percre xDD

pedronegroo 2019.08.24. 18:38:44

Na jó, a fék elsült! :)

danimester1 2019.08.24. 18:41:33

Na ma megint a sporikon a főszerep!Maresca amúgyis egy fasz!!Bezzeg amikor kellene nem használják!SZÁNALOM!!Kíváncsi leszek a dögevőknél a kukásoknál a silánynál és a bolhásoknál vissza fognsk játszsni ilyen helyzetekben!!!

pedronegroo 2019.08.24. 18:41:47

Azta, belógott az orrszőre...

Sztovicska 2019.08.24. 18:49:59

az azért komoly hogy khedira miután elvesztette a labdát mennyi idő volt mire feltápászkodott

Il Principino 2019.08.24. 18:53:34

@Sztovicska: akartam írni,de nem mertem hátha jönnek a megvédői :)

Patricco 2019.08.24. 18:53:35

Ez a kp hányinger továbbra is! Dybala el kene adni, nincs helye

Gabueroo 2019.08.24. 18:57:23

Ha ma nem is remelem a Napoli ellen uvolti majd a bemondos hogy:

GONZALOOOOOOOOOO
HIGUAIN!

nagyon nagyot jatszik Ronaldo ala, elfogadja az uj szerepet es nagyon illik Sarriballba osszjatekilag is. En elobb adnam el Mandzukicot ( akar Dyabalat is ) mert ok ketten nem illenek a jelenlegi juveba szerintem. Ha pipa maradna es folyamat lehetoseget kapna siman 15-20 golos jatekos meg mindig.

Egyebkent eddig tetszik a meccs jo hajtunk latszanak Sarri otletei es 1-0 után sem álltunk vissza.

NagyonJuve 2019.08.24. 18:58:05

Eddig egyértelműen costan látom az akarást. Gyerekek mindenhol ott van! @Rocky80: Szerintem meg kedira eddig elég halovány. Jött is az óriási bakija.

Il Principino 2019.08.24. 18:59:05

Nálam ez első félidőben a brazilok vitték a prímet..

peti78 2019.08.24. 18:59:50

@Patricco: khedira egész jó. De pjanic matuidi széthuggyozottfos

pedronegroo 2019.08.24. 18:59:55

Ez nem Sarriball, továbbra is csak erőlködünk mint Allegri alatt, annyi a különbség hogy a gól után se álltunk le hanem hajtunk, nyomjuk tovább. Én kb annyi sarriballra számítok mint a cselskinél.

MdewC 2019.08.24. 19:00:01

Hajrá Juve!

Roni gólja tényleg les volt?

patrik1112 2019.08.24. 19:01:09

Higu jol nyomja ahogy Pjanic is. Costa ficankol, jo lenne ha jonnenek a golok es golpasszok is a jo teljesitmeny melle. Van par pofas tamadasunk, de minel elobb kell a masodik gol

NagyonJuve 2019.08.24. 19:01:17

@Sztovicska: @Il Principino: tőlem rászállhat a gloria is, egy okádék. 1 jó mozdulatra jut 2-3 rossz.

GGábr81 2019.08.24. 19:01:50

@Grinta: nem a győzelem miatt izgulok. De ha csak az számít, akkor felesleges új edző. Engem azért izgat, hogy kik játszanak, hogy szemre is szép legyen, tudom kicsit sokat várok, de ilyen kerettel talán nem túlzó egy Parma ellen. Tudom nem cirkusz, de szórakoznék is. A lassú tohonya, vagy labdába belebotló Juve kp-k annyira nem szórakoztatnak. Jó ez csak az első meccs, de nem gondolom Khedira, vagy Matyi kihagyását akkora kockázatnak.

juve28adam 2019.08.24. 19:01:51

@MdewC: Megmutatták, behúzták a vonalakat, kb tényleg csak az orra volt előrébb.

Cannavaro 2019.08.24. 19:02:08

@Grinta: Értem én, hogy mit mondasz, de ismételten nem értünk egyet! Az, hogy te mindenkit szeretsz, csak mer Juve mezt húz, és nagymamival is csak nyerjünk, egy dicséretes dolog, de én azért nem kedvelek játékosokat, mert IMÁDOTT(23 éve) csapatomat hátráltatják, és nem biztos, hogy pont ezen a meccsen, de ha bent maradnak a kezdőben, és nála jobb képességű játékosok(szerintem) pedig jóval kevesebb esélyt kapnak arra, hogy bizonyítsanak, az pont azért idegel fel, mert szeretném, hogy minél több meccset, trófeát nyerjünk!! És ha hiszed, ha nem nem szeretem kevésbé a JUVENTUS-t mint Te! Khedirát utálom, de nem mint embert, hanem mint olyan játékost, aki szerintem nem Juve kezdő szint! Ma is sz.rt se csinál, csak "zárja a passzsávot" Uhh, de milyen jól is... :DDD FORZA JUVE!!

Juventino86 2019.08.24. 19:02:10

Mindenképpen pozitívum, hogy nem álltunk vissza a gól után, támadunk, próbáljuk dominálni a játékot. Bár 4-3-3-nak van írva a felállás, én úgy látom, hogy CR sokkal közelebb játszik a kapuhoz. Ez nem is baj, jönni fog a gól tőle. Higu és Costa is jók, velük elégedettek lehetünk. A középpálya továbbra is nagyon vékony, Pjanic két labdát adott el. Khedira egyáltalán nem játszik rosszul, de a félidő végén csúnyán elvesztette a labdát ő is. Össze kell még állnia a játéknak, de legalább támadófocit játszunk. Forza Juve!

hurbiny3k 2019.08.24. 19:02:14

@MdewC: A feje előrebb volt valóban, pechünk volt..

Il Principino 2019.08.24. 19:04:29

@peti78: Khedira mitől volt jó szted??????Egyszer Roni fejére varázsolta a labdát de azon kivül tuti passzok 2méterre valamint egy orbitális hiba(labdakezelési)a saját 16osa előtt amiből könnyen gól lehetett volna..

Cannavaro 2019.08.24. 19:04:52

Jó lesz ez!! Nekem tetszős alapvetően a játékunk, csak személyi változás kellene! Rabiot, Can, Dybala, És még Cuad is meg tudna bolondítani egy két védőt! :)

pedronegroo 2019.08.24. 19:06:10

Ha jól látom Sami statjait akkor eddig 100%-os pontossággal passzol, ez alapján nem csoda hogy Sarri fontosnak tartja.

Cannavaro 2019.08.24. 19:07:31

@peti78: Pjanic szokás szerint védekezésre szorul, amit nem neki kéne, így hibázgat! Nincs mellette középpályás aki le venné a terhet, ha jön Rabiot-Can, Khedi-Matuidi helyére, nem lesz probléma, mert előre játékban ma is jó Pjankó! :)

MdewC 2019.08.24. 19:09:18

Kár érte.

Köszi srácok.

Hajrá!

Il Principino 2019.08.24. 19:10:24

Rúgjuk meg gyors a másodikat,aztán lehet focizni

RuidaRobert 2019.08.24. 19:11:05

Igazából biztató az összkép, egyedül Matuidi lóg ki.

Del Butus 2019.08.24. 19:11:33

Higuain csiga lassu sajnos.

MdewC 2019.08.24. 19:13:03

Sajnos De Sciglio nagyon gyenge hátvéd. Baromira fog Cancelo vagy egy értelmes ember hiányozni onnan.

Sztovicska 2019.08.24. 19:13:32

ez a desijjo borzalom

ZED! 2019.08.24. 19:13:39

Annyi lenne a hozzáfűzni valóm, hogy Decsilió és Khedira nem Juve szint! Remélem a mai meccsből látja ezt Sarti...

Direct_01 2019.08.24. 19:14:30

Khedira is kirobbanó formàban van.Ebbe a Parmaba se férne be.

Il Principino 2019.08.24. 19:15:10

Emberek!Khedira becsúszott ??????? :D

DegerFaCan 2019.08.24. 19:16:06

@Il Principino: nem bírt volna odáig gyalog elfutni inkább lefeküdt

juve28adam 2019.08.24. 19:17:12

@Il Principino: életében először és akkor is szarul

pedronegroo 2019.08.24. 19:17:37

a rohadt anyjukat, Cancelo helyett ez a szerencsétlen DS, "labdaanalfabéta"! 2 perc alatt több hibája volt mint az egész csapatnak....

patrik1112 2019.08.24. 19:17:57

Khediranal szerintem egy random nyugdijas a lelatorol is gyorsabb lenne

Cannavaro 2019.08.24. 19:19:06

Na tessék! Védekezzen a sz..... Matuidi, Khedira helyett Pjanic... Meg is sérül a végén!

Mitya10 2019.08.24. 19:19:32

Szerencsètlen Pja ic mit melòzik a 2 szerencsètlen mellett. Marha nehèz lett volna a Rabiot Can kettőst mellè tenni...

Il Principino 2019.08.24. 19:19:49

Homlok megúszta ezt a taposást lap nélkül????

DegerFaCan 2019.08.24. 19:20:01

Ezt nem nézi újra ez a köcsög olasz f@szkalap...

Tony. 2019.08.24. 19:20:03

Danilo lehet akármilyen szar formában is az elmúlt évek alapján, az garantált, hogy DS-t nehéz lesz alulmúlnia.

pedronegroo 2019.08.24. 19:20:53

Pjanic, Bonu két ember helyett is védekezik....

MdewC 2019.08.24. 19:21:18

CR 1 cm-es lesgólját azonnal visszanézték és visszafújták, de Gervinho taposása sárgát se ért.

Cirkusz. Bohócok.

pedronegroo 2019.08.24. 19:21:55

Videobiró kocsog hol van???

The king of alibis 2019.08.24. 19:22:19

Minek kell állandóan ezt a majom Kebabost nézni? Ott van Bentancur és Can akik fél lábbal többet érnek. Cancelot meg megérte elküldeni hogy ez az analfabéta DS játsszon

giorgio007 2019.08.24. 19:22:19

Matuidit mikor tűntetik már el a kezdő közeléből? Sírok ha nála van a labda.

Direct_01 2019.08.24. 19:25:57

A nap cseréje!!! Köszönjük a részvételt dürüm,jó utat,Londonig meg se àllj!

Mitya10 2019.08.24. 19:26:06

Ez a csere màr a meccs elött megeshetett volna

juve28adam 2019.08.24. 19:27:04

Végre lecsereltek...

Il Principino 2019.08.24. 19:28:56

@juve28adam: még DS is lemehetne Matuidivel együtt..Bonu ma jól tolja!

Rikoo 2019.08.24. 19:29:16

Az egész klub szégyene, hogy De Sciglio Juventus játékos lehet. SZÉGYEN!!!

horvathimi2 2019.08.24. 19:30:09

Azt hiszem Pjanic ma megmutatja, hogy miért nem szabad eladni Őt.

Sztovicska 2019.08.24. 19:30:33

hát ha khedira csak azért volt bent hogy reklámozzuk másnak akkor örökre rajtunk marad

The king of alibis 2019.08.24. 19:32:43

Cuadrado.... Miért nem Berna?

pedronegroo 2019.08.24. 19:32:49

Pjanic nagyon kell erre a középpályára nincs az a balfasz aki eladná!

Direct_01 2019.08.24. 19:32:55

@Rikoo: Higuain és Khedira is ez a kategória.Dédöreganyàm gyorsabban fordul,mint Higany fénykoràban.

sleepy8 2019.08.24. 19:33:04

Costa iden is sokaig birta

Mitya10 2019.08.24. 19:33:33

Ne sùgjatok... izomsèrülès? xD

Il Principino 2019.08.24. 19:33:41

Fasza,Costának akkor ennyi volt az őszi szezon... :(

Rikoo 2019.08.24. 19:37:41

@Direct_01: Higanynak legalább van játéktudása, De Sciglio mi a f@szom alapján lehet Juventus játékos?
Felháborító!!

The king of alibis 2019.08.24. 19:40:01

A Juvénál dolgozó átigazolási guruknál nehezebb nagyobb kretént találni a Földön

horvathimi2 2019.08.24. 19:42:03

Higuain eddig rendben van. Lehet nem Ő a leggyorsabb, de nem akadnak meg rajta a támadások. Jó az összjátékban is.

horvathimi2 2019.08.24. 19:44:49

Úgy néz ki Dybala csereként sem fér be... :(

bianconeri83 2019.08.24. 19:45:59

@The king of alibis: majd egyszer talán hoznak egy szertárost a Liverpool-ból igazgatónak, aki megüti a lécet...

juve28adam 2019.08.24. 19:47:37

Csóri Pjanicot szedik rendesen

MdewC 2019.08.24. 19:48:09

Sajnos nekem nagy csalódás ez a szezonkezdet. Higuain nagyon gyenge, De Sciglio még nála is gyengébb, Khedira itt van és még Costa is lesérül.

Dybala meg padozik.

No comment.

Azzaro10 2019.08.24. 19:48:15

Finoman fogalmazva csak 4 de inkább 5 olyan játékos ült a padon akinek alap kezdőnek kellett volna lennie, és azokból is csak 1 jött be....

The king of alibis 2019.08.24. 19:50:36

Kár hogy nem esti meccs volt.
Jó lett volna altatónak

Mitya10 2019.08.24. 19:53:50

@The king of alibis: Bocs de ez a meccs mitől is unalmas? :D Vannak helyzetek a tempò sem rossz. Tavalyi meccsek voltak csak igazàn altatòsak...

Csak Csucsu 2019.08.24. 19:54:55

Bernardeschi.....most rúg egy mesterhármast de az se baj ha nem lábat talál....Hiányzik Giaccherini és Padon....
Ezzel a taktikával márha bírunk végig egy szezont akkor kell 3db 20 gólos játékos előre...Bonucci és De Sciglio néha nagyon nem magabiztos...Higuain és Douglas Costa jól kavar és ennyi... Megyébe vannak ilyen támadók akik jól mozognak a 16 osnál de gól egyikbe sincs...Higuain is annyira bizonyít, hogy középpályást játszik Ronaldo alá. Namind1 majd BL re kapd össze magad és a csapatot mester. Bízunk benned s jobbulást

Rivendell 2019.08.24. 19:55:07

Remelem costa nem sulyos...ha sulyos akkor a vege neymar lesz....dybala+kurva sok euro

juve28adam 2019.08.24. 19:57:22

A Napoli ellen ez vérszegény lesz.

Isti Kis 2019.08.24. 19:57:55

Jajjj de nagyon szarok vagyunk!!!!!

Csak Csucsu 2019.08.24. 19:58:35

@Mitya10: 60. tól ez ugyanaz mint tavaly év eleje csak akkor Ronaldo mégjobban akart bemutatkozni.

Mitya10 2019.08.24. 19:59:45

@Csak Csucsu: na a 60 perc màr vmi èn tavaly a 6.ik perctől èreztem ezt szòval nem ugyanaz :D

The king of alibis 2019.08.24. 20:00:58

Érthetetlen kezdő érthetetlen utolsó 2 csere. Lényeg a 3 pont

giorgio007 2019.08.24. 20:02:38

Amennyire vártam a meccset, annyira vártam, h vége legyen :-/

Rikoo 2019.08.24. 20:02:56

A győzelem a lényeg. 2-3 játékos borzasztóan alacsony szinten játszott, de sikerült kibrusztolni, így is a győzelmet. Lesz min dolgozni az biztos.

horvathimi2 2019.08.24. 20:02:59

Az első félidő elfogadható volt, de ott is elég lassan játszott a csapat. A második pocsék lett, kb ugyanaz mint tavaly volt. Talán egy fokkal jobb. Azért az elég nagy baj, hogy a Parma letámadásaitól zavarba jön a csapat és semmit se tudnak tenni ez ellen.
Sajnos eddig nem sok minden látszik az új futball filozófiából. :(

Lanzafame 2019.08.24. 20:03:10

+
Higuain egész jól alakította Benzemát. Fura volt olyan középpályást látni évek után, akiben lakozik kreativitás (Rabiot)

-
Bonucci idén már kevés lesz, remélem De Ligt nem csak tavasztól/jövő szezontól lesz kezdő.

Matuidi, Khedira siralomvölgy.

m.martin91 2019.08.24. 20:03:39

Ugyanaz a szarság volt, mint Allegrivel, egyelőre nincs különbség. Higany nulla, Rabiot szintén az volt, mert az edző(?) Khedira helyére küldte be a ballábas játékost. Emre Can-t kellett volna hozni arra a posztra. Szenvedős, szar 1-0-ás győzelem meglett, kíváncsi leszek a folytatásra.

Csak Csucsu 2019.08.24. 20:05:00

@juve28adam: Teher alatt nő a pálma :D mikor már tényleg elhinnéd, hogy gyenge a csapat akkor a visszavágon iskoláz (ATM és RM anno a Bayern ellen és sorolhatnám :D)

pedronegroo 2019.08.24. 20:06:48

Fejlődés hogy legalább egy bő félidőt megpróbáltunk focizni. Amúgy meg Sarri az új Allegri, Smoker is rá fog menni az eredményekre nem is nagyon tehet mást, CR-Higany páros kinában még félelmetes volna, de BL babérokra törő csapatnál csak szimplán gáz mint ahogy DS, Khedira, Matuidi.

Sztovicska 2019.08.24. 20:08:13

a tempóval meg a játék képével nem volt baj bár a második félidő elég vérszegény lett. de van pár játékos akinek nem kellene itt lennie

Tom40 2019.08.24. 20:09:41

Nos... Az első félidőre még azt mondtam, h alalkul ez. Nem volt rossz. Meg-meg mutatkozott mit akar Sarri látni a pályán. Nem azt mondom, h faszántos volt, de szerintem nem volt rossz egyáltalán. A második félidő meg... Eleinte nem volt az sem vészes, de aztán szépen, lassan minden olyan lett mint ha az előző szezon végét idéznénk. A cserék sem jól szálltak be, legalább is úgy gondolom, h ez azért nem volt túl sok. Első meccs és új taktika, ráadásul teljesen más mint az eddigi. Előttem hozzászólóhoz csatlakozva ugy a 60.perctöl teljesesen szétesett minden. Ha labdát szereztünk, megint a beidegződés... Lassitjuk a játékot, mert a kutya nem próbál valami kontrára emlékeztető dolgot véghez vinni... Jó párszor meg lehetett volna lódulni de inkább megy hátra a bogyó... Ez nem is lenne baj, csak ez a Napoli ellen... Nem tudom... Kicsit komolyabb játék kell oda és kevesebb hiba, élesebb játékosok. Bízom benne, h az teljesen más meccs lesz mint ez. Összességében nem volt ez hu de rossz meccs, de nem is nevezném hu de jónak. Végre láttam már valami mást is mint eddig, ugy a 60.percig, aztán meg minden mint régen... Legalább is igy tünt nekem... Mit gondoltok?

danimester1 2019.08.24. 20:15:19

A kezdés jól sikerült 3 pont meg van.Igen a kp. ami hagy kívánnívalót,de az újak még be sem mutatkoztak.Higuain helyett el kelt volna Dybala a gyorsasága miatt is!Én a mai meccset még csak az összeérésről szólt.Az 1. jó volt a 2.-ban már lazultunk és igazából a bírók kúrták el a meccset.Időre még szükség van,de az első pár forduló erről szól.Forza Juve!!Lesz ez még jobb is!!

epaska 2019.08.24. 20:17:00

Valóban a 3 pont a lényeg, meg nem is vártam csodálatos játékot a kezdőt látva. DE! DS továbbra is Parma szintű játékos, szégyen, hogy kezdő lehet. Khedira, Matuidi kuka. Kb. azt játszotta a csapat amit, tavaly, lassúak, körülményesek vagyunk.
A De Sciglio, Khedira, Matuidi, Higuaín, Mandzukic fogattól kellene szabadulni nem pedig Cancelokat eladni. Most komolyan, mit akarunk ezekkel a szerencsétlenekkel? Remélem legközelebb Danilo, De Ligt, Rabiot, Can és Dybala is kezdő lesz.

epaska 2019.08.24. 20:37:45

@pedronegroo: Van ebben valami, de nem hinném, hogy CR tudása, motiváltsága kevés lenne a Juve jelenlegi szintjéhez. Sokkal nagyobb gond itt Higuaín hajkoronája és fantasztikus gyorsasága, Matuidi csetlő-botló lábai, DS egyedülálló skilljei, Costa és Cuadrado gólérzékenysége és Khedira láthatatlan szuperképességei. Aztán Mandzukic sem egy modernkori gólvágó. Sok itt az olyan játékos akinek már alacsonyabb szinteken kellene futballoznia vagy éppen soha nem is kellett volna fekete-fehérben pályára lépnie...
Erre a vezetőség eladta Cancelot és rághatjuk a körmünket, hogy Dybala, Pjanic vagy Can ne kerüljön eladásra.

GGábr81 2019.08.24. 20:45:17

Szinte már ķínos volt, hogy mennyire Ronira játszottak és egész jól sikerült is aszisztálni neki, full kiszolgálták, máson nem is gondolkodott senki, csak Roncit keresték és ennyi helyzetből sem tudott egyet beszerencsétlekedni. Ha nem sikerül újra felépítenie magát és nekünk nem lesz B tervünk, akkor ez karcsú lesz. Még most is csak öncéluan focizik, csak amíg szorta a gólokat addig az a csapatainak is jó volt, ha viszont nem sikerül gólt szereznie, akkor csak 1 labdatemető lesz. Hogy ő Huginak nem fogja lekészíteni, vagy lepasszolni az biztos. Még csak pillanatokra láttunk jó CR7-et az elmult szezonban is. Vágom, hogy sokat rúgott (28), meg 8 gólpassz. Szép, nagyon is szép, de a világ legjobbjától, 30 méter fizetéssel és ekkora aládolgozással mégis többet várok. Fénykorában jött is volna több, de én megkopni látom az ő tudását. Sajnos a 30 éves Roni és a 34 éves fényévekre van egymástól.
Nagyon remélem rámcáfol.

epaska 2019.08.24. 20:48:11

Soha nem voltam Dybala fan, túlértékelt játékosnak tartom, de azt amit Higuaín pakolt az asztalra ma, La Hoya becsukott szemmel, csuka nélkül és hátrabilincselt kezekkel is hozta volna. Isten óvjon bennünket attól, hogy Dybala eligazoljon és Higuaín vagy Mandzukic szemetgyönyörködtető játékát kelljen nézni hétről hétre.

MdewC 2019.08.24. 20:52:37

@epaska: utolsó kommented adom.

Vergilius1897 2019.08.24. 21:08:47

@Csak Csucsu: jah, csak sajnos azokhoz a visszajövetelekhez kellett egy Allegri is :/

Gabueroo 2019.08.24. 21:16:52

Nem ertek egyet par emberrel. Higuain szar volt? csak 2 golpasszt* adott Ronaldonak. Aki ma gyenge volt elol az sajnos Roni. @GGábr81: egyet ertek nagyon kinosan Ronira jatszottunk Costa is adott neki 1 golpasszt, es szinte mindenki csak ot kereste ha Higuain 1x a meccsen el merte loni a labdat ahelyett hogy passzolt volna mar elnezest kellett kernie. Costa es Higu remekul kiszolgaltak Ronaldot aki ma gyengen muzsikalt. Szerintem Mandzu ebbe a passzolos gyors jatekba nem valo, Dybala pedig Roni2 egymasnak nem is passzolnanak kb mert ugyanakkora az egojuk masik megy egy 175cm 60kg Dybala hogy tudna helyet/helyzetet kialakitani Roninak.

Es itt jon a kerdes: kell-e egyaltalan helyzetet teremteni Roninak? ergo minek Icardi vagy Barki mas 9-es ha ra jatszunk?

Grinta 2019.08.24. 21:49:27

Kettébontanám a mérkőzést.És nem csak a félidők miatt,hanem azok milyensége miatt inkább.
Az első félidőben látszódtak a támadásvezetéseinken a kis játék nyomai,amik nagyban különböznek az eddig begyakoroltaktól.Ezek állandósításához,minőségéhez! idő kell.De jó lesz ez.Tetszettek ezek a periódusok,mert hosszabb távon ezáltal tudunk majd jobban labdát bírtokolni.Ronaldo kis szerencsével akár mesterhármast is lőhetett volna,az egyiket pont egy ilyen kombinációból a támadó harmadban.Én imádom Allegrit meg minden..de ilyen kombinációt a büntetőterületen belül,körülbelül egy egész bajnokság során hoztunk össze.Gonzaloval kiválóan megértették egymást,jó volt Őket nézni.Folyékonyan játszottak a többiekkel is összhangban.
Második félidőnek sem irama,se ritmusa nem volt,szinte nem is mérkőzésre hasonlított az egész.Ebben biztosan benne van az általunk "diktált" koncentrációhiány(idény eleje) Nyertünk egy talált góllal,kaphattunk is volna-de összességében tényleg a győzelem kellett most.Ezért elő is vettük a rögzült játékunkat,ami minden csapatnak kell hogy legyen-ha oda kell nyúlnia a biztoshoz.Lehet hogy ez most (is) sótlan volt,de a mérkőzés egészéhez ez most biztosan kellett.
Amik továbbra sem tetszenek:
-Pjanic továbbra sem képes lap nélkül lehozni egy mérkőzést sem,ezt problémának érzem.(lehet mondani hogy ha más kerül mellé,más lesz a szitu,hát majd meglátjuk)
-jobboldalon az nem megy De Sciglio esetében,hogy van három jó megmozdulása-az az elfutás,Te Attyaég de szép volt-de egy kapitális szarvashibával teljesen áthúzza.
-Costa eszméletlen,de sajnos a statisztika árulkodó a kanadai pontokról..szóval érdekes ez,mert eredményességben nem feltétlenül vagyunk vele előrébb,viszont olyat tud dinamikában,cselezésben-ami nincs rajta kívül a csapatban.Másik a folyamatos rettegés a mozgása miatt-ami izomsérülésekre hajlamos.Mert véletlen nem lehet hogy ezzel van folyamatos gondja.

FeriGjuve 2019.08.24. 21:53:12

Egyelőre ott folytatjuk,ahol abbahagytuk....

JuventusFanatikus 2019.08.24. 21:58:31

@Grinta: Pjanić brutális, hogy mit csinált védekezésben, sora becsúszó szerelések, mind hibátlan, a sárgát a meccs végén muszáj volt bevállalnia, mert CR csúnyán eladott egy labdát, ezért be kellett csúsznia az ellenfélnek, mást nem tudott reagálni. Ez most belefért, az az idegesítő az Ő esetében, hogy a meccsek elején szabálytalankodik, most pont nem így volt. Úgyhogy most szerintem nem volt negatívum a sárga.

Grinta 2019.08.24. 22:02:21

@JuventusFanatikus: Ebben maximálisan igazad van.

giorgio007 2019.08.24. 22:16:36

Azért azt is nézzük, h aranypöcsű Ronci kapott 4 gólpasszt, egyet lőtt be, de azt is érvénytelenítették. Nem volt ma formában, így alapvetően örülhet a sonkagyár, h csak egyet kaptak. A szar játékunk ellenére is.

Juventino86 2019.08.24. 22:35:19

Igazából a lényeget már leírtátok. Voltak jó és rossz dolgok, sajnos Ronaldo ma sokat kihagyott, de szerencsére így is megvan a meccs. :) Ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, az a botrányos játékvezetés. A bíró egyáltalán nem fogta meg a csapatokat lapokkal, ment folyamatosan az adok-kapok. Gervinho undorító módon taposta meg Pjanicsot, érdekes, azt bezzeg nem nézték vissza... Botrány!

babo0410 2019.08.24. 23:22:02

@The king of alibis: Én tudok egyet. Van egy Liverpoolos troll a blogon, ő túltesz mindenkin.
A meccshez hozzászólva, nem vagyok elragadtatva. Ez eddig nem az amit Sarri állítólag tud. Ez a meccs olyan volt, hogy csodálkozom senki nem írta, ez még Allegri csapata. És még Allegri alatt is látványosabb volt a játék. Valahogy az a letámadós, gyors foci, amit sokan vártak, nem nagyon volt meg. És elől leginkább csak kínlódtunk a betömörülő Parma ellen. Remélem ez még fejlődni fog, mert ha nem, akkor nem sok értelme volt elküldeni Allegrit.

MdewC 2019.08.25. 00:06:52

@babo0410: sztem a válogatott szünetig türelemmel kell lenni a csapattal szemben. A Napoli ellen sztem egy X se rossz eredmény.

gomorra21 2019.08.25. 01:24:54

Érződik, hogy sokat javulunk labdakezelésben, de a második félidőre csak elő jött az allegrizmus.
Pjanic nagyot játszott, látszik, hogy neki eddig kötve volt a keze, csak a biztonsági passz mehetett a posztján.

A bíró asszisztálása a durva játékhoz nem hiányzott.

nortu30 2019.08.25. 01:46:24

Nagy várakozással ültem neki a meccsnek, sokakhoz hasonlóan én is csalódott vagyok, igaz a kezdő sem az volt, amit mondjuk szeretett volna az ember. Pozitívum, hogy azért nyomokban már focit is tartalmazott a játékunk. Ami aggasztó, hogy milyen tehetetlenek voltunk a kontrákkal szemben. Erre megoldást kell találni, mert több csapat is erre fog játszani. Egyelőre a mostani produkció után még kár volna vészmadárkodni, hiszen a mester úr is hiányzott és az összecsiszolódás sem áll 100%-on. A Napoli ellen ennyi biztosan kevés lesz, de nem a 2. forduló után dől el a bajnokság.

vizi8 2019.08.25. 07:55:23

Siralmas, hogy ott folytatjuk ahol az elmúlt szezont abbahagytuk. Amikor a 12 éves fiam azt kérdezi mit csinál a pályán a 3 középpályásunk.

vizi8 2019.08.25. 07:59:12

@JuventusFanatikus: Az első félidőben majdnem 2 gólt kaptunk a butaságaiból pont azt játszotta mint tavaly.

JuventusFanatikus 2019.08.25. 08:55:13

@vizi8: Látom, nagy kedveled Mirát. Klasszis teljesítményt nyújtott, jó eséllyel a meccs legjobbja. Szinte minden egyes játékosnak volt egy súlyosan eladott labdája.

Génmanipuláltházikecske 2019.08.25. 10:57:35

@JuventusFanatikus: Már az vicc, hogy neki kell szűrnie... Tavaly se ment neki, meg most se annyira. Amikor elől volt viszont tényleg klasszis volt.

Rikoo 2019.08.25. 12:04:52

Pjanic most tényleg magas színvonalon játszott, de a másik két középpályás mellette, valami irgalmatlanul sz@r volt. Értékelhetetlen. Megkoronázása volt ennek a posztnak, hogy Rabiot sikerült behozni a középpálya jobb oldalára, ahol azt se tudta hol van és mit kell csinálnia. Mindig a baloldalon játszott, nem tudom kinek az ötlete volt behozni őt a másikra.

Grinta 2019.08.25. 12:53:45

@Rikoo: Ezt most nem mondod komolyan hogy nem tud a másik oldalon játszani?
Vagy ez akkora kunszt lenne,hogy egy ilyen szintű játékos csak ahhoz a baloldali húszméteres sávban tud teljesíteni?Ok hogy ott a posztja,de még se szélső hátvédet kértek tőle..

Rikoo 2019.08.25. 13:12:47

@Grinta: Mindenkinek van egy játékstílusa. Az övé úgy néz ki nem megfelelő a másik oldali játékhoz, nem véletlenül nem játszott ott sosem. Persze, lehet betanulná majd idővel, de tegnap fingja nem volt mit kell játszania a másik oldalon.

JuventusFanatikus 2019.08.25. 13:16:50

@Grinta: A bal lábas középpályásoknak valamiért sokkal nehezebb a túloldalt játszani, Matuidi nem is játszott jobbon mostanában, de a balon se tudja néha, hogy hol van. Hogy ez miért van, ne kérdezd.

Grinta 2019.08.25. 13:17:35

@Rikoo: Számomra érdekes.Én azt tudtam róla hogy a középpálya bármely posztján box to box.

Rikoo 2019.08.25. 13:22:28

@JuventusFanatikus: @Grinta: Ezek teljesen játékstílus függő dolgok. Van aki tud, van aki nem. Vannak akik képesek több pozícióban is ugyanolyan szinten játszani, más játékosok egész életében csak egy poszton tudnak játszani, de azon kiemelkedően.

Grinta 2019.08.25. 13:28:52

@Rikoo: Elfogadom amit írsz,és így is van.Pluszban hozzátenném hogy ez volt az első Serie A meccse.Viszont!Aki a tizenhatos előtt ilyen eleganciával készíti le sarokkal a labdát,az olyan játék intelligens,nyugodt,ami előrevetíti hogy szép dolgokat láthatunk majd Tőle.

m.martin91 2019.08.25. 13:31:16

Sajnos a felkészülés során is ez a félnótás Sarri többször is a jobb oldalon játszatta Rabiot-t, és tegnap is oda hozták be a nagyeszűek, holott Emre Can-t kellett volna. Matuidi egy kétballábas szerencsétlen, aki soha nem játszott a másik oldalon. Ebben hasonlítanak Rabiot-val, merthogy ő sem játszott, amíg nem került a Juventushoz. Remélem, ebből nem lesz tendencia. Épp elég azt nézni, hogy milyen szintű a középpálya, nem kell tetézni ezt azzal, hogy még azt sem tudjuk, hol kéne játszatni az adott játékost.

steven.h 2019.08.25. 13:52:51

@m.martin91: Vagy ha már mindenképp Rabiot hozta be, akkor Matuidi helyett. Szerintem tegnap ő volt a totál homály és nem Khedira.

ZED! 2019.08.25. 18:24:05

@steven.h: Nem Khedira??? Azt sem tudta, hogy melyik világon volt...világtalan, szerencsétlen, akkora sebesség hátrányban van...

steven.h 2019.08.25. 20:37:00

@ZED!: Szerintem nézd vissza a meccset. Nem azt mondtam hogy Khedira jó volt, de Matuidit szerintem tegnap nem lehetett fölözni, rossz értelemben. Khedira kvázi kiosztott kulcspasszt (majdnem gólpasszt) is, Matuidi a labdát nem tudta lekezelni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása