Mivel az idő előrehaladtával egyre kisebb esély mutatkozik Mauro Icardi megszerzésére, francia források értesülései szerint a Juventus az Olympique Lyon támadója, Moussa Dembélé személyében találhatja meg a megoldást.
A Soccerlink értesülései szerint a Juventus megfigyelőket küldött a Lyon tegnap esti mérkőzésére, amelyen az együttes 6:0-ás győzelmet aratott az SCO Angers felett, s két találatot is Dembélé jegyzett.
A 23 esztendős játékost megfelelő alternatívának látják Torinóban, miközben az Inter nem szeretné Icardit a nagy rivális Juventushoz engedni.
Dembélé nevét korábban hírbe hozták az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United csapataival is, azonban időközben a Premier League átigazolási időszaka lezárult, így az angol klubok kiszálltak a versenyből.
Az ifjú játékos nagyszerűen kezdte az új szezont, hiszen két Ligue 1 mérkőzésen már három találatot termelt.
Dembelé tavaly nyáron a Celtic együttesétől 22 millió euro fejében igazolt az Olympique Lyonhoz, s a francia klub mostanra legalább 30 millió eurót kérhet a támadóért, aki 46 alkalommal öltötte magára a francia csapat mezét, s ezalatt 20 találatot ért el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2019.08.17. 16:41:21
Bianconero 2019.08.17. 16:55:58
m.martin91 2019.08.17. 16:57:51
Ennek a Dembelés történetnek egyébként semmi értelme, főleg, amíg itt vannak a támadók.
MdewC 2019.08.17. 17:23:48
Simán leigazolnám. :D
Mandzu v Higu helyett elnézném a csapatban.
JuventusFanatikus 2019.08.17. 17:25:13
rockitbaby 2019.08.17. 17:46:45
Azért függetlenül a magánéletétől, kepesség szintjén jól járnánk ezzel a cserével.
gomorra21 2019.08.17. 17:56:00
m.martin91 2019.08.17. 17:58:38
humorpalanta 2019.08.17. 18:19:37
rockitbaby 2019.08.17. 19:06:39
Isti Kis 2019.08.17. 20:17:06
MdewC 2019.08.17. 20:18:52
Azért nem bánkódtam volna ha jön.
Őszinte leszek, telhetetlen vagyok és bízom benne, hogy adunk el, hogy jöhessen még vmi hasznos player.
NagyonJuve 2019.08.17. 21:19:51
Kmarcika 2019.08.17. 21:47:44
Nem nézem a mai meccset, de amilyen golt lőtt ez a csávó az beszarás.
Ezzel az egy góllal megvett engem :)
Bár eddig is kedvenceim között volt.
Kmarcika 2019.08.17. 23:56:10
De a 11esre ott van CR.
A veleményem ugyan az.
Paulo harcolni fog a helyéért.
Eladásra szánt 6játékos
Perin, Pjaca, Pellegrini(kölcsön), Mandzu(Forza Mario de itt lefőtt a kávé), Matuidi(ugyan ez a helyzet), Rugani. És így elméletben 1embernek sem kellene kimaradnia a bl keretből.
3kapus
Hátul: Chiello DeLigt Demiral Bonucci a védősor, (vészmegoldás Can)
Sandro DeSijjó Danilo Cuad
Kpn: Rabiot Ramsay Pjanic Benta Khedira Can
Elől: Cr Costa Hugi Dybala Berna
Ha jól számolom ez így 22.
Érvágás nélkül csökkentettünk 6főt a keretből.
És a két argentin elől megmutathatná mi rejlik bennük.
Kérdés hogy Higuain mint egyedüli csatár csatár hogy lenne.
De én Paulo t képzelem oda a kezdőbe Gonzalóval a cseréjeként.
De majd Sarri papa eldönti
Forza Juve
Shyr Kahn 2019.08.18. 05:20:37
Attilio79 2019.08.18. 11:29:51
Rá kell èpíteni hosszabb távra!