A Juve az első öt között a vásárlások tekintetében

paratici_fabio_nedveddel_es_agnellivel.jpgA Juventus és a Roma képviseli Olaszországot az utóbbi 5 évben átigazolásokra kiadott összegek vonatkozásában, az európai klubok versenyében az első a Barcelona 1,08 milliárd euróval.

A Voetbal International számítást készített az elmúlt 5 év átigazolásait figyelembe véve, beleértve az idei nyarat is, a katalán klub pedig egyedüliként lépte át az 1 milliárd eurós határt.

A második a Manchester City lett 996 millió euróval, őket követi két további PL-klub, a Manchester United 890 millió euróval és a Chelsea 875 millió euróval.

Természetesen a Juventus az első az olasz klubok között, a listán az ötödik helyet foglalja el 868 millió euróval, azonban ez szinte már idejétmúlt adatnak tekinthető, hiszen az Ajaxtól érkező Matthijs de Ligt plusz 70-75 millió eurós kiadást jelent, amivel előrébb is lép a listán az Öreg Hölgy.

A piemonti klubot az Atlético Madrid követi 800 millió euróval, a PSG neve mellett „csak” 773 millió euró szerepel, a párizsiakat pedig az elmúlt évek után idén nyáron ismét költekezésbe kezdő Real Madrid követi 755 milliós kiadással.

A tavalyi BL-győztes Liverpool a kilencedik 714 millió euróval, a tízes listát pedig kissé leszakadva az AS Roma zárja 586 millió eurós értékkel.

Ugyan a giallorosso klub kapcsán az értékesítések ugranak be talán elsőként, ennek ellenére az elmúlt öt szezont figyelembe véve így is tizedik az olasz fővárosi klub a játékosokért kifizetett összegek tekintetében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7614942490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2019.07.13. 11:26:52

Akkor ezek szerint nem is vagyunk annyira takarékosak.

Watakuki 2019.07.13. 11:55:18

"A második a Manchester City lett 996 millió euróval, őket követi két további PL-klub, a Manchester United 890 millió euróval és a 875 millió euróval."

Tippelhetek? :) Itt a Liverpool maradt ki?

Watakuki 2019.07.13. 11:56:13

@Watakuki: Inkább a Chelsea, miután a pool máshol szerepel a listán :D

Marvin88 2019.07.13. 12:41:22

@Watakuki: Ezt szerkesztési hibának hívják, amiből egyre több van errefelé. Is.

Rikoo 2019.07.13. 12:45:49

@Marvin88: Jól értem jelentkezni akarsz szerkesztőnek?

alexGicamo 2019.07.13. 13:37:18

@Marvin88: Ne feledd, a szerkesztők is emberek és mindenki tévedhet olykor !

Juvegaspy 2019.07.13. 13:39:44

@Marvin88: csinaldjobban a haver
Az itteniek remek munkat vegeznek egyebkent

Joseph Toser 2019.07.13. 14:39:45

Emberek!
Nektek semmi sem jó!!!!
Van egy olyan oldal ahol kiélhetitek kommmmmennnntelős éneteket és olvashattok,MAGYARUL, kedvenc Csapattokról ,DE némi szerkesztői hibába kötözködtök???!!! NE MÁR!!!
Ne a negatívumot keressük,MINDENBEN!!!!

Az élet szép,zöld a fű,szívd,HA akarod, a nap süt,napozz és barnulj, olvasd a Juve Blogot és okos és értelmes gondolatokat fűz a cikkekhez!

Szerkesztők!!! Csak így tovább!!!! :-))))) ÉN,személy szerint ,KÖSZÖNÖM!!!! :-))

Rivendell 2019.07.13. 14:40:32

De ebbe nincsenek benne az eladasok....ugy lenne erdekes

Watakuki 2019.07.13. 15:04:27

@Marvin88: egyáltalán nem negatívoskodásból írtam, poénnak szántam. Én elégedett vagyok a blog szerkesztőivel. Sőt :)

jeneiPALI 2019.07.13. 15:43:16

Én örülök hogy ilyen szerkesztöink vannak és megköszönöm hogy olvashatom a cikkeket köszi szépen csak igy tovább Forza Juve.

Type-R 2019.07.13. 16:08:00

@Marvin88: Köszönjük a jelzést.
Megígérem, amint hazaérek, első dolgom lesz kijavítani. És nem felejtem el kérdőre vonni a szerkesztőket sem, hiszen ilyen kapitális hibát nem lehet véteni.

venember83 2019.07.13. 16:39:01

A megoldás a Chelsea. Javítottam. Valóban hibáztam, elnézést kérek.

Marvin88 2019.07.13. 17:52:49

@venember83: A komment mindössze arról szólt, hogy a kelleténél kevesebb ember végez el ilyen föladatot, így a hibázás lehetősége is nagyobb. Mint anno volt róla szó a szerkesztő kerestetik bejegyzésben, a blog nem bővelkedik elhivatott idiótákban, így léte is kérdéses. Minden tiszteletem a tiéd, hogy kámingbekkeltél, jelentkeztem én is, de napi egy cikk fordítását/ferdítését nem tudom vállalni. A cikkeket angolul továbbra is olvasom, és ha mindenki így tenne/tehetne, akkor a blog jövője sajnos nem lenne kérdéses.

venember83 2019.07.13. 18:20:49

@Marvin88: nyugi, részemről semmi sértődés vagy harag. Valóban felületes voltam sajnos.

delpi0823 2019.07.13. 19:49:48

@Rivendell: Igen,ezt sztem is ugy lenne ertelme nezni,mert abbol derulne ki igazan hogy ki mennyit koltott, mert mi az evek soran adtunk el jo par kulcsjatekost is sajnos.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása